Tijana Rakočević Nešto sasvim – Valami egészen

Tijana Rakočević Podgorica 23. juni 1994. –

Nešto sasvim

Nož između lijeve potkoljenice i vitoga rebra
Nož je ušao u sve anatomske priručnike
Nož je magnat koji polako uspostavlja monopol
Nož je jarence koje očekuje… o bože vuk
Nož je zatucani fakultetlija sa britkim jezikom
Nož je brak između dvoje zakrvljenih od kojih nijedan nije živ
Nož je temopilsko obrazloženje prirodnih pojava
Nož je škakljiva tema o kojoj se govori sa uživanjem
Nož je malo ludilo koje je prelazno rješenje
Nož nema mnogo smisla za humor
Nož vjeruje u idealne proporcije
Nož se suprotstavlja svim zakonima tupologije
Nož je uporan u svojoj namjeri da zađe u suštinu
Nož nema svoje mišljenje ali ga rado dijeli sa drugima
Nož ih namami a onda ih… znaš već
Nož se boji nerada kao da je komunista
Nož je niko i ništa bez svoje drške
Nož se sada dobija uz igračke
Sada se nosi umjesto mobilnoga telefona
Đe je bio tvoj nož kad sam te zvala kaže žena
Kupio sam veći i bolji kaže muž
Nadam se da smo shvatili
Život bez njega i nije neki život
Primitivno

Izvor: https://okf-cetinje.org/tijana-rakocevic-ocudenje/

Valami egészen

Kés a bal lábszár és a lengőborda között

A kés minden anatómiai kézikönyvben jelen van

A kés monopóliumot lassan teremtő mágnás

A kés várakozó gödölye... istenem farkas

A kés szószátyár ügyefogyott egyetemista

A kés két halálos ellenség közötti frigy akik közül egyik sem él

A kés a természetes jelenségek temopili magyarázata

A kés izgalmas téma élvezettel emlegetik

A kés valamiféle szédületes átmeneti megoldás

A kés humorérzéke hiányos

A kés hisz a makulátlan arányokban

A kés mindenféle rögeszmének ellenáll

A kés nem tágít szívósan a lényegbe tör

A kés szívesen ad tanácsot de véleménye nincs

A kés csábít utána meg... te is tudod

A kés fél a tétlenségtől mintha kommunista lenne

A kés nyél nélkül semmit sem ér

A kés most egyúttal játék is

Mobiltelefon helyett hordják

Hol volt a késed mikor hívtalak kérdi az asszony

Nagyobbat és jobbat vettem mondja a férj

Remélem érthető

Nélküle az élet nem is élet

Kezdetleges

Fordította: Fehér Illés

Mišo L. Korać Psi koji su iza nas ostali popišani – A mögöttünk maradt lepisált kutyák

Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –

Psi koji su iza nas ostali popišani Grad se zaustavio naspram njega i voza. Jedino je stanični policajac zadržao pogled na njemu. Znao ga je zbog neobičnog šešira. On ni zbog nje ni zbog njega nije hrlio niz peron. Činilo mu se da se grad nimalo ne mijenja. I on se nije mijenjao... Ni ON ni grad. Bojazan da se ONA ne promijeni učinila je da biva. Bivao je uvijek jer je Ono uvijek bivalo u njemu. Da bi savladao strah upotrijebio je telefon. Mogućnost da budemo u kontaktu a ne viđeni razvijala je od svoga pronalaska naprava bez očiju i dodira. To je izazivalo radost kod ljudi koji su joj se često podarivali. Radost.?! Jedino je njeno radovanje istovjetno sa dječijim. Zbog njega se rijetko ko radovao... čak ni Mojsije... mada mu se nekada svesrdno zahvaljivao... Ono... Hvala Mojsije ili počnimo iz početka... Ona je odredila njegovu želju da se sakrije između mantila i šešira... On o tome nije razmišljao. Možda su ulice postavljene bez reda ali zacijelo nijesu i smjerovi. Njihova vjernost je lagano gubila značenje. Smetalo je mnogo što šta od dugog hodanja u nazad, uspomena, zagonetke i valjda i iskrenost. U mraku se nijesu vidjele ni njegove oči, sjede vlasi, niti početak njenih bora, samo se osjećala njihova prisutnost u svemu što biva. Bivala su oko njih jedino djeca vesela i nasmijana. Svjetlost od šibice brzo ugasne i jedino se zadržava dugo u očima... Boja očiju u mraku se ne može raspoznati... Mrak... Osjećanje tamnog... Tako...! Tako...! Zašto me tako gledaš...? Zenice se skupljaju ispod naočara... Mučnina u stomaku... Ljubav... Tada sam došao rano! Da, nisam znala da si u gradu..! Ako se izađe rano na put onda još ima vremena. Kasno ni jedna ulica ne biva. Postojanje u nečemu kasnom je potvrda da nijesmo. Mi bi željeli da uvijek jesmo, tako je najbolje. Pogrešno saopštene tajne remete svoju tajnost. Prijatelji...! Možda..? Šteta u spavanju i nije šteta ukoliko nas objedinjuje. Telesno sa bestelesnim. Zezaš se..? Ne, volim...! Ženu..? Da...! Zajebavaš..? Ozbiljno..! Čovjek ponekad mora i sam odlučivati. Ostati il ne ostati, to ti je kao "Biti li ne biti"... Šekspir... Kapiraš.?! Možda, ne znam? Moram ti reći, znaš nikad nijesam rekla...! Urađeno kao i rečeno... ljubomoran sam. Zar..? Aha.. ne znam.? Bojazan da sami sebe ne progutamo nije od mraka od hodanja je... Unazad, korak po korak... Sve se ulice zaustavljaju ispred autobusa. Ulice koje hodaju postoje jedino u priči. Priča...! Da...! 22. Maj...? To je neko drugi... A, da... Vjerovatno ONA prva...? Ja sam 21. Juna...!      Ispraviću priču... Ne moraš..! Zajebavaš...? Priče se ne mogu mijenjati... Priče se mogu dopunjavati... Sve biva jednom ili nikada. Kao mi... Hvala ti za ovo veče...! Nisi dao da bude lepše...! Obziri..! Ti ličiš na mene..! Jebo te... Kakav bi mi bili par..? Zgrade mijenjaju svoje ulaze, autobusi putnike, ptice boravišta, narodi istoriju, ulice svoja imena... Jedino mi ostajemo isti. Psi koji su se uporno motali oko nas i klupe odavno su ostali iza nas popišani, zapišavajući svoju tetitoriju. (Pauza) Ovdje namjerno prestajem da mislim o tome...!

