Cselényi Béla Vízy Dorka emlékére – U spomen Dorke Vizi

Cselényi Béla Kolozsvár, 1955. április . 04. –

Vízy Dorka emlékére Hát ellibbentél, lepkecsontú Dorka... Elsápad az arc, elszorul a torok, a szőrehulló dokumentátorok nikotinleples vagy dohányszűz torka. Ívelő utadon égi vándorok kísérnek halkan az örök uborka- szezonba, míg belénk a halál horga nem akadt még, csupán lelkünk tántorog. Íróasztalodon megfagyott hajsza égeti lelkét munkatársaidnak és tehetetlenül néznek egymásra. Ódon elődök dagerrotip bajsza fogad odaát és szivárványhidak, míg lent fáradoznak hantodat ásva. Budapest, 2015. I. 1.

U spomen Dorke Vizi Pa odlepršala si Dorko s kostima leptira… Izbledi lice, stisne se grlo nikotinom presvučeno ili čisto grlo već napola ćelavih piskarala. Na tvom putu u lovište večno nebeske lutalice te prate a mi dok nas kama kosca ne stiže samo dušama posrtamo. Na tvom pisaćem stolu zaleđena vreva prži duše tvojih saradnika i jedan drugog nemoćno gledaju. Na drugom svetu te mostovi duge čekaju i brkovi prastarih predaka, dok dole tvoj grob užurbano kopaju. Budimpešta, 1. I. 2015. Prevod: Fehér Illés



Mirtse Zsuzsa Találkozás a halhatatlansággal – Susret sa besmrtnošću

Mirtse Zsuzsa (Žuža Mirče)

Találkozás a halhatatlansággal Fejmélyből, talán nagyanyám emlékezetéből indultam el egykor a világ felé. Vágytam, hogy meglásson a formátlan anyagban, érezze a húsba hatoló lélek erejét, ehessen az ambróziából, rabolja meg az öröklétet, belőle születő testeket akarjon, vérétől terhes véreket abban a pillanatban, amikor nagyapám meglátja őt. Az árnyéklét völgyéből hoztam magot, akaratom hizlalta fényerős csírává. Először apám testének kerestem helyet, majd fészket raktam  anyám méhében. Sötét van. Kezemben fadoboz, nagyanyámé volt, majd anyám őrizgette. Fénnyel rajzolt arcok csarnoka. Sokszor nézegettük már együtt. Belőle vagy?, kérdezted egyszer, majd figyelmesen a szemembe néztél, de nem engem kerestél ott, hanem valami bizonyosságot arról, hogy el tudnak-e fogadni téged is, ahogy egyszer nagyapámmal tették. Erős kép, látnokzsálya nélkül is látjuk: rézhajam drótszálán sétálunk valami mély, idegen vidék fölött, anyám bőrét simogatod arcomon, abban a simogatásban benne van az összes érintés, amely a tenyeredből kiszakadt. A múltról nem érdemes szót váltani, jövőnk meg nincs – mondtad, de engem akkor már márványból faragtak halhatatlanságra, testem az emlékezés korsója lett. A fedőrétegek lepattantak, az ép, a túlélésre született felfénylett bennem. Tudtuk, mit teszünk. A halhatatlansággal akartunk találkozni, ha csak egy pillanatra is. Lekapartuk elhalt sejtjeinket, tizenkét tükörben láttuk tizenkétszer erős magunkat, hirtelen felismerhető lett rajtam az isteni arány, ahogy a csigaház mészvázának tökéletességén is. Magunk alá temettük önző, magányos oszlopainkat, és együtt raktuk le egy új ház, templom alapkövét.

