Zoran Bognar Srbijo, mogu li da budem tvoj sin – Szerbia, fiad lehetek-e

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Srbijo, mogu li da budem tvoj sin Aleksandru  Bašćareviću I ponovo kažem: Maestro moj, predugo smo okruženi onima koji čine dobre stvari samo onda kada su primorani znajući da dobre stvari nikada ne umiru. Sada znaš i sam da najbolji ovde prolaze najgore. Dozvoljavajući da nas ponižavaju ponižavali smo sami sebe; ponižavajući sami sebe ponižavali smo najbliže... I (ponovo) kažem: kada u čoveku ubijete njegovu pravu prirodu ona se pretvori u svoju suprotnost... Tada privid postaje snažniji od zbilje, a proteza važnija od tela... I kažem: u svojoj samodovoljnosti, ti gordi pripadnici i otpadnici, izgubili su osećaj i za vreme, i za stvarnost, i za fantaziju... Oduvek im je bio miliji prazan prkos, ta šaka ničega, taj čemer zaslepljenosti, nego ikakva snaga i blagostanje... I pitam: Dokle tako? I kuda? I kako... I pitam se ponovo: o, malenkosti ljudskih potreba i veličino ljudskog truda, kako smo mogli odoleti tom iskušenju većem od prokletstva i bola Hipatie, većem od senke Atlantide, vrućem od utrobe vulkana... U bratstvu inata, bunta i uzavrele krvi nismo više mogli ni da mu se pridružimo, ni da se od njega u potpunosti odvojimo, sve dok se noćas Baščar s Prometejevom braćom nije spustio na ušće Beograda i, istovremeno i ponizno i ponosno, upitao: Srbijo, mogu li da budem tvoj sin... Neopravdana krivica nas još uvek zbunjuje, ali napokon smo slobodni i znamo: naša jedina slabost bila je strah od naše snage... Hodočastimo dalje na putu Novog Svetla, bez preterane znatiželje da li će naše ruke skinuti kletvu naših dželata... Veruj mi, Maestro, u toj neizvesnosti nalazi se sva lepota sveta... Beograd, 17. 6. 2015.

Szerbia, fiad lehetek-e   Bašćarević Aleksandar-nak És ismét állítom: Mesterem, túl sokáig vagyunk körülvéve azokkal, akik jót csak akkor tesznek, ha arra kényszerülnek, tudva a jótett sosem hal meg. Most magad is tudod, itt legrosszabbul a legjobbak járnak. Megengedve, hogy megalázzanak bennünket, önmagunkat aláztuk meg; önmagunkat megalázva, a hozzánk legközelebb-állókat aláztuk meg... És (ismét) állítom: ha az ember valós természetét ölitek meg, az ellenkezőjébe vált... Akkor a valóságtól a látomás erősebb lesz, a testtől meg a protézis lesz fontosabb... És állítom: ön-imádatukban, ezek a büszke polgárok és szakadárok, már nem érzékelnek sem időt, sem valóságot, sem képzeletet... Bármi erőtől, jóléttől kedvesebb számukra az üres konokság, a tenyérnyi semmi, az elvakult üröm... És kérdem: Meddig így? És hová? És hogyan... És ismét kérdem: ó, emberi szükségletek kicsinysége és emberi erőfeszítések nagysága, e Hypatia átkától és fájdalmától nagyobb, az Atlantisz árnyékától hatalmasabb, a vulkán-belsőtől forróbb kísértésnek hogyan tudtunk ellenállni... A dac, lázadás és féktelenség szövetségéhez nem tudtunk sem csatlakozni, sem tőle teljesen elszakadni, mindaddig míg ma éjjel Baščar Prométheusz testvéreivel együtt Belgrád torkolatára le nem szállt és egyszerre alázatosan is, büszkén is meg nem kérdezte: Szerbia, fiad lehetek-e... Az alaptalan bűn még mindig zavar, de végre szabadok vagyunk és tudjuk: egyetlen gyengeségünk erőnktől való félelmünk volt... Tovább haladunk az Új Fény útján, különösebben nem kíváncsiskodva, képesek leszünk-e hóhérainkat az átoktól megszabadítani... Mester, hidd el, hogy a világ szép, ebben a bizonytalanságban rejlik... Belgrád, 17. 6. 2015. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Srbijo, mogu li da budem tvoj sin Balkanski Književni Glasnik 2019. str. 9-11.

Miroslav Maksimović Životinje – Az állatok

Miroslav Maksimović Njegoševo 26. maj 1946. –

Životinje

Iščezavaju, mnoge iščezavaju. Zgrade osvajaju šume,
grad se raskomočuje
u mirisnim i cvetnim poljima
i nervozno stresa
likove i lava i jarca i lakog konja
sa fasada.

Nema urlika
što je znao da ujedini prostor.
Mislim na jednog tigra
što je znao da preskoči ogradu,
da nas naoruža strahom.
Od čega da te zagrljajem
Zaštitim?

Iseckane, mnoge su iseckane
— tek u jelovnicima se množe.
Izdeljene u podklase —
ramstek biftek
krmenadla vešalica
rebarca mozak papci:
moja organska veza sa životom.

Gde je runo toplo od umiranja
da se ogrnem?
Čovek u sivom odelu
ulazi u hiljadu kancelarija
da bi zaradio za ljubav
veliku praznu prostoriju
s okačenim državnim slikama.

Tope se, isparavaju.
Tek oblak zadrži oblik konjske glave,
pogleda grad mutnim okom,
zatim pljusne kiša
i pisac čuje kako na oknu sobe
narasta i jača topot
iščezlih čopora
i krda.

Izvor: http://riznicasrpska.net/knjizevnost/index.php?topic=351.0

Az állatok

Eltűnnek, sok tűnik el. Az erdőket házak foglalják el,

a város az illatos,

virággal borított mezőn terpeszkedik

és a homlokzatokról

alakokat oroszlánok, kecskebakok, lovak formájában

idegesen ráz le.

Nincs

teret egyesítő üvoltés.

Egy, a kerítést

átugorni képes tigrisre gondolok,

hogy bennünket félelemmel fegyverezzen fel.

Öleléssel mitől

Óvjalak?

Felszeleteltek, sok a felszeletelt

– csak az étlapokon szaporodnak.

Alcsoportokra osztottan –

hátszínszelet vesepecsenye

rövidkaraj füstölt-hús

borda velő köröm:

szerves kapcsolatom az élettel.

Hol a halál a meleg gyapjúja,

felvegyem?

Az állami képekkel telerakott

tágas-üres termek szeretetéért,

szürke öltönyben

irodák sokaságába

jár az ember.

Olvadnak, párolognak.

Lófej-formát csak felhő tart,

zavaros tekintettel néz a városra,

majd zápor jön

és a költő hallja, az ablaküvegen

az eltűnt falkák és csordák

dobogása jelentkezik és

erősödik.

Fordította: Fehér Illés

Dragan Jovanović Danilov Podrum – Alagsor

Dragan Jovanović Danilov Požega 7. novembar 1960. –

Podrum Teško je reći seća li se još neko osim mene tog podruma u kome trulio je već proklijali krompir i kiselio se kupus u bačvi na čiji je poklopac bio navaljen golemi, beo kamen, nagrižen solju. Ugalj je već godinama stajao na gomili u uglu i suhe muškatle u saksijama što ih je odbacila moja majka trulile su u svom izopačenom životu. Ovde gde Kraljica Plesan otkriva svoje lice, vlažno kao leđa jegulje i krastača jedna gaca kroz vodu što ne otiče nikuda, bejaše vrtić za pacove, bube malene i grbave stvorove čiji se životi  (kao i svih vragova, uostalom) odvijaše između memle podruma, hodnika i stepeništa što vodilo je do svetlarnika s pogledom na zid ciglane. Ponekad, na kraju zime, strpljiv kao plamen na sveći, spuštao sam se u to mračno carstvo. Drhtah kao u grobu sa uhom načuljenim, dok napolju cvao je sav taj strašni teret jorgovana i ruža što bile su same sa svojim laticama, u buđenju mirisnom. Otele su nemost iz usta ribljih, te bele ruže, i ne znajući da jedna mala Marija peva u njihovom obliku.

Alagsor Nehéz állítani, rajtam kívül emlékszik-e még valaki arra az alagsorra, ahol a már kicsírázott krumpli rohadt és a fedőlapját hatalmas, só-marta fehér kővel terhelt hordóban, káposzta savanyodott. A sarokban évek óta ott tornyosodott a rakás szén, meg semmirevaló életükben az anyám által kidobott cserepekben elszáradt muskátlik poshadtak. Itt, ahol a Penész-királynő angolnahát-nyirkos arcát felfedi és a sehová elfolyó vízben varangyos-béka kúszik, a pockok, apró bogarak és púpos lények édenkertje volt, melyeknek élete (mint általában minden pokolfajzaté) az alagsor, a folyosó és a téglagyárra néző padlásablakhoz vezető lépcsőház penésze között zajlott. Néha, tél-végen, gyertyaláng-türelemmel ereszkedtem abba a sötét birodalomba. Míg kinn, az illat-ébredésben a szirmukkal egyedül lévő orgonák és rózsák félelmetes terhe nyílott, neszekre figyelve, mint a sírban, reszkettem. Azok a fehér rózsák a némaságot a halak szájából lopták el, nem tudva, alakjukban egy kis Mária énekel. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Novo raspeće Ratkovićevi večeri poezije  Bijelo Polje 2008. 

Milena Marković Mamice – Anyám

Milena Marković Zemun 6. april 1974. –

Mamice ja bih ti kupila kuću znaš li kakvu znaš li kakvu sa hladom od loze i drvenim stolom i klupicom da odmoriš noge i roštilj bi stajao tu pored i stolica koja se ljulja a unutra u kući imala bi velika kuhinja cimet bele pločice svuda puno drvo velika radna površina i stolica da ne stojiš dok radiš mamice i tu bi bio veliki sto sa klupama za svu tvoju decu i sve tvoje unuke i sve tvoje sestre i za njihovu decu i za decu tvoga brata i za decu komšijsku i za neku decu ko zna odakle u hodniku bi bila hladovina i lepi prekrivači na podu i dve sobe u jednoj televizor samo za tebe i udoban kauč samo za tebe u drugoj krevet veliki i ormarić sa ogledalom i fiokama i stolica sa tankim nogicama i medene lake drške na fiokama ono što si viđala po kućama i htela da imaš jednom tada kad su te nudili sokom po kućama a ti si bila gladna i kreme puno koliko hoćeš za tvoje lice lepo i nanule za tvoje noge a gore bi bile sobe za tvoje unuke i jedan tavan gde bi držala ono bez čega ne možeš moje stare parfeme od tvoga sina lestve za gimnastiku muf od tvoje starije ćerke mirišljav vojnike bez glave od tvog unuka bolesnog stari samovar novine stare recepte koje nikad ne znaš gde su knjige otvorene i zaboravljene slike.   mamice hoću da ti kupim kuću ali ne znam da li mogu i danas sam bez ičega i sutra neću imati ništa i još ti pijem krv mamice i još ti sedim pored kolena toplog mamice bićemo jednom u kući zajedno onoj da ne kažem kojoj mamice.

Anyám házat vennék neked tudod milyent tudod milyent szőlőlugassal és fából készült asztallal és sámlival hogy lábadat pihentethesd és rostély is lenne és hintaszék a házban meg nagy konyha cimet-fehér lapokkal mindenütt fa nagy munkafelület és szék hogy míg dolgozol ne kelljen állnod anyám és lenne itt nagy asztal padokkal is gyerekeidnek és unokáidnak és nővéreidnek és nővéreid gyerekeinek és bátyáid gyerekeinek és szomszédaid gyerekeinek és a ki tudja honnan jövő gyerekeknek hővös lenne a folyosón a padlón meg szép szőnyegek és két szoba lenne csak számodra TV az egyikben csak számodra kényelmes heverő nagy ágy a másikban és szekrény tükörrel és fiókokkal és kecses-lábú szék és a fiókokon filigrán fogantyúk minden amit a házakban láttál és kívántad egyszer a tiéd legyen akkor amikor a házakban üdítőt kínáltak te meg éhes voltál és szép arcodra amennyit csak akarsz kenőcs és lábadra papucs fenn meg szobák unokáid számára meg padlás ahol a nélkülözhetetlen dolgokat tartanád régi illatszereimet fiad bordás-falát idősebb lányod illatos muffját beteg unokád fej-nélküli katonáit az öreg szamovárt régi újságokat a soha nem tudod hol lévő recepteket nyitott könyveket elfeledett képeket.   anyám házat neked akarok venni de nem tudom megtehetem-e ma is nincstelen vagyok és holnap sem lesz másként és még mindig véredet szívom anyám még mindig meleg térded mellett ülök anyám egyszer házban leszünk együtt abban hogy ne mondjam melyikben anyám. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Novo raspeće Ratkovićevi večeri poezije  Bijelo Polje 2008. 

Milutin Petrović Kad sam pošao u institut da prodam svoje telo – Amikor testemet eladni az intézetbe mentem

Milutin Petrović
Kraljevo 1. maj 1941. – Beograd 28. 12. 2020.

Kad sam pošao u institut da prodam svoje telo Mislio sam Neophodno je Tako sam preduzeo odlučujući korak Seo za sto I počeo da pravim skicu svog tela Crtao sam detalje Oslobađajući misli Nagnut nad stolom Pri svetlosti noćne lampe Svodio sam račune krišom Da onaj drugi ne čuje Neki prijatelji Koji su me posetili u toku noći Nagovarali su me da odustanem Odustajao sam u njihovom prisustvu Ali sam kasnije nastavljao s radom Nisam ništa izmišljao Čekao sam da dođe jutro Okupaću se Izmasirati telo pred velikim ogledalom Ljubavnički gledajući torzo

Amikor testemet eladni az intézetbe mentem Gondoltam Feltétlenül szükséges Hát megtettem a döntő lépést Asztalhoz ültem És elkezdtem testem vázlatát készíteni Az asztal fölé hajolva Gondolataimat felszabadítva Rajzoltam a részleteket Az éjjeli lámpa-fénynél Titokban összegeztem Hogy az a másik ne hallja Holmi barátok Akik az éj folyamán meglátogattak Győzködtek ne tegyem Jelenlétükben nem tettem De később folytattam a munkát Semmit sem koholtam Vártam a reggelt Majd megfürdök A nagy tükör előtt testemet masszírozom Szerelmesen nézve a torzót Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://riznicasrpska.net/knjizevnost/index.php?topic=236.msg7547#msg7547

Zvonka Gazivoda Dokoličar – A tétlen

Zvonka Gazivoda Beograd 1970. -

Dokoličar

Beskrajno lep dan, češka me po leđima. Vruć.
Sunčan. Opušten. Dokoličarim u ležaljci dok sunce
izvlači pramenove u mojoj kosi. Osim što je u kosi
i na nebu, sunce je u suncokretu, u nedelji (na engleskom),
u suvim smokvama osušenim - na suncu,
(suve smokve bogate gvožđem, spremne za zimu),
u sunčalištu, na palubi luksuzne jahte zalutale
u osunčanu zlatnu lagunu za dvoje
(sunce i u osunčanoj zlatnoj laguni, tako je). Vrelina.
Povetarac - izdepilirane noge ne uživaju u njemu
do kraja, fine zlatne maljice pomeraju vazduh;
a propo, kada sam bila u Londonu pitali su me:
- Kako se osećate u Engleskoj?
- Hm... dlakavo. Upravo! Kozmetički saloni ovde
nemaju milosti sa cenama! Sada bolje razumem
visok stepen emancipacije vaših žena. -
Vruće je. Kao u Adenskom zalivu. Orhideja bi
umrla od dehidracije, gušter bi umro sa osmehom
na licu... Okean, raspršen u fine kapljice,
miriše kao osveživač za ve-ce.
Trenutno žudim za teškim, chai, seksi mirisom
slatke masale: komadići cimeta, karanfilić,
anis, narandžina kora... Zasićen
šiljati miris koji se penje uz nozdrve, razdvaja oči i
direktno pogadja moje mentalne iznutrice!
Stavljati primedbe na ovakav dan, a
velika porcija sladoleda je poslužena?
Pravi italijanski kup! Nema primedbi
samo, ustiju punih pljuvačke,
saosećam sa biskvitom
izdrobljenim na dnu čaše -
podbuo od sirupa, pod lavinom sladoleda,
oraha, preliva od karamela, na vrhu
pritisnut kandiranom trešnjom,
dosadnom kao ono zrno graška pod perinama. Uskoro, ovaj
beskrajno lep dan biće
dokrajčen... Olakšanje.

Nema primedbi, ali šta se desilo sa onom
osunčanom zlatnom lagunom za dvoje?

Izvor: https://kwartalnik-pobocza.pl/pob30/srb/zgazivoda_srb.html

A tétlen

Hátamat kivételesen szép nap vakargatja. Forró.

Napsütéses. Ernyedt. Míg a nap hajtincseimmel babrál,

nyugágyban tétlenkedek. A nap nemcsak a hajban és

az égen, ott van a napraforgóban, a vasárnapban (angolul),

a napon szárított száraz fügében,

(vasban gazdag a télire elkészített szárított füge),

a napozóban, a napsütötte kettőnek-való arany-lagúnába

tévedt luxus-jacht fedélzetén is

(nap a napsütötte arany-lagúnában is, így van). Hőség.

Szellő – az epilált lábak nem túlságosan élvezik,

a levegőt finom arany-pihék mozdítják;

apropó, mikor Londonban voltam, megkérdezték:

– Hogy érzi magát Angliában?

– Hm... szőrösen. Pontosan! Itt a szépségszalon-árak

könyörtelenek! Most már jobban értem

asszonyaik magas emancipáltságát. –

Forráság van. Mint az Ádeni-öbölben. Az orchidea

vízhiányban múlna ki, a gyík arcán mosollyal

múlna ki... A finom cseppekben szétszórt

óceán-illat klotyó-frissítőt idéz.

