Egervári József Hogy jobb legyen – Da bude bolje

Egervári József Jászberény 1962. 03. 18. –

Hogy jobb legyen Arra gondoltam ötven évvel ezelőtt, hogy minden olyan nagy és érdekes, éreztem a lányok illatát, tetszett, a hajuk is, hangjuk, mozgásuk és fenekük, arra gondoltam, jó lesz nekem; Kádár hangját hallottam a rádióból (viharvert Sokol), rekedtesen szólt (Kádár vagy a rádió, netán mindkettő), nem értettem, miről beszél, apám lekapcsolta a rádiót, lekapcsolta, mert ő talán értette a szavak jelentését, bár ebben – utólag – már nem vagyok biztos – apám szigorúan szemlélte a világot, én viszont rácsodálkoztam, mikor nevetett, de csak ha társaság volt nálunk, akkor nevetett; fröccs, sör, pálinka, étel, házias, kolbász, szalonna; megelőlegezi magának az ember a félelmeit, én is gyorsan megtanultam a meg nem történt dolgoktól tartani, pedig akkor még azt hittem, jó lesz nekem... Ötven év múltán már semmi sem olyan nagyon érdekes, Kádár, a forradalom árulója halott, de ki emlékszik már a forradalomra?, bonyolult a történelem, az igazság még bonyolultabb, a hazugság még rafináltabb, nem gondolkodom azon, hogy jó lesz-e nekem; ma új beszédek szólnak a rádióból, lekapcsolom, szigorúan szemlélem a világot, és hangosak nevetek, a meg nem történt dolgok nem riasztanak, de a megtörténtek miatt (számolva a következményekkel) lefagy képemről a vigyor, s belátom, nem elég lekapcsolni a rádiót ahhoz, hogy jobb legyen...

Da bude bolje Pre pedeset godina smatrao sam da je sve tako veliko i zanimljivo, osećao miris devojaka, sviđao mi se, i njihova kosa, glas, pokreti, i guzice, mislio sam, biće mi dobro; čuo glas Kadara preko radija (pohabanog Sokola), promuklo je govorio (Kadar ili radio, možda i jedan i drugi), nisam shvatio o čemu priča, otac moj je ugasio radio, ugasio, valjda je on razumeo smisao reči, mada u tome – naknadno – nisam baš siguran – otac je strogo posmatrao svet, a ja sam se začudio kad se smejao, ali samo kad su kod nas gosti bili, tad se smejao; špricer, pivo, rakija, hrana, domaća kobasica, slanina; čovek strahove sam sebi u predujam daje, i ja sam brzo naučio od stvari koje nisu se desile strahovati, mada tad sam još verovao, biće mi dobro... Prolaskom pedeset godina više ništa nije tako zanimljivo, Kadar, izdajnik revolucije je mrtav, ali ko se još seća na revoluciju?, istorija je zamršena, istina još zamršenija, izmišljotina još prepredenija, ne razmišljam o tome biće li mi dobro; danas preko radija novi govori se šire, ugasim, svet strogo promatram, i glasno se smejem, ne straše me događaji koji nisu se dogodili, ali zbog dogođenih (računajući sa posledicama) cerek mi se zaledi i uviđam, nije dovoljno ugasiti radio za to da bude bolje... Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Lennert Móger Tímea Ámítás – Obmana

Lennert Móger Tímea Zombor, 1981. május 20. –

Ámítás madarat lopok, mert szállni félek. szükség? emlékezet? az újrakezdés jobb lehet, de létezik-e? a kígyó szeme engem lát, de önmagát soha, szobánk tükörszoba, s benne a fény a befejezettség ürügyén önmagának tetszeleg.

Obmana ukrasću pticu jer bojim se leta. potreba? sećanje? procvat može doneti novo počinjanje, ali postoji li? mene vidi oko zmije, ali sebe nikada, naša soba je soba ogledala, i u njoj ždraka povodom dovršenosti sama sebi dopada. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://timea-versei.doroszlo.net/html/2006.htm



Birtalan Balázs Márciusban a mólón – U martu na doku

 

Birtalan Balázs

Budapest, 1969. október 12. – Budapest, 2016. május 14.

 

Márciusban a mólón   „Hát, köszi mindent, sok évre visszamenőleg, szia, Balaton” – mondtam magamban, s visszaindultamban följebb húztam télikabátomon a cipzárt. A víz megloccsant, mintegy válaszként, nekicsapódva a mólónak. Nem lehetett félreérteni. „Te is fogsz nekem” – feleltem, de továbbmentem utamon. Tovább.

U martu na doku   „Pa, hvala za sve ove godine, zdravo, Blatno jezero” – mrmljao u sebi, i u povratku sam vetrovku jače prigrnuo.   Naletivši na dok, voda zapljusne, kao da je odgovorila. Bila je nedvosmislena.   „I ti ćeš mi držati” – odgovorio sam ali na svom putu dalje krenuo.   Dalje.   Prevod: Fehér Illés

 

Forrás: http://birtalan.blogspot.rs/2016/03/marciusban-molon.html



Bak Rita Balladarészlet – Odlomak balade

Bak Rita Budapest 1974. július 10. –

 

Balladarészlet 1. A kőfal szorít, Nem szólhatok, Pereg a homokidő, Gyere és vigyél el. 2. Gyere és vigyel el, Rámszakad a kőlap, Nem tudok kijutni. Betonhalál. 3. Mar jönnek, hogy befalazzanak, Sírásók cigarettáznak  Az esőben.

