Szente B. Levente (ha akarom) – (ako želim)

Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –

(ha akarom) végre komolyan vehetnéd valamelyik éned segítened kell egyedül nem megy nem áll jól neked a színészet mintha én lennék a gyermek te meg akit sosem láttam még elhiheted nekem változnod kell addig amíg lehet míg nem késő figyelsz te egyáltalán – mellettem gyere szépen na látod így is lehet pszt hallod a szeleket a tengert milyen más itt a naplemente és azok a sziklák ott fent mint ha az eget karcolnák egyszer megmásztam jó régen volt nem is emlékszem te akkor megvoltál azt hiszem mennyi turista mennyi idegen mégis mintha ebben a látványban mindannyian egyek lennénk ott annál a partra vetett hajópalánknál emlékszem éppen kagylóhéjakat gyűjtöttem megállt mellettem egy szerzetes hosszasan nézett kezében üres tál meg egy fakanál és csak nézett nézett egyenesen a szemembe azt mondta szakács leszek egy másik életünkben ha akarom a felesége is lehetek vagy akármi de akkor nélküle nem kell azonnal döntenem most vezekli le azt amit én elrontottam ki tudja vonta meg vállát ki tudja még mi jöhet a gyermeknek intett de rám felém többé nem nézett úgy ment el úgy kacagott de én ezt máig nem értem ha akarom ha nem álmaim egyikére nagyon emlékeztet ha akarom.

(ako želim) konačno bi jedan od tvojih osobina mogao ozbiljno shvatiti trebaš pomoći sam ne ide gluma ti ne pristaje kao da sam dete ja a ti koga još nikad nisam video veruj mi moraš se menjati dotle dok je moguće dok nije kasno pratiš li me uopšte – pored mene hodaj vidiš i ovako je moguće tiho čuješ li vetra more kako je ovde zalazak sunca drugačiji i one stene tamo gore kao da nebo dotiću jednom sam ih savladao više se ni ne sećam kada a ti si već tada postojala bar pretpostavljam koliko turista koliko stranaca ipak kao da smo u tom prizoru kraj one na pučinu bačenu olupine svi isti sećam se baš sam školjke sakupljao kraj mene je jedan monah u ruci sa praznom činijom i drvenom kašikom zastao dugo me je gledao samo je gledao pravo u moje oči rekao je biću kuvar u nekom našem drugom životu mogu da mu supruga budem ili nešto drugo ali onda bez njega odluku ne moram odmah doneti sad ispašta zbog onog što sam ja pokvario ko zna i ramenom je trgnuo ko zna šta još sledi detetu je mahnuo ali mene više nije ni pogledao tako je otišao tako se grohotao ali to ni do dan danas ne razumem želim li ili ne na jedan moj san me podseća ako želim. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Ady András Vágy – Težnja

Ady András Csíkszereda 1976. július 12. –

Vágy nem az utolsó karácsony marad meg, melyen még négyen voltunk, nem az, a mindig ide-oda ugrál éveket, saját magammal harcolom, a pontosítást, mintha ez olyan igazán, oly komolyan fontos lenne, s nem azért élek, hogy legyen minden alvás egy védhetetlen végtelen birodalom, amelyben boldogan él holtában is családom és a perpetuum mobile gyermekkorom

Težnja to što ostaje nije poslednji Božić, kad smo još zajedno bili, ne to, borbe tokom prevrtljivih godina, preinačenja uvek sam sa sobom vodim, kao da bi to onako istinski, onako ozbiljno važno bilo, te ne živim zbog toga da bi svako spavanje nekakva bezgranična, neodbranjiva imperija bila u kom bi moja porodica i nakon smrti a i moje perpetum mobile detinjstvo sretno živeli Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Milan Rakulj Slovenske duše – Szláv lelkek

Milan Rakulj Livno 5. decembar 1985. –

Slovenske duše Našem narodu ne trebaju pokojnici on oplače i živog čovjeka. Bili mi na frontu ili u kafani iako nam je svugdje sloboda cilj kao da uvijek lagano umiremo za nama se osjeća neki majčinski žal. Slovenske duše, na muku navikle, ipak ne prihvataju ništa osim sreće kod nas je tako – po genetskom kodu, nebo je naša glavna teritorija stoga nam je i teško na zemlji. Ko nas ne zna rekao bi da smo u surovoj borbi sa samima sobom a ne u običnom dijalogu sa svemirom; svađamo se i mirimo kao godišnja doba i uvijek nanovo ostajemo naivni. Laici su o nama mislili štošta a pametni baš od nas naučili šta je to ljubav.

