Keresés ebben a blogban

2015. július 30., csütörtök

Pintér Tibor Dal az utak sokféleségéről – Pesma o raznolikosti puteva – Canto sulle strade molteplici – Song About The Diversity Of Ways

Portré: Ady András

Pintér Tibor  
Budapest, 1954. november 21. – 2017. április 30.

Dal az utak sokféleségéről

(meg persze a szűrők)

Mire visznek lépteid?
Jóra.
    Tán-talán.
Várok-e vagy váratnak?
Váratsz?
Így „igazán” bekeretezett lét-darab:
                                    Ki maradsz?
Kimaradsz, kimeredsz, kivársz, kivagy
S közé nem-pontos-vesszők.

Fél itt-lét, fél-távol.
Hát gyere haza:
Glóriásan, hóban, vérben, darabokban,
Bárhogy. Gyere már…

Pesma o raznolikosti puteva

(i naravno filtri)

Na što te navode tvoji koraci?
Na dobro.
   Pa-valjda.
Čekam li il me sile na čekanje?
Siliš li me na čekanje?
Ovako „zaista“ uokviren komad opstanka:
                                        Ostaćeš li takva?
Izostaneš, buljiš, iščekuješ, besniš
I između nisu tačke i zarezi.

Napola tu-život, napola u daljini.
Pa dođi kući:
Sa glorijom, u snegu, krvi, u delovima,
Bilo kako. Samo dođi...

Prevod: Fehér Illés

Dal az utak sokféleségéről

(meg persze a szűrők)

Mire visznek lépteid?
Jóra.
    Tán-talán.
Várok-e vagy váratnak?
Váratsz?
Így „igazán” bekeretezett lét-darab:
                                    Ki maradsz?
Kimaradsz, kimeredsz, kivársz, kivagy
S közé nem-pontos-vesszők.

Fél itt-lét, fél-távol.
Hát gyere haza:
Glóriásan, hóban, vérben, darabokban,
Bárhogy. Gyere már…

Canto sulle strade molteplici



Dove ti conducono i tuoi passi?
A buon fine.
                     Forse, chissà.
Sto aspettando o mi fanno aspettare?
Mi fai aspettare?
Così è “davvero” un pezzo dell’esistenza inquadrata:
                                        Che sarà di te?
Desisti, sei basita, stai temporeggiando, sei estenuata
E senza punto e virgola nel mezzo.

Mezza esistenza qui, mezza lontano.
Torna dunque a casa:
Gloriosamente, nella neve, nel sangue, un po’ per volta,
In qualunque modo. Fai presto…

Traduttore: Ibolya Cikos

Dal az utak sokféleségéről

(meg persze a szűrők)

Mire visznek lépteid?
Jóra.
    Tán-talán.
Várok-e vagy váratnak?
Váratsz?
Így „igazán” bekeretezett lét-darab:
                                    Ki maradsz?
Kimaradsz, kimeredsz, kivársz, kivagy
S közé nem-pontos-vesszők.

Fél itt-lét, fél-távol.
Hát gyere haza:
Glóriásan, hóban, vérben, darabokban,
Bárhogy. Gyere már…

Song About The Diversity Of Ways

(and of course the filters)

Where do your steps take you?
To some good.
    Perhaps, perchance.
Am I waiting or kept waiting?
You keep me waiting?
Thus a „really” framed piece-of-existence:
                                    Who are you?
Staying out, staying stiff, waiting to see, worn out 
and no semi-colons in between.

Being half-here, half-faraway.
So now come home:
Glorified, in snow, in blood, in pieces,
Anyhow. Do come…

Translated by N. Ullrich Katalin

Bari Károly Szerelem – Ljubav

Bari Károly Bükkaranyos 1952. október 1. –


Szerelem

Lány:

Keserűen jajgatnak a fák is, velem,
Magánnyal-fellobogózott, fekete ruhába öltöztetett
Mátkával; magamra maradtam,
Hol jársz vajon, a tél beszakadt pincéken ül,
Fehér rongyait kirakja maga köré, nyúl-taposta
Ösvények járják a határt fázva, leroskadnak
Eléjük a minden águkkal levegőbe fagyott
Bokrok, szél jön, rázkódnak a sírástól,
Itt állok kegyetlen szél-sikoltásban, szúrós
Hócsillag-esésben, kitépett varjútollak pengenek
A fagyon, itt állok s keserűen siratlak a fákkal;
Fekete csipkeruhás gyűrűs menyasszony.

