Srđan Sekulić Mažuranićeva – Mažuranić utca

Srđan Sekulić Priština 23. novembrq 1993. –

Mažuranićeva U Mažuranićevoj na Petrovaradinu živeo je čovek koji je imao knjigu Skendera Kulenovića. Pošao sam tamo po najjačem junskom suncu, sa golemim nijjetom u srcu. Putovao sam dugo, sa drugog kraja grada pa sam se onda uspeo i uz brdo. Kupio sam roman „Ponornica“ a on mi reče da ima i „Pjesme“ pa sam i njih kupio. Nizbrdo je bilo lakše no uz brdo. Jurio sam dole bez dinara. I na stanici se zaustavio. Tamo su sedela dva dečaka. „Čiji si ti brat?“ Pitao me je onaj veći. „Strahinjin“- odgovorio sam. „Poznat si mi nešto, jesi li odavde?“ „Nisam, sa Kosova sam“-rekao  sam. „Znam ja što si došao ovde, tamo je stalno neki rat“- reče manji, i autobus broj devet stiže.

Mažuranić utca Péterváradon a Mažuranić utcában élt a Skender Kulenović könyvét áruló ember. A forró júliusi napon, níjjettel* szívemben indultam oda. Hosszan utaztam, a város egyik feléből a másikig, majd a hegyre kaptattam. Megvettem a „Búvópatak” című könyvet, mondta „Versei” is vannak, azt is megvettem. Lejtőn le könnyebb mint felfelé. Üres zsebbel rohantam lefelé. És az állomáson megálltam. Két fiú ült ott. „Kinek a testvére vagy?” Kérdezte a nagyobbik- „Sztrahinyáé” – feleltem. „Ismerősnek tűnsz, idevalósi vagy:” „Nem, koszóvói” – mondtam. „Tudom, miért jöttél ide, ott örökös a háború” – szólt a kisebb, és megérkezett a kilences busz. *níjjett - az imádság elvégzésére vonatkozó jószándék, áhítat Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://filozofskim.blogspot.com/2018/11/sran-sekulic-mazuraniceva.html

Fabó Kinga A hattyú csak egyszer szól – Labud samo jednom zbori

Fabó Kinga

A hattyú csak egyszer szól Amikor a jégbe törött hattyú érzi halála közelgését, utolsó, egyetlen énekébe, mit nem hall senki sem, beleadja összes intenzitását, erejét. És énekel, míg lassan köréje nem fagy a víz. Haldoklásának hosszú pillanataiban pillanatai követik csupán, honnan tudni hogy énekel, vajon miről, hogy hangja-éneke különös- szép, és vajon hová lesz az egyetlen, az utolsó. Őt nem látni, ő mégis lát, a köréje fagyott víztükrön át halvány hattyúalakot, színre át homálylón, mint ahogyan még sohasem, mégis, mintha már látott volna. És homályló alak néz rá távoli, fürkésző pillantással, hűvös, személytelen kíváncsisággal, az észrevétel legcsekélyebb jele, szándéka nélkül.

Labud samo jednom zbori Kad u led zarobljen labud blizinu smrti oseća, u svoju poslednju, jedinu pesmu, koju niko ne čuje, svu preostalu snagu unosi. I peva dok ga led potpuno ne opkoli. U dugim trenucima njegove agonije tek trenuci ga prate, otkud znati da peva te o čemu i da mu je glas, njegova pesma jedinstveno lepa i gde li će glas jedini, zadnji nestati. Njega  videti nije moguće, on ipak vidi, preko smrznutog ogledala vode bledu priliku labuda, nerazgovetno obojeno kao do sada nikada, ipak, kao da je već tako nešto video. I maglovita prilika udaljenim, ispitivačkim, hladnim pogledom ga gleda, bezličnom radoznalošću, bez najmanjeg znaka, namere primećivanja. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Jász Attila Valahol Boszniában. Utinaplórészletek – Negde u Bosni. Detalji putopisa

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

VALAHOL BOSZNIÁBAN. UTINAPLÓRÉSZLETEK

Avagy Fausztina K. zarándoklata Andrea nővérrel

[FÉNYRÁCS. Szufihaiku]

Az ablakon lustán bevetődő őszi napfény

            fényrácsot rajzol a mecset padlójának

                        kopott imaszőnyegére.

 (Banja Luka)

[KONKRÉT HELY. Levéltervezet Csontvárynak]

Azt hiszem, megtaláltam az egészen konkrét helyet, egy reprodukció segítségével,

ahonnan a képet festetted. Akár egy képeslap, csak szebb, mint a jó művek mindig.

Azóta a vízesés tetején, egészen a szélén, középen nőtt egy fiatal, sudár fa.