Ebben a pillanatban a súlyos, chai, szexi édes masala

illatra vágyok: csipetnyi fahéj, szegfűszeg,

ánizs, narancs-héj... Tömény,

kihegyezett, orrlyukba-mászó, szemeket-szétválasztó,

mentális belső-részeimet egyenesen támadó illat!

Ilyen napon megjegyzéseket tenni,

a nagy adag fagylalt meg az asztalon?

Igazi olasz kupa! Megjegyzés sehol,

csak nyállal teli száj,

a pohár alján össze-morzsolt

piskótával érzek együtt –

a sziruptól, a fagylalt-lavinától, diótól,

karamell-öntettől megdagadt,

a dunna alatti borsószemhez hasonlóan unalmas

kandírozott cseresznyétől összenyomott. Hamarosan

ennek a végtelenül szép napnak

is vége lesz... Megkönnyebbülés.

Megjegyzés nincs, de mi lett azzal

a kettőnek-való napfényes arany-lagúnával?

Fordította: Fehér Illés

Vojislav Karanović Ritam – Ritmus

Vojislav Karanović Subotica 1. januar 1961. –

Ritam Naiđe talas. Zapljusnu me zvuci, Glasovi dece sa ulice, miris jela Što se kuva, sagoreli benzin. Svest Potpuno obujmi sitnozrna belina Oblaka. Čak i rublje okačeno da se suši Na terasi preko puta, poprimi tad Obeležje jednog radosnog viška, obilja Koje se ne da lako iscrpsti. I nema žeđi, Čini se, koja bi to mogla ispiti. Sveta ima za sve! I previše! Ali talas Stane da se povlači, dodir vetra po licu Počne da smeta, biva kao milovanje Protiv volje. Dok ne zaboli kao šamar. I ukus hrane koju jedem Više mi ništa ne znači. I umor, Koji se malopre činio znakom milosti, Sada postaje sličan roniocu koji Ne želi da izroni. Čudna praznina. Pustoš, sve do ivice gde su pokreti ukočeni. Ali tada naiđe drugi talas, i noć se Učini bliskom i živom. Oslušni: Čuje se pucketav krvotok groma. Pogledaj gore: videćeš da je munja Pramen kose onoga koji sve to razume, I zna zašto trese glavom u gnevu. Kome i ti nešto značiš. Opusti se, iako te taj ritam ostavlja bez daha. Jer sveta će uvek biti više, njegovo Obilje daleko će nas nadilaziti. A mi ćemo uvek misliti da smo nešto Propustili, zaboravili ili prevideli. Imati bolno osećanje da nismo ispunjeni Dovoljno, da smo prazni.

Ritmus Jön a hullám. Ami eláraszt, zsivaj, Gyerekhangok az utcán, meg a készülő Ebédillat, égett benzinszag. A tudatot A felhő apró-magú fehére öleli. Még az út Túloldalán, a teraszon száradó fehérnemű is, Valami nehezen kiszivattyúzható Örömteli felesleg, a bőség ismertetőjeleit Veszi fel. És úgy tűnik, nincs az a szomj, Amely képes lenne felszippantani. A világból mindenkinek jut! Túl sok is! De A hullám többé nem húzódik vissza, az arcot Érő szél érintése, nem-kívánt simogatásként, Már zavar. Míg mint a pofon, nem kezd fájni. És az elfogyasztott ételíz, számomra, Többé semmit sem jelent. És az előbb Még kegyesként jelentkező fáradtság, Most olyan, mint a felszínre Nem törekvő búvár. Különös űr. Pusztaság, egészen a merev mozdulatokig. De akkor egy újabb hullám érkezik és az éj Egyszerre közeli lesz és él. Hallgasd csak: Hallatszik a csattogó villám-vérkeringés. Nézz fel: láthatod, hajfonat a villám, Azé, aki mindezt érti és tudja, Dühében a fejét miért rázza. Akinek te is jelentesz valamit. Igaz, ez a ritmus lélegzetelállító, nyugodj meg. Mert tömeg mindig lesz, bősége Bennünket magasan túlszárnyal. Mi meg mindig arra gondolunk, valamit Elszalasztottunk, elfeledtünk, kihagytunk. Ahhoz, hogy üresek legyünk, elég A fájdalmas érzés, hasznosak nem vagyunk. Fordította: Fehér Illés

Izvor: In Zoran Bognar: Novo raspeće Ratkovićevi večeri poezije  Bijelo Polje 2008.