Pintér Tibor Dal az utak sokféleségéről – Pesma o raznolikosti puteva – Canto sulle strade molteplici – Song About The Diversity Of Ways

Pintér Tibor  
Budapest, 1954. november 21. – 2017. április 30.

Dal az utak sokféleségéről (meg persze a szűrők) Mire visznek lépteid? Jóra.     Tán-talán. Várok-e vagy váratnak? Váratsz? Így „igazán” bekeretezett lét-darab:                                     Ki maradsz? Kimaradsz, kimeredsz, kivársz, kivagy S közé nem-pontos-vesszők. Fél itt-lét, fél-távol. Hát gyere haza: Glóriásan, hóban, vérben, darabokban, Bárhogy. Gyere már…

Pesma o raznolikosti puteva (i naravno filtri) Na što te navode tvoji koraci? Na dobro.    Pa-valjda. Čekam li il me sile na čekanje? Siliš li me na čekanje? Ovako „zaista“ uokviren komad opstanka:                                         Ostaćeš li takva? Izostaneš, buljiš, iščekuješ, besniš I između nisu tačke i zarezi. Napola tu-život, napola u daljini. Pa dođi kući: Sa glorijom, u snegu, krvi, u delovima, Bilo kako. Samo dođi... Prevod: Fehér Illés

Dal az utak sokféleségéről (meg persze a szűrők) Mire visznek lépteid? Jóra.     Tán-talán. Várok-e vagy váratnak? Váratsz? Így „igazán” bekeretezett lét-darab:                                     Ki maradsz? Kimaradsz, kimeredsz, kivársz, kivagy S közé nem-pontos-vesszők. Fél itt-lét, fél-távol. Hát gyere haza: Glóriásan, hóban, vérben, darabokban, Bárhogy. Gyere már…

Canto sulle strade molteplici Dove ti conducono i tuoi passi? A buon fine.                      Forse, chissà. Sto aspettando o mi fanno aspettare? Mi fai aspettare? Così è “davvero” un pezzo dell’esistenza inquadrata:                                         Che sarà di te? Desisti, sei basita, stai temporeggiando, sei estenuata E senza punto e virgola nel mezzo. Mezza esistenza qui, mezza lontano. Torna dunque a casa: Gloriosamente, nella neve, nel sangue, un po’ per volta, In qualunque modo. Fai presto… Traduttore: Ibolya Cikos

Dal az utak sokféleségéről (meg persze a szűrők) Mire visznek lépteid? Jóra.     Tán-talán. Várok-e vagy váratnak? Váratsz? Így „igazán” bekeretezett lét-darab:                                     Ki maradsz? Kimaradsz, kimeredsz, kivársz, kivagy S közé nem-pontos-vesszők. Fél itt-lét, fél-távol. Hát gyere haza: Glóriásan, hóban, vérben, darabokban, Bárhogy. Gyere már…

Song About The Diversity Of Ways (and of course the filters) Where do your steps take you? To some good.     Perhaps, perchance. Am I waiting or kept waiting? You keep me waiting? Thus a „really” framed piece-of-existence:                                     Who are you? Staying out, staying stiff, waiting to see, worn out  and no semi-colons in between. Being half-here, half-faraway. So now come home: Glorified, in snow, in blood, in pieces, Anyhow. Do come… Translated by N. Ullrich Katalin

Bari Károly Szerelem – Ljubav

Bari Károly Bükkaranyos 1952. október 1. –

Szerelem Lány: Keserűen jajgatnak a fák is, velem, Magánnyal-fellobogózott, fekete ruhába öltöztetett Mátkával; magamra maradtam, Hol jársz vajon, a tél beszakadt pincéken ül, Fehér rongyait kirakja maga köré, nyúl-taposta Ösvények járják a határt fázva, leroskadnak Eléjük a minden águkkal levegőbe fagyott Bokrok, szél jön, rázkódnak a sírástól, Itt állok kegyetlen szél-sikoltásban, szúrós Hócsillag-esésben, kitépett varjútollak pengenek A fagyon, itt állok s keserűen siratlak a fákkal; Fekete csipkeruhás gyűrűs menyasszony. Fiú: Megszegett eskü átkának bélyegével homlokomon Elhagytalak; vállamra a napok tarisznyáját Akasztottam, piros cipók lapultak benne: álmaim, Tél van, zúzmarás csőrrel kiáltoznak a madarak, Kiáltásuk megrázza a fákat: zuhog a hó, Reszketek a tél szorításában – te tüzesre csókolnál, Hófúvások kondái járhatatlanná túrják az utakat, Ám lábat faragok a vágyból, visszamegyek hozzád, Bekopogok majd vaspálcás ablakodon, izzadtan, Kitajtékosodva rogyok lábaidhoz, fölemelsz ágyadba, Csókokkal koszorúzod átokkal-megbélyegzett homlokom: A fekete csipkeruhád letépem gyűrűs menyasszony!

Ljubav Devojka: I stabla gorko plaču, sa mnom, Zastavom samoće kićenom, u crno obučenu Isprošenicom; ostala sam sama, Gde li hodaš, zima na orušenim podrumima sedi, Oko sebe svoje bele prnje stavlja, okolinom ozeble, Zečjim tragovima pune staze kruže, na njih Džbunovi sa smrznutim granama se sruše, Vetar stiže, kako plaču tresu se, Tu u nemilosrdnom kriku vetra stojim, u bodljikavom Padu zvezdastog snega, u mrazu iskidana perja vrane Zveče, tu stojim i sa drvećem gorko te oplakujem; Nevesta u crnu čipku obučena. Mladić: Na čelu sa znakom prokletsva pogažene zakletve sam te Napustio; na rame bisagu svakodnevnice Kačio, u njoj rumeni hlepčići skrivali: moji snovi, Zima je, ptice injem posutim kljunovima krešte, Njihovi krici drva potresu: pljušti sneg, U stisci zime se tresem – ti bi me poljupcima žarila, Ceste krda smetova u neprohodne koridore pretvaraju, Ali od čežnje nogu tešem, tebi se vraćam, Pokucaću na tvom prozoru sa rešetkama, oznojeno, Uz tvoje noge rastrojeno se srušim, u krevet me dižeš, Čelo mi prokletstvom žigosanog poljupcima ovenčaš: Nevesto pokidam ti haljinu od crne čipke! Prevod: Fehér Illés



Pintér Tibor A lápon – Na tresetištu – Marshland – Sulla palude – În mocirlă

Pintér Tibor (Tibor Pinter) Budapest, 1954. november 21. –

A lápon Vonulnak el lassú zenére a nyár bogáncsai. Dalok se kelnek a zúgva lecsapó moccanatlanságban. Dermedten várunk sebekbe fagyva míg csobog a víz és hív a mocsár. Mondhatnám persze erre a percre készült a szív. Hogy el-ne-nyelje hogy elviselje azt ami hív. Csak állatok járnak peckesen körbe néhány még úszik majd lemerül. Üldögélsz csendben és kimeredsz még? Ennyi elég? Vagy aki vagy? A szív kihagy? Vagy csak az agy? Forrás: a szerző

Na tresetištu Uz laganu muziku prolaze bodlje leta. Ni pesme ne ožive u okoreloj nepomičnosti. U rane smrznuto ukočeno čekamo dok voda žubori i močvara doziva. Naravno mogao bi reći srce se na taj momenat spremao. Da ga ne bi progutao, da bi podneo to što doziva. Samo životinje kočopere okolo, neka još pliva pa potone. U tišini sediš i još stršiš? Zar je toliko dovoljno? Jesi li taj ko jesi? Popušta li srce? Ili tek umlje? Prevod: Fehér Illés

A lápon Vonulnak el lassú zenére a nyár bogáncsai. Dalok se kelnek a zúgva lecsapó moccanatlanságban. Dermedten várunk sebekbe fagyva míg csobog a víz és hív a mocsár. Mondhatnám persze erre a percre készült a szív. Hogy el-ne-nyelje hogy elviselje azt ami hív. Csak állatok járnak peckesen körbe néhány még úszik majd lemerül. Üldögélsz csendben és kimeredsz még? Ennyi elég? Vagy aki vagy? A szív kihagy? Vagy csak az agy?