Fiú:

Megszegett eskü átkának bélyegével homlokomon
Elhagytalak; vállamra a napok tarisznyáját
Akasztottam, piros cipók lapultak benne: álmaim,
Tél van, zúzmarás csőrrel kiáltoznak a madarak,
Kiáltásuk megrázza a fákat: zuhog a hó,
Reszketek a tél szorításában – te tüzesre csókolnál,
Hófúvások kondái járhatatlanná túrják az utakat,
Ám lábat faragok a vágyból, visszamegyek hozzád,
Bekopogok majd vaspálcás ablakodon, izzadtan,
Kitajtékosodva rogyok lábaidhoz, fölemelsz ágyadba,
Csókokkal koszorúzod átokkal-megbélyegzett homlokom:
A fekete csipkeruhád letépem gyűrűs menyasszony!

Ljubav

Devojka:

I stabla gorko plaču, sa mnom,
Zastavom samoće kićenom, u crno obučenu
Isprošenicom; ostala sam sama,
Gde li hodaš, zima na orušenim podrumima sedi,
Oko sebe svoje bele prnje stavlja, okolinom ozeble,
Zečjim tragovima pune staze kruže, na njih
Džbunovi sa smrznutim granama se sruše,
Vetar stiže, kako plaču tresu se,
Tu u nemilosrdnom kriku vetra stojim, u bodljikavom
Padu zvezdastog snega, u mrazu iskidana perja vrane
Zveče, tu stojim i sa drvećem gorko te oplakujem;
Nevesta u crnu čipku obučena.

Mladić:

Na čelu sa znakom prokletsva pogažene zakletve sam te
Napustio; na rame bisagu svakodnevnice
Kačio, u njoj rumeni hlepčići skrivali: moji snovi,
Zima je, ptice injem posutim kljunovima krešte,
Njihovi krici drva potresu: pljušti sneg,
U stisci zime se tresem – ti bi me poljupcima žarila,
Ceste krda smetova u neprohodne koridore pretvaraju,
Ali od čežnje nogu tešem, tebi se vraćam,
Pokucaću na tvom prozoru sa rešetkama, oznojeno,
Uz tvoje noge rastrojeno se srušim, u krevet me dižeš,
Čelo mi prokletstvom žigosanog poljupcima ovenčaš:
Nevesto pokidam ti haljinu od crne čipke!

Prevod: Fehér Illés




2015. július 29., szerda

Pintér Tibor A lápon – Na tresetištu – Marshland – Sulla palude – În mocirlă

Pintér Tibor (Tibor Pinter) Budapest, 1954. november 21. –

A lápon

Vonulnak el lassú zenére
a nyár bogáncsai.
Dalok se kelnek a zúgva
lecsapó moccanatlanságban.

Dermedten várunk
sebekbe fagyva
míg csobog a víz
és hív a mocsár.

Mondhatnám persze
erre a percre
készült a szív.
Hogy el-ne-nyelje
hogy elviselje
azt ami hív.

Csak állatok járnak
peckesen körbe
néhány még úszik
majd lemerül.

Üldögélsz csendben
és kimeredsz még?
Ennyi elég?
Vagy aki vagy?
A szív kihagy?
Vagy csak az agy?

Forrás: a szerző
Na tresetištu

Uz laganu muziku prolaze
bodlje leta.
Ni pesme ne ožive
u okoreloj nepomičnosti.

U rane smrznuto
ukočeno čekamo
dok voda žubori
i močvara doziva.

Naravno mogao bi reći
srce se na taj
momenat spremao.
Da ga ne bi progutao,
da bi podneo to
što doziva.

Samo životinje
kočopere okolo,
neka još pliva
pa potone.

U tišini sediš
i još stršiš?
Zar je toliko dovoljno?
Jesi li taj ko jesi?
Popušta li srce?
Ili tek umlje?

Prevod: Fehér Illés


A lápon

Vonulnak el lassú zenére
a nyár bogáncsai.
Dalok se kelnek a zúgva
lecsapó moccanatlanságban.