A mögöttünk maradt lepisált kutyák A város vele és a vonattal szemben állt meg. Egyedül az állomáson lévő rendőr méregette. Furcsa kalapjáról rögtön felismerte. Sem a lány, sem a rendőr miatt nem sietett. Úgy vélte, a város semmit sem változott. Ő sem változott... Ő sem, a város sem. A félelem, nehogy a lány változzon, az változtatta. Az mindig benne motoszkált. Hogy félelmét legyőzze, a telefont vette igénybe. A kapcsolatteremtés a nélkül, hogy látnánk egymást, a szem és érintés nélküli készülék feltalálása óta fejlődik. Sokak számára külön örömet jelent. Öröm.?! A gyerekörömmel egyedül a lányé azonos. A fiúért kevesen lelkesedtek... még Mózes sem... pedig sokszor tiszta szívből szólt hozzá... Valahogy így... Köszönöm Mózes vagy kezdjük előlről... A lány miatt rejtőzött a kabát és a kalap közé... Ezen nem töprengett. Az utcák talán rendszertelenül építettek, de az irányok meghatározottak. Hűségük jelentősége lassan kopott. A hosszú menetelés alatt, a visszaúton, sok minden zavarta, emlékek, rejtélyek és talán az őszinteség is. Sem a fiú szeme, sem őszülő haja, sem a kezdeti ráncok a sötétben nem látszottak, csak jelenlétük volt, minden történetben, érezhető. Körülöttük vidámak, gondtalanok csak a gyerekek voltak. A gyufaláng gyorsan ellobban, hosszan pusztán a szem őrzi... A sötétben nem lehet felismerni a szem színét... Sötét... Homályérzékelés... Így...! Így...! Miért nézel így...? A szemüveg mögött összehúzódik a szembogár... Émelyeg a gyomor... Szerelem... Akkor korán jöttem! Igen, nem tudtam, hogy a városban vagy...! Ha korán vágsz az útnak, akkor még van idő. Későn egyetlen út sincs. Valami későben létezni, csak bizonyíték, nem létezünk. Szeretnénk váltig lenni, ahogy a legjobb. A tévesen közölt titkok töbé már nem titkosak. Barátok...! Talán...? Nem káros az alvás, ha egyesít bennünket. Testet a szellemmel. Ugratsz...? Nem, szeretem...! Az asszonyt...? Igen...! Heccelsz...? Komolyan...! Az embernek néha egyedül kell dönteni. Maradni vagy nem maradni, ez olyan, mint a „Lennie, vagy nem lenni“... Shakespeare... Érted.?! Talán, nem tudom? Sosem mondtam, most el kell mondanom, szólt a lány...! Ha már megtetted... féltékeny vagyok. Tényleg...? Na... nem is tudom.? Félelmünk, hogy önmagunkat nyeljük le, nem a sötétből, a gyaloglásból ered... Visszafelé, lépésről lépésre... A busz előtt minden utca megáll. Gyalogló utca egyedül a mesében létezik. Mese...! Igen...! Május 22.-én...? Az valaki más... Ó, igen... Valószínű az első Lány...? Én június 21.-én...!      Helyesbítek... Nem szükséges...! Bolondozol...? Változtatni a mesén nem lehet... A meséket kiegészteni lehet... Minden egyszer vagy egyszer sem történik meg. Mint mi... Köszönöm  ezt az estét...! Nem hagytad, hogy szebb legyen...! Tekintettel...! Hasonlítasz rám...! A francokat... Milyen pár lennénk...? A házak bejáratokat, a buszok utasokat, a madarak fészkeket, a népek történelmet, az utcák nevet változtatnak... Ugyanazok egyedül mi maradunk... A körülöttünk ólálkodó kutyák és a lepisált padok, területek már régen elmaradtak tőlünk. (Szünet) Itt tudatosan szakítom meg gondolataimat...! Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Cseke Gábor Megosztott magány – Podeljena samoća

Cseke Gábor Kolozsvár, 1941. július 29. –

Megosztott magány Az öregség találkozik a kályhasuttal. Ez, valahogy, elkerülhetetlen. Tisztességgel köszönnek egymásnak. Az öregség pedig, aki már jócskán eltörődött, csöndesen megkérdezi: "Öledbe fogadsz-e?" A kályhasut eddig mindenkit befogadott, aki nála keresett menedéket. A fekete macska már régi-régi lakója. Miért ne fogadná be hát az öregséget is? És ha már befogadta, akkor az öregség kénytelen megosztani a helyét a macskával, aki, mert régebbi vendég, tudja a szabályt: mindaddig ura maradhat a helyzetnek, amíg simulékonyan viselkedik. Miért is ne tenné? Kedvére való az életfogytiglanig tartó, megosztott magány.

Podeljena samoća Sretne se starost sa zapećkom. To je nekako neižbežno. S poštovanjem se pozdravljaju. A starost, koja je već podosta oronula, tiho upita: “Primaš li me u svoje krilo?” Do sada zapećak je svakoga, ko god je kod njega utočište tražio, primio. Crna mačka je već odavno njegova stanarka. Pa zašto ne bi i starost primio? I kad nju je već primio, starost svoje mesto neminovno mora sa mačkom deliti, koja, kao starija sustanarka zna nepisano pravilo: sa situacijom dotle može vladati dok se pristojno ponaša. Pa zašto ne bi i tako ponašala? Po volji je ta, za večnost podeljena samoća. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://mek.oszk.hu/11900/11954/11954.htm#942

Acsai Roland Csigaház – Zemunica puža

Acsai Roland Cegléd, 1975. június 16. –

Csigaház Sápadt füvek közt csigaház – Megkövült örvénye Harminc év mélyre húz. És eszembe jut, Hogy mióta felnőttem, Vajon ki segít tavasszal a csigáknak Kitörni a télire házuk elé vont, Vékony mészfalat?

Zemunica puža U izbledeloj travi zemunica puža – Njen okamenjen vir U tridesetgodišnju dubinu me vuče. I pitam se, Otkad sam odrastao U proleće ko li puževima pomaže Da za zimu ispred njihovih kuća Podignut tanak zid od kreča probiju? Prevod: Fehér Illés

Forrás. a szerző

Ady András Aggódni-ne! – Ne-brinuti se!

Ady András Csíkszereda 1976. július 12. –

Aggódni-ne! nem sírás-rívás ez, dehogy is tragédia, semmi sem fúl itt már hüppögésbe, zokogásba, önsajnálatba, csak időnként egy kis lázpír jelentkezik, csupán apró gyulladt félrebeszélés néhány tárgyon...nos, azokon, amelyek voltak a tiedek

Ne-brinuti se! to nije plač, nije nikakva tragedija, ovde u slinjenju, jecaju, samosažaljenju više ništa se ne gubi, tek povremeno rumenilo groznice se javlja, samo sitno buncanje upale na nekim predmetima... da, na onima koji su tvoji bili Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Jász Attila Hanem – Ama

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

Hanem Pilinszky-para Rongyos felhőfoszlányokba csavarva az egek hajléktalanja az aluljáró csikkel és aprópénzzel teleszórt, sáros betonpadlóján félkómában fekszik, félkómában fekszik, és nem leszünk megváltva mi sem, ha nem tér magához, ha nem térünk magunkhoz harmadnap estig.

Ama Po Pilinskom* U dronjave krhotine oblaka uvijeno beskućnik neba na blatnjavom, čikovima i sitnišem punom betonu podvožnjaka u polukomi leži, u polukomi leži, i ni mi nećemo biti izbavljeni ako se do trećeg dana uveče ne osvesti, ne osvestimo. *Janoš Pilinski – mađarski pesnik Prevod: Fehér Illés

Forrás: Jász Attila: Belső angyal – készülő kötet 

Márkus László föl – gore

Márkus László Miskolc 1955. február 13. –

föl szárnyakat adj mankó helyett uram erőset a sasét ha kérhetem pilleszárnyakon csak csapongnék csalóka fény vagy csábító csillagfürt körül magasba törni vágyom föl föl föl egyre följebb magasra a felhők fölé honnan már csak porszem az ember s eltörpül minden mit alkotott távoli tájakra vágyom gigászi bércek közé hol szerény gyopár honol ott raknék új fészket veled hogy ne érhessen el ne húzzon le e halódó világ tengernyi baja 2018. 07. 20.

gore gospode moj umesto štake krila mi daj jaka ako smem moliti orlovske krilima leptira bi tek oko varljive svetlosti ili primamljivog snopa zvezda lebdeo visina me mami gore gore gore sve više u vis iznad oblaka želim gde je čovek samo zrno prašine i sve što je stvarao gubi se čežnja me u daleke krajeve vuče među beskonačne vrhove gde runolist cveta gnezdo bi s tobom tamo pravio da te beda tog sveta na samrti ne dostigne ne povuče 20. 07. 2018. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző