Snježana Rončević Izlazna vrata logora – A láger kifelé nyíló ajtaja

Snježana Rončević Vrbaška 1959. –

Izlazna vrata logora                                Danilu Kišu* Dan je svetog Dimitrija. Dobre vijesti sa lokalnog ratišta. Socijalizam ne mitinguje. Crvena zvijezda gori na nebu. Novembar je. Lišće komunizma opada. Raznosi se drumovima. A ja uvijek na tom putu. Evo zgodnog kamena, prisjedni Danilo. Ruše Berlinski zid. Pred očima mrtvih i živih svjedoka, završava Drugi svjetski rat. Oslijepit će nas prašina ljudskog grijeha. Majke plaču sisate i otežale, četrdeseti dan nakon poroda. Ti si otišao? Nagovori Sizifa gore u visinama, neka prestane obavljati svakodnevni posao. Uzaludno je biti besmrtan među bogovima. *Danilo Kiš (1935 – 1989) sin mađarskog Jevrejina (Eduard Kohn kasnije Eduard Kiss) i majke Crnogorke (Milica Dragićević) rođen je u Subotici pod imenom Kiss Dániel. 1939. u Novom Sadu, u Uspenskoj crkvi kršten po pravoslavnom obredu u vreme donošenja antijevrejskih zakona u Mađarskoj i prima ime Danilo Kiš. (primedba prevodioca)

A láger kifelé nyíló ajtaja                             Kiss Dánielhez** Szent Demeter napja van. Jó hírek a helyi harctérről. A szocializmus nem tüntet. Az égen vörös csillag ég. November. Hull a kommunizmus-levél. Országutakat terít. Én meg mindig azon az úton. Itt egy megfelelő szikla, Daniló foglalj helyet. Döntik a Berlini falat. A halott és élő tanúk szeme láttára, véget ér a Második világháború. megvakít bennünket az ember-bűn pora. Emlős, súlyos anyák sírnak, a szülés utáni negyvenedik napon. Te elmentél? Fenn a magasban Sziszüphoszt beszéld rá, hagyja abba mindennapi munkáját. Istenek között hiábavaló a halhatatlanság. **Danilo Kiš (1935 – 1989) magyar-zsidó származásu szerb író/költő Kiss Dániel néven Szabadkán született. 1939-ben a Magyarországon hozott zsidóellenes törvény miatt, Újvidéken a Mennybemenetel pravoszláv templomban pravoszláv szertartás szerint keresztelték és vette fel a Danilo Kiš nevet. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Snježana Rončević Pustanja Besjeda Banja Luka 2009. str. 14.

Jovo Čulić Porodične zavrzlame – Családi perpatvarok

Jovo Čulić Glamoč 8. mart 1967. –

Porodične zavrzlame Kad misliš da njega više vole, pa vodiš mali kućni rat, šta je uzrok ljubomori, ako nije, mlađi brat. Ko se s tobom malo igra, pa nestane poput vetra, niko tako nije čudan, ko starija, sestra. Ko nas brani Kad skrivimo Telom slaba Dušom jaka I šopa nas kao gusku A ko drugi Nego baka. A ko priča Lepe priče Na koleno ko te seda I na tatu da podvikne Ima pravo Samo deda.                                                   Do podne je glava boli, do igre joj nije s vama, znaš sigurno da te voli, jer samo je, jedna mama. Ko se ljuti za sitnice, retko kada mladost shvata, još zahteva sve petice, e to može, samo tata. Ko je uvek Glavni krivac Kad nizbrdo Nešto krene Sa razlogom i bez njega Okrivljuju Uvek mene.

