Erdős Virág petri penzum – petrijev penzum

Erdős Virág Budapest, 1968. február 27. –

petri penzum   hogy elérjek a napsütötte sávig* hogy mások is éppúgy elérjenek hogy elérjem hogy elérhessen más is hogy másképp másoknak se érje meg hogy minden nap egy lépcsőfok lehessen hogy még feloldozás se fenyegessen hogy győzzem mit a sorsom rám kiszab hogy több legyek mint fölkavart iszap hogy a testem ne legyen egy állat odva hogy soha se írjak verset undorodva hogy ne vakít- son el minden Fehér Ing hogy ne vessem meg azt aki megérint hogy maradjon még erő a karjaimban hogy senkit se hagyjak ott a margarinban hogy ne bírjam megúszni hogy fájjon hogy tudjam annó merre volt a nylon hogy ez legyen mi tényleg ide köt nyári éjjel 2015 *Petri György azonos című verséről van szó.

petrijev penzum da do sunčane pruge stignem* da i drugi isto tako stignu da postignem da me i neko drugi stigne da drukgačije ni drugima se ne isplati da bi svaki dan jedna stepenica mogao biti da mi ni razrešenje ne preti da savladam sve što mi sudba nametne da više budem od uskomešanog mulja da mi telo ne bude duplja neke životinje da nikad pesmu sa gađenjem ne pišem da me ne os- lepljuje svaka Bela Košulja da ne prezirem onog ko me dotakne da mi ostane još u rukama snage da nikog ne ostavim tamo u margarinu da ne mogu izbeći da boli da znam nekad gde je bio najlon da to bude ono što me stvarno tu veže leti noću 2015  *Radi se o istoimenoj pesmi Đerđa Petrija. Prevod: Fehér Illés



József Attila Tedd a kezed – Ruku daj – Leg' deine Hand – Leg deine Hand

József Attila

(Budapest, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.)

Tedd a kezed Tedd a kezed homlokomra, mintha kezed kezem volna. Úgy őrizz, mint ki gyilkolna, mintha éltem élted volna. Úgy szeress, mint ha jó volna, mintha szívem szíved volna.

Ruku daj Ruku daj na čelo moje, tvoja k'o da ruka mi je. Bdi, k'o gotov da ubije, k'o moj život da tvoj ti je. Voli me, k'o da dobro je, k'o da srce mi tvoje je. Prevod: Maša Starec i Fehér Illés

Tedd a kezed Tedd a kezed homlokomra, mintha kezed kezem volna. Úgy őrizz, mint ki gyilkolna, mintha éltem élted volna. Úgy szeress, mint ha jó volna, mintha szívem szíved volna.

Leg' deine Hand Leg' deine Hand mir auf die Stirne her, als ob deine Hand die meine wär'. Bewahre mich, als ob mein Leben bedroht wär', als ob mein Leben dein Leben wär'. Liebe mich so, als ob es zu etwas gut wär', als ob mein Herz dein Herz wär'. Übersetzung: K. Sz.

Tedd a kezed Tedd a kezed homlokomra, mintha kezed kezem volna. Úgy őrizz, mint ki gyilkolna, mintha éltem élted volna. Úgy szeress, mint ha jó volna, mintha szívem szíved volna.

Leg deine Hand Leg deine Hand auf die Stirn mir schwer, als ob deine Hand meine Hand wär. Behüt mich wie wen, der mordgierig wär, als ob mein Leben dein Leben wär. Lieb mich, als ob das für etwas gut wär, als ob mein Herzblut dein Herzblut wär. Übersetzung: Franz Fühmann



Bari Károly Kardokba öltözött tulipán – U sablje obučen tulipan

Bari Károly Bükkaranyos 1952. október 1. –

Kardokba öltözött tulipán Kardokba öltözött tulipán, piros árnyékodba zuhantam, virágok zengő szívdobogásába gyötrődésem ezüst-pénzeivel, felgyújtottad perceim erdejét; füstből faragott madarak kóvályognak a tűz bokrai fölött, felhők kerítéseire lebbennek füst-szárnyakon, szikrából pattintott csőrüket sikoly feszíti szét, pernye-koronás fiú vergődik lángoló percek erdejében, fekete tálban vér bugyborékol: álmatlan éjszakák vére, kelyhed szobáját nyisd ki, kegyetlen idő üldöz, engem, kínok udvarán ágaskodó száraz fát, felfegyverzed magad szerelmem ellen, kardokba öltözöl, tulipán?

U sablje obučen tulipan U sablje obučen tulipane, u tvoju crvenu senku se srušio, srebrnim talirima svoje patnje u vedro lupanje srca cveća, šumu mojih minuta zapalio; iznad džbunova vatre iz dima klesane ptice krstare, krilima od dima na tarabe oblaka slete, iz iskre kovane kljunove širom krik otvara, u šumi plamtećih minuta dečak sa krunom gara se muči, u crnoj zdeli krv klobuča: krv neprospavanih noći, otvori sobu tvog pehara, svirepo vreme goni, mene, na dvorištu patnje propinjajućeg suvog stabla, protiv moje ljubavi se naoružavaš, u sablje se oblačiš, tulipane? Prevod: Fehér Illés



Szabó T. Anna A mai nap – Današnji dan

Szabó T. Anna Kolozsvár, 1972. június . –

A mai nap 1. Képzeld, mi történt. Kora délelőtt, amint utaztam új lakást keresni, és azon tűnődtem, hogyan tovább, míg üres szemmel bámultam a boltok januári, kopott kirakatát, és annyi minden eszembe jutott – hirtelen tényleg csak a semmit láttam: a házak közül épp kirobogott a villamos, a hídra ráfutott, s a megszokott szép tágasság helyett köd várt a láthatatlan víz felett – döbbenten álltam. Köd mindenütt: a szorongás maga ez a szűk, hideg, fehér éjszaka; éreztem, hogy most ez az életem: hogy gyorsan megy, de nem én vezetem, hogy megtörténik, de mégsem velem, hogy ott a látvány, s mégsem láthatom, hogy sínen megyek, biztos járaton, de hídon: földön, vízen, levegőben, és felhőben is, mint a repülőben, s a valóságnak nincs egyéb jele, mint kezemben a korlát hidege. Két hosszú perc, míg újra volt mit látni. És most úgy érzem, megtörténhet bármi. 2. Hogy folyt a könnyem! Nem tudtam, mi van, csak feküdtem alattad boldogan. Egy másik város, egy régi lakás. És ezután már soha semmi más. Elvesztettem, de megtaláltalak. Csak azt vesztettem el, mi megmarad. Nem az ég nyílt meg, hanem az ölem. Jöttél az úton, indultál velem. 3. Levágott hajad sepregetem össze. Tizenhat éve együtt. Hány helyen. Terek, lakások. Nézegetem: őszül. Jaj, életem. Szemétlapátra. Hogy lehet kidobni? Inkább szálanként összegyűjteném. Jó, tudom: soha semmit se dobok ki. De hát: enyém! Fenyőtűk közte. Nyáron napraforgó pöndör szirmai. Hogy hull minden el. Forog a föld is velünk, körbe-körbe. Nem érdekel. 4. Nem érdekel csak a nyakad, a vállad. Ahogy megyünk egy téli hídon át, összefogódzva. Ahogy hazavárlak. Csak vándor hordja hátán otthonát. Nem érdekel, hogy hol leszünk, csak együtt. A csupasz padlón, széken, asztalon. Én nem akarok igazán, csak egyet, de azt nagyon. 5. Képzeld, mi történt. Érzem, hogy öregszem. Házunk a várunk, így gondolkozom. Pedig nem kősziklára építettünk, hanem utazunk, egymás melegében, a ködös hídon, egy villamoson. És azt érzem, hogy megtörténhet bármi, mint akkor, ott, az első éjjelen. Pedig csak sín visz. Köd van. Ki kell várni. Ahova te mész, oda jöjj velem.

Današnji dan 1. Zamisli, šta se desilo. Rano jutro, kako sam u potragu za novi stan krenula i razmišljala, kako dalje, dok sam praznih očiju januarske, otrcane izloge promatrala, svašta mi je palo na pamet – odjedanput samo prazninu videla: između zgrada dojurio tramvaj, popeo se na most, a mesto uobičajene širine nad nevidljivom vodom magla me čekala – zaprepašteno stajala. Svugde magla: ta tesna, hladna, bela noć je otelovljenje teskobe; osećala da je to sad moj život: brzo prolazi ali nisam ja taj ko vodi, događa se, ipak ne sa mnom, tamo je prizor al videti ne mogu, na tračnicama sam, na utabanoj stazi, ali na mostu: na zemlji, vodi, u vazduhu a i u oblaku, kao u avionu, i stvarnosti nema drugog znaka samo hladnoća ograde u mojoj ruci. Dva duga minuta, pa opet se nešto videlo. I sad tako osećam, može se svašta dogoditi. 2. Kako mi je suza tekla! Nisam znala šta je, samo sam ispod tebe sretno ležala. Jedan drugi grad, jedan stari stan. I posle toga već nikad ništa više. Izgubila sam, al sam te našla. Samo sam to izgubila što ostaje. Nije se nebo otvorio nego moje krilo. Došao si na cesti, sa mnom krenuo. 3. Skupljam tvoju ošišanu kosu. Šesnajst godina zajedno. Na koliko mesta. Trgovi, stanovi. Gledam: sedi. Joj, živote moj. Na lopatu za smeće. Kako izbaciti? Rađe vlase bi skupljala. Dobro, znam: nikad ništa ne izbacim. Zaboga: moje je! Razmaci borovih igala. Leti kudrave lati suncokreta. Kako sve prolazi. S nama i zemlja kruži, unaokolo. Ne zanima me. 4. Ne zanima me samo tvoj vrat i ramena. Kako jednog zimskog mosta prelazimo, zagrljeno. Kako te čekam da kući stigneš. Na leđima svoju kuću samo lutalica nosi. Ne zanima me gde ćemo biti, samo zajedno. Na golom podu, stolici, stolu. Uisinu ja ne želim, samo jedno, ali to bezgranično. 5. Zamisli šta se desilo. Osećam da starim. Naša kuća je naša tvrđava, tako razmišljam. A baš nismo na stenu gradili, nego putujemo, u zajedničkoj toplini, na maglovitom mostu, na nekom tramvaju. I osećam da se može svašta dogoditi, kao tad, tamo, one prve noći. Tek me tračnica nosi. Magla je. Treba sačekati. Gde ti ideš, tamo sa mnom pođi. Prevod: Fehér Illés



William Butler Yeats Byzantium – Byzantium – Vizantija

William Butler Yeats

Dublin, June 13, 1865 – Roquebrune-Cap-Martin, Jan. 28, 1939

Byzantium The unpurged images of day recede; The Emperor's drunken soldiery are abed; Night resonance recedes, night walkers' song After great cathedral gong; A starlit or a moonlit dome disdains All that man is, All mere complexities, The fury and the mire of human veins. Before me floats an image, man or shade, Shade more than man, more image than a shade; For Hades' bobbin bound in mummy-cloth May unwind the winding path; A mouth that has no moisture and no breath Breathless mouths may summon; I hail the superhuman; I call it death-in-life and life-in-death. Miracle, bird or golden handiwork, More miraclc than bird or handiwork, Planted on the star-lit golden bough, Can like the cocks of Hades crow, Or, by the moon embittered, scorn aloud In glory of changeless metal Common bird or petal And all complexities of mire or blood. At midnight on the Emperor's pavement flit Flames that no faggot feeds, nor steel has lit, Nor storm disturbs, flames begotten of flame, Where blood-begotten spirits come And all complexities of fury leave, Dying into a dance, An agony of trance, An agony of flame that cannot singe a sleeve. Astraddle on the dolphin's mire and blood, Spirit after Spirit! The smithies break the flood. The golden smithies of the Emperor! Marbles of the dancing floor Break bitter furies of complexity, Those images that yet Fresh images beget, That dolphin-torn, that gong-tormented sea.

