A. Túri Zsuzsa: Az utolsó találka – Poslednji susret

A. Túri Zsuzsa Budapest 1971. július 30. –

Az utolsó találka Tóparton egy kis padon : -    Te én ezt nem folytatom... Lanyha szellő lengedez -    De, hát azt mondtad, szeretsz... Hangol egy utcazenész -    Hidd el, nekem is nehéz... Távol egy gyermek nevet -    De az asszony nem szeret ! Tompák az utcazajok -    Igen, magányos vagyok... Dörren az ég egy nagyot -    Azt ígérted, elhagyod! Az eső is elered -    Ott vannak a gyerekek... A por vízzel elegyül -    Nem hagyhatsz itt egyedül! Esernyők fejek felett -    Ezt tovább így nem lehet... A Liget napfénytelen -    Mi lesz akkor énvelem? Tető alá fut a nép -    Valaki helyembe lép... Lassan már minden tocsog. -    Nem lehetsz ilyen mocsok! Villám villan fényesen -    Nyugodj már meg, édesem! Sár csorog lábszárakon -    Nem úszod meg szárazon! Végre itt egy menedék -    Jaj, tudod, a csemeték... Átázott a széldzseki -    Nem mondtad el még neki? Sokan állnak egy helyen -    Elolvasta a csetem. És mindenki nyugtalan -    Akkor megölöm magam! A férfi taxinak int -    Ne fenyegess már megint! A nő forgatja a szemét -    Tönkreteszlek, te szemét! A srác beül a kocsiba -    Untalak már, te liba!

Poslednji susret Na obali jezera na jednoj klupi: -  Ja to neću nastaviti... Lahor je -  Ali rekao si, voliš me... Sa ulice muzika se čuje -  Veruj mi i meni je teško... U daljini dečak se smeje -  Ali žena te ne voli! Ulična buka je tupa - Da, usamljen sam... Zagrmi - Obećao si, napustićeš nju! I kiša je počela padati - Deca su u pitanju... Prašina sa vodom se meša - Ne možeš me samu ostaviti! Kišobrani su iznad glave prolaznika -  Ovako dalje se ne može... Sumorno je - Šta će biti sa mnom? Narod ispod oluka se stiska -  Neko će na moje mesto doći... Polako je sve u lokvi. -  Takav gad ne možeš biti! Grmljavina -  Draga moja, smiri se! Blato je na nogama -  Nećeš tek tako se izvući! Konačno neko utočište -  Ma ne, znaš, potomci.. Kaputić je skroz mokar -  Još nisi joj rekao? Gužva je -  Pročitala je na poruci. Svi su nemirni -  Onda ću se ubiti! Muškarac taxi zove - Nemoj mi ponovo pretiti! Žena izbezumljeno -  Uništiću te, smradu jedan! Mladić ulazeći u kola -  Dosadila si mi, gusko jedna! Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.ahetedik.hu/kategoriak/versek/item/1443-az-utolso-talalka.html

Kassák Lajos Szerelem – Ljubav

Kassák Lajos (Lajoš Kašak)

Érsekújvár, 1887. március 21. — Budapest, 1967. július 22.

Szerelem

Mégis csak a te rejtett tüzed
a legmélyebb sebet égető tűz - Szerelem.

Ó, asszonyok, ó, asszonyok
akik házába olykor benyitottam
vagy csak az ablakon néztem be hozzájuk olykor
s ó, ti lányok, kócos rózsatők a reménydús partokon
be szép, hogy olykor átlobogtok éjszakáim bozótján
s én sejthetem fiatal húsotok illatát
és ó, ti gyöngyszemek a hétköznapok fonalán
az én utcámon mentek át ti reggel, este
milyen boldog a szél, ha szoknyátok ráncait cibálja
milyen örömmel venne fel benneteket a férfiak hajója.

Kiket a káromlás és a korbács gyaláz meg
a gyáva szolgák se mondanak le rólatok soha
soha a katona, ki a halállal jegyezte el magát
minden férfi szíve tárva nyitva áll
várván a galambot, csőrében a gyűrűvel.
Szerszámai közt a kovács, ha rátok emlékszik
kalapácsa dalol az üllőn, bús és gyönyörü dalt dalol
tűzcsóvák nyílnak a szőrnyü vasrácsok indáin
s ő kezes lesz, akár a húsvéti bárány
és sírni tud ő, aki még soha nem sírt
érzi, tőr ütötte át szívét láthatatlan
egy pillantás, vagy egy nevetés mérgezte meg borát
egy nevetés, ami keserűbb volt az epénél.

