Choli Daróczi József A zöldruhás asszony – Žena u zelenom ruhu

Choli Daróczi József, Bedő, 1939. május 26. –

A zöldruhás asszony García Lorca emlékére... Mint hold előtti szökkenés, mint csillagbozót-zörrenés, haja a vízre omlott. Fekete volt az éj, az ég fekete, csillám voltam én, s Ő várt reám. Lassan, mint lomha szörnyeteg, hinárhaja úgy lebegett: arcomat eltemette. Béklyóba fogta nyelvemet, béklyóba fogta az eget, belém döfött. Átfúrta minden csontomat, elnyelte mozdulatomat, gyökeret vert húsomba. Fekete volt az éj, az ég fekete, csillám voltam én, s Ő várt reám. Zöld volt a szája, zöld a sálja, zöldet kínált: zöld hínárt! Blúza alatt zöld árapály, ruhátlanul zöld dagály. Zöld volt a rét, zöld volt a szél, zöld intett: fehér, fehér! Zöld asszony zöld ábránd alatt, fekete arcom alatt, fekete arcom alatt. Az égen megjelent a hold - alumínium ruhája volt -, nevetett. A tó tükre csillogott, a fekete csillám vibrált, majd elmerült. Zöld asszony zöld ábránd alatt, fekete arcom alatt, fekete arcom alatt. Jóapám álma, Tűzvirág! Gyermekedért, fiad iránt, mond el a pásztoros imát: ,,Miért illatozik a rét, ha vad paták szaggatják szét? Miért a gyöngy, ha lenn marad, ha nem ékesítheti nyakam?"

Žena u zelenom ruhu U spomen Garsije Lorke... Kao skok ispred meseca, kao gromot zvezdanog šibljaka, kosa njena na vodu se spustila. Crna je bila noć, nebo crno, odsjaj sam bio, a Ona me je čekala. Tipavo, poput trome nakaze, njena kosa kao drezga je lebdela: lice mi je zatrpala. Jezik mi je okovala, i nebo je okovala, a mene probola. Svaku moju kost je probola, pokrete progutala, u moje meso se ukorenila. Crna je bila noć, nebo crno, odsjaj sam bio, a Ona me je čekala. Zelene su bile njena usta, zelena i njena šamija, zeleno je nudila: drezgu zelenu! Ispod žita zelena oseka i plima, bez odela zelena plima. Zaravan je zelen bio, vetar je zelen bio, zelen je mahnuo: belo, belo! Zelena žena ispod zelenog ushićenja, ispod crnog lica mog, ispod crnog lica mog. Mesec se na nebu pojavio – odelo od aluminija nosio –, smejao se. Blistala je površina jezera, vibrirao crn odsjaj, pa je potonuo. Zelena žena ispod zelenog ushićenja, ispod crnog lica mog, ispod crnog lica mog. Ljiljane, snovo mog predaka! Zbog tvog potomka, sina izgovori molitvu pastira: „Čemu miriše plazina, ako ju razdiru divlja kopita? Čemu služi biser, ako je u dubini, ako mi vrat ne može kititi?” Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=nagyuska&pid=103455&blog_cim=Choli%20Dar%F3czi%20J%F3zsef%20%20%20versei

Sinkovits Péter Készül az újság – Novine u pripremi

Sinkovits Péter Zenta, 1946. május 26. –

Készül az újság nem fér el ez a háromhasábos kép vágni kell belőle akik a kórus szélén álltak vékony papírcsíkként talán örökre kiesnek művelődési közéletünkből

Novine u pripremi ta slika sa tri stupca je preširoka treba rezati koji su na rubu hora stajali poput tanke trake papira možda će iz našeg života kulture zavek ispasti Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://adattar.vmmi.org/cikkek/11641/hid_1978_11_06_sinkovits.pdf



Szabó Palócz Attila a lapzárta ördöge – vrag zaključivanja lista

Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –

a lapzárta ördöge sinkovits péternek nem férnek el a háromhasábos képek továbbra sem – a lapzárta ördöge – s hacsak középre nem furakszunk (átgázolva az ott állókon) így potyogunk ki lassan mindannyian művelődési közéletünkből

vrag zaključivanja lista peteru šinkoviču slike sa tri stupca i dalje su preširoke – vrag zaključivanja lista – te ukoliko se u sredinu ne uvučemo (preko svih gazeći) ispasćemo polako svi iz našeg života kulture Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző



Enes Halilović Temeljna farba – Alapozó festék

Enes Halilović Novi Pazar 05. mart 1977. –

 Temeljna farba

Jednog jutra, direktor ugleda na zidu škole
Grafit koji zbori o klanju
I odmah naredi domaru da prekreči zid.
Već sutradan, direktor ugleda isti natpis
I opet pozva domara
Koji opet umoči četku u kreč.
I tako jutrima, i tako godinama,
Direktor poziva domara, domar kreči.
A noć ostavlja crn natpis na bijelom zidu,
A djeca nagađaju ko je pisac tih slova.
Ali jednog jutra, direktor reče da uzalud je krečiti
I domar odmori ruke.
Sutradan, na zidu ugledaše
Nečiju krv.
Tako inače počinju ratovi.

Izvor: http://www.sveske.ba/bs/content/enes-halilovic-odabrane-pjesme

Alapozó festék

Egy reggel, az iskola falán az igazgató

Vérontást idéző falfirkát látott

És rögtön elrendelte, a szolga meszelje át a falat.

Másnap az igazgató ugyanarra a falfirkára ébredt

És ismét hívatta a szolgát

Aki ismét mészbe mártotta a meszelőt.

