Csoóri Sándor Gólya – Roda

Csoóri Sándor (Šandor Čori)  Zámoly, 1930. február 3. –

Gólya Remeg a kékség s napfénnyel keveredik. Falum fölött a nyár vibráló arany-álom. Fehér templomunk: lomha, féllábon álló gólya, magasba néz, hogy égi tóra szálljon.

Roda Treperi plavet sa zracima sunca se meša. Leto nad našem selu drhtav zlatan san. Naša bela crkva: tunjava, na jednu nogu propinjana roda, u vis gleda da bi se na nebesko jezero spustila. Prevod: Fehér Illés



B. Tomos Hajnal Mementó – Memento – Memento

B. Tomos Hajnal Négyfalu, 1957. december 2. –

Mementó Elmentél nem tudni milyen utakon, miféle egekbe – ki sejtheti csontod pora milyen füvekben növekszik? De néha kiválsz a vak térből s legtisztább hangomon megszólalsz. 2015. január 5.

Memento Neznanim cestama si krenuo, u kakva nebesa – ko bi mogao slutiti pepeo tvojih moštiju u kakvim travama raste? Ali iz slepog prostora kat-kad se izdvojiš i mojim najčišćim glasom progovoriš. 5. januar 2015. Prevod: Fehér Illés

Memento You left, unknown which roads what heavens -  Who can divine what weeds your bone meal nurtures? At times, you cast  against the blind space on my clearest voice you break the silence. January 5. 2015. január 24. Translated by Andrea Van Horn

Pató Selam Poromból felmerülve – Iz vlastitog pepela vaskrsnuvši

Pató Selam Budapest, 1975. 05. 10. –

Poromból felmerülve Gyönyörű, ahogyan égek Benned ahogyan megidézlek ahogyan benső egünkbe nézek S mint ősi szikrát magamban megtalállak kivetítelek, újra látlak megérinthető fény-fehér fátylat Alkotok lényegedből felgyújtlak vágyaimmal s mennyei máglyád táncoló lángját kibomló szárnyaimmal Lelkembe ölelem... Főnixszé válsz velem, ahogyan önként bár akaratlanul valómba hatolsz Már sejtjeimben is birtokolsz, - talán már az a gyönyörű ahogyan átsejlünk önmagunk falán Ahogy már Te vagy az, aki bennem ég - Ezüstös füstünket magával ragadja, felrepíti a lég s a végtelenben hinti szét Míg alant hamvaim újjáteremtenek hogy kivetíthessenek éledő álmaim Magamból Magunknak ismét ahogyan már…

Iz vlastitog pepela vaskrsnuvši Krasno je kako u Tebi gorim kako te prizivam kako naše nutarnje nebo gledam I poput iskonske iskre nalazim u sebi te projiciram te, vidim te skuta sjajno-belog stvarnog Tvojim bićem stvaram žudnjom te palim nestašan plamen tvoje nebeske lomače raširenim krilima u svoju dušu pretačem... Sa mnom u Feniks se pretvaraš kako dobrovoljno mada nehotice u meni prodireš Već i moje ćelije poseduješ, - možda je sama divota to što preko vlastitih zidova prelevamo Kako si već Ti taj ko u meni gori – Naš srebrni dim vazduh sa sobom povlači, u vis baci i rasu u beskraj Dok u dubini moji ostaci ponovo te stvaraju da bi mi oživljeni snovi mogu te projicirati Iz sebe Za nas ponovo kao što već... Prevod: Fehér Illés

Eörsi István Elégtétel – Zadovoljština

Eörsi István

Budapest, 1931. június 16. – Budapest, 2005. október 13.

Elégtétel Elégtétellel tölt el, hogy a bankkártyáikat nyereg alatt puhító hunok vérsóvár rítusait vigyorom olykor mégis csak megzavarta. Ha elképzelem, hogy halálom kiket hangol majd miféle örömre, egészen elmegy a kedvem az elmúlástól.

Zadovoljština Sa zadovoljstvom konstatiram da krvoločne rituale Huna koji bankovne kartice ipod sedla grejali koji put moj cerek ipak zbunio. Ako zamislim da mi smrt koga će na kakvu radost naštimati, prođe mi volja za preminućem. Prevod: Fehér Illés

Tandori Dezső A damaszkuszi út – Damaskovska cesta

Tandori Dezső (Deže Tandori) Budapest, 1938. december 8. –

A damaszkuszi út Most, mikor ugyanúgy, mint mindig, legfőbb ideje, hogy.

Damaskovska cesta Sad, kad je isto tako kao uvek, krajnje je vreme, da.                              Prevod: Fehér Illés

Szilágyi Domokos Hajnal – Zora

Szilágyi Domokos

Nagysomkút, 1938. július 2. – Kolozsvár, 1976. november 2.