Szláv lelkek Nemzetünknek nem kellenek halottak, hisz élőket is elsiratnak. Legyünk mi fronton vagy kávéházban, még akkor is, ha célunk mindenütt a szabadság, mintha mindig lassan elmúlnánk, körülvesz bennünket a gyász. Szláv lelkek, a gyötrődéshez szokottak, ám derűn kívül mást mégsem fogadnak el, így van ez nálunk – genetikai kód szerint életterünk maga az ég, a földön nekünk ezért nehéz. Aki nem ismer bennünket, állítja, kíméletlenül önmagunkkal harcolunk, pedig csak a világűrrel beszélgetünk; mint az évszakok, veszekszünk és békülünk és ismét ártatlanok maradunk. A kontárok rólunk sokmindent összehordtak, a bölcsek viszont tőlünk tanulták meg, mi a szeretet. Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://hiperboreja.blogspot.com/2015/06/tri-musketara-banjalucke-poezije.html

Vesna Radović Рече ми једна жена – Egy asszony mondta

Vesna Radović Herceg Novi 31. decembar 1966. –

Рече ми једна жена Добро је што си отишао, што си нестао, без поздрава и опроста се удаљио, о благослову да не причамо! У мом крају се каже, добро је што си издао, у твом, не знам какo се каже, али знам да се и те како збори, с кољена на кољено, да се препричава, јер ови Ваши су од Наших, а сви смо ми Наши, громаде од људи, људине и људићи! Велим људићи, људићи! Поваздан их је било и биће, него треба их знати препознати, а док врећу соли не позобљеш, не знаш Јадан с ким имаш посла, док не посједиш, а можда ни тад, не сањаш шта носи дан, шта ноћ пуста, јер да знаш, обук’о би се на брзину, и утек’о главом без обзира, не би крчмио дане од Бога дате, никако не би, јер нико није луд, а понајмање ови Наши! Него, вјеруј ми, без омразе Ти све ово говорим, јер ме некако хтјело, јер ме допало, да лајем ко пас на свом прагу, док други лају по туђим авлијама! И ништа ме није мимоишло, па ни ова здравица, ово весеље, ма, које весеље!? Како није весеље, кад гаће носим љети и зими, кад не стижем да се сазујем од посла?! Јадна ми мајка, што је залуду мислила, да је женско родила, што се помоћи у кући надала, а мени ко да се момчило, у коло међу људе хватало, ко да ми ђаво није дао мира! Добро је што си отишао, не окренувши се за собом, при ципелама само блато понијевши, рачунајући да си све завршио, да си се одужио дому и роду, и да немаш никог на старој адреси! Данас ми је лакше заспати, ласније опстати у овом јаду земаљском, знајући да и ја више немам никога. А могло се десити, ко што се често дешава, да и даље наивно вјерујем, или да не вјерујем својим очима, да ми уши тукну, па да ме воде код доктора! Посље да причају, уста да не затварају, по роду да ми ненајављени гостују, мртве ђедове кости да ми преврћу, онако у мале шапућу – Видиш да са њом нешто није у реду! Била је оваква и онаква, залуду лијепа, права љепотица, из добре куће, домаћинске, сам Бог је дао, но има ту неки Ђаво, јер не могу Срби без Ђавола, то им је од памтивјека остало! И опет понављам, добро је што си отишао, немој да ти се кунем у једино дјете, што си подвио реп, ко олињали мачак, који више није низашта! Ономад ми рече једна жена, у четири ока, у повјерењу, не знам од којих је, а не знам ни чија је, дјевојка или одива, не знам, части ми, да те више нема, него што те има, да нас избјегаваш, због једне друге жене, нагрђене од рођења, због које те ни рођена мати, не би препознала! И не може се чуду начудити, да се то могло десити онаквом човјеку, што га је дика било видјети, у кући и испред куће, што се о њему причало, ко о чо’еку, а не ко о попишуљи, оба ми ока испала, ако те лажем, ако не говорим истину, ДОБРО ЈЕ ШТО СИ ОТИШАО!