Dermedten várunk
sebekbe fagyva
míg csobog a víz
és hív a mocsár.

Mondhatnám persze
erre a percre
készült a szív.
Hogy el-ne-nyelje
hogy elviselje
azt ami hív.

Csak állatok járnak
peckesen körbe
néhány még úszik
majd lemerül.

Üldögélsz csendben
és kimeredsz még?
Ennyi elég?
Vagy aki vagy?
A szív kihagy?
Vagy csak az agy?
Marshland

For slow music marching
the thistles of summer.
Songs don’t rise either in the
whizzing standstill.

We’re waiting numbly
frozen in wounds
while the water babbles
and the marsh calls.

I might of course say
for this moment
was the heart made.
Not-to-engulf
but to endure
what calls.

Only animals walk
haughtily around
some still swimming
then plunged.

You’re sitting silently
and are you still out of line?
Is it enough?
You are who you are?
A heartbeat fails?
Or simply the brain?

Translated by N. Ullrich Katalin



A lápon

Vonulnak el lassú zenére
a nyár bogáncsai.
Dalok se kelnek a zúgva
lecsapó moccanatlanságban.

Dermedten várunk
sebekbe fagyva
míg csobog a víz
és hív a mocsár.

Mondhatnám persze
erre a percre
készült a szív.
Hogy el-ne-nyelje
hogy elviselje
azt ami hív.

Csak állatok járnak
peckesen körbe
néhány még úszik
majd lemerül.

Üldögélsz csendben
és kimeredsz még?
Ennyi elég?
Vagy aki vagy?
A szív kihagy?
Vagy csak az agy?
Sulla palude

Al suon di musica lenta
sfilano via i cardi dell’estate.
Nel brusio precipitante della
bonaccia, neppur’ un canto s’eleva.

Aspettiamo pietrificati
nelle ferite congelate
mentre l’acqua ciangotta
e ti invoca la palude.

Certo potrei dire che
il cuore si preparava
a questo momento.
Che non soccomba
che resista a ciò
che lo invoca.

Solo gli animali
s’aggirano impettiti,
taluni nuotano ancor’
poi s’inabissano.

Stai seduto in silenzio
fissando il niente?
E’ sufficiente?
Sei quel che sei?
Perde colpi il cuore?
O solo la mente?

Traduttore: Ibolja Cikos



A lápon

Vonulnak el lassú zenére
a nyár bogáncsai.
Dalok se kelnek a zúgva
lecsapó moccanatlanságban.

Dermedten várunk
sebekbe fagyva
míg csobog a víz
és hív a mocsár.

Mondhatnám persze
erre a percre
készült a szív.
Hogy el-ne-nyelje
hogy elviselje
azt ami hív.

Csak állatok járnak
peckesen körbe
néhány még úszik
majd lemerül.

Üldögélsz csendben
és kimeredsz még?
Ennyi elég?
Vagy aki vagy?
A szív kihagy?
Vagy csak az agy?
În mocirlă

Ciulinii verii mărșăluiesc
pe melodie lentă.
Nici cântece nu se trezesc
în nemișcarea stârnită vuind.

Așteptăm împietriți
în răni amorțiți
cât gâlgâie apa
și ne cheamă mocirla.

Aș putea spune
doar clipa asta
aștepta inima.
Să nu înghită
să-ndure tot
ce o chema.

Doar animale se-nvârt
încordate
țiva mai înoată
apoi cad la fund.

Stai liniștit
privind amorțit?
Atât e destul?
Ești cine ești?
Inima-ți stă-n loc?
Sau poate creierul?

Traducere: P. Tóth Irén





2015. július 28., kedd

Bátai Tibor Egy vereség állomásai – Stanice jednog poraza

Bátai Tibor Budapest, 1951. február 17. –

Egy vereség állomásai

1.
 Minek tovább, ha nincs miért?
Ajkam fölrepedt és csorba
a bögre — elgondolom,
a hangya mint örül, ha
az asztalról morzsa hull
a földre.

 Kérgét eldobja, vedlik
 a platán. Hozzám jobban oda-
 nőtt a kéreg, a páncéling,
 az önként felöltött, úgy
szorít, hogy levetni

már félek.