Csupa igéret vagytok és csupa hívás
csupa átúszhatatlan tenger mégis.
Hány király fejét ejtettétek a porba
hány énekes száját tapasztottátok be sárral
hány szivet roncsoltatok szét unalomból.
Szüz Máriák és szenvedő Veronikák
véres a ti kendőtök minden egyes szála
bánat virágzik a ti kertetekben
aranysárga bánat, ezüstszürke bánat.
És mégis kiolthatatlan a tüzed - Szerelem.
Hogyan is feledhetném a kurta ingű csitri lányt
akit egy kulcslyukon át láttam mint kisfiú
feledhetem-e a véletlenül elcsábított asszonyt
aki lábhegyről és hunyt szemmel adta az első csókot
és a vöröshajú idegen nőt feledhetem-e
aki a tó partján hevert mókussal az ölében
ami nem is mókus volt, de maga a csipkebokor
ahogyan Mózes előtt megjelent a pusztában.

Maga a tűz vagytok ti s én a tűzre való hasáb
fogadjátok hódolatom ajándékát e versben
szűz Máriák, szenvedő Veronikák.

Forrás: http://mek.oszk.hu/01400/01446/01446.htm#38

Ljubav

Vatra koja najdublje rani

ipak je tvoja skrivena vatra – Ljubavi.

O, žene, o, žene,

čije kuće sam kat-kad posetio

ili sam ih kat-kad samo preko prozora gledao

i o, vi devojke, čupave šikare na nadom punim obalama

sjajno je što koji put nad gustišem mojih noći plamtite

a ja miris vaših mladih mesa naslućujem

i o, vi biseri na nitima svakodnevnice

ujutro, uveče preko moje ulice vi prolazite

kako je radostan vetar, kad rese vaših suknji čupka

i lađe muškaraca kako radosno bi vas primile.

Koje kletve i bič oskrnavi

vas ni bedne sluge se ne odriču

niti vojnik, koji je sa smrću veren

čekajući goluba u kljunu sa prstenom

srce svakog muškarca je otvoren.

Kovač među napravama, ako na vas misli

čekić na nakovanju peva, tužnu i krasnu pesmu peva

na viticama užasnih gvozdenih rešetaka buktinje se otvaraju

a stena poput uskrsnog jagnjeta pitoma postane

i on, koji nikad nije plakao, zna plakati

oseća, srce mu je nevidljiv bodež probio

njegovo vino jedan pogled ili osmeh je otrovao,

jedan osmeh što je od žuči gorča bilo.

Sve ste same obećanja i izazivanja

ipak same neosvojiva mora.

Zbog vas koliko glave kraljeva su u prašinu pale

koliko usta pevača ste blatom začepile

koliko srca ste iz čiste dosade razorire.

Svete Device i propaćene Veronike

krvava je svaka nit vaše marame

u vašim vrtovima tuga cveta

zlatožuta tuga, srebrnosiva tuga.

Ljubavi – ipak tvoja vatra je neugasiva.

Kako bi mogao šiparicu sa kratkom košuljom zaboraviti

koju sam kao dečak preko ključanice video

dal mogu slučajno zavedenu ženu zaboraviti

koja je prvi poljubac zatvorenim očima na prstima stojeći dala

i mogu li riđakosu strankinju zaboraviti

koja je na obali jezera u krilu sa vevericom ležala

šta i nije veverica, ali žbun šipka je bila

kako u pustinji ispred Mojsija se pojavila.

Vi ste same vatre a ja sam cepanica

svete Device, propaćene Veronike

putem ove pesme primite dar mog poštovanja.

Prevod: Fehér Illés

Lennert Móger Tímea Utóhang – Epilog

Lennert Móger Tímea Zombor, 1981. május 20. –

Utóhang

Látlak

   átlak

      tlak

        lak

           ak…

Mindig egy betűvel kevesebb leszel bennem,

érdekes gyász,

ahogy a párnára fekszem és átgondolom a testem:

kielégületlen,

a lelkemet elégítsd ki előbb,

nálam ez a sorrend,

hányszor kell még elmondanom?

Beszélgess velem olyan sokat,

hogy azt kivánjam, hallgass el végre,

hogy végre Azt kivánjam…

Forrás: http://timea-versei.doroszlo.net/html/2005.htm

Epilog

Vidim te

      dim te

          im te

            m te

                 te...

