Kőhalmi Ildikó Különbardo – Zaseban bardo

Kőhalmi Ildikó Miskolc, 1967. július 9. –

Különbardo a köztes létben az elme magára marad démonaival olyan egyedül mint addig soha talán születni volt ijesztő ennyire a vágy és nem akarás határmezsgyéje ez az ismeretlen átkelő amit magával cipel csupán sárnehéz ragaszkodás és páni félelem nincs semmi ami kisütné az elszabadult áramokat a szívből hisz szíve sincs se teste mi magzati pózba gömbölyödne se keze mivel letörölné a tehetetlenség óceánját de arca sincs se könnyei nem maradt semmi nincs fémíz a szájban elmerült két fél világ között a luxus színeivel a felhordott rétegek egyszerre úgy leomlottak róla hogy saját örök létezését is kénytelen kétségbe vonni most bolyong ahogy benne bolyong a szenvedély de csak folyik nem létező kezeket szorongat mindennek ára meg határa mondták és szóltak jó előre a megszabadulás felé valamit kezdeni lehetne a tudással de használható mantra kellene bármilyen végső feloldódáshoz nem visz ösvény aztán megint a félelem és a fájdalom esszenciája újabb szinteken ömlik el a kétségbeesés mindezt még ezen a földön ebben az életben ahol már nem lesz felelőssége ráncokért öregségért ezentúl kizárólagos jogok nélkül se üvegtéglából rakott tiltások merednek áttetszik rajtuk a kísértés a vonzás ám onnan üresség és lehet hogy így marad talán hosszabb az örökké mint a most de bolondok gyönyörűsége eljövendő létezésekben hinni koldusként kapni véletlen alkalmakon mik nem visznek se előre se vissza úgy vannak mint az illúziók értelmetlenül tépnek nélkülük sincs és velük se tudni hová tart annyi imátlan nappal a megszentelt földek illatával rögönként jutva túl míg eljön az igazi idő és az elme magára marad démonaival a köztes létben go beyond*

Zaseban bardo um u međuopstanku usamljen ostaje toliko sam sa svojim demonima kao do tada nikad možda je roditi se bio tako zastrašujuće granica je to nepoznatog prelaza između žudnje i dangubljenja što sa sobom samo bremenitu privrženost i paničan strah tegli i nema ničeg što bi iz srca oslobođene struje ispraznio ta nema ni srca ni tela što bi položaj oblog zametka poprimio ni ruku čime bi okean  nemoći zbrisao ali nema ni lica ni suze nije ničeg ostao nema okus metala u ustima  između dva potonula polusveta sa bojama luksuza tako su se nagomilani slojevi odvojili sa njega da je prinuđen i u vlastito postojanje sumnjati sad tako luta negde kao što u njemu žudnja luta ali samo otiče nepostojeće ruke stiska sve svoju cenu i granicu ima rekli su i unapred upozorili prema oslobođenju sa znanjem nešto bi se moglo započeti ali trebala bi upotrebljiva mantra do bilo kakvog konačnog spokojstva ne vodi  staza pa opet po redu vožnje stiže esencija straha i bola očaj nove razine plavi i sve to još na ovoj zemaljskoj kugli u ovom životu gde više neće biti odgovoran za bore starost u buduće i bez isključivih prava iz staklenih cigli izgrađene zabrane strše preko kojih se kušnja i privlačnost naziru ali tamo praznina vlada i možda će i tako ostati valjda zauvek je duža od sadašnjosti ali slast ograničenih je verovanje u budućim postojanjima poput prosjaka držati se slučajnih prilika koje ni napred ni nazad ne vode postoje kao iluzije nerazumno kidaju niti ni bez njih ni sa njima ne zna se kuda smeraju dani bez molitve mirisom posvećene zemlje gromade prelazeći dok stiže pravo vreme i um u međuopstanku sa svojim demonima sam ostane go beyond* Prevod: Fehér Illés

*https://www.youtube.com/watch?v=6ygh0Lg2ulE

Forrás: http://comitatusfolyoirat.blogspot.gr/2013/02/kohalmi-ildiko-versei-envilaglotusz.html

 



Pintér Tibor Temetés ősszel – Sahrana u jesen – Funeral In Autumn – Înmormântare toamna – Funerale autunnale

Pintér Tibor 
Budapest, 1954. november 21. – Budapest, 2017. április 30.

