Keresés ebben a blogban

2016. március 20., vasárnap

Váci Mihály Valami nincs sehol – Nečeg nigde nema

Képtalálat a következőre: „váci mihály”
 
Váci Mihály mellszobra Borsos István alkotása
Nyíregyháza-Ókisteleki szőlő, 1924. december 25. – Hanoi, 1970. április 16.
 
Valami nincs sehol
 
Süvítnek napjaink, a forró sortüzek,
— valamit minden nap elmulasztunk.
Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,
— s valamit minden tettben elmulasztunk.
Áldozódunk a szerelemben egy életen át,
— s valamit minden csókban elmulasztunk.
 
Mert valami hiányzik minden ölelésből,
— minden csókból hiányzik valami.
Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,
— minden szerelemből hiányzik valami.
Hiába verekszünk érte halálig: — ha miénk is,
— a boldogságból hiányzik valami.
 
Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel,
— az életedből hiányzik valami.
Hiába vágysz az emberi teljességre,
— mert az emberből hiányzik valami.
Hiába reménykedsz a megváltó Egészben,
— mert az Egészből hiányzik valami.
 
A Mindenségből hiányzik egy csillag,
— a Mindenségből hiányzik valami.
A Világból hiányzik a mi világunk,
— a Világból hiányzik valami.
 
Az égboltról hiányzik egy sugár,
— belőlünk hiányzik valami.
A Földből hiányzik egy talpalatnyi föld,
— talpunk alól hiányzik valami.
 
Pedig így szólt az igéret a múltból:
— "Valahol! Valamikor! Valami!"
Hitették bölcsek, hitték a hívők,
— mióta élünk, e hitetést hallani.
De már reánk tört a tudás: — Valami nincs sehol!
— s a mi dolgunk ezt bevallani,
s keresni azt, amit már nem szabad
senkinek elmulasztani.
 
Újra kell kezdeni mindent,
— minden szót újra kimondani.
Újra kezdeni minden ölelést,
— minden szerelmet újra kibontani.
Újra kezdeni minden művet és minden életet,
— kezünket mindenkinek újra odanyújtani.
 
Újra kezdeni mindent ezen e világon,
— megteremteni, ami nincs sehol,
de itt van mindnyájunkban mégis,
belőlünk sürgetve dalol,
újra hiteti hogy eljön
valami, valamikor, valahol…
 
Nečeg nigde nema
 
Huje naši dani, vrući rafali,
– nešto svakog dana propuštamo.
Kulučimo bez daha, dobronamerno,
– i nešto u svakom činu propuštamo.
Pričestimo se u ljubavi tokom čitavog života,
– i nešto u svakom poljupcu propuštamo.
 
Jer iz svakog zagrljaja fali nešto,
– iz svakog poljupca nešto fali.
Zalud stvaramo i borimo se za nju svakodnevno,
– iz svake ljubavi nešto fali.
Za nju do smrti zalud se tučemo: - ako je i naša,
– iz blaženstva nešto fali.
 
Možeš se do gušenja sa užicima zasititi,
– iz tvog života nešto fali.
Zalud čezneš za ljudsku celovitost,
– jer iz čoveka nešto fali.
Zalud se nadaš u iskupitelja Celine,
– jer iz Celine nešto fali.
 
Jedna zvezda fali iz Vasione,
– iz Vasione nešto fali.
Naš svet fali iz Sveta,
– iz Sveta nešto fali.
 
Jedan zrak fali sa nebeskog svoda,
– iz nas nešto fali.
Pedalj zemlje fali sa Zemlje,
– ispod naših tabana nešto fali.
 
A iz prošlosti obećanje je tako glasio:
– „Negde! Nekada! Nešto!”
Verovali su mudraci, verovali su vernici,
– to verovanje slušali otkada živimo.
Ali znanje se na nas sručilo: – Nečeg nigde nema!
– na nama je da to priznamo,
i tražiti to što više propustiti
ne sme niko.
 
Mora se početi sve ispočetka,
– svaku reč ponovo izgovoriti.
Ispočetka početi svaki zagrljaj,
– svaku ljubav ponovo otvoriti.
Ispočetka početi svako delo i svaki život,
– ruke naše ponovo svima pružiti.
 