Családi perpatvarok Ha arra gondolsz, őt jobban szeretik és ezért otthon állandó a félreértés, a féltékenységet ki más gerjeszthetné, ha nem öcséd. Aki veled játszik is, majd mint a szél elvész, nincs még egy olyan furcsa egyén, mint a nővér. Aki gyenge testtel Ám erős lélekkel Ha vétkeztünk Véd bennünket És töm mint a kacsát Ki lenne más Mint nagyanyánk Aki pedig Térdére ültetve Egyfolytában mesél És apát is dorgál Megteheti Nagyapánk Délig fáj a feje, játszani nincs kedve, de ami biztos, szeret, anyánk az egyetlen. Aki mindenért haragszik, fiatalokat meg nem ért, ötösöket kíván, az az én apám. Ki az ügyeletes Felelős Ha fejtetőre Áll a ház Jogosan jogtalanul Én vagyok A hibás. Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Valentina Milačić Hrabrost – Bátorság

Valentina Milačić Ravno selo 22. mart 1966. –

Hrabrost Hrabrost je trčati, misliti, jesti, hrabrost je moći, željeti, i vodu piti. Hrabrost je misao suprotstavljena sumnji, zlici vremena, Hrabrost je otvoriti oči, ćutati o tišini, onda, kada ona nadublje sanja.

Bátorság Bátorság futni, gondolkodni, étkezni, bátorság tenni, akarni, vizet inni. Bátor a kétkedésnek, elvetemült időnek ellenszegülő gondolat. Bátorság szemet nyitni, a csendről, ha álomba bágyad, hallgatni. Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Reményik Sándor A karácsonyfa énekel – Božićni bor peva

Reményik Sándor

Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.

A karácsonyfa énekel Ha szűk szoba: hadd legyen szűk szoba. A szűk szobában is terem öröm, Gyúl apró gyertya ínség idején, Óh csak ne legyen sorsom bús közöny, Óh csak legyek a fény forrása én, Apró gyermekek bálványozott fája, Én az idegen, én a jövevény, Égő fenyőfa, égő áldozat, Akit az Isten ősi otthonából Emberek örömére elhozat. Csak rajzolódjék mélabús árnyékom Imbolyogjon a szűk szobák falán, Mindegy, hogy mi lesz velem azután.

Božićni bor peva Ako je soba tesna: neka bude tesna. Radost i u tesnoj sobi se rađa, Sveće i u oskudici se pali, O, neka mi sudba ne bude tužna apatija, O, neka budem izvor svetla, Nedužnoj deci obožavana jelka, Ja, stranac, ja došljak, Plamteća borovina, plamteća žrtva, Koga Gospod iz svog iskonskog doma Šalje, na radost čovečanstva. Neka mi se otužna sena Na zidu tesne sobe ocrtava, Pa mi je daljnja sudba nevažna. Prevod: Fehér Illés

Forrás:  https://www.szepi.hu/irodalom/vers/karvers/karv_128.html

Fabó Kinga Hétköznapok – Radni dani

Fabó Kinga

Hétköznapok Már megint pofára estem. Rám van írva. Rá. Arra a fancsali pofámra. A helyemen vagyok megint. Ez a tükröm. Ezek a szépítőszereim. Kis és nagy tégelyek. Kár belém. Ezek meg a verseim. Nem, én nem vagyok magányos. Kell valaki, akin kipróbálom. De főzni már nem tanulok meg. Viszont van rá esély, hogy elmosogatok. A helyemen vagyok. A régi, meghitt helyemen. Próbáltam szabadulni tőle. Próbáltam szépszerével. Nem ment. Ennek semmi se szent? Nálam ez másképp történik. Fogom a szépítőszereimet. Fogom a tükrömet. Szuper. Dupla. Duplafenekű. Baromi. Baromi jó. Nő vagy bőrönd. Mindegy. Nálam ez így megy. Hiába, én egy szent vagyok.