Kiss Balázs, grafikus (1950 - 2015)

Temetés ősszel In memoriam Kiss Balázs Butatelefonomban őrzöm számaid - mint egyre növő számú halottaimét, immár a tiéd is. Kedvem lenne rádcsörgetni, hallgatni lassú hangod mély rezdülését és persze meg- beszélnénk valamit. Favágást, elméleteket, művészetet, nőket, képeket, zenét, könyveket, gyerekeket, a világot. Gyönyörű ősz van, kiülnénk a kertbe, a lombok közötti pazarló aranylásba. Koccintanánk egy pohár borral és te szakértőn ele- meznéd a tannin és sav összetevőket. Halálodról beszélgetnénk, úgy mint volt, szelíden, tudva a jövőt, ami végleg eljött. És ott, abban a képzelt fényben, talán minden egészen máshogy végződne.

Sahrana u jesen U spomen Balaža Kiš U mom glupom telefonu čuvam tvoje brojeve – kao sve veći broj mojih mrtvaca, evo sad i tvog. Prijalo bi mi te nazvati, slušati duboke titraje tvog polaganog glasa i naravno nešto bi i pričali. O sečenje drva, teorijama, umetnosti, ženama, slikama, muzici, knjigama, deci, svetu. Krasna je jesen, u vrtu bi sedeli, u gizdavom zlatnom sjaju krošnji. Sa čašom vina bi kucnuli i ti bi sastojke tanina i aroma stručno analizirao. O tvojoj smrti bi govorili, kao što je bilo, krotko, budućnost znajući, što je konačno stigla. I tamo, u tom zamišljenom sjaju, možda bi se sve sasvim drugačije završilo. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Kiss Balázs grafikája

Temetés ősszel In memoriam Kiss Balázs Butatelefonomban őrzöm számaid - mint egyre növő számú halottaimét, immár a tiéd is. Kedvem lenne rádcsörgetni, hallgatni lassú hangod mély rezdülését és persze meg- beszélnénk valamit. Favágást, elméleteket, művészetet, nőket, képeket, zenét, könyveket, gyerekeket, a világot. Gyönyörű ősz van, kiülnénk a kertbe, a lombok közötti pazarló aranylásba. Koccintanánk egy pohár borral és te szakértőn ele- meznéd a tannin és sav összetevőket. Halálodról beszélgetnénk, úgy mint volt, szelíden, tudva a jövőt, ami végleg eljött. És ott, abban a képzelt fényben, talán minden egészen máshogy végződne.

Funeral In Autumn In memoriam Balázs Kiss In my stupidphone I keep your numbers – like those of the increasing  number of my dead, and now already yours, too. I feel like ringing you up and listen to the deep vibrations of your voice and sure, we’d discuss something. Woodcutting, theories, art, women, pictures, music, books, children, the world. This autumn is beautiful, we’d sit under the leafy boughs in the  lavishing glitter of gold.  We’d clink our glasses of wine and you’d analyze as an expert the tannin and acid components. We’d talk about your death, like we did, tenderly, knowing the future that once and for all is here. And there in that imagined  light, maybe this all would have a totally different outcome. Translated N. Ullrich Katalin

Kiss Balázs grafikája

Temetés ősszel In memoriam Kiss Balázs Butatelefonomban őrzöm számaid - mint egyre növő számú halottaimét, immár a tiéd is. Kedvem lenne rádcsörgetni, hallgatni lassú hangod mély rezdülését és persze meg- beszélnénk valamit. Favágást, elméleteket, művészetet, nőket, képeket, zenét, könyveket, gyerekeket, a világot. Gyönyörű ősz van, kiülnénk a kertbe, a lombok közötti pazarló aranylásba. Koccintanánk egy pohár borral és te szakértőn ele- meznéd a tannin és sav összetevőket. Halálodról beszélgetnénk, úgy mint volt, szelíden, tudva a jövőt, ami végleg eljött. És ott, abban a képzelt fényben, talán minden egészen máshogy végződne.

Înmormântare toamna In memoriam Kiss Balázs În telefonul meu păstrez numerele tale – ca ale morților mei tot mai mulți la număr, acum și ale tale. Îmi tot vine să te sun, să ascult rezonanța adâncă a vocii tale lente și desigur am discuta ceva. Tăierea lemnelor, teorii, artă, femei, picturi, muzică, cărți, copii, lumea. E-o toamnă minunată, am sta în grădină, în aurul risipitor dintre frunzișuri. Am ciocni un pahar de vin și tu ai analiza ca un expert componentele de acizi și tanini. Am vorbi despre moartea ta, așa cum a fost, cu blândețe, cunoscând viitorul, care venise pentru totdeauna. Și acolo, în lumina aceea închipuită, poate cu totul altfel s-ar termina totul. Tradusă de P. Tóth Irén

Kiss Balázs grafikája

Temetés ősszel In memoriam Kiss Balázs Butatelefonomban őrzöm számaid - mint egyre növő számú halottaimét, immár a tiéd is. Kedvem lenne rádcsörgetni, hallgatni lassú hangod mély rezdülését és persze meg- beszélnénk valamit. Favágást, elméleteket, művészetet, nőket, képeket, zenét, könyveket, gyerekeket, a világot. Gyönyörű ősz van, kiülnénk a kertbe, a lombok közötti pazarló aranylásba. Koccintanánk egy pohár borral és te szakértőn ele- meznéd a tannin és sav összetevőket. Halálodról beszélgetnénk, úgy mint volt, szelíden, tudva a jövőt, ami végleg eljött. És ott, abban a képzelt fényben, talán minden egészen máshogy végződne.

Funerale autunnale Alla memoria di Kiss Balázs I tuoi numeri li conservo nel mio telefonino sciocco - insieme ai numeri dei miei morti crescenti, ormai anche il tuo. Mi piacerebbe chiamarti, ascoltare il tremore profondo della tua voce lenta, e ovviamente discoreremmo su alcune cose. Sul spaccare del legno, sulle teorie, sull’arte, donne, e sui dipinti, sulla musica, libri, bambini e sul mondo. Autunno e nel pieno del suo splendore, potremmo sederci nel giardino, nella luce dorata che filtra tra le fronde. Potremmo brindare con un bicchiere di vino, e tu da buon intenditore, analizzeresti i suoi componenti di tannino e di acidità. Potremmo parlare della tua morte, per com’è andata, delicatamente, sapendo già il futuro, che alla fine è giunto. E là, in quella luce immaginaria, forse tutto finirebbe in modo diverso, in tutt’altra maniera. Traduttore: Ibolya Cikos

Kiss Balázs grafikája



Cseke Gábor a föld az ég az út a víz – zemlja nebo cesta voda

Cseke Gábor Kolozsvár, 1941. július 29. –

a föld az ég az út a víz a föld a földön a földön hanyatt a földön hanyatt a fűben fűzfák alatt az ég az égen az égen úszva az égen úszva könnyedén halálra zúzva az út az úton az úton tovább az úton tovább araszol a vézna láb a víz a vízen a vízen által a vízen által gyűrűző csobbanással

zemlja nebo cesta voda zemlja na zemlji na zemlji naleđice na zemlji naleđice u travi ispod vrbe nebo na nebu na nebu oslobođeno na nebu oslobođeno ploviti na smrt zdrobljeno cesta na cesti na cesti bez prestanka na cesti bez prestanka korača noga tanana voda vodu vodu ustalasati vodu ustalasati prskajući preplivati Prevod: Fehér Illés

 Forrás: http://mek.oszk.hu/11900/11954/11954.htm#180  

Demény Ottó Nagypéntek – Veliki petak

Demény Ottó

Budapest, 1928. április 5. – Budapest, 1975. december 12.

Nagypéntek Hideg a homlokod uram ne haragudj de mintha kissé kívül állnál mindeneken se kard se szó se mágia csak tegye mind a maga dolgát a katonák a főpapok s Pilátus is hadd mossa kezeit lehet uram hogy kotnyeles vagyok de hová lettek mozdulataid a kenyér a halak csodája s a tenger lecsendesítése én védekezem ellene de lásd gyanú kél a szivemben túlon-túl is megrendezett ez az egész nagyon is ékes kerekded töviskorona külön hordár a keresztednek és ez a sok illatos asszony uram félek elhagytál minket uram ez a karrier kezdete meghalsz föltámadsz mennybe mész s mi itt maradunk vezekelni várnak reánk a katakombák a szurokfáklyák oroszlánok uram jobb ha megtudod félek hiába látsz kőszirtnek engem én egyszerű halász vagyok

Veliki petak Gospode moj čelo ti je hladan nemoj se ljutiti ali kao da si pomalo izvan svega ni sablje ni reči ni mađije tek svako nek uradi svoj deo vojnici kardinali i sam Pilat nek pere svoje ruke gospode moj možda sam jezičav ali gde su ti nestali pokreti hleb čudo riba i stišanje mora protiv toga se branim ali vidi u mom srcu sumnja se rađa i preterano je izrežirana ta čitava kićena ovalna kruna od drača tvom križu poseban nosač i mnoštvo tih mirisavih žena gospode moj bojim se napustio si nas gospode moj to je početak karijere umreš vaskrsneš uzneseš se a mi zbog pokore ovde ostajemo katakombe nas čekaju baklje smola lavovi gospode moj bolje da znaš bojim se zalud smatraš da sam stena ja sam običan ribar Prevod: Fehér Illés

 Forrás:

http://www.magyarulbabelben.net/works/hu/Dem%C3%A9ny_Ott%C3%B3-1928/Nagyp%C3%A9ntek



Bella Beáta Nem múlhat el… – Ne može proći...

