Keresés ebben a blogban

2017. december 10., vasárnap

Balázs József Hóesés – Sneži


Balázs József 1947. augusztus 30. –

Hóesés

A szürke égből hullott könnyek
földre érve gyöngyök lettek
Sneži

Iz sivog neba pale suze
na zemlji u bisere su pretvorene

Prevod: Fehér Illés
Forrás: a szerző

Podolszki József Barangoló törzsek – Nomadi

Képtalálat a következőre: „podolszki józsef”

Podolszki József

Feketics, 1946. júl. 28. – Újvidék, 1986. szept. 11.


Barangoló törzsek

Sátraik előtt
a sötétedés biztos határán
pipájuk füstje
szekercék éle
körbe barangol
szürkület kószál a lekek között
és a varázsló
minden titkok első tudója
is beleborzad

*

Puszták porát hordja a szél
csonka fűtövek közt lapul
készülődik már a sivatag
régi áldozások nem segítenek
vadászok hiába járnak oda
több napi lovaglás se kerít vadat nyilaikra
érintetlenül várják a csapdák a ravasz vadorzót
a halászok varsái is napra kerülnek
iszapos víztől sárosan
pásztorok barmai éles levelű gaznak megörülnek
veszőben az élet
bűbájos zacskók és dobok se hoznak változást
halotti torra se futja
hogy megnyugtassák a szaporán elhulló lelkeket
ember áldozat kell
mondja a táltos
meleg vére ahogy kiömlik
a szívben rekedt alvadt duzzadás
belei ráncos tüdőlebenye
még megmutatná mi honnan várható
s kiválasztják az ártatlanokat
kiket az ármány még ez ínségben is félve elkerült
és felszentelt karddal vad éneklések kürtök és dobok zsivajában
a legidősebb jós végzi a szertartást
mit fehér lován ülve néz néma iszonyattal a fejedelem
bor kerül az ivótülökbe
kézről kézre jár a vérrel sűrítet
de ez sem elég
a táltos most koponyát követel edénynek
abból igyanak áldomást hogy a csapásnak vége legyen
s történik minden kedve szerint
ám a puszták pora elülni nem akar
vadak az erdőbe halak a folyóba vissza nem térnek
szitkozódásokká nőtt könyörgések lármája hirdeti
beteljesül ím a végső ítélet

*

Táltos áll magában
nyugodt az arca nincsenek díszei
kezéből a bűvös szerszámok hiányzanak
szavára nem kíváncsi a had
kopják és íjak erősítik férfiak lelkét
az asszonyokkal meg nincs mit beszélni
szól hát a kúthoz kemény szavakkal
ám a kevés józanok már meg nem részegülnek
és a részegültek feje sem tisztul
forr a vér
fröccsen magasra a hadúr fája előtt
hol borral vegyítik és isszák a vezérek
öblös kupákból
hangjuk messzire zeng az eskütevőknek

*

Végszóra érkezik a pásztor
némán nézi a szétszéledőket
döntést hoztak itt a nemzetség férfiai
míg ő karámok közt figyelte füvek pusztulását
hallgatta barmok száraz hörgését
mert a víz a víz van kiveszőben
fonnyad a világ
itt van elhozta végső bizonyságát
minden romlásoknak
furulyacsonk lapul iszákjában
tenni kell tenni kell valamit emberek
mondja a kiürült sátortér előtt
da a szavaktól telített levegő
kiveti hangját

*

Távolra vetődött
barangoló törzsek
hazát keresnek
vándorlások kora
de akad közöttük hódításra termett
ki követni tudja a kóbor szellemet éji időben
és támadnak sűrű sorokba zárt harcos követői
isznak eskütevő vért a kupából
lesznek vezérei az eltévelyedett laza csapatoknak
kürt szava zeng hadak vonulnak
tárt még a világ

*

Csak dalai maradtak a kóbor nemzetségnek
legendákat cipel nyeregkápa alatt
múltat puhítva
barangol egyre
hazát énekelve

Forrás: Podolszki József Barna, Forum 1982. 19-23. old.


Nomadi

Ispred svojih šatora
na sigurnoj granici sutona
dim lula
oštrice sekira
kruži
među dušama sivilo luta
i vrač
prvi znalac svake tajne
takođe zadrhti

*

Vetar prašinu pustare nosi
između sakatih gomila trava se skriva
pustinja se već priprema
stara žrtvovanja ne pomažu
lovci u lov zalud kreću
njihove strele divljač ne nalaze
lukavog krivolovca stupice netaknuto čekaju
od mulja uprljane vrše ribara
na suncu samuju
stoka pastira oštrolisnom korovu se obraduje
život se gubi
promenu krasne kese i bubnjevi ne donose
i samrtna gozba izostane
da sve češće izgubljene duše umire
ljudska žrtva je potrebna
reče čarobnjak
kako njegova topla krv curi
u srcu zaostalo zgrušeno nabreknuće
njegova creva naborani zalisci pluća
još bi pokazali odakle šta se može očekivati
i izaberu nedužne
koje je zavera i u oskudici uplašeno zaobišla
i prosvetljenom sabljom u metežu divljih pesama truba i bubnjeva
obred nastariji prorok vrši
što poglavar na belom konju s užasom promatra
u kalež krvlju zgusnuto vino se sipa
iz ruke u ruku kola
ali ni to nije dovoljno
čarobnjak sad za posudu lobanju zahteva
da se udar sudbe završi neka halvaluk iz toga piju
i sve se prema njegovoj žeji dešava
ali prašina pustare se ne stiša
divljač u šumu ribe u reku se ne vraćaju
galama u proklinjanje pretvoreno preklinanje oglašava
zadnji sud evo ostvaruje se

*

Usamljeno stoji čarobnjak
lice mu je smiren ukrase skinuo
u ruci čarobne predmete ne drži
četa ge ne sluša
duše muškaraca koplja i strele jačajau
a sa ženama nema šta da se priča
pa tvrdim rečima bunaru govori
ali malobrojni prisebni više se zanesu
niti glave opijenih se ne bistre
krv ključa
ispred stabla poglavara visoko prsne
gde veziri sa vinom mešaju te
iz oblih pehara piju
glas zaverenika daleko se čuje

*

Pastir na kraju obreda stiže
razilazeće nemo gleda
muškarci plemena odluku su doneli
dok je on nestanak trave među oborima promatrao
suv hropot stoke slušao
jer voda voda se gubi
svet vene
tu je konačan dokaz
svake propasti
u prtnjači patrlj frule mu je
ljudi treba treba nešto učiniti
ispred ispražnjenog trga šatora kaže
ali glasovima pun vazduh
njegov glas potisne

*

U daljinu stigla
lutajuća plemena
domovinu traže
era seoba je
ali među njima i za osvajanje stvorenog ima
ko nestalan duh tokom noći pratiti zna
i ratoborni sledbenici u gustim redovima se javljaju
iz pehara krv zakletve piju
i raskalašene čete vezire će dobiti
čuje se rog vojske su u pokretu
svet je još otvoren

*

Od nomadskih plemena tek su pesme ostale
ispod sedla omekšavajući prošlost
legende nosa
o domovini peva
i neprekidno luta

Prevod: Fehér Illés

2017. december 9., szombat

Szabó Palócz Attila Tehertételek – Iskušenja


Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –


Tehertételek

kértelek volna
másra is talán, mit még
sejtés sem jelez,
kértelek volna, ha nem
holmi rejtjel ez;
lápos révben őszi est,
ennek terhe csak…
Iskušenja

možda bi te
i na nešto drugo molio, to što još
ni slutnja ne nagoveštava,
molio bi te da
nije skrivena oznaka;
na močvarno pristanište jesensko veče pada,
teret toga samo...

Prevod: Fehér Illés
Forrás: a szerző

2017. december 6., szerda

Dijana Tiganj Jelovnik za ljubavnike – Étlap szerelmeseknek


Dijana Tiganj Prizren 06. februar 1995. –


Jelovnik za ljubavnike

Vještica sam. 
Spremam ti večeru.
Zavešću te.
Poješću ti srce. 

Uzimam nož 
i režem bilje
kojim ću tu utrobu u 
požudu pretvoriti.

Jezikom oštricu kušam.
Kašikom miješam smjesu.
Tučkom ti ponos mrvim 
i muški ego gnječim.
Ostaće od tebe samo mrve
Krpom obrisane.

U vrelim tiganju 
jezik ću ti ispeći.
Oklagijom ću ti riječi 
u tijesto pretvoriti. 
Sve će ići glatko. 

Viljuškom ću ti oči probosti.
Vidjećeš samo mene.

U zarđalom tanjiru serviraću 
drugima sliku
naizgled 
srećnog para.
Étlap szerelmeseknek

Boszorkány vagyok.
A vacsorát neked készítem.
Meghódítalak.
Szívedet felfalom.

Fogom a kést
és zöldséget szeletelek
azzal amellyel ezt a gyomrot
sóvárgássá változtatom.

