Cseke Gábor hát kinek beszélek – pa kome pričam

Cseke Gábor Kolozsvár, 1941. július 29. –

hát kinek beszélek mikor bevitték kopaszra nyírták szálas szőke haját learatta egy zümmögő törpe kombájn és aztán puff a hátára a vállára ahol érték micsoda dolog hogy nem vallja be ami bevallható bizonyság rá egy vaskos iratcsomó miért néz nefelejcskék szemével oly merőn tán nem kapott eleget vagy mi a túró miért nem pislogsz ebadta még most se rezzensz pedig csak a hús helyenként már csak a csont árulkodik arról hogy megcsúfolva is vérbefagyva péppé puhítva se hallgatsz a jó szóra hát kinek beszélek a kutya úristenit

pa kome pričam kad su ga uhapsili na ćelavo ošišali vlaknastu blondu kosu jedan patuljast kombajn požnjeo a posle bum leđa ramena gde su stigli zar je moguće da ne priznaje što je za priznanje pa debela dokumentacija svedoči svetloplavim očima zašto gleda tako ukočeno zar nije dobio dovoljno šta je bedniče što ne trepćeš još ni sad se ne pomeraš iako samo tu i tamo meso već samo kost dokazuje da ni izrugano krvlju preplavljeno omekšano ne čuješ što ti se govori pa kome pričam boga ti Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://mek.oszk.hu/07800/07844/07844.htm#12



Hajnal Éva Kemoterápia – Hemoterapija

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. – 

Kemoterápia Csak ücsörgök itt, félelmeiddel… Veled, ebben a kicsi váróteremben. … csak néha szólsz és csak néha szólalok meg, most zavarban vagyunk … Legszívesebben elszaladnék, elvinnélek jó messzire innen … oda, ahol nem érhet el a fájdalom, a félelem, a kétségbeesés, oda, ahol nincsenek árnyak . Megfognám a kezed és rohannék, vinnélek, egyre távolabb … oda, ahol nem érhet baj! Isten tenyerében elrejtőzhetnél … Ez a harmadik kezelés, ereid már engedelmesen tűrik a mérget … Kint vénasszonyok nyara.

Hemoterapija Samo šćućurim tu, s tvojim strahovima... S tobom, u toj maloj čekaoni. ...tek kad-kad se oglasiš i tek kad-kad se oglasim, zbunjeni smo sad... Najrađe bi otrčala, odavde bi te daleko odnela... tamo gde te bol, strah, očaj ne može dostići, tamo, gde sene ne postoje. Uhvatila bi ti ruku i trčala bi, nosila bi te, sve dalje... tamo, gde te zlo ne može dostići! mogao bi se u dlanu Gospoda sakriti... To je treća terapija, otrov tvoje žile već poslušno podnose... Vani je miholjsko leto. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://hetedhethatar.hu/hethatar/?p=43419

Hurt Judit ...(A hallgatásban) – ... (Više tužbi je)

Hurt Judit Budapest, 1957. november 06. –

... A hallgatásban több vád van, mint a hangos vádaskodásban.

... Više tužbi je u muku no u glasnom optuživanju. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1491313617564468&set=a.539638582731981.135324.100000575312859&type=3&theater

Pintér Tibor Triolett – Triolet



Pintér Tibor Budapest, 1954. november 21. – Fotó: Csapataink harcban ülnek

Triolett * Éjféli vonatok & Richter&Rosztropovics & mosolygó felezett hold. Agyamba nézek & nem nevetek. ** Ébenfa tömbként átömlik a jelentéktelen pulzálás a derűfogytába. Madarak szabadon röpülve – ülve. & élvezik & szenvedik. Egyre csak el. *** Halálcsuszpájz. Ki abrakol? Az  őslakos. & hol honos? & otthonos?

Triolet * Ponoćni vozovi & Rihter&Rostropovič & nasmejan prepolovljen mesec. Svoj mozak odmeravam & ne grohotam. ** Ebanos beznačajno pulziranje kao gromada u nestanak vedrine se preliva. Ptice slobodno leteći – sedeći. &uživaju &ispaštaju. Sve dalje odavde. *** Samrtan čuspajz. Čast? Domorodac. &gde mu je dom? &dal mu je dom? Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Szabó Palócz Attila Mondd, mit érlel... 2016 – Reci, šta dozreva... 2016

Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –



Mondd, mit érlel... 2016 Mondd, mit érlel annak a sorsa, aki mindent hátrahagyva útra kél, gyalogszerrel, vagy úszva, lélekvesztőn kelve át a gyilkos tengeren evezve, csúszva szétlőtt városából menekíti gyermekeit, családját, életét, lesve a legcsekélyebb reményt? Mondd, mit érlel annak a sorsa, akinek helyben maradása nem maradt fikarcnyi sem, fegyverektől fenyegetve az értelmetlen öldöklés elől menekülni kényszerült, még ha soha sem vágyott el onnan, hol minden őse álomra szenderült? Mondd, mit érlel annak a sorsa, aki menekültek útját járja, s reményt vesztve, üres zsebbel kóvályog a nagyvilágba'; akinek sehol nem jut kapanyél; a bajszán nem billeg morzsa, s csak setét gondok közt henyél; kis munkától megváltást remél? Mondd, mit érlel annak a sorsa, ki gyalog teszi meg a kilométereket, százakat, ezreket, véres lábát kitöri a cipő a Balkán vándorútján, botja végére lehullott faleveleket tűz, ha már támaszkodni sincs mire, s útját rémült szemek kísérik, tekintet nélkül a sebeire. Mondd, mit érlel annak a sorsa, aki megmondani, felbecsülni is képtelen már, hogy mely sebek a mélyebbek, azok-e, amelyeket testén cipel magával, véres bokáján, vagy inkább a lélek sebei vájnak mélyebb, pusztítóbb ereket a húsba, a fájdalom nyomába. Mondd, mit érlel annak a sorsa, ki a vérével hagy nyomokat az út porában, s nem azért teszi, mint a régi mesékben az elkóborolt gyerekek, hogy majdan hazataláljanak, nem; s így megyen, nyomot hagyva, könnyen követhetőt, a napnyugtába? Mondd, mit érlel annak a sorsa, akinek kontinensnyi gyűlölet kíséri reményvesztett útját, miközben halálos fenyegetés elől keres magának alkalmas szállást, munkát, menhelyet; s mit érlel meg benne a sors, vajon miféle számvetést?

Reci, šta dozreva... 2016 Reci, šta dozreva sudba onog ko ostavivši sve na put krene, peške, ili plivajući, preko ubitačnog mora u smrtnjaku veslajući, iz razrušenog grada decu, porodicu, život puzeći spašava, i najmanju nadu vrebajući? Reci, šta dozreva sudba onog ko za ostanak u rodnoj grudi ni trunke šanse nema, ugrožen od smrtonosnih oružja ispred nerazumnog klanja u beg je prisiljen mada mesto gde mu preci večno miruju napustiti nikad nije hteo? Reci, šta dozreva sudba onog ko putem izbeglica hoda, beznadežno, praznim džepovima u belom svetu luta; kome drška motike nigde ne sleduje; kome na brkovima mrvica ne titra, među tmurnim mislima tumara; u nekom posliću traži spasa? Reci, šta dozreva sudba onog ko stotine, hiljade kilometara pešice prevali, putem Balkana okrvavljenim nogama korača, na kraj štapa otpalo lišće bode kad više nema na što da se nasloni i njegov put prestravljene oči prate ne obazirući se na njegove rane. Reci, šta dozreva sudba onog, ko više nije ni sposoban proceniti koje rane su dublje, one koje na svom telu, na krvavim člancima nosa, ili rane duše dublje, još više razarajuće žile dube u meso, u trag bola. Reci, šta dozreva sudba onog, ko u prašinu ceste krvave tragove ostavlja, i ne radi to zato, kao u davnašnjim pričama da zalutala deca jednom put do doma nađu, ne; tako ide do sutona ostavljajući za sobom trag što se lako prati? Reci, šta dozreva sudba onog, čiji beznadežan put mržnja kontinenta prati, dok ispred smrtonosnih pretnji traži sebi prikladan smeštaj, posao, konak; i sudba u njemu šta dozreva, kakvu vrstu računicu? Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Szente B. Levente Emlékek töredéke – Krhotine uspomena

Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –

Emlékek töredéke tenyeredben ott van-e még a rét, a magas, folyó melletti fűzfa, hajadban a szép virág? lehunyt pilláid alatt az a szívdobbanás, a csókillat. a bennünk lüktető emlékek töredéke, az a tiszta gyermektánc, a szerelem, a drót nélküli érintés, a kíváncsiság. mint ébredés előtt mindannyiszor, ha arcunkra hullt a fény –

Krhotine uspomena dal se još nalazi u tvom dlanu rit, ona visoka vrba pored reke, cvet u tvojoj kosi? ispod zatvorenih kapaka onaj otkucaj srca, miris poljupca. u nama kucajuće krhotine uspomena, onaj detinjasto čist ples, ljubav, bezžičan doticaj, znatiželja. kao pre buđenja toliko puta kad svetlost naše lice ozario – Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Zajácz Edina Sugárzás - Zračenje

Zajácz Edina Nyíregyháza, 1975. november 22. –

Sugárzás Veled ott vagyok, ahol a Nap, ahol két angyal egymásba harap. Annyi szeretnék lenni, annyi csak, mint a belőled hiányzó, életre keltett csontdarab.

Zračenje Tamo sam s tobom gde je i Sunce, gde ozlojeđni anđeli besne. Volela bi da budem tolika, samo tolika, kao oživeli komad kostiju što nedostaje iz tebe. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.poet.hu/vers/148880