Bella Beáta Szentendre, 1969. szeptember 24. –

Nem múlhat el… Avar szaga van a földnek, ahogy mozdulatomban zörren a haraszt. Magamra veszem őszidők sok színű arcát, szökell velem a nyár. Ráncokat varrtak homlokomra a mögöttem hagyott évek. Halál kopogtat az ajtón, deret fúj a szél, párától tejfehér, az ablakom. Hideg van idebent. Szívem éppen, hogy dobog, üres tekintettel révedek, forog velem a világ,...... Hinnem kellene, hogy nem csak szavak lesznek a palatáblán, nyomot hagyok a hóban, megyek előre, tavak maradnak, az eső után. Nem múlhat el, hisz halkan duruzsol fülembe a nyár, langy eső mossa erdők kiszáradt fövenyét. Sarjadzó gondolatok úsznak a felszínen, elmerülök a mélyébe. Kilökött szavakat hordoz az őszidő, magamra veszem, sokszínű arcát.

Ne može proći... Kako u mojim pokretima šuškor zadrhti zemlja poput šušnja miriše. Prigrnem mnogobojno lice jeseni, leto sa mnom skakuta. Minule godine na čelo mi bore prišile. Na vratima smrt kuca, vetar inje duva, od pare moj prozor je mlečnobeo. Unutra je hladno. Srce moje jedva kuca, praznim pogledom zurim, svet sa mnom se vrti... Trebala bi verovati da na ploči od škriljaca neće biti samo reči, u snegu trag ostavljam, napred krećem, iza kiše jezerca ostaju. Ne može proći, ta leto u mojim ušima tiho pevuši, pržinu šuma mlaka kiša moči. Na površini začeci misli plivaju, utonem u dubinu. Jesen izbačene reči nosa, obučem njegovo mnogobojno lice. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://arcomtukorben.blogspot.hu

Szilágyi Domokos Tél – Zima

Szilágyi Domokos

Nagysomkút, 1938. július 2. – Kolozsvár, 1976. november 2.

Tél Kitalálta a halált, széppé tette, hogy ne lássam, s hogy ne sírjak, könnyeimet gyönggyé fagyasztotta. A fák büszkén viselik angóra lombjaikat, szelíd-karmú cinkelábak alatt jég-xilofon csetten. – Csontja ezüst jégből, bőre tejút-hideg gyolcsból (szagtalan-szigorú-szép liliom): jön, jön a hópihe-szirmú, szememet lefogja. Megjöttél, kicsike? De meg ám.

Zima Izmislila je smrt, da nju ne vidim u lepotu pretvorila, i da ne plačem moje suze u bisere ledila. Drveća oholo nose svoje angorske krošnje, pod nogama senica pitomih kandži prasak ledenog ksilofona se čuje. – Kosti su joj od srebrnog leda, koža od platna hladnog mlečnog puta (lep-strog-bezmirisan ljiljan): laticama snežnih pahuljica dolazi, dolazi, prekriva mi oči. Jesi li stigala, malecka? I te kako. Prevod: Fehér Illés



Kemenczky Judit Märy nagymama üzenete halála után – Poruka bake Meri iza svoje smrti



Kemenczky Judit

Budapest, 1948. augusztus 9. – Budapest, 2011. augusztus 19.

Märy nagymama üzenete halála után a fák levelein üldögélek fekete rózsa gomblyukamban izzása melegít nyelvem pirosra kékre festem s hogy mozogni lusták combjaim fészkül éjjeli madarak kivájták a gázszámlák a zálogcédulákkal vándorló ágynemű                TIÉD hát ne feledd befizetni                                     kiváltani s a kék bőrönd is ami a kórházban maradt az ég itt mintha vasból volna és rézből öblös mélye időnként felfénylik                                                  aztán elsötétül volt idő egykor hogy falánkak voltunk                                                           te meg én most már levegő ujjakkal testembe szőttelek a növényektől letarolt földben jaj milyen ének összezúz láthatatlan hangjegyek üres kottalapok közé emel

Poruka bake Meri iza svoje smrti na listovima krošnji sedim u rupici za dugme sa crnom ružom njena usijanost me greje jezik crveno plavo bojim i jer su mi butine tranjave da se miču noćne ptice u gnezdo izdubile računi za gas sa kvitama zalagaone kotrljajuća posteljina je                    TVOJA pa ne zaboravi uplatiti                                    iskupiti i plav kovčeg što je u bolnici ostao ovde je nebo kao da je od gvožđa i bakra obla dubina katkad zasvetli                                             zatim se zatamni dešavalo se da smo pohlepni bili                                                     ti i ja sad sam te već prozračnim prstima u telo mi utkala u zemlji od biljaka opustošene jao kava pesma zdrobi me nevidljivi muzički znaci među prazne listove nota dižu Prevod: Fehér Illés

 Forrás: http://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=9782&na_step=30&t=9096344&na_order=