U meni ćeš uvek za jedno slovo manji biti,

zagonetna korota,

kad na jastuk legnem i o svom telu razmislim:

neudovoljen je,

prvo moju dušu udovolji,

kod mene to je redosled,

koliko puta moram još ponoviti?

Toliko dugo pričaj sa mnon,

da zaželim, konačno ušuti,

da konačno To zaželim...

Prevod: Fehér Illés

Podolszki József Hiszek a világmindenségben – Verujem u vasionu

Podolszki József

Feketics, 1946. júl. 28. – Újvidék, 1986. szept. 11.

Hiszek a világmindenségben Hiszek a világmindenségben hiszek az egyetemességben hiszek a tökéletes konstrukcióban hiszem a törvényt minden véletlenek számtalan-számos törvénytelenségek zűrzavarában rendezetlenségek és vaskos tévedések ellenére hiszek a rendben hiszek a mesékben az elméletekben meséletlenekben

Verujem u vasionu Verujem u vasioni verujem u opšteljudskosti verujem u savršenu konstrukciju verujem u zakon uprkos neredu i grubim zabludama i mnoštvu slučajnih nezakonitosti u metežu verujem u red verujem u bajkama u teorijama neispričanima Prevod: Fehér Illés

Forrás: Podolszki József: Barna, Forum – Újvidék, 1982. 129. old. 

Csák Gyöngyi Parton – Na obali

Csák Gyöngyi Kisvaszar, 1950. április 28. –

Parton van-e, mi nem változott szavakká tengeridőbe loccsanó kővé, kaviccsá, maradt-e annyi nincs még, amit az álmok ragasztóanyaga összetarthat, lehessen halvány reménnyé a felsíró kézben, amelyik érte a lét rongyos könyvét elölről újra fellapozza?

Na obali postoji li nešto što se u reč nije pretvorilo, u vremenu mora u rastopiv kamen, belutak, dal je ostalo toliko nema više što lepilo snova zajedno može držati, da postane tračak nade u plačnoj ruci koja zbog nje knjigu poderanog postojanja ponovo ispočetka lista? Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://lenolaj.hu/2017/07/24/csak-gyongyi-parton/

Stefan Simić Jednom ću ti napisati pesmu – Egyszer majd verset írok neked

Stefan Simić Paraćin 12. 02. 1989. –

 Jednom ću ti napisati pesmu

Jednom ću ti napisati pesmu. Pravu. Iskrenu.

Bez čežnje i patetike, bez niskih strasti i skrivenih name-
ra…
Zahvaliću ti što si bila uz mene, kada ni sam nisam bio. Neću pominjati ni ljubav, ni suze, ni patnju. Neću pominjati ni prošlost, ni budućnost. Neću pominjati ništa, samo ću ti se zahvaliti.
Zahvaliću ti što si oko u dolini slepih, što si titraj nade u dolini gluvih, što si nešto u ovom suludom moru ničega…
Zahvaliću ti kao što se most zahvaljuje reci zbog koje postoji.
Zahvaliću ti kao što se nebo zahvaljuje ptici, sanjar zvezdama, vojnik prvim danima mira…
Zahvaliću ti zato što vidiš ono što niko ne vidi, zato što osećaš ono što niko ne oseća…
Zahvaliću ti što si uz mene i kada odem. Što me ljubiš i kada me druge ljube. Što si moja i kada nisi. Što ćeš biti sa mnom i kada me ne bude…
Zahvaliću ti što razumeš sve moje tuge i radosti. Što praštaš, daješ, poštuješ i voliš.
Što si mi prišla na način na koji niko drugi nije…
Što me nisi ostavila ni kada sam sam sebe ostavio… Što me uvek nađeš kada me svi zaborave…
Zahvaliću ti što mi vraćaš veru u ovaj svet u kome tako često nema ničega…
Zahvalio bih ti i sada, ali je prerano. Možda se razočaramo i napustimo jedno drugo.
Kome da ide onda ova pesma? Šta ćemo sa njom? Nama tada neće trebati a druge je ionako briga…
Bolje je da zaćutimo i da se volimo, nego da pričamo naglas o ljubavi. Bolje da verujemo nego da pričamo o veri. Bolje da živimo nego da pričamo priče o životu…
Ne znam još koliko ćemo trajati. Mesec, godinu ili zauvek.
Ali znam da i dan-danas, posle svega, pristupam svakom našem susretu sa istim onim uzbuđenjem, kao da je prvi i poslednji.
Jednom ću ti napisati pesmu. Pravu. Iskrenu. A ti ćeš znati da uvek imaš gde da odeš i gde da se vratiš.
Ko zna, možda je i ovo ta nenapisana pesma u kojoj sve vreme pokušavam da ti kažem koliko te volim…

Izvor: http://stefansimic.net/jednom-cu-ti-napisati-pesmu/

Egyszer majd verset írok neked

Egyszer majd verset írok neked. Hiteleset. Őszintét.

