Đorđe Balašević Hoćeš da čuješ tajnu? – Akarod hallani a titkot?

Đorđe Balašević Novi Sad 11. maj 1953. –

Hoćeš da čuješ tajnu? Ti si meni najlepša, eto, kad si sama... Znaš, kada stigneš kući i ostaneš bez šminke, bez bespotrebnog smejanja i lažnog osmeha. Najlepša si kada plačeš, kada grliš sama sebe, kada igraš bez razloga, čitaš, kada ćutiš i misliš, kada si ranjiva, kada te film rasplače, kada se setiš nečega što si davno zaboravila, kada spavaš i kada se budiš... Kada si svoja. Bez straha, pretvaranja i ostalih gluposti. Najlepša si kada ni ne razmišljaš kako izgledaš, i kada ti lice našminka bezbroj briga i sećanja ili beskonačna sreća... A desiće se nekad da moja reč ili poljubac bude razlog za to. I tada ćeš, valjda, konačno i shvatiti zašto me tako važno i bezuslovno voliš... Videćeš, mila, da si uz mene uvek najlepša.

Akarod hallani a titkot? A legszebb vagy, igen, mikor egyedül vagy... Mikor hazaérve festék, felesleges kacaj és hamis mosoly nélkül maradsz. Legszebb vagy mikor sírsz, önmagadat öleled, mikor csak úgy játszol, olvasol, mikor hallgatsz és tépelődsz, mikor sebezhető vagy, mikor megríkat egy film, mikor eszedbe jut egy rég elfeledett emlék, mikor alszol és mikor ébredsz... Mikor önmagadé vagy. Szorongás, alakoskodás és hasonló badarságok nélkül. Legszebb vagy mikor nem törődsz azzal, milyen vagy és arcodat számtalan gond, emlék vagy végtelen öröm ékesíti... De megtörténhet, ez egy szavam vagy csókomért van. És akkor, talán, végre meg is érted, miért szeretsz annyira és feltétel nélkül... Meglátod, kedves, a legszebb mindig mellettem vagy. Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://ljubavnerimestatusislike.blogger.ba/

Zvonimir Golob Obična pjesma – Egyszerű dal

Zvonimir Golob

Koprivnica 19. veljače 1927. – Zagreb 1. lipnja 1997.

Obična pjesma Sve je neobično ako te volim, vrtuljak što se okreće igračke i djeca. Veče koje silazi spava u mojoj duši. Znam, veče koje silazi, stepenice, vjetar, sve same obične stvari što se ne mogu ponoviti, jer smrt se ne ponavlja, ni ti se ne ponavljaš u                                                                  meni. Sve je neobično ako te volim: more skida i svlači svoje plašljivo tijelo, zatvorenih očiju i vlažno od poljubaca. Ja više nisam isti, slušajuć’ glas na nekoj samotnoj stanici dok me obilazi kiša mijenjam te u sebi. Samo ruže što tonu. Tjeskoba, obična pjesma, plači ponovo dok svoje teške vjeđe zaboravljaš u snu poput marame na licu koje bdije. Sve je neobično ako te volim, ako te volim. Zagledana u nebo ti postojiš kao svjetlo pregaženo u tmini.

Egyszerű dal Minden oly rendkívüli, ha szeretlek, a mozgó körhinta, a játkok és a gyerekek. Lelkemben a leszálló est nyugszik. Tudom, a leszálló est, a lépcsők, a szél, megismételhetetlen egyszerűségek, mert a halál nem újul, és bennem te sem újulsz. Minden oly rendkívüli, ha szeretlek: riadt testét takarítja, tisztítja a tenger, zárt pillákkal, csókokkal hintetten. Már nem vagyok ugyan az, egy magányos állomáson hallgatva a hangot, míg elkerül az eső, bennsőmben változtatlak. Csak sűllyedő rózsák. Szorongás, egyszerű dal, csak sírj míg súlyos fátyladat, akár az arcodon virrasztó kendőt, álmodban feleded. Minden oly rendkívüli, ha szeretlek, ha szeretlek. Szemlélve az eget a sötétben gázolt fényözönként létezel. Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://www.tekstovipjesamalyrics.com/component/content/article/760-zvonimir-golob/9363-zvonimir-golob-obicna-pjesma

