Simonyi Imre Tavasz, melybe beleőszültél – Proleće, zbog kojeg si posedeo

Simonyi Imre

Simonyifalva 1920. szeptember 14. – Gyula, 1994. február 10.),

Tavasz, melybe beleőszültél Nézd csak ősz van megint no nézd csak! És látod hozzáőszültél szépen illendőn no látod ez őszhöz. Úgy igaz - hát minek is tagadnád? – volt egy tavasz is volt egy nyár is: svájcisipkás tavasz rakottszoknyás nyár. Hát most már igazán bevallhatod:           abba a nyárba           őszültél bele           s abba a tavaszba.

Proleće, zbog kojeg si posedeo Gledaj samo ponovo je jesen gledaj samo! I vidiš tvoja sedost kako priliči vidiš toj jeseni se prilagodila. Istina je – zbog čega bi opovrgao? – bilo je i jednog proleća i jednog leta: proleće sa mitrom leto sa naboranom suknjom. Pa sad stvarno možeš priznati:           zbog onog leta           si posedeo           i zbog onog proleća. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://epa.oszk.hu/00700/00713/00020/pdf/tiszataj_EPA00713_1993_04_28-29.pdf

Filip Tamás A leveleket elviszik – Pisma odnesu

Filip Tamás Budapest 1960. július 13. –

A leveleket elviszik Bejött a lehetetlen változat, a gipszből kiöntött árnyékok kora. A hosszú botokkal levert Napé, mikorra a gyertyalángból is csak a nem világító szegély marad. És micsoda alaprajz ez, micsoda városé, amelyen taposok szemeimmel? Egy labirintussá nagyított ujjnyomat? És nem segít észak, mert nem arra van. És mért kérdezem az utolsó füstre, mit szemembe fújsz: "Ez királyi méret volt, ugye?"

Pisma odnesu Stigla je nemoguća varijanta, era iz gipsa izlevenih senki. Sa dugačkim batinama oboren Nape, kad čak i od plamena sveća samo taman rub ostaje. I kakav tlocrt je to, kakvog grada, na kojem očima gazim? U lavirint uvećan otisak prsta? I sever ne pomaže, jer nije u tom pravcu. I zašto pitam pri osetu poslednjeg dima, što mi u oči duvaš: „To je bio kraljevskog formata, zar ne?” Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://dokk.hu/versek/olvas.php?id=9871



Kozák Mari Kereslek mindig... – Uvek te tražim...

Kozák Mari Debrecen, 1954. február 16. –

Kereslek mindig... Kereslek mindig… Barna éjszakákon mikor hangtalan sírnak a jegenyék, és kitárt szárnyú madarak könnyükkel itatnak égig szaladó búzafejet, mikor rozs borul térdre szomorú hajnalok lába előtt, mikor esőben mosdik a rét, és a reggel az ajtókig ér. Kereslek mindig… Sárban vergődő tavaszi illatban, őszi szél karján, ha ringat valaha álmokat, fák ágán nevető szürke ködben, elveszett dallam csilingelő hangján, árokpartján, ahol szerelembe esnek a füvek, és messzire kergetik a reggeleket. Kereslek mindig… Éjjel, ha takaród ráncain árnyak pihennek, és illatod öleli párnád, ha utolsó lépted ajtóm előtt kesereg, és a kilincs felejti a valaha éveket, mert az érintés utánad sietett. Ha ablakok szemén csak jégvirág nyitik, és a sarokban zokogva ülnek az emlékek, ha fehér papíron kiömlik a tinta, hogy ne kelljen a tolnak írnia. Asztalon a gyertya pislákoló lángjában, kenyérmorzsa tegnapi illatán, ünnepnap a tányér mellé hajtott szalvéta tenyerén, a forró étek melegén. Kereslek mindig… Kandalló parazsán ébredő lángban, inged kopott gallérja mögött, fogason pihenő ernyő karján, üressé lett zsebben, egy könnycseppben, ujjam hegyén maradt érintésben, apád hideg tenyerén…szüntelen kereslek én.