Susret sa besmrtnošću Iz dubine lobanje, možda iz sećanja moje bake krenula jednom prema svetu. Žudela sam da me u amorfnoj glini ugleda, da oseti snagu duše koja u meso prodire, da može iz ambrozije jesti, da opljačka večnost, neka iz nje rođena tela s njenom krvlju opterećenu krv poželi, u tom trenutku kad ga moj ded ugleda. Seme iz dumače sveta sene donela, u bujan zametak moje htenje pretvorio. Mesto sam prvo telu mog oca tražila, pa se u maternici moje majke ugnezdila. Tama je. U ruci mi drvena kutija, od moje bake je, pa mama mi je čuvala. Hodnik sa svetlom crtanih likova. Već smo često zajedno gledali. Iz nje si? pitao si jednom, pa si mi pažljivo u oko gledao ali tamo nisi mene tražio nego neku sigurnost o tome da će i tebe prihvatiti kao jednom mog deda. Živa je slika i bez vidovitosti vidimo: iznad neke duboke, strane doline na mojim vlasima bakrene kose šetamo, na mom licu kožu moje majke miluješ, svaki dodir koji je iz tvog dlana isčupan sadržan je u tom milovanju. Prošlost nije vredna spomena a budućnost nemamo – rekao si, ali onda su me već za besmrtnost iz mermera isklesali, telo mi je u krčag sećanja pretvoren. Otpali su površinski slojevi, o oni zdravi, rođeni da prežive zasjali u meni. Znamo šta radimo. Hteli smo se sa besmrtnošću makar i za jedan tren susreti. Sastrugali obamrle ćelije, sami sebe dvanajst puta ojačane u dvanajst ogledala videli, odjedanput postala je na meni prepoznatljiva božanstvena srazmera kao i na savršenstvu vapnenog skeleta puževa. Pokopali vlastite sebične, samotne stubove i zajedno postavili kamen temeljac nove kuće, crkve. Prevod: Fehér Illés



Halmai István Zöld kutyák – Zelene vaške

Halmai István (Mestó)

Lábatlan, 1951. március 25. – Eger, 2001. február 27.

Zöld kutyák Szavak maradtak csak. Szavak. Szétszakadók. És megváltatlan két világ, a hazabotorkálások folyosói, meg hat és fél rumtól zöld kutyák – Szavak maradtak bennünk. Utak – sehova, kétféle, semerre, s ma sincs tovább - Szemek csak, szelet mátrai égre szegeződők, utak egymásig. A Holdon át -

Zelene vaške Samo su reči ostale. Reči. Koje se cepaju. I dva neiskupljena sveta, hodnici kojima se doma vrluda, i od šest i po ruma zelene vaške – Reči su u nama ostale. Ceste – nikuda, dvojake, nikamo, dalje ni danas nema – Samo oči, vetra na nebo Matre prikovaju, ceste od jedne do druge. Preko Meseca – Prevod: Fehér Illés

Pethes Mária Annyira zuhog – Toliko pljušti

Pethes Mária

Annyira zuhog Jaj megbocsátod-e valaha hogy azt hittem hiányod boldoggá tehet Lehúzott redőnyön át gutaütött nyár leselkedett kicsorbult fegyvert szorongatott a kardvirág elszáradt növényi szárak kántáltak sirató zsoltárt Vízkövesre könnyeztem a párnát mert nélküled nem leltem magam És akkor megfogadtam hogyha még egyszer azzá válok benned ami voltam minden elcsépelt szeretlek helyett azt fogom mondani jól van Vagy azt hogy engedj Engedj szívedbe hazatalálnom Soha meg nem érkező vonatok cúgos kupéjában találj rá elhagyott esernyő magamra Szükséged lesz rám Annyira zuhog

Toliko pljušti Oprostićeš li ikada da sam poverovala tvoj nedostatatk može me usrećiti Iza spuštenih roletni vrebao uzeto leto gladioala okrnjeno oružje držala tužbalicu isušene stabljike biljaka naricale Moje suze na jastuku u kamen pretvorene jer bez tebe nisam sebe našla I tad sam se zarekla ako ću u tebi ponovo ta biti koja sam bila umesto otrcanog volim te rećiću dobro je Ili pusti me Dopusti mi da u tvom srcu dom nađem Mene napuštenog kišobrana u promaji kupea voza koji nikad ne stiže nađi Biću ti potrebna Toliko pljušti Prevod: Fehér Illés



Fodor Ákos A tudomány – Nauka

Fodor Ákos Budapest, 1945. május 17. –

A tudomány be- bizonyítja a vízről, hogy nem vízszintes

Nauka što se tiče vode dokazuje da nije vodoravna Prevod: Fehér Illés

Rab Zsuzsa De addig – Ali dotle

Rab Zsuzsa

Pápa, 1926. július 3. – Budapest, 1998. március 5.

