Keresés ebben a blogban

2015. április 30., csütörtök

Pethes Mária Gyomornegyed – Kvart škembe

Pethes Mária – Varázslók: Péli Tamás festménye


Gyomornegyed

a nevetés kapocs volt
egészen addig
míg észrevettem
kivillanó méregfogad
aztán a védekezés lett
közös bennünk
te a fogad
én az életem féltettem

 *
 úgy őrizted tőlem magad
ahogy Kékszakállú az utolsó ajtó titkát
halálra szántan akartalak
felderíteni
és nem hittem
hogy komolyan gondolod kivégzésemet
azóta földrengés van a gyomromban
ha megszólal Judit áriája

*
átdöftem a köztünk lévő távolságot
egy vasútvonallal
azon ment a gyomornegyedbe
az étel és jött vissza hozzám a tányér
egy elnémult morzsával

*
reményem fecskéje ült a dróton
pedig tudta
egyedül nem hozza vissza a nyarat
te vérengző kandúr
lentről lested
az óvatlan pillanatot
mindig szeptember maradt

*
a köztünk lévő fal mellett
eltörpült a nagy kínai
azt hittem egyszer átkiáltasz
hogy halló
vagy valami
de kénytelen voltam
vacsora helyett a falat zabálni
hogy végre meglássalak
sajnos mögötte volt még egy
amit nem bírtam már gyomorral
azóta kőszagú a leheletem

*
elektromos angolna voltál
kipécéztél
pedig nem is mondtam
ajánlom magamat
de nem mérted fel
hogy túlságosan nagy falat
vagyok
te éhen
én sokáig szárnyalásra
képtelen repülőhal maradtam

*
a legtökéletesebben szemléltető
bemutatóban az életről
akkor részesültem
amikor a kezemben tartott késsel
átvágtam egy kimúlt hal gerincét
a makacs erő a pikkelyekre sápadt
és az élet utolsó rándulását
gyomromba közvetítette karom
nem voltam képes fehér húsából enni
csak irtózattal néztelek
épp olyan mohón zabáltad
ahogy engem is

*
a végén már
csak istent sajnáltam
hármunk között
ő volt a legmagányosabb

*
úgy haraptál a mellkasomban
ütemesen rángó mályvaszínű húsba
ahogy macskám egy énekesmadárba
őt leszidtam
kipeckelt szájából kimentettem áldozatát
téged elhagytalak
az orvosok szívem helyén
azon a tépett húscafaton
sokáig tanulmányozták
fogsorod patkó alakú nyomát

Kvart škembe

sve dotle je smeh
veza bila
dok ti sevajući otrovnjak
nisam primetila
posle je u nama odbrana
postala zajednička
ti zub
ja život branila

*
tako si sebe od mene čuvao
kao Modrobradi tajnu zadnje kapije
rešena na smrt te htela
otkriti
i nisam verovala
da na moje smaknuće ozbiljno misliš
zemljotres mi je od onda u želucu
ako se arija Judite zazvuči

*
između nas postojeću daljinu
jednom prugom probola
na kojem u kvart škembe hrana
silazila i sa zanemelom mrvicom
tanjur mi se vratila

*
na žici lasta moje nade sedela
mada je znala
sama leto neće vratiti
ti krvoločni mačore
od dole vrebao
nesmotren tren
uvek je ostao septembar

*
kineski zid je sitnica
u odnosu na zid između nas nastalog
verovala sam jednom ćeš doviknuti
haho
ili nešto slično
ali bila sam prinuđena
umesto večere zid žderati
da bi te konačno ugledala
na žalost postojalo je još nešto
što nisam mogla svariti
od onda dah mi na kamen zaudara

*
električna jegulja si bio
ulovio me
a nisam ni rekla
preporučujem se
ali nisi procenio
da sam prevelik
zalogaj
ti si gladan
a ja na let
nesposobna riba poletuša ostala

*
u najupečatljivijem prikazu
života
tad imala udela
kad nožem kojeg si ti držao
kičmu mrtve ribe prerezala
svojeglava sila na krljuste se lepila
i poslednjeg trzaja života
ruka mi u moj želudac prenela
nisam bila sposobna kušati njeno belo meso
samo sam te s užasom promatrala
nju si baš tako pohlepno žderao
kao i mene

*
na kraju sam
samo boga žalila
između nas troje
on je najusamljeniji

*
tako si mi grudni koš ugrizao
ritmično pokretno meso boje sleza
kao moja mačka pticu pevačicu
nju izgrdila
žrtvu iz njene razglobljene čeljusti izbavila
tebe ostavila
lekari su na mestu mog srca
na onom raskidanom komadu mesa
dugo ispitivali
trag tvoga zubala oblika potkove

Prevod: Fehér Illés


2015. április 29., szerda

Bella István Emlékeim – Moje uspomene

Bella István
Székesfehérvár, 1940. augusztus 7. – Budapest, 2006. április 20.