Uvek te tražim... Uvek te tražim... Tokom mrkih noći kad topole nemo plaču i ptice otvorenih krila svojim suzama gase žeđ do neba dospeloj glavi pšenice, kad raž ispred nogu tužnih zora na kolena se spusti, a jutra vrata dotiču. Uvek te tražim... U prolećnom mirisu koja se u blatu otima, na ruci jesenskog vetra ako minule snove ljulja, u krošnjama smeškajućoj sivoj magli, u vedrom glasu izgubljene melodija, na obali jarka gde vlasi trave se ljube i jutra u daljinu teraju. Uvek te tražim... Tokom noći, ako na naborima tvog pokrivača senke se odmaraju i miris tvoj jastuk grli, ako tvoj zadnji korak ispred mojih vrata se jada a kvake zaboravljaju negdašnje godine, jer doticaj za tobom je krenuo. Ako na oknama prozora samo ledeno cveće cveta a u uglu uspomene plačući sede, ako na prazan papir tinta se preliva da pero ne bi pisati trebao. Na stolu u treperećem plamenu sveća, u jučerašnjem mirisu mrvice hleba, praznicima  na dlanu savijene salvete pored tanjura, u toplini vrućih jela. Uvek te tražim... Na žaru oživljenom plamenu kamina, iza izlizanog ovratnika tvoje košolje, na vešalici mirujućoj hvataljci kišobrana, u praznom džepu, u jednoj kapi suze, na vrhu mog prsta ostavljenom doticaju, na hladnom dlanu tvog oca... neprestano te tražim. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző



Csák Gyöngyi Lassított felvételen – Na usporenom snimku

Csák Gyöngyi Kisvaszar, 1950. április 28. –

Lassított felvételen Állandó susogásával félelmetes az arctalan erdő, csöndet szeretnék, lassított felvételen süppedni háromdimenziós csöndárokba mielőtt e hang végleg társammá szegül.

Na usporenom snimku Neprekidnim šuštanjem sablasna je bezlična šuma, spokoj bi htela, pre no što mi se taj glas konačno pridruži na usporenom snimku u trodimenzionalni jarak tišine utonuti. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://comitatusfolyoirat.blogspot.rs/2013/03/csak-gyongyi-versei-huseg-kiuresedes.html

Vajdics Anikó Láttalak – Videla sam te

Vajdics Anikó, Budapest 1964. 10. 19. –  

 Láttalak

"Mert nem részegek ezek, a mint ti állítjátok;
hiszen a napnak harmadik órája van..." (Apcsel., 2:15)

Láttalak Uram, a moccanatlan ablaküvegen
át, színes, kötött sapkádban, kinőtt nadrágodban
ócska tarisznyáddal a válladon egy használtruha-bolt
ajtaján fordultál be éppen, és az óra pontban hármat
ütött, mint azon a napon, amikor az emberek megértették
egymást, pedig mindenki más nyelven beszélt.

A Körút utcák szabdalta szerelvényét bámultam
éppen a villamos moccanatlan ablaküvege mögül,
ahogy megáll mellettem, mint egy kitüntetett
megállóban, nekilendül és suhan tovább, viszi
magával a tereket, az utcákat, a boltokat,
az embereket; így állt meg és suhant el mellettem
a Széna tér, a Mechwart-liget, a Margit-híd budai
hídfője, a Jászai Mari tér, a Nyugati pályaudvar,
az Oktogon, a Király utca és a Wesselényi utca;
így álltál meg, és suhantál el mellettem Te is,
amikor színes, kötött sapkádban, kinőtt nadrágodban,
ócska tarisznyáddal a válladon befordultál annak az
Erzsébet körúti használtruha-boltnak az ajtaján.
Láttalak Uram, három óra volt,
és én nem akartam,
nem mertem
hinni…

Forrás: http://holdkatlan.hu/index.php/irasok/vers/3301-vajdics-aniko-lattalak

Videla sam te

„Jer ovi nisu pijani, kao što tvrdite;

pa tek je treći sat dana...” (Apčel.,2:15)

Videla sam te Gospode moj, preko nepomičnog prozorskog

stakla sa šarenom, pletenom kapom, izraslim hlačama,

na ramenu sa otrcanom bisagom baš si u trgovinu

korišćenim odelima ušao, a sat tačno tri sata je otkucao,

kao onog dana kad su se ljudi međusobno razumeli,

mada svako je ne nekom drugom jeziku govorio.