Alatta, mellette zuhog, csak zuhog a víz folyamatosan. Lefotóztam telefonnal, pedig

nem szoktam, gondoltam, ez tetszene neked is. Talán a víz vagy az élet erejéről,

energiájáról szól, amiben mindig is hittél, azt hiszem.

(Jajce, 2017. június vége-2019. szeptember közepe)

[VASÁRNAP ESTE. Fordításproblémák]

Hogy kerül Dante a Vrbas partjára? Vergíliusz félrevezette.

Most már mindegy, maradnak, várnak a Studenacban*.

Amíg folyni látszik a folyó, a két part között.

Addig is jól elkomédiáznak.

*Étterem a folyó partján Banja Lukánál

[A HIDON TÚL. A másik hely]

Nem változik semmi. A mutatványosok, a hídról pénzért leugró alakok több száz éve

ugyanazok, ebből keresik a kenyerüket. A turisták pedig mindig fizetnek egy kis

látványosságért, fotózzák őket, aztán mennek tovább, újabb látványosságok ígérete

felé. A vendéglősök évszázadok óta jól megélnek a turistákból, a turisták is élnek

és halnak. A helyért. Csontváry pedig abbahagyta a festést, megunta ezt az örök kör-

forgást. Még egyszer nem festi meg a hidat, nehogy lerombolják megint.

Csak néz inkább

a hídon túlra.

(Mosztár, 2019. szept. közepe)

[MÚLTIDÉZŐ. Helyzethaiku]

Tehenek az autóúton mindkét sávban, lassan, komótosan.

           Néha egy-egy bokor, szétlőtt, elhagyott ház,

                       csak a falak állnak, és közöttük egy lépcső. A semmibe.

[EMBERI LÁB. Zarándokének]

Zarándokok meztelen talpai által koptatott köveken át

a sötét éjszakában. Egyedül mindenkivel. Fákkal, bokrokkal.

Följutni a Jelenések hegyére sziklákon botladozva

a fehérruhás, életet és alázatot sugárzó Mária-szoborhoz.

Egyedül a lába emberi, a szobrász elméretezte, vagy

jelezni akart a zarándokoknak, még neki is szüksége van rá.

                                                            (Medjugorje)

[ROTHKOTENGER. Szürkehaiku]

Hányféle szürke sávot, köd- és vízcsíkot tud produkálni

            egy őszi viharelő a még nyugodt tengeren? Ilyet csak

                        Mark Rothko legjobb vásznain láthatsz, barátom.

                                                              (Dubrovnik)

[VALAHOL BOSZNIÁBAN. Őserdő Európában]

Felhőfoszlányok beszorulva a fák közé, lebegve a hegyek

tetején. Eső szitál, vagy köd, hegy és felhő egybemosódik.

A halvány kontúrt a szürke semmiben átsüti a lemenő Nap

vérvöröslő fénye. Csütörtökök délután, valahol Boszniában.

[TEMETŐVEL SZEMBEN. Emlékezéshaiku]

Temetővel szemben lakni, domboldallal, ablakkal

            az örökkévalóságra nézni. Az ostrom alatt elesett bosnyákok

                        sok száz fehér oszlopát látni. Reggel, délben, este. Emlékezni.

                                                               (Szarajevó)

[FONTOS. Annak tűnik]

Odafelé még nézelődsz össze-vissza, figyeled a jeleket. Madarakat a leállósávban, őzeket a kerítés mentén, a túl szabályosan ültetett fákat, bokrok rikító lombozatát.

Mind üzennek valamit éppen, amit meg kéne fejteni. De hazafelé már, az út végén, fáradtan, elgyötörten csak az tűnik fontosnak, ami egyértelmű jel. Vagy annak tűnik.

Forrás: a szerző

NEGDE U BOSNI. DETALJI PUTOPISA

Ili hodočašće Faustine K. sa sestrom Andrea

[REŠETKA OD SVETLA. Sufihaiku]

Preko prozora upali tromi jesenski zraci sunca

            na trošan ćilim za molitvu na podu džamije

                        rešetku od svetla crtaju.

(Banja Luka)

[ODREĐENO MESTO. Plan pisma Čontvariju*]

Verujem da sam pomoću jedne reprodukcije našao ono određeno mesto

odakle si sliku slikao. Kao da je razglednica ali je lepša, kao uvek dobra ostvarenja.

Od onda na vrhu vodopada, na rubu, u sredini jedno mlado, vitko drvo izraslo.

Ispod, pored drveta pljušti, voda neprestano pljušti. Fotografiju sa telefonom sam pravio

iako to obično ne radim, pomislio, to bi se i tebi sviđalo. Možda o snazi, energiji

vode ili života priča u čemu si, verujem, oduvek verovao,

(Jajce, krajem juna 2017, - sredina septembra 2019.)

*Jedna od najpoznatijih slika slavnog mađarskog slikara K. T. Čontvari-ja (Csontváry Kosztka Tivadar 1853 – 1919.) je vodopad Plive kod Jajca.

[NEDELJA UVEČE. Problemi oko prevoda]

Kako stiže Dante na obalu Vrbasa? Vergil ga je obmanuo.

Sad je već svejedno, ostaju, u Studencu* čekaju.

Dok izgleda tako da reka teče, između dve obale,

Dotle dobro se zabavljaju.

*Restoran na obali Vrbasa kod Banja Luke.

[IZA MOSTA. Druga tačka]

Ništa se ne menja. Lakrdijaši, prilike koji za novac sa mosta skaču stotinama godina

su isti, svakodnevni hleb tako zarađuju. A turisti pak zbog nekakve čarolije uvek

plaćaju, fotografišu ih i dalje koračaju, prema obećanim novim čarolijama.

Gostioničari stotinama godina od turista dobro zarađuju, i turisti žive

i umiru. Zbog mesta. A Čontvari je slikanje ostavio, dosadilo mu je to večno

kruženje. Most još jednom neće naslikati da ne bi ponovo srušili.

Rađe samo gleda

preko mosta.

                                                             (Mostar, sredina septembra 2019.)

[PRIZIV PROŠLOSTI. Haiku stanje]

Na autocesti su krave, na obe trake, polako, komotno.

            Tu i tamo po jedan žbun, razvaljena, napuštena kuća,

                        tek zidovi stoje i između zidova stepenica. U ništa.

[LJUDSKA NOGA. Pesma poklonika]

U duboku noć preko golim tabanima poklonika

habanih kamena. Sam sa svima. Sa drvećem, žbunovima.

Na stenama spotičući na brdo Vizija stići

do belo obučene statue Marije šta život i poniznost zrači.

Jedino su joj noge ljudske, kipar ih je preuveličao ili

je poklonicima hteo poručiti, čak i njoj su potrebne.

                                                            (Međugorje)

[MORE ROTKOA. Haiku sivila]

Koliko vrsta pruga, traka magle i vode može stvoriti

            na još mirnom moru vreme pred vihorom u jesen? Tako nešto

                        prijatelju, samo na najboljim platnima Marka Rotkoa možeš videti.

                                                             (Dubrovnik)

[NEGDE U BOSNI. Prašuma u Evropi]

Između drveća stisnuti poderani komadi oblaka na vrhu brda

lebde. Kiša rominja, ili magla, brdo i oblak se stapaju.

U sivom ništa bled obris kao krv crvena svetlost zalazećeg Sunca

prosvetli. Četvrtak popodne, negde u Bosni.

[NASUPROT GROBLJU. Haiku sećanja]

Nasuprot groblju stanovati, padinom brežuljka, prozorom

             večnost gledati. Stotine belih stubova tokom opsade

                        poginulih Bošnjaka se vide. Ujutro, u podne, uveče. Sećati se.

                                                             (Sarajevo)

[VAŽNO JE. Bar se tako čini]

Dok ideš još na sve strane gledaš, znakove promatraš. Ptice tokom sletanja, srne pored ograda, previše pravilno sađene drva. Razgranate krošnje žbunje.

Švi nešto poručuju što bi odgonetnuti trebalo. Ali već prema doma, na kraju puta, umorno, jscrpljeno važnim samo jednoznačan znak se čini. Bar se tako čini.

Prevod: Fehér Illés

Szabó Palócz Attila Titokvirág – Cvet tajne

Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. 

Titokvirág szigorból nyírom a kertet hogy ne lásd a gazt mely kiveri lelkemet a lenyírt fűszálak csomókban hevernek s a csimbókok friss nedvén megcsillan a napfény szigorból nyírom a kertet hogy ne teremjen benne titokvirág mely elrejti vétkemet kapanyomokból árkolok fedezéket s a göröngyök friss porán áttör a napfény szigorból írom a verset keresetlen szavak bősz halmaként mely dühömből serked sok-sok versláb és rím lesz bunkerem s a hízott sorok betűtengerén feloldoz a napfény Radovis, 2017

Cvet tajne vrt iz strogosti kosim da korov što na mojoj duši raste ne bi primetila okošene vlasi trave u gomilama leže a na svežem soku kamara zrak sunca  zablista vrt iz strogosti kosim da u njemu šta moj greh skriva cvet tajne ne raste zaklon od tragova motike gradim a svež prah grumena zrak sunca probija vrt iz strogosti kosim poput razjarene humke prostih izraza šta iz mog besa niče potaja mi je iz bezbroj stopa i rima sazdana a na moru slova udebljalih redova zrak sunca me oslobađa Radovis, 2017 Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Turczi István: Azutánia – Zatimija

Turczi István Tata 1957. október 17. –

Azutánia

Az   idő   csak  csiszolt  kő a  szél szemében. Ahogy ott

állsz     fenn   a   bástyasétány   steril   magasában,  és

körültekintesz, szigorúan   lefelé, mert habitusodnak az

a    megfelelő    irány,    magad   vagy   a  bizonyosság.

Arcodon  nem  látszanak   a   hirtelen jött alkonyat éles

árnyai.   Azokat   mi   látjuk  csak,  bukásra  ítélt  szent

ügyekben sürgő haláltudók, sebzett egójú halandók és

más   vallásszédelgők.  Mi,   akik  jobban  tesszük,  ha

tartózkodunk    az    istennel    rokon   asszociációktól.

Gépies   lépteid   nem   koppannak  a  más-létbe  vivő

promenád   kövezetén.  Onnan   nézve érthető,  miért

hallgat   az   út.   A    vakító   mostban  miért  matt  és

fodrozatlan  a  felülről   érkező  fény.  Boldog   formák

társaságában  utazva  aligha  ragadnak  meg  a  földi

attraktívák.  Nincs semmi  megrendítő  abban, ahogy

kikockázod jussunkat a Nagy Mozdulatlanságra.

Forrás: Turczi István A változás memóriája Palatinus Budapest, 2011.

Zatimija

U  oku  vetra  vreme je samo brusena stena. Kako tamo

gore    u   sterilnom    visu   šetališta   bedema   stojiš   i

pogledaš    okolo,    strogo     prema    dole ,  jer   tvojoj

prirodi   taj   pravac    odgovara,   izvesnost   ti   sam  si.

Na licu ti oštre sene iznenada stiglog sutona se ne vide.

Te  samo  mi  vidimo,  poznavaoci  prolaza,  na propast

osuđeni,   svetim   poslovima   vični,   smrtnici  ranjenih

srca  i  ostali probisveti vere. Mi, koji  pametnije radimo,

ako   se   sa   bogom   u   rodu   asocijacija   suzdržimo.

Mehanički  koraci  tvoji  na  kaldrmi  promenade  što  u

drugi  svet  vodi, ne odzvanjaju.  Od tamo promatrajući

shvatljivo  je zašto  put ćuti. U bleštavom sada zašto je

svetlost  šta  od  gore  stiže  tamna.  U  društvu sretnih

formi   putujući  slavna  zemaljska  znamenja teško  će

opstati.  Nema  ništa  potresnog  u tome, ako u Velikoj

Nepomičnosti našu baštinu zaveštaš.

Prevod: Fehér Illés

Gergely Tamás Aknák – Mine

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Aknák Tanára azt mondja, tele van a Makkos aknákkal. Vigyázzanak, nehogy elvigye az akna a jókedvüket... - Majd óvatosan lépegetek - ígéri Vadmalac -, a lábam alá nézek. - A legfontosabb - okítja tanára -, ne nézz hátra. A múlt robban! - Veszni hagyjam az emlékeim? - Okos akarsz lenni, vagy túlélni a helyzetet? Na jó. - A másik akna a jövő. Ne törődj vele! Kerüld ki! Vadmalac viccre veszi a dolgot: - Tegyek fel jövő-szemüveget? - A jövő robban!

Mine Njegov profesor tvrdi da je Žirovnjak minama pun. Pazite da vam mina dobru volju ne odnese… - Pažljivo ću koračati - obećava Vepar -  gledaću ispod nogu. - Najvažnije je - profesor mu objašnjava -  nemoj nazad gledati. Prošlost eksplodira! - Zar da pustim da mi se uspomene izgube? - Želiš biti pametan ili situaciju preživeti? Pa, neka. - Druga mina je budućnost. Na nju nemoj pažnju obraćati. Zaobilazi! Vepar smatra da je šala: - Zar da stavim naočale budućnosti? - I budućnost eksplodira! Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/19600/19634/19634.htm#52

Miodrag Sibinović Međe – Határok

Miodrag Sibinović Zaječar 6. septembar 1937. –

Međe Ljudska ljubav je licemerna... Kad umreš, ukućani odeću tvoju sklanjaju iz kuće i počinju da te se pribojavaju. Živi ne vole da se druže sa umrlima jer nameravaju još da žive, pa se osećaju krivi pred njima.

Határok Álnok az emberi szeretet… Ha meghalsz, ruháidat a házbeliek a házból kitessékelik és elkezdenek félni tőled. Az élők, mert az életet szeretik, halottakkal nem barátkoznak, előttük magukat bűnösöknek érzik. Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://riznicasrpska.net/knjizevnost/index.php?topic=916.0