De addig De addig mennyi elfutó vonat, de addig mennyi vertszárnyú madár, de addig mennyi mázsás virradat, mennyi perzselt, koromszárnyú levél, de addig mennyi testté-lett hiány, és mennyi karrá-nem-lett ölelés, falakról visszapattant nevetés, mennyi sikongó mentőautó, mennyi gyűrt vánkos, gubanc takaró, mennyi nehéz kosár, hány temetés, mennyi betű, mennyi szívpercenés, hány nem és hány miért és hány soha, hány mégis, hány azértsem, hány talán, és mennyi szó, hűvösen cseppenő, és mennyi szó, torokban, szálkaként, és mennyi szó, szendergő ekrazit, és mennyi ékírás a homlokon, hány irgalmatlan, véletlen tükör, és mennyi apró vesztett háború, hány hétfő, hány fél hét és hány kilincs, mennyi szívetrobbantó csengetés, mennyi hazajövés, hány elmenés. De addig, addig, addig is, de addig, addig is, de addig is….

Ali dotle Ali dotle koliko odlazećih vozova, ali dotle koliko ptica slomljenih krila, ali dotle koliko mučnih svitanja, koliko garnih listova čadžavih krila, ali dotle koliko utelovljenog manjka, i koliko u ruke ne pretvorenog zagrljaja, sa zidova odbijenog smeha, koliko kola hitne pomoći sa alarmiranjem, koliko zgužvanih uzglavlja, zapletenih deka, koliko teških košara, koliko sahrana, koliko slova, koliko otkucaja srca, koliko ne i koliko zašto i koliko nikada, koliko ipak, koliko baš zato ne, koliko možda, i koliko reči hladnih odjeka, i koliko reči, u grlu, kao riblja kost, i koliko reči, dremajućih ekrazita, i koliko klinastog pisma na čelu, koliko nemilosrdnih, slučajnih ogledala, i koliko sitnih izgubljenih bitaka, koliko ponedeljaka, prepolovljenih nedelja i kvaka, koliko srce parajućih zvonjenja, koliko dolazaka, koliko odlazaka. Ali dotle, dotle, dotle, ali dotle, dotle ali dotle... Prevod: Fehér Illés



Cseke Gábor Szép volt a világ – Lep je bio svet

Cseke Gábor Kolozsvár, 1941. július 29. –

Molnár Imre: Szem (4) – Oko (4)

Szép volt a világ

mikor még szép volt a világ és riszálva
járt előttem csodáltam gyermeki szemmel
ezt a bakasárit
nyakba borulós cafrangos szoknyája alatt
szunnyadó ígérgetések
mit se tudtam combja közt a gyulladásról a fekélyről
táncolva lépdelt a drótkerítésnél
ajka kinyílt olcsó cigaretta füstje
tódult magasba
hallottam a legények férfiak füttyét
láttam a sok integetést
mit sem értettem
mentem
baktattam

ma is baktatok himbáló fara mögött
talán dús legelőre tartunk
tán együvé tartozunk
mióta hogy gyöngén visszeres lábait nézem
egytől rettegek
felszed valakit az első sarkon

Lep je bio svet

dok je još svet lep bio i kukovima tresla

ispred mene dečačkim očima se divio

toj šiparici

usnula obećanja su ispod njene kitaste suknje

kojom glavu može pokriti

o upali čiru među butinama ništa nisam znao

pored žičane ograde skakutala

otvorile su se njene usne dim jeftine cigare

krenuo u vis

čuo zvižduk momaka muškaraca

video mahanja

ništa nisam shvatio

išao

koračao

i danas iza njenih izazovnih kukova koračam

možda prema bujnoj livadi krećemo

možda jedan drugom pripadamo

otkad njene noge s jedva primetnim venama gledam

od nečeg strahujem

nekog će na prvom uglu pokupiti

                             Prevod: Fehér Illés



Molnár Imre: Szem (9) – Oko (9)