Byzantium Hátrál a nap tisztátlan képe mind; ágyban a császár ittas népe mind. Hátrálnak éji zaj, korhely dalok, hogy a nagy harang elkongatott. Egy csillagfényes, holdsütötte dóm lenéz mindent, ami bonyolult-emberi, vér mocsarát, dühét utálkozón. Elém egy rém lebeg, ember, vagy árny, ember inkább s nem árny, rém, mintsem árny; Hades múmia-pólyájú orsaja csavart útját legöngyölheti ma. Csak lehellettelen halotti száj hívhat ily társat itt. Hívom a földöntulit: Jöjj, halálban-élet s életben-halál! Csoda, madár, vagy vert-arany remek, inkább csoda, mint szárnyas, vagy remek. Csillagfényes arany boltív csucsán Hades kakasait példázza tán, vagy gúnyol hangosan, mint kit a hold bánt mert érc-dicsőség megmarad, mulandó szirmot, madarat, mocsárnak, vérnek minden bonyodalmát. Láng lebben a császár kőpadlatán, nem rőzsegyujtó s vascsiholta láng: vihar se fogja: láng lángot terem, hová vér-nemzett lelkek soka jön túl minden zagyva emberi dühön, belehalván a táncba, haldokló, buja tránszba, mely megperzselni egy csipkét is képtelen. Delfin vér-mocskos hátán nyargalász szellem szellem után! Az árt töri a rács, a császár vert-arany szép rácsai! A táncos folyosó márványai megtörik a bonyolultság dühét, e rémeket, melyek újakat nemzenek, s a tenger delfin-tépte, tajtékzó vizét.                              Fordította: Jékely Zoltán

Byzantium The unpurged images of day recede; The Emperor's drunken soldiery are abed; Night resonance recedes, night walkers' song After great cathedral gong; A starlit or a moonlit dome disdains All that man is, All mere complexities, The fury and the mire of human veins. Before me floats an image, man or shade, Shade more than man, more image than a shade; For Hades' bobbin bound in mummy-cloth May unwind the winding path; A mouth that has no moisture and no breath Breathless mouths may summon; I hail the superhuman; I call it death-in-life and life-in-death. Miracle, bird or golden handiwork, More miraclc than bird or handiwork, Planted on the star-lit golden bough, Can like the cocks of Hades crow, Or, by the moon embittered, scorn aloud In glory of changeless metal Common bird or petal And all complexities of mire or blood. At midnight on the Emperor's pavement flit Flames that no faggot feeds, nor steel has lit, Nor storm disturbs, flames begotten of flame, Where blood-begotten spirits come And all complexities of fury leave, Dying into a dance, An agony of trance, An agony of flame that cannot singe a sleeve. Astraddle on the dolphin's mire and blood, Spirit after Spirit! The smithies break the flood. The golden smithies of the Emperor! Marbles of the dancing floor Break bitter furies of complexity, Those images that yet Fresh images beget, That dolphin-torn, that gong-tormented sea.

Vizantija Uzmiču žiteljski mutne slike dana; Polegali Carevi pijani vojnici; Uzmiču noćni zvuci: pesma noćnika Posle klepala velike katedrale. Kupola od zvezda il meseca sjajna, prezire Sve što je čovek: Zapetljanstva tašta, Besove i glib u prirodi čoveka. Preda mnom lebdi slika, čovek ili senka; Pre senka no čovek, pre slika no senka; Jer kalem u Paklu kaišem mumije stegnut Može odmotati stazu izvijuganu; Usta bez glave i bez daha Mogu razbuditi usta što ne dišu; Pozdravljam natčovečno; Zovem to smrt-u-životu i život-u-smrti. Čudo, ptica ili samo rukotvor zlatan, Pre čudo no rukotvor il ptica, Na zlatnoj grani svetloj od zvezde Može ko petli u Paklu da kriči, Il ljuta zbog meseca, glasno da ruži, U slavi od metala svog postojanoga, Običnu pticu il cvetnu laticu, I sva zapetljanstva od blata i krvi. O ponoći, po Carskom pločaniku promiču Vatre, ni gorivom hranjene, ni čelikom paljene, Ni vihorom gašene, vatre od vatra rođene, Gde od krvi rođeni dusi dolaze I sva zapetljanstva od besova odlaze, U plesu, premiranje, U ekstazi, umiranje, Umiranje vatre što ništa opaliti ne može. Na leđima delfina od blata i krvi, Duši, duši! Tu plimu kovnice prekidaju, Kovnice zlata Careve! Mramor po podu za igranje Smiruje besove zapetljanstva, Slike one što već Rađaju slike nove, Delfinima kidano, klepalom trzano more. Prevod: Isidora Sekulić