 2.
Azt képzelem, pók vagyok,
hálómba fogok fényes
bogarat, de földönfutó
bogárként végül is
menekülök, s a háló
rám akad.

Nem fut a mozdony, nem vet
parazsat, nem fog lángot
a kalász, csillag sem
világlik az égen; ne
keress ott, ahol tudhatod,
nem találsz.

3.
 Árad a sötét, ellep. Egy
szál sugárban silbakol
 a fény. Bátorítaná magát,
hiába: hűlt helye marad csak
 őrhelyén.

Sűrűsödik az éjszaka,
gomolyló párává
összeáll. Észrevétlenül
bekerít, de még nem támad:
jelre vár.

4.
 Fűszálak szuronyán menetel
a csönd, tudom, hiába
 várom a zenét. Szelíden,
némán gyászol a tücsök,
és elföldeli törött
hangszerét.

Már megértem: ez a rend,
nem rémülök, húr hogyha
pattan, érzem, ahogyan
gyengülök, sebemből
szivárog, elfolyik
a dallam. 

5.
 Fejszémnek csak a nyele
veszett, akad még vad és
tág vadászmező. Mégis
vesztett harc ez is,
vesztett és késhegy-
re menő.

Bosszút érte! — tétován
 pördült (ó szemérem!),
s lehullt a levél. Halott.
Virágok élén most feni
kését a gyilkos, aki
 én vagyok.

Stanice jednog poraza

1.
Zašto dalje ako cilja nema?
Usne su mi ispucale, činija
okrnjena – zamišljam,
kako se raduje mrav kad
sa stola na zemlju mrvica
pada.

Odbaci koru, skida se
platan. Kora se na mene
bolje srasla, oklop,
dobrovoljno obučen, tako
stiska da mi je strah

skinuti.

2.
Zamišljam da sam pauk,
sjajnu bubu hvatam u svoju
mrežu, ali na koncu
konca kao buba prognanik
bežim i saplićem se
u mrežu.

Nepomična je lokomotiva,
iskru ne baca, klas ne
plamti, na nebu ni
zvezde ne sjaje; ne
traži me tamo, gde znaš
da me nećeš naći.

3.
Raste mrak, prekriva me. Zrak
svetla u jednom jedinom snopu
se muva. Hrabrila bi sebe,
zalud; na svom stražarskom mestu
samo je duplja.

Zgušćava se noć,
u kumulus se
pretvara. Neprimetno me
opkoli ali još ne napada:
čeka na znak.

4.
Tišina na bodežima vlasi trave
maršira, znam, uzalud čekam
melodiju. Zrikavac
krotko, nemo nosi crninu
i pokopa slomljenu
violinu.

Već shvatam: to je red,
ne prestrašim se ako pukne
žica, osećam kako
slabim, iz moje rane
melodija se cedi,
otiče.

5.
Mojoj sekiri samo se drška
izgubila, postoji još divljač i
prostrano lovište. Ipak
i to je izgubljena borba,
izgubljena i krajnje
izoštrena.

Osvetiti! – oklevajući
se vrtio ( o stidljivosti!),
i lišće opalo. Mrtav je.
Na vrhu cveta sad
oštri nož ubica, a taj
ja sam.