Szenvedély és sóvárgás nélkül, alantas indulatok és rejtett szándékok

nélkül...

Megköszönöm, hogy velem voltál, mikor még én sem voltam. Se szerelmet, se könnyeket, se szenvedést nem említek.

Múltat se, jövőt se említek. Semmit sem említek, csak köszönetet mondok neked.

Köszönetet mondok, mert szem vagy a vakok völgyében, mert reménysugár vagy a süketek völgyében, mert valami vagy ebben a fékeveszett semmiségben...

Köszönetet mondok úgy, ahogy a híd a folyónak, amiért létezik.

Köszönetet mondok úgy, ahogy az ég a madárnak, az álmodozó a csillagoknak, a katona a béke első napjainak...

Köszönetet mondok azért, mert látod azt, amit senki se lát, mert érzed azt, amit senki sem érez...

Köszönetet mondok azért, mert távollétemben is velem vagy. Mert akkor is csókolsz, mikor mások csókolnak. Mert akkor is az enyém vagy, mikor nem vagy. Mert velem leszel, mikor már nem leszek...

Köszönetet mondok azért, mert megértesz. Megbocsátasz, adakozol, becsülsz és szeretsz.

Mert úgy közeledtél felém, ahogy senki más...

Mert akkor sem hagytál el, mikor magamat elhagytam... Mert megtalálsz, ha mások felednek is...
Köszönetet mondok azért, mert ebben az életben, ahol semmi sincs, visszaadod hitemet...

Köszönetet mondanék most is, de még korai. Esetleg kiábrádultan, egymást elhagyjuk.

Ez a vers kihez szóljon? Mi lesz vele? Akkor már nekünk nem kell, másokat meg nem érdekel...

Jobb, ha elhallgatunk és szeretkezünk és nem a szerelemről értekezünk. Jobb, ha hiszünk és nem a hitről értekezünk. Jobb, ha élünk és nem az életről értekezünk...

Nem tudom, meddig leszünk együtt. Egy hónapig, évig vagy örökre.

De tudom, még ma is, mindenek után, minden találkozásunkat ugyan azzal a lelkesedéssel várom, mintha az első vagy utolsó lenne.

Egyszer majd verset írok neked. Hiteleset. Őszintét. Te pedig tudod, mindig van egy hely, ahová betérhetsz vagy visszatérhetsz.

Ki tudja, talán ez az a meg nem írt vers, amelyben mindenáron megpróbálom elmondani, mennyire szeretlek...

Fordította: Fehér Illés



Faiz Softić Zavičaj – Haza

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Zavičaj Ima jedna kuća oronula. Klekla. I u njoj hatula. U hatuli kosa zahrđala što je livade sjekla i peruška. Ima jedna jabuka stara i u jabuci gnijezdo bumbareva. Ima jedna česma i jedan tijesan put. Ima starica sijeda i na njoj marama bijela. Ima čovjek što o ramenima jedva nosi ruke žuljevite. Ima jedan vjetar rani, što uvijek puhne u akšam. On niz put nosi prah. I nas je opuhnuo niza svijet. Ima jedan potok nepresušni u svima, kroza sve, teče odasvud zove. Ima pjesma, pjesma naricaljka, tamo je svi znaju napamet. Pjevaju je i djeca u kolijevci.

Haza Rombadőlt ház. Lerogyott. És a kemence. A kemencében valaha mezőt és tollat vágott rozsdás kasza. Öreg almafa és az almafán darázs-fészek. Egy kút és egy szűk út. Ősz anyóka és rajta fehér stóla. Egy ember fetört kezét vállán alig hordozza. A szél, a korán kelő napnyugtakor támad. Az úton port visz magával. Minket is efújt, a világba, szanaszét. A kiapadhatatlan patak mindenkiben, mindenen keresztül árad, szólít minden irányból. Egy dalt, siratódalt, mindenki fejből tud. A bölcsőbeli gyerekek is dalolják. Fordította: Fehér Illés

Izvor - Iz zbirke: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 19. str