Preko nepomičnog prozorskog stakla tramvaja sam

promatrala od ulica presečenu kompoziciju Bulevara,

kako pored mene stane, kao na nekoj posebno

istaknutoj stanici, krene i dalje juri, noseći

sa sobom trgove, ulice, trgovine, ljude;

tako je stao i prolazio kraj mene trg Sena,

gaj Mehvart, mostobran mosta Margit

sa strane Budima, trg Marije Jasai, Zapadni kolodvor,

Oktogon, ulica Kralja i ulica Vešelenji;

i Ti si ovako stao i prolazio porem mene

kad si sa šarenom, pletenom kapom, izraslim hlačama,

na ramenu sa otrcanom bisagom ušao kroz vrata

one prodavnice korišćenih odela na bulevaru Eržebet.

Videla sam te Gospode moj, tri sata je bilo,

a ja nisam htela,

nisam smela

verovati...

Prevod: Fehér Illés

Bak Rita Szegedi elégia – Segedinska elegija

Bak Rita Budapest 1974. július 10. –

Szegedi elégia Vonatom a pusztán át Járja magányos útját. A vonatablakból látom: Traktorok róják a földeket. Végig úton maradni, Ez a vágyam. Égi tócsába mártom Lábaim. Mégis: Folyó mossa Léptem határait. Cserépedényben hegytörmelékek. Fel-feldobban egy ló, Kuvaszok csaholnak a földeken. Görög bennem a gond. Pirkad. Futásomat senki sem látja, Tovább, futok tovább a napfelkeltébe. Az idő vedlik, a szél földig hajol. Mindent kézbe veszek újra. Az ég magas, itt vagyok megint.

Segedinska elegija Samotan put mog voza Putem pustare vodi. Preko prozora vidim: Traktori su na njivama. Stalno na putu ostati, Toga sam željna. Noge u lokvu nebesa Močim. Ipak: Granice mojih koraka Reka pere. U sudu od crepa krhotine brda. Na njivama Jedan at po koji put lupne, Džukele laju. U meni se briga kotrlja. Svane. Niko ne vidi moj trk, Dalje, trčim dalje u razdanje. Vreme se mitari, vetar do zemlje sagne. Ponovo sve u svoje u ruke uzimam. Visoko je nebo, opet sam prisutna. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://dokk.hu/versek/olvas.php?id=36146

Kőhalmi Ildikó Magánlabirintus – Privatan lavirint

Kőhalmi Ildikó Miskolc, 1967. július 9. –

Magánlabirintus megmutatkozom a fénylő kietlenségnek mögöttem negyvenhat tömör sziklaoszlop balról szantálfüst jobbra kút körötte izzó illatos homok utolsó beavatási rituálé zajlik áldozati tánc szemben a fal és a kétszárnyú kapu rajta jel kicsit távolabb isten háta ez tehát a hely a végső elhatározás helye személyes bolyongásaim kezdete milyen régóta énekel a sivatag pirkadatkor milyen határozottan akarom üdvözölni az őrzőt és érinteni a bronzkilincset az elfeledett dolgok labirintusában egyedül leszek és magam

Privatan lavirint sjajnoj pustoši se pokazujem iza mene četrdesetšest čvstih kamenih stubova levo dim sandalovine desno zdenac okolo žaran mirisav pesak poslednji ritual posvećenja je žrtven ples nasuprot zid i dvokrilna vrata sa oznakom malo dalje leđa gospoda dakle to je mesto mesto konačne odluke početak vlastitih lutanja od kada peva pustinja u svanuću sa koliko odlučnošću želim čuvara pozdraviti i bronzanu kvaku dotaknuti u lavirintu zaborava biću sama samcata Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://holdkatlan.hu/index.php/irasok/vers/2355-kohalmi-ildiko-versei-maganlabirintus-fogadalmi-csarnok-szivloves