Odlomak balade 1. Steže kameni zid, Oglasiti se ne mogu, Teče peščano vreme, Dođi, odnesi me. 2. Dođi, odnesi me, Kamena ploča se sruši na mene, Osloboditi se ne mogu. Smrt u betonu. 3. Već stižu, da me zazidaju, U kiši Grobari puše. Prevod: Fehér Illés

 

 

Forrás: http://dokk.hu/versek/olvas.php?id=23842

Cselényi Béla ruhaszínek furcsa üzenete – neobična poruka boja haljina

 

Cselényi Béla Kolozsvár, 1955. április . 04. – Keszthelyi György: Portré

 

ruhaszínek furcsa üzenete   Salamon Anikó emlékére (Réty, 1945. VII. 2.-1981. VII. 1., Kolozsvár)   khaki mellény alá tintakék garbót vett katonás garbóra kék színű mellényt   néha a haja riasztóan lerövidült ilyenkor vádló volt és kemény   cseh tamás-korszak jegyrendszer csicseriborsós kávé magas kardvirágok kopár üzenete   csak ült a székén mereven a mechanikus írógép előtt   a szeretet pillanatragasztója már nem kötötte őt a világhoz kezdett szétszóródni nem úgy mint szélben a cédulák inkább úgy mint a lyukas könyvtári kartonok mikor a drótról halkan lesuvadnak   pont pont pont élt ettől eddig és pont pont pont hiányzik ő nyakában pácolt kukoricagyöngy volt felejthetetlen nő   Budapest, 2016. VI. 6.

neobična poruka boja haljina   U spomen Aniko Šalamon (Reć, 2. VII.1945. - Kluž, 1. VII. 1981.)   ispod plavog prsluka modar garbo je nosila na vojnički garbo sinji prsluk obukla   kat-kad njena kosa na kratko je bila ošišana u tim danima tvrda je bila i stroga   era tamaša čeha sistem bonova kafa sa leblebijom gola poruka visokih gladiola   samo je sedela ukočeno ispred mehaničke pisaće mašine   trenutačno lepilo ljubavi nju za ovaj svet već nije vezao počela se raspršiti ne tako kao listići u vetru rađe kao probušeni kartoni biblioteke kad sa žice nečujno se odrone   tačka tačka tačka živela je od do i tačno tačno tačno ona fali na vratu je štavljen biser od kukuruza nosila nezaboravna žena   Budimpešta, 6. VI. 2016.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://kafe.hhrf.org/?p=51587

 

 

 

 

 



Szente B. Levente Csak a hiány fáj – Samo manjak boli

Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –

f

Csak a hiány fáj magas, domboldal alatt lakunk, a város idelent - látod odafönt a temetők, az ég öleli őket. nekünk már csak a hiány fáj, mondta nagymama se filozófus, költő, se szakács, orvos, festő vagy szerető, se múzsák, se kávéház, szétesnek, buta lázadásba fúlnak, mert amikor rád tör a mérhetetlen idő, a pillanat örök lesz, jön a semmi, a halál, a félelem. régi titkos vágyak nincsenek már, nincs mi pótolhatná a csodát – társadban az ölelést, a csókot, a szerető és féltő odaadást. mert nincs mi kellene, mit kívánsz, mi feltölti szíved- lelked tartalmát, mit tovább adsz, csak marad mi ott maradt, mint morzsák a terítetlen asztalon a falakon innen és túl, odaát, csak a tűnődés jutott, mint örök és szép álom, mert el ne feledd - isteni gondolatok közé fészket rakott madár vagy: költesz, nevelsz, tovaszállsz.

Samo manjak boli ispod visokog brežuljka živimo, grad je u nizini – vidiš gore su groblja, nebo ih grli. nama već samo manjak boli, rekla je baka nije filozof, pesnik, ni kuvar, slikar ili ljubavnica, ni muze, ni gostione, raspadaju, u tupu bunu se guše, jer kad se na tebe nemerljivo vreme svali, biće tren večan, ništa, smrt, strah dolazi. ne postoje više negdašnje tajne žudnje, nema šta bi čudo nadomestio – zagralj saputnika, poljubac, odanost šta voli i štiti. jer manjka potreba, želja, to što srce – dušu ispuni, što se prosledi, samo ostaje što je ostalo, poput mrvica na nepostavljenom stolu ispred i iza zidova, negde preko, tek maštanje preostaje, kao večan i lep san, jer ne zaboravi – ptica si koja gnezdo među božanstvene misli pravi: ležeš, njeguješ, odletiš. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://kafe.hhrf.org/?p=51606

Jász Attila Fényidő – Vreme svetla

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

Fényidő Megfeledkeztem a folyóról, mert a tengerre gondoltam folyton, megfeledkeztem a tengerről, mikor nem gondoltam semmire, a folyó nem semmi, a semmi nem tenger, a folyó nem ember, csak fény, idő, emlék, egyszerűen ennyi, zöldesszürke nemlét.

Vreme svetla Zaboravio sam na reku, jer stalno na more mislio, zaboravio na more, kad ni na što nisam mislio, reka nije ništa, ništa nije more, reka nije ljudsko biće, samo sijanje, vreme, sećanje, tek toliko, sivozeleno nepostojanje. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10205333632213877&set=a.10201434577499946.1073741826.1640371210&type=3&theater