Emlékeim

Emlékeim lassan akár a hó

Nem ismerem emlékeimet
emlékeim elfelejtenek engem

Nem ismerem már a növények nevét
elfelejtenek engem

A virágok fák nevét sem ismerem
elfelejtenek engem

Fák-fák
virág-virágok
kő-kövek

De én én akarok maradni
De én egyetlen egy akarok maradni

Idő Griffmadáridő vaskarmaiddal
erősen tarts

El ne zuhanjak

Moje uspomene

Moje uspomene su poput snega

Ne poznajem svoje uspomene
moje uspomene zaboravljaju me

Imena biljaka više ne znam
zaboravljaju me

Ni imena drveća ne znam
zaboravljaju me

Drva-drveća
cvet-cveća
stena-stene

Ali ja želim ostati
Ali ja jedan jedini želim ostati

Vreme vreme Friga svojim čeličnim kandžama
drži me čvrsto

Da se ne bi stropoštao

Prevod: Fehér Illés


2015. április 28., kedd

Györe Balázs Rába Györgynek – Đerđu Raba

Györe Balázs Budapest, 1951. május 8. –


Rába Györgynek

a csomagolópapír
a spárga
a gondos címzés
apámra emlékeztet
ő küldött így csomagot
a spárgát a vonaton bogozom ki
csupaszok a titkai
a papírt is megőrzöm
nemcsak a könyvet
mester
még senkit se szólítottam így
földlakó
haditudósító
most te lettél csomag
mellettem ültél
hogyan bontsalak ki

Đerđu Raba

pakpapir
špaga
brižljiva adresa
na mog oca podseća
on je slao na taj način paket
otpetljam u vozu špagu
gole su njegove tajne
ne samo knjigu
i papira sačuvam
majstro
tako još nikog nisam oslovio
stanovniče zemlje
dopisniče sa ratišta
sad si ti postao paket
pored mene sedeo
kako da te izmotam

Prevod: Fehér Illés


2015. április 27., hétfő

Hárs Ernő Ki egyszer elveszett – Za jednom izgubljenog

Hárs Ernő
Magyaróvár, 1920. szeptember 26. – 2014. június 4.


Ki egyszer elveszett

Ki egyszer elveszett,
tovább hiába él,
testében megkövül
az idő és a tér.

Ko se jednom izgubio

Za jednom izgubljenog
jalovo je življenje,
kameni se u njegovom telu
prostor i vreme.

Prevod: Fehér Illés


2015. április 26., vasárnap

Paál Marcell Hesperus Missa nature - Missa nature

Portré: Ady András

Paál Marcell Hesperus Kazincbarcika 1972. 05. 23.–


Missa nature

Én láttam, ahogy vén katedrálisok
olvadtak össze a rengeteggel.
Láttam mohos templomokban
fészkelő csodát.
Gyertyaláng villódzott fatörzsek között,
s derengő szentek hintettek imát.

Láttam, ahogy fényt sírtak lombok,
és hívekké lettek a vadak.
Láttam embert, ki fák között békére,
vigaszra lelt, s azóta hiszem;
az Isten velünk marad,
és tudom, hogy az erdő sohasem felejt.

/2015. 04. 21./

Missa nature

Video sam kako su se prastare katedrale
sa prašumom stapale.
Video sam u mahovinom obraslim crkvama
ugnezdena čuda.
Među stublinama se svetlo sveće naziralo
i molitvu u svitanju sveci mrmljali.

Video sam kako su krošnje sa svetlom plakali
i zveri vernici postali.
Video čoveka ko je među stablima mir,
utehu našao i od onda verujem;
Gospod ostaje s nama
i znam da šuma nikad ne zaboravlja.

/21. 04. 2015/

Prevod: Fehér Illés

2015. április 25., szombat

Cseke Gábor Egyetlen zuhanás – Jedan jedini pad

Cseke Gábor Kolozsvár, 1941. július 29. –


Egyetlen zuhanás

1
csak állni fenn a vártetőn
egy lépésre a semmitől
a rettenet kiül a hóra
várni az el nem hangzó szóra
mely megtaszít vagy visszatart
omlik a kő omlik a part

2
Ha most minden ezután eltévelyedő
ember helyett vezekelni lehetne!
Ha a világnak elég volna egyetlen biztos
zuhanás egyetlen gyász egyetlen
könnycsepp a szemedben
egyetlen végzetes csók a földnek köveknek
arccal lefelé ölelésre
ficamodott karral!