Az élét nyelvemmel próbálom.
A keveréket kanállal keverem.
Büszkeségedet termővel zúzom
és férfi mívoltodat sajtolom.
Csak morzsák maradnak belőled
Ronggyal letöröltek.

Nyelvedet forró
serpenyőben égetem.
Szavaidból nyújtófával
metéltet készítek.
Minden oly magától értetődő.

Szemedet villával döföm át.
Majd csak engem látsz.

Rozsdás tálcán tálalom
a vendégeknek
a látszólag
boldog pár képét.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: https://libela0.blogspot.rs/2017/11/poezija-dijana-tiganj.html

2017. december 4., hétfő

Enesa Mahmić Pismo Cvetajeve – Cvetajeva levele


Enesa Mahmić 4. mart 1989. –

Pismo Cvetajeve

Rainer,
Odgovaraj samo sa da
Na sve što ja hoću
Iz toga neće proizaći ništa strašno
.1

Vrijeme velike gladi
Otupila su me za zlo
U ove sitne sate
Umjesto kruha jedem njemačku poeziju
I nadam se, nadam da ćeš pisati.

A Volga se ispriječila između nas
Volga isprljana krvlju i barutom
Silne granice i barikade
Svaki dan donosi istu borbu
Istu otupljenost
Ponekad mi se čini da nisam dorasla ljubavi
Kao da znam samo žaliti.

Znam da ćemo se sresti negdje
Možda to mora biti veliki grad?
Mali gradovi ponekad obmanu

Dani protiču u dnu pustih ulica
Uvlačim pogled
Gdje faun ispija noćnu ogoljenost grozdova
Ne, ne bojim se umrijeti ovdje
Niti strepim od krvoločnih čuvara
Samo piši.

1Odlomak iz pisma Marine Cvetajeve
Cvetajeva levele

Rainer,
Mindenre ami akarok
Csak igennel felelj
Ebből semmi rossz nem származik.*

A nagy éhinség miatt
A gazság már nem lázít
Így az éj közpén
Kenyér helyett német költészetet fogyasztok
És remélem, remélem jelentkezel.

Elválaszt bennünket a Volga
A vérrel és lőporral szennyezett Volga
Határok és barikádok
Minden nap ugyan azt a harcot hozza
Ugyan azt a fásultságot
Néha úgy érzem a szerelmet nem érdemlem
Mintha csak gyászolni tudnék.

Tudom valahol majd találkozunk
Talán nagy városnak kellene lenni?
A kisvárosok néha átvernek
A napok az utcák mélyén telnek
Tekintetemmel oda húzódok
Ahol faun szemezi az éji csonka fürtöket
Nem, nem félek a haláltól
A vérszomjas porkoláboktól sem félek
Csak írj.

*Részlet Marina Cvetajeva leveléből

Fordította: Fehér Illés
Izvor: autor

Faiz Softić Kolona – Embersor


Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. - 


Kolona

          Pobjeglim iz Sirije

Znam. Dobro poznajem taj put.
I ne smijem se zakleti da ja
Ili neko iz kolone
Koja se protezala od Bosne
Do kraja Svijeta
Nije zgazio mrava.
Mrava iznad čijeg rasta
Ljudi divljaju do besvijesti,
Ili do umora.

Znam, bježao sam i strah gnjilio
Pod mojim pazuhom.
Strah i stid -
Od kuće rodne bježimo.
Tražeći dom
padamo u nepovrat.
Sa mnom je išao pod ruku moj strah
I šaptao mi uspavanku.
Jer tamo – ko me čeka?!
Ko će se smilovati da primi sve moje
Patnje,
Strepnje,
Sve moje falinke
I sve moje želje,
Jer – živ sam, ili to želim biti.

Stid me što bježim,
I hulja što postah.
Sve to znam i srce mi postaje bomba,
bomba koja će me ubiti.
Na nebu zvijezde
Puće usnicama i zabezeknute šute.
Da nismo utekli
Oni bi nas ispratili
Ili se na hiljadu načina dovijali
Da nas nema.
I nema nas.

Evo nas u koloni sanjalačkoj
Pred pendrecima,
žicama,
Pred pticama
čiji se let kameni.
Kako su ozeble ruke prazne!
Milosti, dajte milosti....
Mrtva poručuju djeca
dok ih more istura na obalu pješčanu.
Ja nisam harfa
Niti onaj zgaženi mrav
A mogao sam biti
ili ću biti.
Mrav iznad čije visine divljamo.
Ukorelu nosimo krv
I svoje sjeme nosimo
u neki nepoznati kraj,
Sjeme iz kojega ćemo pronići,
I biti suncokreti.
Ako nam se smiluju...

Embersor

          Szíriai menekülteknek

Tudom. Azt az utat jól ismerem.
És nem mernék megesküdni hogy én
Vagy valaki  a Boszniától
a Világ végéig húzódó
Embersorból
Hangyát nem gázolt.
Az emberek által ájulásig
Vagy haláláig gyötört
Hangyát.

Tudom, menekültem és a félelmet
Hónom alatt tápláltam.
Félelmet és szégyent –
Szülőházunkból menekülünk.
Hazát keresve
visszautat nem hagyva.
Velem együtt félelmem jött kézenfogva
És altatódalt ő suttogott.
Mert ott – ki vár?!
Ki lesz az a kegyes, aki meghallgatja
Szenvedésemet,
Szorongásomat,
Panaszaimat
És kívánságaimat,
Mert – élek, vagyis szeretnék.

Mert menekülök, szégyellem
És düdös, mert menekülő lettem.
Mindent tudok és szívem bombává alakul,
engem ölő bombává.
Az égen a csillagok
megrepedt ajkakkal, megdöbbenten hallgatnak.
Ha nem szöktünk volna,
Ők kísértek volna ki
Vagy ki tudja milyen módon tesznek arról,
Hogy ne legyünk.
És nem vagyunk.

Itt az álmodozó embersorban vagyunk,
Gumibotok,
Szögesdrótok,
Kővé vált madarak
Előtt.
Hogy fáznak az üres kezek!
Könyörüljetek, könyörüljetek…
A tenger által homokparta dobott
Halott gyerekek üzenik.
Én nem vagyok hárfa
Sem az eltaposott hangya,
Pedig lehettem volna
vagy lehetek még.
Hangya, amelyen bosszúnkat kitöltjük.
Az ismeretlenbe
Makacsul visszük
Vérünket és ivarsejtünket,
Ivarsejtünket, amelyből
Napraforgó lesz.
Ha megkönyörülnek…

Fordította: Fehér Illés
Izvor: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 60-61. str.

2017. december 2., szombat

Kim Addonizio What do women want? – Amit a nők akarnak


Kim Addonizio Bethesda 31. jul 1954. –


What do women want?

I want a red dress.
I want it flimsy and cheap,
I want it too tight, I want to wear it
until someone tears it off me.
I want it sleeveless and backless,
this dress, so no one has to guess
what’s underneath. I want to walk down
the street past Thrifty’s and the hardware store
with all those keys glittering in the window,
past Mr. and Mrs. Wong selling day-old
donuts in their café, past the Guerra brothers
slinging pigs from the truck and onto the dolly,
hoisting the slick snouts over their shoulders.
I want to walk like I’m the only
woman on earth and I can have my pick.
I want that red dress bad.
I want it to confirm
your worst fears about me,
to show you how little I care about you
or anything except what
I want. When I find it, I’ll pull that garment
from its hanger like I’m choosing a body
to carry me into this world, through
the birth-cries and the love-cries too,
and I’ll wear it like bones, like skin,
it’ll be the goddamned
dress they bury me in.



Amit a nők akarnak

Piros ruhát akarok.
Legyen rövid és olcsó,
testhezálló, hordjam mindaddig,
míg valaki le nem szakítja rólam.
Legyen ujjatlan és hátul nyitott
ez a ruha, hogy ne kelljen találgatni,
mit rejteget. Az utcán Triftija és
az alkatrészek üzlete előtt akarok gyalogolni,
a kirakatokban csillogó rengeteg kulcs előtt,
Vong úr és felesége előtt, akik a kávézóban állott
fánkot árulnak, Gera testvérek előtt, akik
a disznókat, sikamlós pofájukat vállaikkal felpeckelve,
a teherkocsikról talicskába dobálják.
Úgy akarok gyalogolni, mint ezen a bolygón
az egyetlen nő és választhatok.
Azt a piros ruhát akarom.
Azt akarom, hogy
páni félelmedet igazolja bennem,
hogy bizonyítsa, se te se bármi más
nem érdekel,
kivéve, teljesüljön akaratom. Ha megtalálom, a fogasról
úgy tépem le, mintha testet választanék
amelyik erre a világra
szülői sikolyok és szeretői sóhajokkal kísérve kézbesít,
és csontokként, bőrként viselem,
átkozott ruha lesz
melyben el is temetnek.

Fordította: Fehér Illés