Hurt Judit Idősík – Ravan vremena

Hurt Judit Budapest, 1957. november 06. –

Idősík Nem tudok a tegnapról tegnap beszélni. Múltat a múltból idézni. A most hatalma létezik, illúzió az idősík.

Ravan vremena Ne mogu o juče juče pričati. Prošlost iz prošlosti zvati. Postoji moć monenta, iluzija je ravan vremena. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1483976434964853&set=a.539638582731981.135324.100000575312859&type=3&theater

Veszelka Attila Ikrek hava – Mesec Blizanaca

Veszelka Attila Szolnok 1955. –

Ikrek hava Hogyan is hozhatnálak vissza magam is elveszőben, a szerzetesek zsolozsmáit, hangommal ölelkező hangodat miként kereshetném elő elmúlt életek bábeli zűrzavarából. Tán ez a vers, talán ez a vers kezedbe kapaszkodik még, ezek a szánalmasan suta, feleslegesnek tűnő mondatok átkarolnak, s visszacibálnak. Talán, ha hinni kezdenék a túlvilágban, bármi megtörténhetne, de hitetlen vagyok, megveszekedett pogány, és ez az én hitetlenségem százszorta erősebb minden templomtoronyra kárhoztatott keresztnél, és ez az én hitetlenségem az én keresztem. Mit is tehetnék többet elmenőben, mozdulataiddal mozdulok, szemeiddel nézem a Dél Keresztjét, mi többet tehetnék még, hogy visszatalálj, ha nem is hozzám, csak vissza, vissza... Május van, Ikrek hava. A fákról ömlik az akácillat a kékszínű est fogyó holdsarlója alatt. Nem tudlak elengedni, s képtelen vagyok arra is, hogy magamnak megbocsássak. Befogott ordasként kerengek, s tudom, ez a vers, ez a szánandó motyogás, ez sem változtat semmin.

Mesec Blizanaca I sam u nestajanju kako bi te mogao nazad dovesti, molitve redovnika, mojim glasom zagrljen tvoj glas u babelskom haosu prošlih života kako bi mogao potražiti. Možda ova pesma, možda ova pesma uhvatiće se za tvoju ruku, ove bedno nezgrapne, valjda i suvišne rečenice još će te zagrliti, povratiti. Možda, kad bi u drugi svet počeo verovati, sve bi se moglo dogoditi, ali sam nevernik, ukleti paganin, i to moje neverstvo sto puta je jače od svakog na toranj crkve nabijenog krsta, i to moje neverstvo je moj krst. U prolazu šta bi još više mogao uraditi, tvojim pokretima se krećem, tvojim očima gledam Krst Juga, šta bi više mogao uraditi da nađeš put povratka, ako ne i meni, samo nazad, nazad... Maj je. Mesec Blizanaca. Ispod polumeseca u plavičasto veče miris bagrema se širi. Otpustiti te ne mogu,  a nisam sposoban ni  sebi da oprostim. Poput uhvaćenog kurjaka kružim i znam da ta pesma, to bedno trabunjanje, ni to neće ništa promeniti. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző



Jász Attila Jelek – Znaci

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

Jelek Ablaknyílás a mellemen. Kitárom a szárnyait, hadd szellőzzenek a szobák. Repülje át minden rejtett sarkát a friss levegő. Hordja csak tele homokkal, növényi, állati meg emberi nyomokkal az idő. Csontjaimnak majd egykoron puha homokágya legyen. Egy-kettő elsárgulva a felszínen, míg a legtöbb kicsit lejjebb pihen. Maradjon az archeológusoknak is valami munka, feladat, terep. De addigra annyira beborítja a lakást, emlékeim zegét-zugát a homok, a félig tárt ajtókat mozdítani se lehet. Belülről is látni majd a festett kék eget. Az ablakokat becsukom. Lazítok egy kicsit, fekszem. Azaz jeleket hagyok a homokon.

Znaci Prozorko okno mi je na grudnom košu. Otvaram krila, nek se sobe provetravaju. Svež vazduh neka svaki tajni kutak preplavi. Neka vreme peskom, biljnim, životinjskim i ljudskim tragovima ispuni. Da bi jednom moji kosti mekan krevet od peska imali. Po koji požutelo na površini, ostali nek nešto niže odmaraju. Neka i za arheologe ostane nešto posla, zadatka, teren. Ali pesak pokriće do te mere stan, jazbine mojih uspomena da poluotvorena vrata ni maknuti se ne može. Obojeno plavo nebo biće i iznutra vidljiv. Zatvaram prozor. Odmoriću se malo, ležim. Ustvari na pesku znakove ostavljam. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.magyarulbabelben.net/works/hu/J%C3%A1sz_Attila-1966/Jelek



Podolszki József Ha arra ébredsz – Ako se na to budiš

Podolszki József

Feketics, 1946. júl. 28. – Újvidék, 1986. szept. 11.

Ha arra ébredsz Ha arra ébredsz, hogy hideg a párnád, és nincs miért nadrágot húznod, ha arra ébredsz, hogy egy újabb napot kell elütnöd valahogy semmiért, senkiért, ha arra ébredsz, hogy émelyeg gyomrod az évekkel korábban elfogyasztott töméntelen kotyvaléktól, nos, ha arra ébredsz, hogy végleg hiába minden kisérlet, mert hisz nincs hova visszatérned, az éjszaka pedig rosszabb menedék, mint az utolsó menhely, ahol legalább a bolhák és a tetvek élik világukat, mondom, ha arra ébredsz, hogy elaludni is félsz a közelgő sötétben, akkor legalább ne hencegj: íme – kibírtad. Semmi értelme a kései hősködésnek, nézz a napba, szikrázz magadban, kölcsöntüzek ne égessenek. Akkor talán még veled mehet valaki a szintén megalázottak közül.

Ako se na to budiš Ako se na to budiš, da ti je jastuk hladan i nemaš zašto da se obučeš , ako se na to budiš, da moraš još jedan dan nekako provesti zbog ničega i nikoga, ako se na to budiš, da ti se povraća zbog ranije potrošenih užasnih količina bućkuriša, dakle, ako se na to budiš, da je uzaludan svaki pokušaj jer nemaš kud se vratiti a noć je gore skrovište od zadnjeg skrovišta gde makar buve i vaške žive svoj život, kažem, ako se na to budiš da se bojiš zaspati u nastupajućem mraku, onda se bar ne razmeći: evo – izdržao sam. Poznom junačenju nema mesta, pogledaj u sunce, iskre u sebi budi, tuđe vatre nek te ne prže. Onda, možda, još može s tobom poći neko od isto tako poniženih. Prevod: Fehér Illés Objavljeno: Ezüst híd – Srebrni most (2011)                     Családi kör, Novi Sad.



B. Kiss Tamás Nem emlékszem – Ne sećam se

B. Kiss Tamás

Budapest, 1958. október 2. – Budapest, 2016. augusztus 16.

Nem emlékszem

Kerestem magamat, de meg nem találtam.
Milyennek képzeltem, ma már nem emlékszem.
Ha valaki látott, kérem, értesítsen.

Csepel, 2014. április 13.

Forrás: a szerző

Ne sećam se

Sebe sam tražio, ali nisam našao.

Kako sam ga zamišljao, sad se već ne sećam.

Ako me je neko video, molim, nek me obavesti.

Čepel, 13. april 2014.

Prevod: Fehér Illés

Enes Kišević I ništa te kao ne boli – És mintha semmi se fájna

Enes Kišević, Bosanska Krupa 1. maj 1947. –

I ništa te kao ne boli Dan je kao sunčan. Ti si kao veseo. Prolaziš, kao ne vide te. Svima je kao lijepo. Svima je kao dobro. Svima je kao ludo. I ti si kao sretan. Živi se kao u miru. Ptice su kao slobodne. Budućnost kao na dlanu. Savjest je kao čista. I suncu je kao jasno. O, srce, kao pjevaj. Svi se kao brinu o svima. Svatko je prijatelj kao. Svima je kao stalo do tebe, i do svijeta. I dan kao ode. I ti se kao smiješiš! I ništa te kao ne boli.

És mintha semmi se fájna Mintha napsütés lenne. Mintha vidám lennél. Bandukolsz, mintha nem látnának. Mindenki mintha remekül érezné magát Mindenki mintha jól érezné magát. Mindenki mintha csodásan érezné magát. És te is mintha boldog lennél. Mintha nyugalomban élnénk. A madarak mintha szabadok lennének. Mintha a jövő ismert lenne. Mintha tiszta lenne a lelkiismeret. És talán a napnak is minden érthető. Ó, szív, talán dalolhatsz. Mintha mindenki mindenkiről gondoskodna. Mintha mindenki barát lenne. Mintha mindenki veled és a világgal törődne. És talán elmúlt a nap. És te talán mosolyogsz! És talán semmi se fáj. Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://cuspajz.com/tekstovi-pjesama/pjesma/enes-kisevic/i-nista-te-kao-ne-boli.html



Milica Petričević Napisaću ti pjesmu – Verset neked írok

Milica Petričević Cetinje 10. oktobar 1994. –

Napisaću ti pjesmu Napisaću ti pjesmu, u našem gradu. U gradu žudnje, načinjenih grijehova, uzbuđenja, nemira, dvoumljenja, posustajanja, opraštanja. Napisaću ti pjesmu, u našem gradu, u kome smo traćili svoje studentske dane prije nego su pale prve pahulje, koje nisu ni uspjele da se otope na našim dlanovima. U gradu u kom te više ni ne viđam. U gradu, u kom se lede nosići, a ko zna ko ih grije. I zagrljaji.. Koji se pružaju ko zna kome. Napisaću ti pjesmu, onako, studentski, zamišljajući sobu koja sada zasigurno hladna nije jer je grije ritam uzdaha i izdaha ko zna čijih. Napisaću ti pjesmu zamišljajući kako nas, po ko zna koji put, umiva ono naše Sunce. A ti si ga zaboravio. A ja ću ti je napisati. U gradu... Šobićevom... Voljenom... On, kako mi je onda rekao, nije htio da mijenja svijet. Ni ja ne htjedoh ovaj naš. A jesam, ipak. Oprostićeš mi.

Verset neked írok Verset neked írok, városunkban. A vágy, a megtett bűnök, az izgalmak, a nyugtalanság, a kétségek, vissazahőkölések, megbocsátások városában. Verset neked írok, városunkban, ahol egy nappal az első, tenyerünkön még meg sem olvadhatott hópelyhek hullta előtt, egyetemist napjainkat herdáltuk. A városban, ahol többé nem látlak. A városban, ahol mefagy a nózi és ki tudja ki melegíti. És az ölelések... Ki tudja kinek tárulnak. Verset neked írok, csak úgy, egyetemistásan, elképzelve azt a már bizonyára hideg szobát, melyet ki tudja kiknek, milyen ritmusú lélegzése melegít. Verset neked írok, elképzelve, az a mi Napunk hogyan fürdet bennünket. Te pedig elfeledted. Én pedig megírom neked. A városban... Sobityéban... A szeretettben... Ő, ahogy akkor mondta, nem akarta megváltani a világot. Ezt a miénket, én sem akartam. Mégis, megtettem. Tán megbocsátod. Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor