Pethes Mária Gyomornegyed – Kvart škembe

Pethes Mária – Varázslók: Péli Tamás festménye

Gyomornegyed a nevetés kapocs volt egészen addig míg észrevettem kivillanó méregfogad aztán a védekezés lett közös bennünk te a fogad én az életem féltettem  *  úgy őrizted tőlem magad ahogy Kékszakállú az utolsó ajtó titkát halálra szántan akartalak felderíteni és nem hittem hogy komolyan gondolod kivégzésemet azóta földrengés van a gyomromban ha megszólal Judit áriája * átdöftem a köztünk lévő távolságot egy vasútvonallal azon ment a gyomornegyedbe az étel és jött vissza hozzám a tányér egy elnémult morzsával * reményem fecskéje ült a dróton pedig tudta egyedül nem hozza vissza a nyarat te vérengző kandúr lentről lested az óvatlan pillanatot mindig szeptember maradt * a köztünk lévő fal mellett eltörpült a nagy kínai azt hittem egyszer átkiáltasz hogy halló vagy valami de kénytelen voltam vacsora helyett a falat zabálni hogy végre meglássalak sajnos mögötte volt még egy amit nem bírtam már gyomorral azóta kőszagú a leheletem * elektromos angolna voltál kipécéztél pedig nem is mondtam ajánlom magamat de nem mérted fel hogy túlságosan nagy falat vagyok te éhen én sokáig szárnyalásra képtelen repülőhal maradtam * a legtökéletesebben szemléltető bemutatóban az életről akkor részesültem amikor a kezemben tartott késsel átvágtam egy kimúlt hal gerincét a makacs erő a pikkelyekre sápadt és az élet utolsó rándulását gyomromba közvetítette karom nem voltam képes fehér húsából enni csak irtózattal néztelek épp olyan mohón zabáltad ahogy engem is * a végén már csak istent sajnáltam hármunk között ő volt a legmagányosabb * úgy haraptál a mellkasomban ütemesen rángó mályvaszínű húsba ahogy macskám egy énekesmadárba őt leszidtam kipeckelt szájából kimentettem áldozatát téged elhagytalak az orvosok szívem helyén azon a tépett húscafaton sokáig tanulmányozták fogsorod patkó alakú nyomát

Kvart škembe sve dotle je smeh veza bila dok ti sevajući otrovnjak nisam primetila posle je u nama odbrana postala zajednička ti zub ja život branila * tako si sebe od mene čuvao kao Modrobradi tajnu zadnje kapije rešena na smrt te htela otkriti i nisam verovala da na moje smaknuće ozbiljno misliš zemljotres mi je od onda u želucu ako se arija Judite zazvuči * između nas postojeću daljinu jednom prugom probola na kojem u kvart škembe hrana silazila i sa zanemelom mrvicom tanjur mi se vratila * na žici lasta moje nade sedela mada je znala sama leto neće vratiti ti krvoločni mačore od dole vrebao nesmotren tren uvek je ostao septembar * kineski zid je sitnica u odnosu na zid između nas nastalog verovala sam jednom ćeš doviknuti haho ili nešto slično ali bila sam prinuđena umesto večere zid žderati da bi te konačno ugledala na žalost postojalo je još nešto što nisam mogla svariti od onda dah mi na kamen zaudara * električna jegulja si bio ulovio me a nisam ni rekla preporučujem se ali nisi procenio da sam prevelik zalogaj ti si gladan a ja na let nesposobna riba poletuša ostala * u najupečatljivijem prikazu života tad imala udela kad nožem kojeg si ti držao kičmu mrtve ribe prerezala svojeglava sila na krljuste se lepila i poslednjeg trzaja života ruka mi u moj želudac prenela nisam bila sposobna kušati njeno belo meso samo sam te s užasom promatrala nju si baš tako pohlepno žderao kao i mene * na kraju sam samo boga žalila između nas troje on je najusamljeniji * tako si mi grudni koš ugrizao ritmično pokretno meso boje sleza kao moja mačka pticu pevačicu nju izgrdila žrtvu iz njene razglobljene čeljusti izbavila tebe ostavila lekari su na mestu mog srca na onom raskidanom komadu mesa dugo ispitivali trag tvoga zubala oblika potkove Prevod: Fehér Illés



Bella István Emlékeim – Moje uspomene

Bella István

Székesfehérvár, 1940. augusztus 7. – Budapest, 2006. április 20.

Emlékeim Emlékeim lassan akár a hó Nem ismerem emlékeimet emlékeim elfelejtenek engem Nem ismerem már a növények nevét elfelejtenek engem A virágok fák nevét sem ismerem elfelejtenek engem Fák-fák virág-virágok kő-kövek De én én akarok maradni De én egyetlen egy akarok maradni Idő Griffmadáridő vaskarmaiddal erősen tarts El ne zuhanjak

Moje uspomene Moje uspomene su poput snega Ne poznajem svoje uspomene moje uspomene zaboravljaju me Imena biljaka više ne znam zaboravljaju me Ni imena drveća ne znam zaboravljaju me Drva-drveća cvet-cveća stena-stene Ali ja želim ostati Ali ja jedan jedini želim ostati Vreme vreme Friga svojim čeličnim kandžama drži me čvrsto Da se ne bi stropoštao Prevod: Fehér Illés



Györe Balázs Rába Györgynek – Đerđu Raba

Györe Balázs Budapest, 1951. május 8. –

Rába Györgynek a csomagolópapír a spárga a gondos címzés apámra emlékeztet ő küldött így csomagot a spárgát a vonaton bogozom ki csupaszok a titkai a papírt is megőrzöm nemcsak a könyvet mester még senkit se szólítottam így földlakó haditudósító most te lettél csomag mellettem ültél hogyan bontsalak ki

Đerđu Raba pakpapir špaga brižljiva adresa na mog oca podseća on je slao na taj način paket otpetljam u vozu špagu gole su njegove tajne ne samo knjigu i papira sačuvam majstro tako još nikog nisam oslovio stanovniče zemlje dopisniče sa ratišta sad si ti postao paket pored mene sedeo kako da te izmotam Prevod: Fehér Illés



Hárs Ernő Ki egyszer elveszett – Za jednom izgubljenog

Hárs Ernő

Magyaróvár, 1920. szeptember 26. – 2014. június 4.

Ki egyszer elveszett Ki egyszer elveszett, tovább hiába él, testében megkövül az idő és a tér.

Ko se jednom izgubio Za jednom izgubljenog jalovo je življenje, kameni se u njegovom telu prostor i vreme. Prevod: Fehér Illés



Paál Marcell Hesperus Missa nature - Missa nature

Paál Marcell Hesperus Kazincbarcika 1972. 05. 23.–

Missa nature Én láttam, ahogy vén katedrálisok olvadtak össze a rengeteggel. Láttam mohos templomokban fészkelő csodát. Gyertyaláng villódzott fatörzsek között, s derengő szentek hintettek imát. Láttam, ahogy fényt sírtak lombok, és hívekké lettek a vadak. Láttam embert, ki fák között békére, vigaszra lelt, s azóta hiszem; az Isten velünk marad, és tudom, hogy az erdő sohasem felejt. /2015. 04. 21./

Missa nature Video sam kako su se prastare katedrale sa prašumom stapale. Video sam u mahovinom obraslim crkvama ugnezdena čuda. Među stublinama se svetlo sveće naziralo i molitvu u svitanju sveci mrmljali. Video sam kako su krošnje sa svetlom plakali i zveri vernici postali. Video čoveka ko je među stablima mir, utehu našao i od onda verujem; Gospod ostaje s nama i znam da šuma nikad ne zaboravlja. /21. 04. 2015/ Prevod: Fehér Illés

Cseke Gábor Egyetlen zuhanás – Jedan jedini pad

Cseke Gábor Kolozsvár, 1941. július 29. –

Egyetlen zuhanás 1 csak állni fenn a vártetőn egy lépésre a semmitől a rettenet kiül a hóra várni az el nem hangzó szóra mely megtaszít vagy visszatart omlik a kő omlik a part 2 Ha most minden ezután eltévelyedő ember helyett vezekelni lehetne! Ha a világnak elég volna egyetlen biztos zuhanás egyetlen gyász egyetlen könnycsepp a szemedben egyetlen végzetes csók a földnek köveknek arccal lefelé ölelésre ficamodott karral!