Jedan jedini pad

1
samo stajati na vrhu dvorca
na korak do ništa
na snegu strepnja
čekati nikad izgovorenu reč
koja te gura ili zadržava
ruši se kamen ruši se obala

2
Bar kad bi se nadalje umesto svake
zalutale duše moglo ispaštati!
Bar kad bi svetu dovoljno bio jedan
jedini siguran pad jedna žalost
u tvom oku jedna kap suze
zemlji stenama jedan fatalan poljubac
licem prema dole na zagrljaj
iskrivljenim rukama!

Prevod: Fehér Illés


2015. április 24., péntek

Bayer Béla Eltompulás – Otupljenje – Abstumpfung

Bayer Béla Váralja, 1951. május 17. –


Eltompulás

Noha megfakult gyermekarcom
még ott kísért a tagnapok játszóterein,
a szertefolyt csodák már végleg odalettek.
Akárha ama tükör is, melyben
hajdanvolt gyermekarcom tündérkedett.
Milliom darabra hullt. A múlt elmálló kövein
nem sarjadhat újjá mi tovatűnt.
Köd lepi, miként estéli imáimat
az űr harangja. Csak az Úr hangja
lesz egyre érthetőbbé, s biztosabbá mi nem lesz többé.
Az elmúlás reflexei egyre nyilvánvalóbbak.
Rejtjeleivel a holnap sem riaszt már.
Az „éleselméjűség“ puszta manír csupán.
Talán a jelenség, a látszat vonalán
nem is több mint komédia.
Egy önsajnálat parafrázisa.
Az elfuserált írói mindentudásé.
Botlik a tollam, csetlik a szó.
Kétkedésem lassan eltompul,
s a világűr lüktetésévé lesz. 

Otupljenje

Mada me još moje dečačko lice
sa jučerašnjih igrališta prati,
dokrajčene su raspršena čuda.
Kao i ono ogledalo u kojem
moje negdašnje dečačko lice sjalo.
Na deliće raspao. Na rasutim stenama prošlosti
iščeznuto ponovo niknuti ne može.
Magla prekriva kao zvono vasione
moje večernje molitve. Tek je glas Gospoda
sve jasniji i sigurniji čega više neće biti.
Sve očitiji su refleksi prolaženja.
Tajnim znacima ni sutra više ne straši.
„Bistar razum“ je samo pust manir.
Možda je pojava na crti privida
od komedije nije ni više.
Parafraza samosažaljenja.
Kvarno sveznanje pisca.
Pero mi se spotiče, reč zastane.
Stiša se moja sumnja
s krvotokom svemira se stapa.

Prevod: Fehér Illés


Eltompulás

Noha megfakult gyermekarcom
még ott kísért a tagnapok játszóterein,
a szertefolyt csodák már végleg odalettek.
Akárha ama tükör is, melyben
hajdanvolt gyermekarcom tündérkedett.
Milliom darabra hullt. A múlt elmálló kövein
nem sarjadhat újjá mi tovatűnt.
Köd lepi, miként estéli imáimat
az űr harangja. Csak az Úr hangja
lesz egyre érthetőbbé, s biztosabbá mi nem lesz többé.
Az elmúlás reflexei egyre nyilvánvalóbbak.
Rejtjeleivel a holnap sem riaszt már.
Az „éleselméjűség“ puszta manír csupán.
Talán a jelenség, a látszat vonalán
nem is több mint komédia.
Egy önsajnálat parafrázisa.
Az elfuserált írói mindentudásé.
Botlik a tollam, csetlik a szó.
Kétkedésem lassan eltompul,
s a világűr lüktetésévé lesz. 

Abstumpfung

Obwohl mein verblasstes Kindergesicht
noch auf den gestrigen Spielplätzen spukt,
sind die damaligen Wunder bereits vorbei.
Ebenso ist der alte Spiegel, in dem meine
Gesichtszüge weilten, zerbrochen.
Auf dem  verwitterten Stein der Vergangenheit
kann nichts gedeihen,was vorher gewesen war.
Alles ist mit Nebel bedeckt, wie die Abendgebete.
Nur die Stimme des Schöpfers wird
immer klarer, deutlicher, was nie mehr sein kann.
Das Schwinden früherer Reflexe wird offenbarer.
Auch die Zukunft erschreckt nicht mehr.
Die Scharfsichtigkeit des Autors wandelt sich
in pure Gewohnheit. Auf der Ebene des Scheins
ist es nur Komödie, Paraphrase des Selbstmitleids.
Die Allwissenheit des Literaten ist verpfuscht.
Wie meine Feder stolpern auch die Worte.
Die Verzweifelung stumpft langsam ab
zur Zufriedenheit und wird zum Pulsieren
des Universums gekrönt.

Übersetzung: Máté Imre