Podolszki József Leárnyékolt – Zasenjeno

Podolszki József

Feketics, 1946. júl. 28. – Újvidék, 1986. szept. 11.

 Leárnyékolt

Fellegnyomta lapos itt a föld

széttört kapukat ácsolnak újra

vihar után

magadra zárt világ

kitaposott udvar

túlnan a tárt határ

*

Elcsatangoltak innen régebben is

háborúk előtt alatt után

s jött helyükbe rizzsel kevert cukor tejpor szaharin

színes mezekbe gatyába bújt világ

ellenpontjuk a táj

földhöz vert tanyák tepsi ég alatt

templomtorony epersor délibáb

kukoricásokba vájt verebes zúzmarás

keskeny dűlőutak

lassan poroszkáló lovak emberek

nehéz dunnákba zárt virrasztó szipogás

honi bajok

messzi amerikák

*

Hol a magyarázat e tenyérnyi mezőn

a mi réteinken kelepcébe szorult ősi remények

kallódásaira

ha legalább biztathatnálak

buzdíthatnálak

amikor a remélt menedékről

végleg lemondok

*

Szeretnék

réstelen sikolyodra ébredni egyszer

kétely nélküli vereségek friss nyomaiban vergődve látni

ennyi és csak ez

ezt kell megértened

elszáll belőlünk az örök remegés

könnyűek leszünk és világosak

harmattól mosottak

mi kik már az első lépés előtt

remegve tettük lábunk e földre

bizonytalan csapást kutatva

mint a bennszülöttek

réstelen sikolyodra szeretnék ébredni

az utolsó napon

*

Helye van e vidéknek s népnek valahol

violágmindenségem elesett zugában

élnek emberek tört derekúak

rossz napok fáradt terhétől megszomorodva

nymorult zűrzavar szövevényeiben születve járva enyészve

suták és szegények

vázna ifjak nemzésre beérő lányok

szétcsúszott csípőjű asszonyok

ködös felhős párás határok szívós népessége

nem mond le magáról

nem még nincsen vége

a megtörténtet visszalapozva bizonyíthatóan

szerepe van s tán rendeltetése is

hogy szembenézzen az üledékkel

és saját meztelen bőrén tapasztalja

törvény erejét kényét esztelen nyomását

részt vesznek ők a fejlődésben

a peremre szorultak

viszonylagosan elzárt rendszerek egymásba nyíló ajtói

bennünk velünk rajtunk csapódnak

állandó huzatban röpdös reményünk

és énekelnek zagyva éneket

halkan riadtan

valahol helye van e népnek s vidéknek

leárnyékolt végek

                              de világítanak

Forrás: Podolszki József: Barna, Forum 1982. 13 – 17 old.

Zasenjeno

Niska je tu zemlja oblacima pritisnuta

posle oluje

ponovo razbijene kapije tesare

na sebe zatvoren svet

utabano dvorište

preko je atar širom otvoren

*

Odavde i ranije su se otputili

pre za vreme posle ratova

i na njihovo mesto rižom pomešan šećer mleko u prahu saharin

u šareno ruho gaće obučen svet stiglo

suprotnost im je okolina

pod plosnatim nebom u zemlju nabijeni salaši

zvonik crkve red duda opsena

u kukuruzišta urezane injem vrapcima kićene

uske staze

ljudi ati usporenim pokretima

u teške perine zatvoren jutarnji jecaj

domaće brige

daleke amerike

*

Na tom komadu livade na našim oranicama objašnjenje

za izgubljenost u stupicu stisnutih iskonskih nadanja

gde je

bar kad bi te mogao bodriti

podsticati

prilikom konačnog oproštaja

od pretpostavljenog utočišta

*

Voleo bi

jednom na tvoj bezglasan krik buditi se

videti te kako se otimaš u svežim tragovima poraza bez sumnji

toliko i samo to

to trebaš shvatiti

nestaje iz nas večni drhtaj

bićemo svetli i lagani

rosom oprani

mi koji smo već pre prvog koraka

na tu zemlju noge drhtajući stavili

ispitivajući neizvesnu stazu

kao domoroci

zadnjeg dana

buditi se na tvoj bezglasan krik bi voleo

*

Postoji negde mesto za taj kraj i narod

u zabijenom kutku moje vasione

ljudi slomljenim krstovima žive

ogorčeno zbog mornih tereta loših dana

rodeći se hodajući nestajući u katakombama bedne

pometenosti

nezgrapni su i siromašni

žgoljavi mladići za rađanje sazrele devojke

žene raširenih kukova

žilav narod maglovitih oblačnih parom obavijenih atara

od sebe odreći se neće

ne još nije kraj

listajući događaje unazad može se dokazati

ima svoju ulogu i možda i namenu

da se suoči sa talogom

i na vlastitoj goloj koži oseti

snagu volju besomučan pritisak zakona

učestvuju oni na rub otisnuti

u razvoju

jedan za drugim otvarajuća vrata relativno zatvorenih sistema

u njima sa njima na njima lupaju

njihova nada u večnoj promaji lebdi

i nerazgovetnu pesmu pevaju

tiho preplašeno

negde postoji mesto za taj narod i kraj

krajine zasenjene

                            ali svetle

Prevod: Fehér Illés 



Katzler Hilda Körtánc – Kolo

Katzler Hilda

Körtánc Lassan indul körbe-körbe ez a körtánc örökre, sodor részeg akaratlan, viszel magaddal egyre sebesebben kegyetlen kegyelemmel pörgünk, de nem én vagyok, száguldó miértek és csakok, pőre indulatok robbannak fel, a semmit ölelem, szédülsz nagyon, nem tudsz kiszállni, hagyom, a leggyengébb láncszem te vagy, szépen szakad, képtelen iramban forog a tánc, gyötrődve ropod, valami fáj, érzem elszánt arcodat, még nem vagy önmagad, hamis akkordok csúsznak a felszín alatt, néma sikolyt szaggat a száj, disszonáns hangok, még mindig fáj, meghasonlás körbe-körbe ez a körtánc örökre, vagy csak látszat az? Tombold ki magad! Lankadatlan vadul, szűköl a vágy, utolsót lobban, a semmi is fáj, körbe-körbe ez a körtánc örökre, repítesz magaddal, forgunk szakadatlan, már csak te vagy, téged látlak, őrzöm az apró kis csodákat…most nagyon fájnak… Egy némafilm pereg… súlyos terhed cipeled a múltból és elveszett önmagad, de nézd, múlik a félelem, minden kötél szakad… még fogom a kezed… Vagy? 2o15. jún. 11.

Kolo Ovo kolo danonoćni polako kreće uokolo, omamljeno nehotično nosi sa sobom, sve brže me nosiš sa sobom nemilosrdnom milošću se vrtimo, ali ta nisam ja, mnoštvo jezdećih zašto i samo, gola uzbuđenja eksplodiraju, ništa grlim, vrti ti se, silaziti ne znaš, pustim te, u lancu najslabija karika si, lepo se kida, ples u besmislenom tempu se vrti, neutešno prebiraš nogama, nešto ti boli, osećam tvoje odlučno lice, još nisi svoj, ispod površine akordi su lažni, usne neme krikove ispuštaju, neskladni su glasovi, još uvek boli, to danonoćni kolo razdor širi uokolo, ili to je tek privid? Ne ustručavaj se! Neumorno besni, cvili žudnja, poslednje plane, i ništa boli, uokolo je to kolo danonoćni, sa sobom me nosiš, bez prekida se vrtimo, već samo ti postojiš, tebe vidim, čuvam sitna čuda... sad su stvarno bolne... Vrti se nemi film... iz prošlosti težak teret nosiš i sebe izgubljenog, ali vidi, strah prolazi, niti se kidaju... još ti držim ruku... Postojiš li? 11. juna 2015. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.montazsmagazin.hu/katzler-hilda-kolto-is-rossz-vonatra-szallt/

Dimény-Haszmann Árpád Ilyen repülés ez – Takav let je to

Dimény-Haszmann Árpád Kézdivásárhely 1977. szeptember 28. –

Ilyen repülés ez valahol azt olvastam, hogy a párjától elszakított énekes hattyú addig néz a felkelő napba, amíg kiég a retinája, majd vakon őrült repülésbe kezd. csak repül fölfelé. talán ott fölragyogtatja az ég szabadsága. a föl- vagy kifelé irányuló mozgás, azt hittem szabadság, de voltaképpen beszűkülés, ahogy a nap is fekete koronggá szűkül a szem- ideghártyán, ahogy a test beszűkül, az ütköző be- rogy, a fényszóró szétmegy, s az üvegfoglalat el- száll. ilyen repülés ez. a fény ver. eláll tőle a sza- vunk. csak a föld marad, egy ki-kihagyó szív rit- musával. érzem, ahogy egymáshoz gyűröm a meg- hajló fémeket, az erőszakkal megállított mozgást lassítva látom. előtte persze téged, ahogy együtt voltatok. ő épp kielőgült. te felkönyököltél, és fehéren, meztelenenül fölébe hajoltál. megint.

Takav let je to negde pročitah, od svog para otcepljen labud dotle gleda u izlazeće sunce dok mu se retina ne izgori, pa besomučan let započne. samo prema gore. možda zablistaće u slobodi neba. Verovao sam, kretanje prema gore ili van sloboda je, ali u stvarnosti je sužavanje, kao što i sunce na nervima oka u crnu kuglu se sužava, i telo se sužava, odbojnik se stropošta, reflektor se rasprši, stakleni okvir odleti. takav je to let. svetlost tuče. zbog toga ostajemo bez reči. tek zemlja ostaje sa po kojom izostalom ritmom srca. osećam kako savitljive metale zgužvam, silom zaustavljeno kretanje usporeno vidim. a ispred naravno tebe kako ste zajedno bili. on je baš svršio, ti si se nalaktila i belo, golo nad njega si sagnula. opet.  Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.hargitakiado.ro/cikk.php?a=MjYwMA==



Fekete Vince Ahol hiába – Gde uzalud

Fekete Vince Kézdivásárhely 1965. április 7. –

Ahol hiába Előbb csak a levelek ritkulnak meg, csak Egy-egy levél között lesznek nagyobb és Nagyobb szünetek, előbb csak a levelek, Majd az üzenetek is kimaradnak fokozatosan, Miután elmaradnak a mindennapi beszélgetések, Aztán a távolsággal együtt, a több óra Eltéréssel együtt összezavarodik minden, Hogy mikor volt nappal és mikor éjszaka, S mikor érhették volna utol egymást a térben... A napok jönnek-mennek, elszaladnak, Aztán a hetek, hónapok is, az elején még Oly nagyon várt találkák, az oly nagy Körültekintést, egyeztetést kívánó, ilyen- Olyan időközönkénti találkozások is elmaradnak A nagyon-nagyon messziről egymás felé tartók Között hol ezért, hol azért, aztán már az Emlékek is kezdenek lassacskán megfakulni, Elmosódni kezd a vállak íve, az arc képe, a Mosoly, elsuhan a hang az ájerben valahová... Hosszú hónapok múlva  tudja csak meg, hogy Az élet egyre mélyebb nagyvilági erdejénben, A világ egy másik, végtelenen túli felében Hogyan is és miként is volt, van, hogy éppen Mit csinált, merre járt, mivel töltötte idejét Az utóbbi egy-két-három hétben, hónapban, S ha változott, hát mi volt, ami azóta nagyon Jelentősen a most mát külön életében, csak egy- Egy ritka levélből, egy-egy sebet feltépő, kósza Esemesből, aprócska, finom jelzésból csupán...

Gde uzalud Prvo samo pisma se proređuju, samo Postaće sve veće pauze između Poslatih pisama, prvo samo pisma, Pa izostaće postepeno i poruke, Nakon što i svakodnevni razgovori izostanu, Zajedno sa udaljenošću, sa višesatnom Vremenskom razlikom sve se uskomeša, Kad je bio dan i kad je bila noć, Te kad bi se putem etera mogli sastati... Dolaze-odlaze dani, gube se, Pa i nedelje i meseci, između onih Koji se sa velikih razdaljina približavaju, Čas zbog ovog ili onog razloga izostanu Na početku još tako očekivani, brižljivo, Sa mnogo  usklađivanja pripremljeni, Samo povremeni sastanci, posle već I uspomene počinju da se blede, Isčeznu lukovi ramena, lik lica, osmeh, Negde u vasioni i glas se gubi... Tek iz ponekog pisma, zalutalog Ešemeša šta rane cepa, sitnih, finih znakova Mesecima kasnije sazna da u sve dubljoj Šumi velikog sveta, na nekom sasvim Drugom kraju, kako je bilo i kako je Sada, u zadnjih nekoliko nedelja, meseci, Šta je radila, kuda išla, kako je vreme Provodila i ako se nešto promenilo Šta je bilo ono što je značajno U sad već odvojenom životu... Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző



Lennert Móger Tímea Háromszög – Trokut

Lennert Móger Tímea Zombor, 1981. május 20. –

Háromszög Egymásnak vannak teremtve, a szívem vérzik, kirúzsozom a számat, két lábon járó kísértés a bánat: hozzám sem értél- hangulat vagy, a magamon érezlek-ruhák között, mintha a bőrömnek bőre volna, hasonlat forma remény: önmagán kívüli, csak a miénk, egymás nélküli lény…

Trokut Rođeni su da budu skupa, srce mi krvari, usne ružom namazane, tuga je na dve noge hodajuća kušnja: jesi između na sebi osećam odela nisi me dotakla volja, kao da mi je na koži koža, slutnja oblika poređenja: izvan okvira, isključivo je naša neovisna dihanija... Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://timea-versei.doroszlo.net/html/2009.html

Hajnal Éva Se szó, se dal – Ni reč, ni pesma

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. –

Se szó, se dal Szempillám mögé rejtelek, szívemben még lángoló kutak, minden létezés hangja hív, most mégis hallgatok. Nem kell már semmi, se szó, se dal, csendszólamok zengnek dallamot, nyitott tenyerem a semmiben kutat … … talpad nyomán hűvös csend andalog.

Ni reč, ni pesma Iza trepavica te sakrivam, u srcu mom još su plamteći bunari, glas postojanja tebe zove, ipak, šutim sad. Više ništa ne treba, ni reč, ni pesma, šuplje fraze tišine davore, otvoren dlan moj u ništa traga... ... hladna tišina prati tvoje tragove. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://lenolaj.hu/2016/08/01/hajnal-eva-se-szo-se-dal/