Živko Nikolić Sizif – Sziszüphosz

Živko Nikolić Koprivnica kod Zaječara 13.11.1958. –

Sizif On komad cigle u svoju torbu stavi i drugi mu pridoda, ali krišom, kao da najveću tajnu pohranjuje. I vasceli dan taj dragi teret nosi, zbog njega u vrevi ljudska ramena razmiče, svima se klanja, svima se osmehuje, i autobusima i zidu, i bubama na zidu. Na šalterima, pun ponosa, uporno čeka i ne zna zašto mu je ta građa potrebna, ali oseća u disanju božanski sklad kada se ruka za stopalom pomeri, uzdah koji potom sledi, osmeh koji se od uzdaha otme. Sve je tu, u pravoj meri.

Sziszüphosz Sziszüphosz  követ rakott puttonyába és valaki más is, de suttyomban, mintha a legnagyobb titkot rejtené. És naphosszat cipeli azt a kedves terhet, miatta választ szét vállakat a tömegben, mindenkinek hódol, mindenkire mosolyog, a buszra is, a falra is, a falon lévő bogarakra is. A tolóablakok előtt büszkén várakozik és nem tudja, az az építőkocka miért kell neki, de levegővételkor isteni összhangot érez, mikor a kéz a talp felé közeledik, a sóhaj, ami ezután következik, a mosoly, ami a sóhajból fakad. Minden jelen van, megfelelő arányban. Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://www.kul-tim.net/?p=138#comment-8809

Tanja Stupar – Trifunović S onu stranu – Arra az oldalra

Tanja Stupar – Trifunović, Zadar 20. 08. 1977 –

S onu stranu

ocu,

Kad umreš ništa ti više ne treba

čak i ljubav bližnjih postaje teret koji isparava na vrelom suncu

zar su me ove krhke stabljike držale

u ovom bodljikavom šipražju

zar su me oči varale da postoji ljubav među slabima

koja će me probuditi ujutro

zar sam vama vjerovao i vama i pticama

koje sada svoja gnijezda jednako pažljivo sastavljaju

i suncu koje je obećavalo vječnost dječijim igrama

među mravima i bubama

zar sam svemu tome davao sebe

i usnama i dlanovima pipao površine

hrapavog mekog užasnog

ispunjavajući sobom zapreminu ove male podmornice

(lagan sam nose me moji sinovi u rukama ali ja sam već tuđi)

samo sam zaspao samo sam jutru razbio čelo osmijehom

je li ovako bog na dah spasavao jedno po jedno

i selio iz mašte u zbilju sve nas

baš kao što ja sad obrnutim putem putujem

i kao da sam vanzemaljac

ništa zemaljsko ne služi ničemu na ovom letu

smiješne su igračke oko mene

lopate plastično cvijeće i drvena kapsula za nigdje

ovdje se opraštamo

jer niko od vas više ne razumije moj jezik palih svetaca

koji su opet uzdignuti na svoje mjesto

i lišeni srodnosti sa stvarima

gubeći zapreminu bivajući lakši

u nekom kosmosu koji drhti nježno

kao posljednji otkucaji mog srca

nježno toliko tiho

da niko nije čuo

kada je preskočilo

s onu stranu

Izvor: autor

Arra az oldalra

apámnak

Ha meghalsz már semmi sem kell

még a forró napon elpárolgó szeretteid szeretete is teher

hát ebben a tüskés bozótban

ezek a törékeny törzsek tartottak

hát csaltak szemeim hogy létezik az engem reggel ébresztő

gyengék közötti szerelem

hát maguknak hittem maguknak is a madaraknak is

akik most fészküket egyaránt gondosan rakják

és a hangyák és bogarak közötti gyerekjátékoknak

örökkévalóságot ígérő napnak is

hát mindennek adtam át magam

ajkammal is tenyeremmel is az érdes puha félelmetes

felszínt tapogattam

önmagammal töltve ki a kis tengeralattjáró térfogatát

(utódaim kezükön hordanak könnyű de már idegen vagyok)

csak elaludtam csak mosolyommal a reggel homlokát törtem szét

ugye az úr leheletével egyikünket a másik után így mentett át

és az álomvilágból a valóságba költöztetett

pont így ahogy most én ellenkező úton utazom

és mintha földönkívüli lennék

ezen a röptén hasznavehetetlen minden ami földi

nevetségesek körülöttem a játékszerek

a lapátok a művirágok és a sehová nem érő fakabin

itt búcsúzunk

többé senki sem ért mert az elesett szentek nyelvén szólok

akik saját helyükre emeltettek

a valósághoz immár semmi közük

űrtartalmukat veszítve könnyebben

mint utolsó szívdobbanásaim

valamilyen gyengéden remegő kozmoszban

lágyan annyira halkan

hogy senki sem hallotta

mikor átugrottak

arra az oldalra

Fordította: Fehér Illés

Jasmina Topić Idi – Menj

Jasmina Topić Pančevo 4. avgusta 1977. –

Idi Idi onda a ipak dođi nekad nazad sa tri tačke na dlanu Ponesi neku zaista dobru vest da možemo sasvim lako i penušavo da nazdravimo Sačuvamo je za crne dane i vedre noći među upaljenim svetiljkama Idi da pronađeš dovoljno razloga za smeh Dopuniš mesta praznine i mesta gde rastu gomile prećutanog Bregovi pod kojima prelako srušiš se u život Ostavi onda ipak meni tri tačke za sve čime se ne dopunjavamo Jutarnja svetla koja nećemo ugasiti dok ustajemo u dan Oblačne ili preduge noći  zimi kada su i svetiljke neko rešenje potrage za toplinom Za radoznalost dok šeni ispred prodavnice tek imenovanih želja i bez kusura i bez koske i bez idi što jednako znači i kad ga čitaš unazad ...

Menj Menj hát mégis tenyereden a három ponttal látogass meg néha Igazán jó hírt hozz magaddal hogy önfeledten felszabadultan koccinthassunk A felgyújtott égők között őrizzük meg a gyász napjaira és a vidám éjjelekre Menj lelj elegendő indokot a mosolyra Töltsd fel a megüresedett tereket és az elhallgatott halmazokat termő területeket Hegyek melyek alatt túl könnyen sűllyedsz az életbe Mégis hagyd meg nekem azt a három pontot mindazt amivel nem egészítjük ki egymást A reggeli fényt amit nem oltunk el míg nappal fel nem kelünk A borús vagy túl hosszú téli éjjeleket mikor a meleg után kutatva az égők is valami megoldást nyújtanak A kíváncsiságért míg az épp megnevezett kívánságok áruháza előtt bolondozik pénz nélkül is csont nélkül is mennem nélkül is ami visszafelé olvasva is ugyanazt jelenti ... Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://jasminatopic.blogspot.com/2016/12/blog-post_18.html

Darko Daničić Časovi – Órák

Darko Daničić Ljig 21. januar 1961. –

Časovi

1.
Ništa ne mere, časovi samo pričaju priče
kojima ograničavaju svet u nama. Trenuci
od kojih smo brižljivo sazdani rastu
kao pljusak usred noći, mokri stub koji u blesku
premosti čekanje između udaljenih svetova.
Sati i minuti, telefonski pozivi, žive u neumerenosti,
od neumerenosti, u lakomoj peni nečitkih glasova.
Teško je dosanjati vreme koje je preostalo,
rasaditi sate u spora sećanja, kao u prolećne vrtove
pune polena i iskričavog vazduha.
Od svega što živi samo mi želimo
više života od ovog što imamo.

Usplahireni tom navalom neispričanih priča,
skriveni pod nevericom zauzdanih senki,
osećamo hipnotičku moć pozlaćenih zupčanika
čije nas kazaljke bešumno brišu.

.

2.
Otkako su prošle godine, svet je utihnuo
a neučinjeno raste u tebi.
Samo se verzije događaja množe.
Toliko sekundi i minuta ne možeš
držati u sebi i izlaziš kao kad mladi zečevi
napuštaju legla da bi osetili navalu života
u trenu kad prasne pucanj.

Trči, zeko, trči,
lavež je prekrio nebo nadimljeno barutom,
pa je ono ugljen koji će jednom izgoreti
i otkriti gde je utrnula svetlost susrela slepe oči
Zevsovih i Temidinih kćeri.

Trči, samo trči,
oči goniča sevaju,
tvoj život mere brži otkucaji
od mog kasnog razumevanja:
život je spora spoznaja,
pogasiće se monitori
igrica će se završiti,
a novi ljudi dobiće
stara imena.

Izvor: http://eckermann.org.rs/article/masta-onostranog/

Órák

1.

Tehetetlenek vagyunk, az idő egyre csak meséli

világunkat korlátozó meséit. A pillanatok

gondosan összeválogatott alkotórészeink

éjféli zuhatagként nőnek, a villanásban távoli világok

közötti várkozást áthidaló nyirokoszlop.