Radni dani Ponovo sam nasamarena. Vidi se. Da. Na onom mom kiselom licu. Opet sam na svom mestu. To mi je ogledalo. To su moja kozmetička sredstva. Velike i male teglice. Šteta ih koristiti. A ove su moje pesme. Ne, ja nisam usamljena. Potreban je neko, na kome ću isprobati. Ali kuhati više neću naučiti. Ipak postoji šansa da ću suđe oprati. Na svom sam mestu. Na starom, prisnom mestu. Pokušala sam se osloboditi. Pokušala sam na lep način. Nije išlo. Sveto mu ništa nije? Kod mene to je drugačije. Kozmetičkim sredstvima prilazim. Hvatam ogledalo. Super je. Dvostruk. Sa dvostrukom guzom. Pakleno. Pakleno dobro. Žena ili kofer. Svejedno mi je. Kod mene tako to ide. Kako god, ja sam svetica. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.szepiroktarsasaga.hu/kinga/02-koteteim/1992-a-ful/03-hetkoznapok.htm

G. István László Eloltott ítélet – Ugašena presuda

G. István László Budapest, 1972. december 21. –

Eloltott ítélet Arcából hiányzott egy darab, de nem volt baleset nyoma, égés, kutyaharapás vagy zúzódás gyógyuló sötétje, a hiányhoz semmi történet nem társult. Bőrbetegség, születési rendellenesség kizárva. Azonnal feltűnt, de sokakat nem zavart, viselte, inkább a szelíd megszokás leheletnyi gőgös közönyével, mint elvárható hófolt hiányát a téli táj, vagy ahogy bizonyos emlék, mondjuk, egy rossz szeretkezés forgatókönyvében az egyedül szívott cigaretta csikkjének pontos helye, egyszerre megjelöl, viselte, és mindenkivel szembenézett, csak a tekintet parázstengelye lett levizelt tábortűz, eloltott ítélet, viselte, hogy soha nem szeretett senkit.

Ugašena presuda Komad mu je iz lica falio, ali traga nesreće, opekotine, ugriza psa ili tame udarca u zarastanju nije bilo, objasniti manjak nekom zgodom je nemoguće. Oboljenje kože, urođen manjak su isključeni. Uočljivo je bilo, mnoge nije smetao, s tim je živeo, više sa naviknutom pomalo oholom nemarom, a ne poput zimskog pejzaža očekivan nedostatak traga snega, ili kako određena uspomena, recimo, u scenariju nakaradnog ljubakanja tačno mesto opuška sam opušene cigarete, odmah označava, svakome je u oči mirno gledao, samo mu je žar osovine pogleda popišana logorska vatra, ugašena presuda postao, s tim je živeo da nikad nikoga nije voleo. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.es.hu/cikk/2019-09-27/g-istvan-laszlo/eloltott-itelet.html?fbclid=IwAR3yIzy9fvOFo5wExb4UMS6OJdcHhvgUYJj4puqsjqXK-8liirXboyoNctc

Gergely Tamás Vadmalac meg az eső – Vepar i kiša

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Vadmalac meg az eső Esett. Azaz szemerkélt az eső. Vadmalac nem húzódott be az odújába, inkább hagyta, hogy ázzék kint a bundája. "Úgyis el vagyunk kényeztetve. El vagyunk kényelmesedve, meleg víz, központi fűtés", gondolta. Hűvös szél fújt, az sem zavarta. Az esőcseppeket meg lerázta a hegyes fülével. Füléről. Akár egy macska. Vadmacska. Jött a Komája, kérdezte az: – Mit csinálsz? Na, erre mit válaszoljon? – Ázom éppen. Majd, hogy az őt jobban megértse, hozzátette: – El vagyunk kényelmesedve.

Vepar i kiša Padala je. Bolje rečeno rominjala. Vepar u svoju jazbinu nije se povukao , pustio da mu krzno vani kiša natopi. „Ionako smo razmaženi. Previše smo komotni, topla voda, centralno grejanje”, mislio je. Hladan je bio vetar, ni to mu nije smetalo. A kapi kiše pak šiljatim ušima otresao. Sa ušiju. Kao neka mačka. Divlja mačka. Prišao mu je Jaran i upitao: – Šta radiš? No, na to šta da odgovori? – Upravo kisnem. I, da ga bolje shvati, dodao. – Postali smo previše komotni. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/19600/19634/19634.htm#212