Prevod: Fehér Illés


2015. július 25., szombat

Erdős Virág petri penzum – petrijev penzum

Erdős Virág Budapest, 1968. február 27. –

petri penzum
 
hogy elérjek a napsütötte sávig*

hogy mások is
éppúgy
elérjenek

hogy elérjem hogy
elérhessen
más is

hogy másképp
másoknak se
érje meg

hogy minden
nap egy lépcsőfok
lehessen

hogy még
feloldozás se
fenyegessen

hogy győzzem mit a
sorsom rám
kiszab

hogy több legyek mint
fölkavart
iszap

hogy a testem
ne legyen egy
állat odva

hogy soha se
írjak verset
undorodva

hogy ne vakít-
son el minden
Fehér Ing

hogy ne vessem
meg azt aki
megérint

hogy maradjon
még erő a
karjaimban

hogy senkit se
hagyjak ott a
margarinban

hogy ne bírjam
megúszni hogy
fájjon

hogy tudjam
annó merre volt a
nylon

hogy ez legyen mi
tényleg ide
köt

nyári éjjel
2015

*Petri György azonos című verséről van szó.
petrijev penzum

da do sunčane pruge stignem*

da i drugi
isto tako
stignu

da postignem da me
i neko drugi
stigne

da drukgačije
ni drugima se
ne isplati

da bi svaki
dan jedna stepenica
mogao biti

da mi ni
razrešenje
ne preti

da savladam sve
što mi sudba
nametne

da više budem od
uskomešanog
mulja

da mi telo ne bude
duplja neke
životinje

da nikad pesmu
sa gađenjem
ne pišem

da me ne os-
lepljuje svaka
Bela Košulja

da ne prezirem
onog ko me
dotakne

da mi ostane još
u rukama
snage

da nikog ne
ostavim tamo
u margarinu

da ne mogu
izbeći da
boli

da znam
nekad gde je bio
najlon

da to bude ono što me
stvarno tu
veže

leti noću
2015 

*Radi se o istoimenoj pesmi Đerđa Petrija.

Prevod: Fehér Illés




2015. július 24., péntek

József Attila Tedd a kezed – Ruku daj – Leg' deine Hand – Leg deine Hand

József Attila
(Budapest, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.)

Tedd a kezed

Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.

Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.

Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.

Ruku daj

Ruku daj na
čelo moje,
tvoja k'o da
ruka mi je.

Bdi, k'o gotov
da ubije,
k'o moj život
da tvoj ti je.

Voli me, k'o
da dobro je,
k'o da srce
mi tvoje je.

Prevod: Maša Starec i Fehér Illés

Tedd a kezed

Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.

Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.

Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.

Leg' deine Hand

Leg' deine Hand mir
auf die Stirne her,
als ob deine Hand
die meine wär'.

Bewahre mich,
als ob mein Leben bedroht wär',
als ob mein Leben
dein Leben wär'.

Liebe mich so,
als ob es zu etwas gut wär',
als ob mein Herz
dein Herz wär'.

Übersetzung: K. Sz.

Tedd a kezed

Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.

Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.

Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.

Leg deine Hand

Leg deine Hand
auf die Stirn mir schwer,
als ob deine Hand
meine Hand wär.

Behüt mich wie wen,
der mordgierig wär,
als ob mein Leben
dein Leben wär.

Lieb mich, als ob
das für etwas gut wär,
als ob mein Herzblut
dein Herzblut wär.

Übersetzung: Franz Fühmann






2015. július 23., csütörtök

Bari Károly Kardokba öltözött tulipán – U sablje obučen tulipan

Bari Károly Bükkaranyos 1952. október 1. –

Kardokba öltözött tulipán

Kardokba öltözött tulipán,
piros árnyékodba zuhantam,
virágok zengő szívdobogásába
gyötrődésem ezüst-pénzeivel,
felgyújtottad perceim erdejét;
füstből faragott madarak
kóvályognak a tűz bokrai
fölött, felhők kerítéseire
lebbennek füst-szárnyakon,
szikrából pattintott csőrüket
sikoly feszíti szét, pernye-koronás
fiú vergődik lángoló percek
erdejében, fekete tálban vér
bugyborékol: álmatlan éjszakák
vére, kelyhed szobáját nyisd ki,
kegyetlen idő üldöz, engem,
kínok udvarán ágaskodó
száraz fát, felfegyverzed
magad szerelmem ellen,
kardokba öltözöl, tulipán?

U sablje obučen tulipan

U sablje obučen tulipane,
u tvoju crvenu senku se srušio,
srebrnim talirima svoje patnje
u vedro lupanje srca cveća,
šumu mojih minuta zapalio;
iznad džbunova vatre
iz dima klesane ptice krstare,
krilima od dima
na tarabe oblaka slete,
iz iskre kovane kljunove
širom krik otvara, u šumi
plamtećih minuta dečak sa krunom gara
se muči, u crnoj zdeli krv
klobuča: krv neprospavanih
noći, otvori sobu tvog pehara,
svirepo vreme goni, mene,
na dvorištu patnje propinjajućeg
suvog stabla, protiv
moje ljubavi se naoružavaš,
u sablje se oblačiš, tulipane?

Prevod: Fehér Illés