Marshland For slow music marching the thistles of summer. Songs don’t rise either in the whizzing standstill. We’re waiting numbly frozen in wounds while the water babbles and the marsh calls. I might of course say for this moment was the heart made. Not-to-engulf but to endure what calls. Only animals walk haughtily around some still swimming then plunged. You’re sitting silently and are you still out of line? Is it enough? You are who you are? A heartbeat fails? Or simply the brain? Translated by N. Ullrich Katalin

A lápon Vonulnak el lassú zenére a nyár bogáncsai. Dalok se kelnek a zúgva lecsapó moccanatlanságban. Dermedten várunk sebekbe fagyva míg csobog a víz és hív a mocsár. Mondhatnám persze erre a percre készült a szív. Hogy el-ne-nyelje hogy elviselje azt ami hív. Csak állatok járnak peckesen körbe néhány még úszik majd lemerül. Üldögélsz csendben és kimeredsz még? Ennyi elég? Vagy aki vagy? A szív kihagy? Vagy csak az agy?

Sulla palude Al suon di musica lenta sfilano via i cardi dell’estate. Nel brusio precipitante della bonaccia, neppur’ un canto s’eleva. Aspettiamo pietrificati nelle ferite congelate mentre l’acqua ciangotta e ti invoca la palude. Certo potrei dire che il cuore si preparava a questo momento. Che non soccomba che resista a ciò che lo invoca. Solo gli animali s’aggirano impettiti, taluni nuotano ancor’ poi s’inabissano. Stai seduto in silenzio fissando il niente? E’ sufficiente? Sei quel che sei? Perde colpi il cuore? O solo la mente? Traduttore: Ibolja Cikos

A lápon Vonulnak el lassú zenére a nyár bogáncsai. Dalok se kelnek a zúgva lecsapó moccanatlanságban. Dermedten várunk sebekbe fagyva míg csobog a víz és hív a mocsár. Mondhatnám persze erre a percre készült a szív. Hogy el-ne-nyelje hogy elviselje azt ami hív. Csak állatok járnak peckesen körbe néhány még úszik majd lemerül. Üldögélsz csendben és kimeredsz még? Ennyi elég? Vagy aki vagy? A szív kihagy? Vagy csak az agy?

În mocirlă Ciulinii verii mărșăluiesc pe melodie lentă. Nici cântece nu se trezesc în nemișcarea stârnită vuind. Așteptăm împietriți în răni amorțiți cât gâlgâie apa și ne cheamă mocirla. Aș putea spune doar clipa asta aștepta inima. Să nu înghită să-ndure tot ce o chema. Doar animale se-nvârt încordate câțiva mai înoată apoi cad la fund. Stai liniștit privind amorțit? Atât e destul? Ești cine ești? Inima-ți stă-n loc? Sau poate creierul? Traducere: P. Tóth Irén