Mišo L. Korać Ruga mi se klatno u otkucaju – Kigúnyol az óra mutatója

Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –

Ruga mi se klatno u otkucaju Čekao sam te na Trgu od nesanice i žagora mudrice moja i nijesi došla... Tik....tak... tik...tak.. tik...tak... Sam sam... Ruga mi se klatno u otkucaju... Tik...tak... tik...tak... Voli...ne voli... Voli...ne voli... Na nebu izranja žuti mjesec i klanja se oblacima... Pod mojim koracima čuje se zvuk ispovjedaonice, mudrice moja... Za mene,,, Za tebe... Treba nadživjeti sat na zidinama kule ispod koje koračam svakoga dana i označavam vrijeme... Ti koja mi stavljaš zlatni dukat između usana umjesto poljubaca ne daj Kerberima da me propuste... Neka mi dopuste da se pomolim za oboje... Zlatni Haronov dukat umjesto putarine istopi između naših usana... od požude i poljubaca... Tvrdoglavi Kerber me čeka već pola vijeka... Tik...tak... Tikl...tak... Dobro došli u moj san presuditeljko.... San u kojem poželim da prešutim šutnju... Tik...tak... Tik...tak... Voli...ne voli... Voli...ne voli... Nalazim razlog da trajem... Ako bi smjela ako bi htjela dozvoli mi da se kajem što ne sebično sasvim obično poželim u gluho doba da pobjedim sat ispod kojeg svakoga dana sjedim očekujući te mudrice moja... U blizini djeca pjevaju "Sve je laž osim smrti" Tik...tak... Tik...tak mudrice moja... Djeca odlaze ostavljajući nam pjesmu... Pod mojim koracima čuje se zvuk ispovjedaonice... Tik...tak... Tik...tak... Treba svakoga dana živjeti za sjutra i nadživjeti sat na zidinama kule... Laminarsa, ej Laminarsa* Tik...Tak... Tik...tak... Bože, kako je teško zaboraviti voljeti... Pretvaramo se u pitalicu za tebe za mene grkinjo moja... Tik...tak tik..tak.. Voli...ne voli voli...ne voli... Tik..tak... Tik...tak... *Laminarsa - Ljubavni bol

Kigúnyol az óra mutatója A virrasztás és zsibongás Terén vártalak huncutkám és nem jöttél... Tik....tak... tik...tak.. tik...tak... Egyedül vagyok... Kigúnyol az óra mutatója... Tik....tak... tik...tak.. Szeret...nem szeret... Szeret... nem szeret... A előbukkanó sárga hold a felhőket köszönti... Lépteim alatt a gyóntatószék visszhangzik, huncutkám... Értem... Érted... Túl kell élni a várfalon lévő órát mely alatt naponta gyalogolok és mérem az időt... Te aki ajkaim közé csók helyett aranytallért teszel a Kerberoszoknak ne engedj át... Engedjék meg hogy mindkettőnkért imádkozzak... Hádész aranytallérja útadó helyett ajakaink között olvadj el... a vágytól és csókjainktól.. Kerberosz, a konok már fél évszázada vár... Tik...tak... Tik...tak... Szeretettel köszöntelek álmomban igazságot szolgáltatóm... Álmomban ahol a hallgatást szeretném elhallgatni... Tik...tak... Tikl...tak... Szeret... nem szeret... Szeret...nem szeret... Van értelme létezek folytatom... Ha mernéd ha igényelnéd engedd meg vezekeljek nem magamért csak úgy egyszerűen éjnek éjjelén szeretném az órát mely alatt naponta várlak legyőzni, huncutkám... Közelemben gyerekek énekelnek "A halált leszámítva minden hazugság" Tik...tak... Tik...tak huncutkám... Éneküket visszahagyva mennek el a gyerekek... Lépteim alatt a gyóntató hangja hallatszik... Tik...tak... Tik...tak... Minden nap a holnapért kell élni és a várfalon lévő órát túlélni... Laminarsa, ej Laminarsa* Tik...tak... Tik...tak... Istenem, szeretni milyen nehéz elfelejteni... Kérdezőkké válunk érted értem görög szerelmem... Tik...tak tik..tak.. Szeret...nem szeret... szeret...nem szeret... Tik...tak tik..tak.. Laminarsa* - szerelmi fájdalom Fordította: Fehér Illés

Izvor: Mišo L.Korać: Ne daj da nas život mimoiđe Pokret Podgorica 2007. str. 42-45.