Az órák és percek, telefonhívások a kusza hangok

könnyed habjában, a szertelen szertelenségében élnek.

Maradék időnket megálmodni, az órákat

a lassú emlékezetbe oly nehéz szétültetni, akár

a virágporral és rikoltó levegővel telt tavaszi kertbe.

Attól, amit nyújt az élet, az élők közül

egyedül mi akarunk többet.

Az el nem mesélt mesék támadásától riadtan,

a megfékezett árnyak bizalmatlansága alá rejtőzve

érezzük az aranyozott küllők hipnotikus hatalmát,

melyek mutatói nesztelenül törölnek bennünket.

2.

Évek múltán elcsendesedik a világ,

benned meg az elmulasztott tettek áradnak.

Csak a történet változatai szaporodnak.

Annyi pillanatotot és percet nem tudsz

magadban tartani, hát úgy lépsz, mint

kotorékból a növendéknyulak, hogy a puskalövésben

megérzzék az élet lüktetését.

Szaladj, nyuszi, szaladj,

az ugatás lőporfüsttel takarta be az eget,

nem más, mint szén, egyszer ellobban

és kideríti: az eloltott fény Zeusz és Themisz lányai

vak szemével hol találkozott.

Szaladj, szaladj csak,

villog a hajcsár szeme,

életedet késő eszmélésemtől

gyorsabb dobbanások mérik:

lassú felimerés a lét,

a képernyők kialszanak,

megszakad a játék,

az új emberek meg

a régi neveket kapják.

Fordította: Fehér Illés

Acsai Roland Üveggyöngy – Biser od stakla

Acsai Roland Cegléd, 1975. június 16. –

Üveggyöngy "Johanna ma sírt először, mármint igazi könnyekkel, öt hónaposan. Eddig csak a hangja sírt, a szeme száraz maradt. (Jellemző, hogy arra a napra nem emlékszünk, amikor először felnevetett.) Odakint olvadni kezdett a hó, sírtak az ereszek, és talán utánozni akarta őket. Megindultak a könnycsatornák, és kiáradtak a kék szemek apró tavai. Persze nem nagyon, mindössze két kis átlátszó üveggyöngy gurult ki belőlük, de olyan váratlanul, mintha könnyezni kezdett volna egy Mária-szobor. "

Biser od stakla "Johana je danas prvi put plakala, onim stvarnim suzama, sa svojih pet meseci. Do sada je tek njen glas plakao, oči su joj suve ostale. (Svojstveno je dan kad se prvi put zasmejala nije zapamćen.) Vani sneg počeo se topiti, oluci su plakali i možda je oponašati taj prizor htela. Krenuli su kanali suza i sićušna jezera plavih očiju su nabujale. Ne baš previše, iz njih svega dva prozirna bisera od stakla iskotrljala, ali tako iznenada kao da je jedna statua Marije počela suziti.“ Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Jász Attila Nem akar – Neće

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

Nem akar duinói paradoxon Szárnyas hajóról nézni a halk, halódó partot, ahogy Isten szépen lecsupaszít mindent, alkot, egy angyal meg a szikláról nézi a tengert, vizet, köveket, szemetet, nem akar, nem akar látni embert.

Neće duinovski paradoks Motriti tihu, klonulu obalu sa katamarana, kako Gospod polako sve ogoli, stvara, a jedan anđeo more, vodu, belutke, šlam sa stene gleda, neće, neće da vidi čoveka. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.lyrikline.org/de/gedichte/nemakar-7621

Kovács I. József Égi jelre várok – Nebeski znak čekam

Kovács I. József Budapest 1944.január 27. –

Égi jelre várok Jajj!... történjen már végre valami Fellegekre tapasztom szemeim, Már csak az égi jelre várok… Csapongó éveim sirályok, Szabdalják, felfalják időmet, Tüdőmet, mellemet szorítják A türelmetlenség kínjai. Várom a csodát, az istenit… Nem elég!... csinálni kell valamit! …megváltó szándékkal, emberit…

Nebeski znak čekam Joj!... neka se konačno nešto desi Oči na oblake lepim, Samo nebeski znak čekam... Galebovi su moje buntovne godine, Vreme mi seckaju, sliste, Pluća, grudni koš Patnje nestrpljivosti stežu. Čekam, božje čudo... Nije dovoljno!...učiniti treba nešto! ...namerom izbavljenja, ljudsko... Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.kovacsijozsefversei.hu/cikkek/a-feny-fele-fordulva.html