Jedan jedini pad 1 samo stajati na vrhu dvorca na korak do ništa na snegu strepnja čekati nikad izgovorenu reč koja te gura ili zadržava ruši se kamen ruši se obala 2 Bar kad bi se nadalje umesto svake zalutale duše moglo ispaštati! Bar kad bi svetu dovoljno bio jedan jedini siguran pad jedna žalost u tvom oku jedna kap suze zemlji stenama jedan fatalan poljubac licem prema dole na zagrljaj iskrivljenim rukama! Prevod: Fehér Illés



Bayer Béla Eltompulás – Otupljenje – Abstumpfung

Bayer Béla Váralja, 1951. május 17. –

Eltompulás Noha megfakult gyermekarcom még ott kísért a tagnapok játszóterein, a szertefolyt csodák már végleg odalettek. Akárha ama tükör is, melyben hajdanvolt gyermekarcom tündérkedett. Milliom darabra hullt. A múlt elmálló kövein nem sarjadhat újjá mi tovatűnt. Köd lepi, miként estéli imáimat az űr harangja. Csak az Úr hangja lesz egyre érthetőbbé, s biztosabbá mi nem lesz többé. Az elmúlás reflexei egyre nyilvánvalóbbak. Rejtjeleivel a holnap sem riaszt már. Az „éleselméjűség“ puszta manír csupán. Talán a jelenség, a látszat vonalán nem is több mint komédia. Egy önsajnálat parafrázisa. Az elfuserált írói mindentudásé. Botlik a tollam, csetlik a szó. Kétkedésem lassan eltompul, s a világűr lüktetésévé lesz.

Otupljenje Mada me još moje dečačko lice sa jučerašnjih igrališta prati, dokrajčene su raspršena čuda. Kao i ono ogledalo u kojem moje negdašnje dečačko lice sjalo. Na deliće raspao. Na rasutim stenama prošlosti iščeznuto ponovo niknuti ne može. Magla prekriva kao zvono vasione moje večernje molitve. Tek je glas Gospoda sve jasniji i sigurniji čega više neće biti. Sve očitiji su refleksi prolaženja. Tajnim znacima ni sutra više ne straši. „Bistar razum“ je samo pust manir. Možda je pojava na crti privida od komedije nije ni više. Parafraza samosažaljenja. Kvarno sveznanje pisca. Pero mi se spotiče, reč zastane. Stiša se moja sumnja s krvotokom svemira se stapa. Prevod: Fehér Illés

Eltompulás Noha megfakult gyermekarcom még ott kísért a tagnapok játszóterein, a szertefolyt csodák már végleg odalettek. Akárha ama tükör is, melyben hajdanvolt gyermekarcom tündérkedett. Milliom darabra hullt. A múlt elmálló kövein nem sarjadhat újjá mi tovatűnt. Köd lepi, miként estéli imáimat az űr harangja. Csak az Úr hangja lesz egyre érthetőbbé, s biztosabbá mi nem lesz többé. Az elmúlás reflexei egyre nyilvánvalóbbak. Rejtjeleivel a holnap sem riaszt már. Az „éleselméjűség“ puszta manír csupán. Talán a jelenség, a látszat vonalán nem is több mint komédia. Egy önsajnálat parafrázisa. Az elfuserált írói mindentudásé. Botlik a tollam, csetlik a szó. Kétkedésem lassan eltompul, s a világűr lüktetésévé lesz.

Abstumpfung Obwohl mein verblasstes Kindergesicht noch auf den gestrigen Spielplätzen spukt, sind die damaligen Wunder bereits vorbei. Ebenso ist der alte Spiegel, in dem meine Gesichtszüge weilten, zerbrochen. Auf dem  verwitterten Stein der Vergangenheit kann nichts gedeihen,was vorher gewesen war. Alles ist mit Nebel bedeckt, wie die Abendgebete. Nur die Stimme des Schöpfers wird immer klarer, deutlicher, was nie mehr sein kann. Das Schwinden früherer Reflexe wird offenbarer. Auch die Zukunft erschreckt nicht mehr. Die Scharfsichtigkeit des Autors wandelt sich in pure Gewohnheit. Auf der Ebene des Scheins ist es nur Komödie, Paraphrase des Selbstmitleids. Die Allwissenheit des Literaten ist verpfuscht. Wie meine Feder stolpern auch die Worte. Die Verzweifelung stumpft langsam ab zur Zufriedenheit und wird zum Pulsieren des Universums gekrönt. Übersetzung: Máté Imre