Faiz Softić Besmrtnost – Halhatalanság

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Besmrtnost           Admiralu Mahiću Svi smo ti imali ponešto reći, Ko mi pametniji od tebe. A ti si pjevao – prije, tada i kasnije I pio lozu – otrov u otrov sipao, I opet pjevao. U okvir moga prozora Dolijeće jedna ptica šarenog perja I cvrkuće: Umro je Admiral, umro je Admiral, umro je Admiral, čovječe...! Skači i dozivaj, probudi ga! Nisam vjerovao, Admirale, Da ću te ovoliko voljeti, Da ćeš mi ovoliko nedostajati Kada te, napokon, život utjera u čahuru, Kada budeš govorio zemlji Umjesto Barbari, Koja, ko zna, da li je ikad i postojala Ili je i ona bila tvoja neispjevana pjesma. Admirale, jednom sam ti poslao deset eura Vjerujuć da ću te obradovati, I jesam, Ali izvini... Nećeš mi možda vjerovati Ali, toliko je i meni ostalo Tog hladnog jutra kada sam Na aerodromu u Luksemburgu Ispraćao našeg zajedničkog prijatelja I rekao mu: Molim te, daj ovo Admiralu, neka nazdravi – On to umije. Kako su puste ulice Sarajeva Sa kojih odlazi pjesnik Kroz kojega je tekao Asfalt sarajevski Kojim koračaju našminkane djevojke... Od ove ljute nesanice Dođe mi da krenem tvome kaburu I dozivam te sve dok iz njega ne izroni stih Koji će me ubijediti Da nisi umro, niti ćeš. Admirale, Sarajevo ne miče Ne brini – Čami Sarajevo i čeka te. I mi smo u njemu, i ti si u njemu, I sve one patnje su ostale U kutovima soba sarajevskih. I naši bogovi u Sarajevu: Jedan, dva, tri, sto hiljada i tri... Pitali smo se jednom - Zašto svi ne bi bili kupus Ili rajčica, Ili ona koza što brsti spasonosno bilje Kako bi nam zdravlje hudo namakla I svjetlost vratila u obraze? Jedan je Bog, Admirale - I neka bude Jedan! Ti to sada najbolje znaš! Sarajevo se danas obilato zaliva kišom. U kafani „Tito“ koju si majkom zvao Ulaze dječaci, zvijeraju okolo – Traže tvoje stihove, Admirale.... Gugutka na grani prašnjeve topole, Kraj tramvajske pruge, Viri u prozor tramvaja, Traži te, Admirale. Šta si joj obećao, pjesniče, Besmrtnost..?

Halhatatlanság           *Mahić Admirälnak Mindannyian szóltunk hozzád, Mi, akik bölcsebbek voltnk. Te meg daloltál – előtte, akkkor és később is És pálinkát ittál – mérget a méregbe öntöttél, És csak daloltál. Ablakpárkányomra Tarkatollú madár száll És csicsereg. Admiräl meghalt, Admiräl meghalt, emberek, Admiräl meghalt…! Ugorj és hívd, keltsd fel! Nem hittem, Admiräl, Hogy ennyire szeretlek, Hogy ennyire hiányzol, Most, mikor az élet hüvelybe szorított, És ezután Barbara helyett a földet szólítod, Aki, ki tudja, valaha is létezett-e, Vagy ő is csak egy el nem mondott versed. Admirälom, egyszer, remélve, megörülsz, Tíz eurót küldtem neked, Igaz, De bocsáss meg… Talán el sem hiszed, Azon a hideg reggelen A luxemburgi reptéren, Mikor közös barátunkat kísértem ki, Nekem is annyi maradt a zsebemben, És mondtam neki: Ezt add át Admirälnak, köszöntsön fel – Ő ért hozzá. Milyen kihaltak Szarajvó utcái Ahonnan elment a költő Amelyeken keresztül Szarajevói aszfalt folyt És mosolygós lányok sétáltak… Nem jön álom a szememre Legszívesebben hantodra indulnék És addig szólítgatnálak, míg egy feltörő sor Meg nem győzne, Nem haltál meg, nem is fogsz. Admiräl, Szarajevó nem mozdul Ne félj – Szarajevó gyötrődik és téged vár. És mi is ott vagyunk, és te is ott vagy, És minden gyötrelmünk A szarajevói szobák szegletében maradt. És szarajevói isteneink: Egy, kettő, három, százezer és három… Egyszer feltettük a kérdést – Miért ne lehetne mindenki káposzta Vagy paradicsom, Vagy épp a megmentő növényt legelő kecske Hogy a pokolból visszahozza egészségünket És arcunkra a méltóságot? Admiräl, egy az Isten – És legyen is Egy! Te ezt most legjobban tudod! Ma Szarajevót eső mossa. Az általad otthonnak tartott “Tito” kávézóban Gyerekek lézengenek – Admiräl, soraidat keresik… A villamossinek melletti Poros nyárfaágról A villamosba gerle kukucskál, Admiräl, téged keres. Miért ígértél neki, te költő, Halhatatlanságot…? *Mahić, Admiräl – szarajevói költő Fordította: Fehér Illés

Izvor: Iz zbirke: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 126-128. str.

Tatjana Jambrišak OM – OM

Tatjana Jambrišak Zagreb 1965. –

OM

ako je ona divno žuto sunce na njegovom nebu,

a on je njezin naranđasti div iz susjedne galaksije,

međuzvjezdani prostor vrištat će smijehom fotona
rasutih nasumice po tamnoj tvari

dok se oni igraju s vječnosti i zvjezdanim maslačcima
u higgsovu polju.

Izvor: http://blog.dnevnik.hr/slovaizsnova/

OM

ha a fiú egén a lány a napsugár,

és a fiú a szomszéd bolygóról jött narancssárga óriás,

akkor a csillagközi tér a sötét anyagon vaktában szétszórt

fotonok kacajától hangos

ők meg higgs mezején az örökléttel és

túlvilági kutyatejjel játszanak.

Fordította: Fehér Illés

Saša Mićković Нешто о љубави – Valamit a szerelemről

Saša Mićković Špital 23. 07. 1980. –

Нешто о љубави Ти у мојој поезији живиш ванвремено, тајно и тихо. Завечио сам љубав према теби кроз гласове и слова. Док си ти спавала ја сам снежне планинске врхове њихо, јурио ветрове и олујине од твоје куће и сигурног крова. Обасипао сам те речима као латицама црвен-руже, не желећи да твој сан о срећи икада пресахне. Лепоту жене често људи-вукови окруже, а само сам желео да ти љубав танане мирисе удахне. У мојим песмама си бистроока с Олимпа муза, немерљиве лепоте, кристалног ума и даха. Спашавао сам те од злосанице, туговања и суза, знајући да сам наспрам тебе сићушна шака праха. Сви јунаци света су зазидани у сопствену камену Троју. Ја узидах себе у Песму, због твоје слободе. Отргао сам те од урок-погледа безвиду и неспокоју, а мене у мојој Троји може и врх мача да прободе. Све Пенелопе на планети потајно самују, зато и покушах да те цветом песме излечим. Можда у мени још увек понеке жеље тамнују. Често као Икар пред својим амбисом и ја клечим. Поклањам ти сопствене мисли, осећаје и наде. Нетрулежне ствари једино годе твојој души. Ослушни барем, испевао сам твом бићу безбројне баладе. У амбис вечности сад може ум да ми се уруши. Када те питају о пролазности живљења, мирне душе можеш рећи да си у песми вечна, јер ти си постала сјајкасти дијамант дивљења, префињена мелодија, баш као симфонија течна. На крају, кад се лирика у мени загаси, осванућу у далекој плавети атмосфере. Не плачи, јер ти знаш ко си, шта си и да си. С лица избриши сузе, нек` образе и снопатице мој дах ти завек спере!

Valamit a szerelemről Időn túl, titokban, csendesen élsz költészetemben. Hangokkal és betűkkel esküdtem szerelmedre. Míg aludtál, havas bérceket lovagoltam, házadtól, a biztos fedél elől szeleket, viharokat kergettem. Kifejezéseimmel, vörösrózsa szirmokkal halmoztalak el, hogy álmod a boldogságról el ne illanjon. Sokszor ember-farkasok övezik a női szépséget, én csak annyit akartam, érezzed a szerelem bódító illatát. Verseimben a múzsák Olimposzáról te vagy az értelmes, derült tekintetű, mérhetetlen szépség. Tudva, hozzád mérten csak maroknyi por vagyok, mentettelek a rossz álmok, üröm és könnyek birodalmából. A hősök saját kőből épített Trója várukba építettek. Én, szabadságodért, önmagamat Versbe építettem. Kiszakítottalak a  szorongás és vakság elátkozott tekintetéből, engem meg Trójámban a kard is átszúrhat. Titokban magányosak e bolygón élő Penelopék, ezért próbáltalak versvirágommal gyógyítani. Talán bennem még mindig egy-egy kívánság fogságban van. Mint Ikarosz, én is szakadékom előtt térdelek. Gondolataimat, érzéseimet, a reményt, neked ajándékozom. Lelkednek csak a romlatlanság kedves. Legalább hallgasd meg, számtalan balladát neked énekeltem. Értelmem most nyugodtan zuhanhat az öröklét szakadékába. Ha a múlandóságról faggatnak, bátran kijelentheted, az alkotásban időtlen vagy, mert a csodálat gyémántja lettél, magasztos szimfónia, gyengéd dallam. És ha eljő a vég, ha elcsitul bennem a poézis, a végtelen kék légben ébredek. Ne sírj, mert te tudod, ki vagy, mi vagy és vagy. Töröld le orcádról a könnyeket, adassék meg, arcodat és álmaidat leheletem mindörökre mossa le! Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Gősi Vali Újjászülettél – Ponovo si se rodio

Gősi Vali Győrszemere 1954. május 29. –

Újjászülettél és elhozott az illatos tavasz fény-szirmokból fonta a hajad titok voltál pompa ragyogás arany színben égő tűzzománc csak néztem a fényt hosszan elmerengve és újjászülettél a tenyeremben

Ponovo si se rodio i mirisljava vesna te je donela, kosa ti je iz lata svetla pletena bio si sjaj blistanje tajna u boji zlata plamteća gleđa svetlost sam promatrala dugo varljivo i na mom dlanu ponovo si se rodio Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.litera-tura.hu/gosi-vali-versei-2/