Hajnal A csönd lüktet a félhomályban, hulló lombokat ringatón, szépségektől terhesen, mint ahogyan ver a szívem. Hajnalodik – a nappal ásít álom-ittasan, fél-éberen, akárcsak én; - táguló tüdejébe szívja a kocsonyásan-remegő ködöket, s mint az ember szeme, – ha könnyíthet lelkén, gondjai kevesbednek -, lassan tisztul a táj. Várom, hogy mozduljon a hajnal, friss lendülettel lépjen a világosság felé, a hajnal is vár engem. Farkasszemet nézünk. Tétovázunk, biztatgatjuk egymást. Nehéz az első lépés, csábító a kába álom. De aztán mégis: egymásra nevetünk, s megindulunk vidáman, kéz a kézben, mint szerelmesek, hogy huszonnégy órán keresztül gyűjtsük az erőt és a kedvet, amellyel holnap - újrakezdjük. (1957)

Zora Kao što moje srce kuca, ljuljajući lišće u padu opterećeno lepotama u svitanju tišina kljuva. Zora je – snom opijeno u polusnu zeva dan kao i ja; – u raširena pluća poput sulca drhtavu maglu uvlači i kao ljudsko oko – ako može dušu olakšati, kad se smanjuju brige –, kraj se polako bistri. Čekam da se zora pomeri, neka svežim naletom krene prema svetlosti, i zora me čeka. Izazivajući se merkamo. Kolebamo se, jedan drugog bodrimo. Težak je prvi korak, mami onesvešćen san. Onda ipak: nasmešimo se i vedro krenemo, rukom u ruci, poput zaljubljenih, da kroz dvadesetčetiri sata sakupimo snagu i volju kojom sutra – opet počinjemo. (1957) Prevod: Fehér Illés



Petri György Egy emlék – Uspomena

Petri György

Budapest, 1943. december 22. – Budapest, 2000. július 16.

Egy emlék

„Jó rendező voltam.”
Ezt mondta nem sokkal halála előtt.
(A körülmények ismeretesek.)
Nem: „Egész jó rendező voltam.” – így
mondta. Ennyi érzelgés
az adott helyzetben megengedhető volt.
Nehézkesen felállt,
s míg súlyától szabadultan
a szék kopott bársonya kidomborult,
és ülés közben összegyűrt nadrágja
kezdett kisimulni: a fentieket mondta.
Méltatlan életet a művészet méltóságába így vont.
Manírozott szerénységgel ugyan. De esetében
bizonyos lelkierő kellett
az – épp ilyen – manírhoz.
És a mondat időzítése, íve
– hibátlan. Sőt: pompás!

Molnár Imre: Egy arc - Jedno lice

Uspomena

„Bio sam dobar reditelj.“

Nešto pre svoje smrti je to rekao.

(Poznati su okolnosti.)

Ne: „Bio sam sasvim dobar reditelj.“ – ovako

reče. Toliko sentimentalnosti

moglo se dozvoliti u datoj situaciji.

Otežano ustade

i dok se izlizan baršun stolice

oslobođeno od tereta ispupčio

i tokom sedenja izgužvane hlače

počele izravnati se: reče gore navedeno.

Dostojanstvo umetnosti nedostojnog života ovako sumirao.

Doduše sa friziranom skromnošću. Ali u njegovom

slučaju trebalo je duševne snage

za – upravo takav – manir.

I tempiranje rečenice, svod

– besprekoran. Dapače: sjajan!

                             Prevod: Fehér Illés

*A vers Gellért Endréről, a Nemzeti Színház rendezőjéről szól. Többször kísérelt meg öngyilkosságot, állítólag egy lakáscsere alkalmából kinézett az ablakon, és azt mondta: nem elég magas. A zárójelbe tett harmadik sor (A körülmények ismeretesek) mutatja azt, hogy mennyire bezártnak éreztem a saját helyzetemet, hogy én tényleg a szűk baráti körnek írok. A mondat különben igen nagy valószínűséggel tényleg elhangzott. Több forrásból megerősítették. Ami engem ebben izgatott, hogy egy rendező megrendezi a saját Abgangját, amikor már halálra megy a játék. Tehát azt éreztem Gellért Endre gesztusában, hogy megkísérli az életeseményt műalkotássá változtatni. Ugyanakkor erkölcsi erő kell ahhoz, hogy valaki a saját betervezett halálát műalkotássá formálja. Ez valami olyasmi volt számomra, mint ha egy kötéltáncos olyan kötélre lép, amiről biztosan tudja, hogy el fog szakadni, és azt is tudja, hogy nincs alatta háló.

A szerző jegyzete

*Pesma govori o Endri Gelert, reditelju Mađarskog Narodnog Pozorišta. Više puta je pokušao izvršiti samoubistvo, navodno prilikom jedne zamene stana pogledavši preko prozora rekao: nije dovoljno visok. Treći red u zagradi (Poznati su okolnosti) pokazuje to koliko sam vlastit položaj osećao zatvorenim da ja ustvari samo uskom prijateljskom društvu pišem. Inače je citirana rečenica najverovatnije stvarno izrečena. Iz više izvora su potvrdili. Stvarno me je zainteresiralo to da jedan režiser ustvari vlastiti Abgang režira kad je već igra u fazi život ili smrt. Dakle u gestu Andrea Gelerta osećao sam pokušaj da stvaran događaj u umetničko delo pretvori. Istovremeno i moralna snaga treba za to da neko vlastitu planiranu smrt u umetničko delo pretvori. To je za mene bilo tako nešto kao kad pehlivan na takvu žicu krene o kojoj sigurno zan da će puknuti, istovremeno i to zna da ispod njega nema mreže.

Zabeleška autora