Egy asszony mondta Jó, hogy elmentél, eltűntél, köszönés, búcsúszó nélkül távoztál, az áldást nem is említve! Vidékünkön azt mondják, szerencsére cserbenhagytál, felétek, nem tudom mit mondanak, de tudom, igenis beszélnek, nemzedékről nemzedékre száll a mese, mert ezek a Maguk a Miénktől valók, mindannyian Miénk vagyunk, keménykötésűek, emberek és emberkék! Állítom, emberek és emberkék! Mindig is voltak és lesznek, csak meg kell őket különböztetni, de míg egy tarisznya sót el nem fogyasztasz, míg meg nem őszülsz, te Szegény, veled szembe ki áll, nem sejted, de talán akkor sem, nem tudod, mit hoz a nap, a puszta éj, mert ha tudnád, rongyaidat magadra rántva hanyatt homlok menekülnél, nem árulnád az Istenadta napokat, nem bizony, mert senki sem bolond, legkevébé ezek a Mieink! De hidd el, mindezt Neked gyűlölet nélkül mondom, mert kibuggyant belőlem, mert megtetszett, hogy kutyamódra küszöbömön vonítsak, míg mások ezt idegen udvarokban teszik! És semmit sem veszítettem, ezt a köszöntőt, ezt az ujjongást sem, hja, micsoda ujjongást!? Hogy nem derű, mert télen, nyáron gatyában járok, mert a munkától átöltözésre sincs időm?! Szegény anyám, mindhiába gondolta, nőszemélyt szült, akitől otthon segétséget várhat, nekem a legények kellettek, a kólót táncolók közé álltam, bennem az ördög bujkált! Jó, hogy elmentél, hátra sem nézve cipődön csak a sarat vitted magaddal, azt híve, mindent elintéztél, otthonnak, rokonnak adósságod leróttad és az egykori címen senkid sincs! Ma nyugodtabban hajton fejem nyugovóra, ebben a földi nyomorban tudva azt, senkim sincs, könnyebb fennmmaradni. Ám megtörténhetett volna, mint oly sokszor, hogy naívan továbbra is hiszek, vagy saját szememnek se hiszek, hogy süket vagyok és vihetnek az orvoshoz! Majd mesélnek, szájukat be nem fogva, rokonságra hivatkozva váratlanul betoppannak, halott őseim csontjai között turkálnak, csak suttognak – Látod, nincs minden rendbe vele! Ilyen meg olyan volt, bolondítóan szép, igazi szépség, jó házból, Istenadta családiasból, de itt bujkál az Ördög, mert a szerbek Ördög nélkül nem élhetnek, ez bennük maradt, amióta világ a világ! És ismét ismétlem, ne kelljen gyerekünkre esküdnöm, jó, hogy elmentél, hogy levedlett, semmire se jó macskaként, farkadat behúztad. Egyszer mondta egy asszaony, négyszemközt, bizalmasan, nem tudom kiféle, nem tudom ki szülte, lány vagy céda, istenemre mondom, nem tudom, már nem létezel, vagy csak nem vagy, egy másik nő miatt kerülsz bennünket, mogorván az első pillanattól kezdve, amiért szülőanyád sem ismerne meg! És csak csodálkozik, mi lelte az olyan embert, akit a házban és a ház előtt is öröm volt látni, akiről csodákat meséltek, akit mint daliát, nem pipogyát emlegettek, vakuljak meg, ha hazudok, ha nem mondok igazat, JÓ, HOGY ELMENTÉL! Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.avlija.me/poezija/poezija-vesne-v-radovic

Ana Nikvul pomiriši oca sine – fiam szagold meg apádat

Ana Nikvul Kosovska Mitrovica 17. 10. 1963. –

pomiriši oca sine

sine moj izvini što te nikad nisam rodila
prosto nije naišao onaj koji bi mi te napravio od čistog vazduha
i čiste želje i čiste duše koja se ne zakopčava na ledjima
nije zalepršao u meni onaj živi leptir od šara mojih sazdan
niti je uopšte prošao pored mene takav neki
koji nije trebao da mi kaže ništa a da ja kažem hoću
izvini sine što te ne učim motao motao svilicu
na nežnu malu ručicu
i gusu baba gusu deda
ni prvi korak ni male boginje
ni prve ljubavi ni prve ranje ni prvi strah
ništa propala stvar od guranja želje uz brdo
sine ako me ikad igde sretneš ispričaću ti
da se ovih dana pojavilo jedno visoko čelo do u nebo
i jedna velika nežna šaka sa položenim zlatnikom
koji bi rado ćutanjem stavila na moj pupak da me oplodi
žarom tihih ratnika i pomalo samoubica nežnosti
tužan mu je osmeh i često bezrazložno vesela narav
noć mu letuje u podbratku što miriše na laku kolonjsku vodu
i ne znam da l bi ti se dopalo da te baš on ljulja
na svojim širokim grudima a ti se smeješ sisajući prst
a ako ga sretneš pomiriši ga sine
ako na tebe i mene miriše naš je
a ako ne
opet mi oprosti što te nikad roditi neću

Izvor: autor

fiam szagold meg apádat

fiam ne haragudj sosem szültelek meg

az aki tiszta levegőből őszintén tiszta szívvel tudott volna megteremteni

aki nem hátul gombol egyszerűen nem került elém

az a tarkaságommal ékesített életvidám lepke sem rebbent bennem

és olyan sem ment el mellettem

akinek igent mondtam volna a nélkül hogy megszólalna

bocsásd meg fiam nem tanítalak selymet sodortam

gyengéd kacsódra sodortam

meg csitt anyóka csitt apóka

első lépés sincs bárányhimlő sincs

első szerelem sincs első seb sincs első félsz sincs

kudarcot vallott kísérlet a vágyak hegyre görgetése

fiam ha valaha is találkozunk elmesélem

ezekben a napokban égig érő homlok jelent meg

meg egy hatalmas gyengéd tenyér aranytallérral

melyet köldökömre szívesen tennék hogy a halk harcosok lelkesedésével

és az öngyilkosok gyengédségével termékennyé tegyen

mosolya szomorú és gyakran minden ok nélkül vidám

könnyű pacsuliillatú tokájában nyaral az éj

és nem tudom szeretnéd-e ha széles mellén

éppen ő ringatna te meg ujjadat szopva nevetsz

fiam szagold meg ha egyszer találkozol vele

ha illata a tiéd és az enyém akkor a miénk

de ha nem

bocsásd meg hogy sosem szüllek meg

Fordította: Fehér Illés

Enesa Mahmić Asketa – Az aszkéta

Enesa Mahmić 4. mart 1989. –

Asketa Utolio je žeđ i promrmljao riječi zahvalnosti Prešao mokrim dlanovima preko lica Uzeo koru tikve Napunio je vodom I odnio svojoj mazgi. Tamo s Druge strane Bačena je kocka Čula se psovka, a zatim prigušeni smijeh. Njega historija nije doticala Ni pobjednici, ni poraženi Ostao je u pećini.

Az aszkéta Eloltva szomját köszönetet rebegett Nedves tenyerével arcát megtörte Tökhéjat fogott Vízzel telítette És szamarának vitte. Amott a Túloldalon A kockát elvetették, Káromkodás hallatszott, majd elfojtott nevetés. Őt a történelem nem érdekelte, A győztesek se, a vesztesek se, A barlangban maradt. Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://hiperboreja.blogspot.com/2015/04/poezija-enesa-mahmic.html

Vladana Perlić O plavookim sfingama i olovnim vojnicima – A kékszemű szfinxről és az ólomkatonáról

Vladana Perlić Banja Luka 1995. –

O plavookim sfingama i olovnim vojnicima

O čemu razmišlja Filip J.?
Jasno je:
zamišlja me golu na svom krevetu.
Filip J. bi se nasmijao ovome i zacrvenio u svojoj stidljivosti.
Što se mene tiče,
u njegovoj glavi može i da se rješava zagonetka svemira,
on jednako ne progovara ni riječi o tome.
Možda Filip J. misli da je svijet postao teatar apsurda
te su riječi tek besmisleno strujanje vazduha u ustima onih koji to ne uviđaju?
Filip J. nikada ne govori gluposti;
sve to on prepušta meni.
Naime, Filipa J. muče neke trake koje mu se pojavljuju pred očima tren prije nego što će da zaspi
i govore: „Premotaj me! Premotaj me!“
Ali, naravno, ja ne znam ništa o tome,
jer Filip J. je jedna plavooka sfinga kojoj ne pada na pamet da upita Edipa o čemu razmišlja Vladana P.?

(Vladana P. razmišlja kako je draga neskrivena faličnost olovnog vojnika.)

13.12.2015.

Izvor: http://strane.ba/vladana-perlic-pjesme/

A kékszemű szfinxről és az ólomkatonáról

Min töri Fülöp J. a fejét?

Egyértelmű:

képzeletében ágyában meztelenül fekszem.

Fülöp J. most nevetne és mert szégyenlős, pirulna.

Ami engem illet,

fejében akár a világűr titkát is megoldhatná,

erről akkor sem szólna.

Talán Fülöp J. azt hiszi, bizarr színházzá vált a világ

és a szó azok szájában, akik ezt nem látják be, csak a levegő céltalan áramlása?

Fülöp J. badarságokról sosem beszél;

ezt nekem engedi át.

Ugyanis Fülöp J.-t elalvás előtt szeme előtt megjelenő szalagok gyötrik

és suttogják: „Tekerj át! Tekerj át!”

Természetesen én erről semmit sem tudok

mert Fülöp J. kékszemű sfinx akine esze ágában sincs megkérdezni Oidipuszt Vladana P. fejében mi jár?

(Vladana P. szerint kedves az ólomkatona romlatlan fogyatékossága.)

2015. 12. 13.

Fordította: Fehér Illés