Bátai Tibor Egy vereség állomásai – Stanice jednog poraza

Bátai Tibor Budapest, 1951. február 17. –

Egy vereség állomásai 1.  Minek tovább, ha nincs miért? Ajkam fölrepedt és csorba a bögre — elgondolom, a hangya mint örül, ha az asztalról morzsa hull a földre.  Kérgét eldobja, vedlik  a platán. Hozzám jobban oda-  nőtt a kéreg, a páncéling,  az önként felöltött, úgy szorít, hogy levetni már félek.  2. Azt képzelem, pók vagyok, hálómba fogok fényes bogarat, de földönfutó bogárként végül is menekülök, s a háló rám akad. Nem fut a mozdony, nem vet parazsat, nem fog lángot a kalász, csillag sem világlik az égen; ne keress ott, ahol tudhatod, nem találsz. 3.  Árad a sötét, ellep. Egy szál sugárban silbakol  a fény. Bátorítaná magát, hiába: hűlt helye marad csak  őrhelyén. Sűrűsödik az éjszaka, gomolyló párává összeáll. Észrevétlenül bekerít, de még nem támad: jelre vár. 4.  Fűszálak szuronyán menetel a csönd, tudom, hiába  várom a zenét. Szelíden, némán gyászol a tücsök, és elföldeli törött hangszerét. Már megértem: ez a rend, nem rémülök, húr hogyha pattan, érzem, ahogyan gyengülök, sebemből szivárog, elfolyik a dallam.  5.  Fejszémnek csak a nyele veszett, akad még vad és tág vadászmező. Mégis vesztett harc ez is, vesztett és késhegy- re menő. Bosszút érte! — tétován  pördült (ó szemérem!), s lehullt a levél. Halott. Virágok élén most feni kését a gyilkos, aki  én vagyok.

Stanice jednog poraza 1. Zašto dalje ako cilja nema? Usne su mi ispucale, činija okrnjena – zamišljam, kako se raduje mrav kad sa stola na zemlju mrvica pada. Odbaci koru, skida se platan. Kora se na mene bolje srasla, oklop, dobrovoljno obučen, tako stiska da mi je strah skinuti. 2. Zamišljam da sam pauk, sjajnu bubu hvatam u svoju mrežu, ali na koncu konca kao buba prognanik bežim i saplićem se u mrežu. Nepomična je lokomotiva, iskru ne baca, klas ne plamti, na nebu ni zvezde ne sjaje; ne traži me tamo, gde znaš da me nećeš naći. 3. Raste mrak, prekriva me. Zrak svetla u jednom jedinom snopu se muva. Hrabrila bi sebe, zalud; na svom stražarskom mestu samo je duplja. Zgušćava se noć, u kumulus se pretvara. Neprimetno me opkoli ali još ne napada: čeka na znak. 4. Tišina na bodežima vlasi trave maršira, znam, uzalud čekam melodiju. Zrikavac krotko, nemo nosi crninu i pokopa slomljenu violinu. Već shvatam: to je red, ne prestrašim se ako pukne žica, osećam kako slabim, iz moje rane melodija se cedi, otiče. 5. Mojoj sekiri samo se drška izgubila, postoji još divljač i prostrano lovište. Ipak i to je izgubljena borba, izgubljena i krajnje izoštrena. Osvetiti! – oklevajući se vrtio ( o stidljivosti!), i lišće opalo. Mrtav je. Na vrhu cveta sad oštri nož ubica, a taj ja sam. Prevod: Fehér Illés



Erdős Virág petri penzum – petrijev penzum

Erdős Virág Budapest, 1968. február 27. –

petri penzum   hogy elérjek a napsütötte sávig* hogy mások is éppúgy elérjenek hogy elérjem hogy elérhessen más is hogy másképp másoknak se érje meg hogy minden nap egy lépcsőfok lehessen hogy még feloldozás se fenyegessen hogy győzzem mit a sorsom rám kiszab hogy több legyek mint fölkavart iszap hogy a testem ne legyen egy állat odva hogy soha se írjak verset undorodva hogy ne vakít- son el minden Fehér Ing hogy ne vessem meg azt aki megérint hogy maradjon még erő a karjaimban hogy senkit se hagyjak ott a margarinban hogy ne bírjam megúszni hogy fájjon hogy tudjam annó merre volt a nylon hogy ez legyen mi tényleg ide köt nyári éjjel 2015 *Petri György azonos című verséről van szó.

petrijev penzum da do sunčane pruge stignem* da i drugi isto tako stignu da postignem da me i neko drugi stigne da drukgačije ni drugima se ne isplati da bi svaki dan jedna stepenica mogao biti da mi ni razrešenje ne preti da savladam sve što mi sudba nametne da više budem od uskomešanog mulja da mi telo ne bude duplja neke životinje da nikad pesmu sa gađenjem ne pišem da me ne os- lepljuje svaka Bela Košulja da ne prezirem onog ko me dotakne da mi ostane još u rukama snage da nikog ne ostavim tamo u margarinu da ne mogu izbeći da boli da znam nekad gde je bio najlon da to bude ono što me stvarno tu veže leti noću 2015  *Radi se o istoimenoj pesmi Đerđa Petrija. Prevod: Fehér Illés



József Attila Tedd a kezed – Ruku daj – Leg' deine Hand – Leg deine Hand

József Attila

(Budapest, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.)

Tedd a kezed Tedd a kezed homlokomra, mintha kezed kezem volna. Úgy őrizz, mint ki gyilkolna, mintha éltem élted volna. Úgy szeress, mint ha jó volna, mintha szívem szíved volna.

Ruku daj Ruku daj na čelo moje, tvoja k'o da ruka mi je. Bdi, k'o gotov da ubije, k'o moj život da tvoj ti je. Voli me, k'o da dobro je, k'o da srce mi tvoje je. Prevod: Maša Starec i Fehér Illés

Tedd a kezed Tedd a kezed homlokomra, mintha kezed kezem volna. Úgy őrizz, mint ki gyilkolna, mintha éltem élted volna. Úgy szeress, mint ha jó volna, mintha szívem szíved volna.

Leg' deine Hand Leg' deine Hand mir auf die Stirne her, als ob deine Hand die meine wär'. Bewahre mich, als ob mein Leben bedroht wär', als ob mein Leben dein Leben wär'. Liebe mich so, als ob es zu etwas gut wär', als ob mein Herz dein Herz wär'. Übersetzung: K. Sz.

Tedd a kezed Tedd a kezed homlokomra, mintha kezed kezem volna. Úgy őrizz, mint ki gyilkolna, mintha éltem élted volna. Úgy szeress, mint ha jó volna, mintha szívem szíved volna.

Leg deine Hand Leg deine Hand auf die Stirn mir schwer, als ob deine Hand meine Hand wär. Behüt mich wie wen, der mordgierig wär, als ob mein Leben dein Leben wär. Lieb mich, als ob das für etwas gut wär, als ob mein Herzblut dein Herzblut wär. Übersetzung: Franz Fühmann



Bari Károly Kardokba öltözött tulipán – U sablje obučen tulipan

Bari Károly Bükkaranyos 1952. október 1. –

Kardokba öltözött tulipán Kardokba öltözött tulipán, piros árnyékodba zuhantam, virágok zengő szívdobogásába gyötrődésem ezüst-pénzeivel, felgyújtottad perceim erdejét; füstből faragott madarak kóvályognak a tűz bokrai fölött, felhők kerítéseire lebbennek füst-szárnyakon, szikrából pattintott csőrüket sikoly feszíti szét, pernye-koronás fiú vergődik lángoló percek erdejében, fekete tálban vér bugyborékol: álmatlan éjszakák vére, kelyhed szobáját nyisd ki, kegyetlen idő üldöz, engem, kínok udvarán ágaskodó száraz fát, felfegyverzed magad szerelmem ellen, kardokba öltözöl, tulipán?

U sablje obučen tulipan U sablje obučen tulipane, u tvoju crvenu senku se srušio, srebrnim talirima svoje patnje u vedro lupanje srca cveća, šumu mojih minuta zapalio; iznad džbunova vatre iz dima klesane ptice krstare, krilima od dima na tarabe oblaka slete, iz iskre kovane kljunove širom krik otvara, u šumi plamtećih minuta dečak sa krunom gara se muči, u crnoj zdeli krv klobuča: krv neprospavanih noći, otvori sobu tvog pehara, svirepo vreme goni, mene, na dvorištu patnje propinjajućeg suvog stabla, protiv moje ljubavi se naoružavaš, u sablje se oblačiš, tulipane? Prevod: Fehér Illés