Mora se početi sve ispočetka na ovome svetu,
– stvoriti to što nigde nema,
ipak je tu u svima nama,
iz nas požurući peva,
ponovo ubeđuje doćiće
nešto, negde, nekada...
 
Prevod: Fehér Illés



2016. március 18., péntek

Petrőczi Éva Szentkép – Ikona


Képtalálat a következőre: „petrőczi éva”
 
Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –
 
 
Szentkép
 
Mária az erkélyen áll,  kócos varkocsát babrálja, ásít.
József kölcsönszamáron
(a szomszéd
rozzant biciklijén)
vágtat a patikáig.

Jászlából  (a kéz alatt vett
rácsos ágyból)
lassan kinő
a Kisded.

Ők hárman
anno 79
nem korszerű
isteni szegénység
melegében tanulják
egymás szívverését.
Ikona
 
Marija na balkonu stoji,
rasčupanu pletenicu pipa, zeva.
Josip na posuđenom magarcu
(na trošnom
biciklu suseda)
juri u apoteku.
 
Iz jasle
(iz ispod ruku kupljenog
kreveta sa rešetkama)
polako Detence
izrasta.
 
Oni u troje
godine 79.
u nesavremenoj
toplini božje
neimaštine učili
međusobne otkucaje srca.
 
Prevod: Fehér Illés


2016. március 17., csütörtök

Buda Ferenc Margit, – Margita,


Képtalálat a következőre: „buda ferenc”
 
Buda Ferenc Debrecen 1936. november 3. –
 
 
Margit,
 
                       drága Margit, hát vége.
   Vége a gyötrelem lázának, gyalázatának.
   Vége a légszomjú vesztegelésnek, fuldokló várakozásnak, a kínok sarába tiport végső megaláztatásnak.
   Madárka-csontú testednek vége.
   Magad-választotta keskeny utadnak is vége.
   Hófelleg árnyéka alatt, maréknyi porod fölött vigyázzban megállunk.
   Tudtad Te, jóelőre tudtad, mint mindannyian:
 
Ki porból lettem s porrá válok,
Halálra gyógyszert nem találok.
 
   És csoda Veled sem történt, nem esett meg a Csoda – talán azért, mert nem hittünk benne eléggé.
   Világos szemeidet Magaddal vitted.
   Terheid lebegve hordott bazalttömbjét Magaddal vitted.
   Ám itt hagytad reánk a Művet, az immár betetőzöttet, és ránkhagytad a maga-tartás megszeghetetlen parancsát, végül, utolsó érthető szavad ez lévén, ránkhagytad – Magyarországot.
   Tudom, hogy rendjelek cicomái nélkül is ott a helyed a legnagyobbak között. Azt is tudom: az ízetlenek majd ízekre szednek. Ám ez már mit sem számít: a Te verseid kibírnak mindent, s általuk az enyészet határain túlról is erőt üzensz a rászorulóknak. Mert repedt bordával, rogyadozó inakkal is remélni kell, remélni, hogy a lét mocska még lebírható.
   Hófelleg árnyéka alatt, csillagok vallató fénye alatt, kormos szívünkre havazó gyászban kettőtök közös nyugvóhelye körül megállunk.
   Ki kell bírni. Tisztaságotok tükör – könnyekkel se maszatoljuk.
   Margit, az Engesztelőt nekünk Te mondod ekképpen:
 
Csönddé feltámadott világ,
feltörünk a mennyei résen,
delelünk még éjfélben is,
ha eljő fölemelkedésem.
S nem lesz fogyatkozás a fényben.
Margita,
 
                    draga Margita, pa kraj je.
   Kraj je groznice, sramote ispaštanja.
   Kraj je bezvazdušnom isčekivanju, davljenju čekanja, u blato patnje gaženom konačnom poniženju.
   Kraj je tvom telu ptičjih kostiju.
   Kraj je i tvojoj izabranoj uskoj stazi.
   Ispod sene snežonosnih oblaka, iznad šačice pašine tvoje zastanemo u stavu mirno.
   Znala si Ti, unapred si znala, kao i svi mi:
 
Iz pepela nastala i u pepeo se pretvaram,
Za lekom protiv smrti zalud tragam.
 
   I čudo ni s Tobom se nije desilo, Čudo nije nastalo – možda zato, jer nismo dovoljno verovali.
   Svoje svetle oči sa Sobom si ponela.
   Lakoćom nošenu gromadu bazalta tvojih muka sa Sobom si ponela.
   Ali si nam već oblikovano Delo ostavila, i neprestupiv zapoved vla-danja si nam ostavila, na kraju, jer to ti je bila zadnja razumna reč, ostavila si nam – Mađarsku.
   Znam, i bez nakinđurenih odličja mesto ti je među najvećima. I to znam: neotesani će te rastrgati. Ali to više ništa ne znači: Tvoji stihovi sve mogu izdržati i putem njih i sa one strane granice prolaznosti klonule svojom snagom hrabriš. Jer i sa puknutim rebrima, iznemoglim tetivama treba se nadati, nadati, da ljaga postojanja još je savladiv.
   Ispod sene snežonosnih oblaka, ispod ispitivačkog sjaja zvezda, u žalosti šta naša čadžava srca posipa zastanemo pored vaše zajedničke humke.
   Treba izdržati. Ogledalo je vaša čistota –
ni sa suzama nemojmo zamazati.
   Margita, Iskupljenje Ti na sledeći način nam govoriš:
 
Za tišinu vasksnuto svete,
probijamo se preko pukotina neba,
čak i u ponoć plandujemo,
ako stiže moja slava.
I u sjaju neće biti opadanja.
 
Prevod: Fehér Illés
 
 


2016. március 16., szerda

Katzler Hilda Mi – Mi

Képtalálat a következőre: „Katzler Hilda”

Katzler Hilda

Mi

Ahol te végződtél, ott kezdődtem én…
Kitörölhetetlenül bennem,
kitörölhetetlenül benned,
kitörölhetetlenül engem,
kitörölhetetlenül téged…
érezlek, érzel, vagy, vagyok…
Egymásban!
Kitörölhetetlenül fáj?
Te, én! Mi!
A vágy titokba zárva vár!
Nyisd ki!

2016. március 3.
Mi

Gde si se ti okončao, tamo sam ja nastala…
Neizbrisivo u meni,
neizbrisivo u tebi,
neizbrisivo mene,
neizbrisivo tebe…
osećam te, osećaš me, postojiš, postojim…
Jedni u drugom!
Neizbrisivo slabi?
Ti, ja! Mi!
Čežnja u tajnu zatvoreno čami!
Otvori!

3. mart 2016.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: a szerző

2016. március 15., kedd

Lennert Móger Tímea Irány – Pravac


Képtalálat a következőre: „lennert móger tímea”

Lennert Móger Tímea Zombor, 1981. május 20. –


Irány

A tájban lakunk
lakunk a táj
(egy)háztetőben
végződnek a fák
(templom)egerünk
haltestű fecske
innensemerre-
szigetecske
Pravac

U okolini konačimo
konak nam je okolina
u potkrovlju (bogomolje)
se završavaju stabla
miš naš (crkven) je
lasta ribljeg trupla
odavdenikuda-
ada

Prevod: Fehér Illés


2016. március 14., hétfő

Filip Tamás Szállás – Konak


Képtalálat a következőre: „filip tamás”


Filip Tamás Budapest 1960. július 13. –


Szállás

mondd milyen belépni
a sötét terembe és kerülgetni
a háncson rossz rongyokon alvókat
meg a szerencsésebbeket
akik függőágyban szuszoghatnak


milyen lépkedni köztük a sötétben
alvásuk sűrű szagát belélegezve
annyi helyet keresve a puszta földön
hogy háncsodat magad alá terítve
te is elférj az alvók között


és milyen a közös levegőbe
kifújni legbensőbb lényegedet
és megérni velük együtt a reggelt
elkölteni köztük a magányos reggelit
mielőtt útra kelsz megint
Konak

reci kako je ući
u tamnu prostoriju i obilaziti
one koji na lubu ili krpama spavaju
i srećnije
koji u visećim krevetima mogu dahtati

kako je među njima udisavši
gusti miris spavanja koračati
tražeći toliko mesta na goloj zemlji
da svoj lub ispod sebe prostirajući
i ti među uspavale možes stati

i kako je u zajednički vazduh
svoju najdublju suštinu izduvati
i zajedno s njima jutro doživeti
usamljen doručak među njima smazati
pre no što opet na put kreneš

Prevod: Fehér Illés