És reggelente, éveken keresztül,

Az igazgató hívatta a szolgát, a szolga meg meszelt.

Az éj pedig a fehér falon fekete feliratot hagyott,

A diákok meg találgatták ki tehette.

De egy reggel szólt az igagató hiába a meszelés

És a szolga megpihent.

Másnap a falon valaki vérét

Látták.

Különben így kezdődnek az összecsapások.

Fordította: Fehér Illés



Matija Bećković Onaj sam kog volim – Az vagyok akiért rajongok

Matija Bećković, Senta 29. novembar 1939. –

Onaj sam kog volim Mislim na tebe Da bih znao ko sam, Da te zaboravim Ne bih znao gde sam. Znam da sam tamo Gde za tobom čeznem Držim te na umu Da se ne izgubim. Onaj sam kog volim Taj sam koga ljubim.

Az vagyok akiért rajongok Rád gondolok Hogy tudjam ki vagyok, Ha felednélek Nem tudnám hol vagyok. Tudom ott vagyok Ahol utánad sóhajtok Elmémben őrizlek Nehogy utat tévesszek. Az vagyok akiért rajongok, Az vagyok akit csókolok. Fordította: Fehér Illés

Forrás: http://psimic.blogspot.rs/2011/03/onaj-sam-kog-volim.html



Željka Janković 2 u 1 – 2 az 1-ben

Željka Janković Kragujevac, 23. mart 1989. –

2 u 1 Jedan osmeh. Dve ruke. Jedan pogled. Dva straha. Jedna pesma. Dve suze. Jedna reč. Dve smrti. Jedna poruka Obrisana. Dva prsta na usnama: Psssst. Sve rečeno. Nepovratno. Dve reči. Jedne usne. Dve maske. Jednočinka. Dve muve Jedan udarac. Dva ponosa. Jedan ponor.

2 az 1-ben Egy mosoly. Két kar. Egy tekintet. Két rémület. Egy dal. Két könnycsepp. Egy szó. Két halál. Egy üzenet Letörölt. Két ujj az ajkakon: Csitt. Minden elhangzott. Visszavonhatatlanul. Két szó. Egy ajak. Két álarc. Egyfelvonásos. Két légy Egy csapás. Két büszkeség. Egy szakadék. Prevod: Fehér Illés

Izvor: https://www.blogger.com/profile/02733564236716282843



Vincze Andrea Victória Akármi – Bilo šta

Vincze Andrea Victória Kazincbarcika, 1972. október 04. –

Akármi ...nem hinnéd rólam, de mindig meglátom, milyen szépek a napok és az éjek is, - néha ellágyulok, mennyi gyönyörű álom rajzolja tele fénnyel a világom, s új erőt ad az új nap nekem is... Nem hinnéd el nekem, hányszor ébredek homályban szédelgő aggyal, s míg kitisztul szemem, arannyal lepi be a Hold a látóterem, s elhalmoz vibráló mosoly-csillagokkal. Hinnéd valaha, hogy ilyenkor imákat mormolok..? Megáldom én is az újra felkelő Napot... - mert elvarázsol. És lehetek akkor akárhol... Olykor még azt is érzem, a létezés mégsem hamis, Csak néha én vagyok, aki nem teljesen kompatibilis... - mert bolond módra lélekkel írom a képeim, meg vérrel... - s telecsöpögtetem némi fuldokló reménnyel. Nem divatból, és nem is erőltetem a színeket... - minek...? Hitszegőn hagyom, hogy lassan ráfolyjon a vászonra a vérem, vörösen égve, nehezen, s hallgatagon... Valóság-teória, nekem. Nem ál-érzékenyen mutogatni bármit mosolyogva, s elküldeni a fájdalmakat a legmélyebb pokolba örökre... Nekem a pokol: a hazugság... - s minden felkelő Nap egy újabb adósság a létről, ami talán fényről szól, s mégsem csak arról, mert mennyit élnénk, - őszintén - ha lemaradnánk minden zarathusztrai viharról...? /2016, szeptember/

Bilo šta ...ne bi verovao, ali uvek ugledam, kako su dani krasni a i noći, – koji put me uzbuđuje, moj svet sa svetlom koliko prekrasnih snova šara, i nov dan i meni novu snagu daje... Ne bi mi verovao, koliko puta se budim sa vrtoglavicom omamljeno, i dok mi se oči bistre, mog vidokruga Mesec sa zlatom prekriva i sa titrajima nasmejanih zvezda me obasipa. Dal bi verovao da u tim trenucima molitve mrmljam...? Ponovo izlazeće Sunce i ja halalim... – jer me očara. I tada mogu biti bilo gde... Kat-kad još i to osećam, bivstvovanje ipak nije lažan, Samo sam ja ta koja nije potpuno kompatibilna... – jer suludo svoje slike sa dušom pišem, i krvlju... – i sa nekakvom nadom ispunim. Ne iz puste mode, niti boje forsiram... – čemu...? Verolomno pustim da polagano moja krv na platno curi, rumeno goreći, teško i šutke... Teorija stvarnosti, meni. Ne lažno-čulno bilo šta sa osmehom pokazivati i tištanja zauvek u najdublji pakao poslati... Meni je pakao: laž... – i svako izlazeće Sunce je nov dug o postojanju, što možda o svetlu govori, ipak ne samo o tome, jer koliko bi živeli, – ruku na srce – ako bi sa svakog vihora Zaratustre zaostali... /septembar, 2016./ Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző