Jasmin R. Ademović Kajdanka – Kotta

Jasmin R. Ademović Subotica 4. avgust 1992. –

Kajdanka Većma su pamet prodavali oni bez mozga. Oduvek nas podučavali neuki. Dok mislimo da nešto znamo, nama znanje izmiče. Samo zato što nas ogledaju gordost i zavist. Obavijeni maglom sećanja, trunemo u sopstvenim mislima... Izmigoljiti se iz kandži života, iskati hrabrost od bestidnih – Sizifov je posao! Isti ti Što pevati ne umeju uopšte, odavno su, bezosećajno poderali moju Kajdanku.

Kotta Esztelenek árulnak értelmet a többségnek. És tudatlanok tanítanak. Míg hisszük, tudunk valamit, a tudás elsiklik mellettünk. Csak azért, mert büszkeség és irigység szemlél bennünket. Ködös emlékekbe burkolva saját gondolatainkban rothadunk… Az élet karmai közül kibújni, szemérmetlentől bátorságot követelni – Szizifuszi munka! Ugyan azok, Akik dalolni nem tudnak, szenvetelenül, már réges régen, szétszaggaták Kottámat. Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Magyar Anita Nem tudod – Ne znaš

Magyar Anita Jászberény 1979. október 8.

Nem tudod Amikor teszel egy lépést előre, még nem tudod, a következő meglesz-e. Lehet, még ma menni fog, de nem tudod,  holnap borúra int-e a sors. Amikor reggel lábad útra kel, nem tudod, este hol fekszel. Lehet, még ma elindulsz, de nem tudod, talán holnap már cipő se kell.

Ne znaš Kad jedan korak napraviš, još ne znaš, da li sledi sledeći. Možda će još danas ići, ali ne znaš dal će ti sudba sutra tugu doneti. Kad ujutro na put kreneš, još ne znaš, uveče gde ćeš leći. Možda ćeš danas na put krenuti, ali ne znaš dal ćeš još sutra cipelu nositi. Fordította: Fehér Illés

Forrás: https://www.poet.hu/vers/280122

Jász Attila Félemlék – Napola uspomena

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

Félemlék

Esélyt adok a testemnek, hogy emlékezzen. Rám.

Megoldást találni a problémáimra. Megnyugtatom

a rémületet magamban. Milyen zenét szeretnék hallani

halálom utolsó percében és milyen előadóktól? Rövid

pillanatig nézz nyitott szemembe előtte. Természetes

repedés. Egy sziklafalon például az erő jele. Ha jól

csináljuk, érzéseink körbehatárolnak mindent. Szeress,

de – kérlek – ne ragaszkodj semmilyen formalitáshoz.

Forrás: Jász Attila: Belső angyal Kortárs, Budapest  2019.

Napola uspomena

Dajem šansu mom telu da se seća. Na mene.

Naći rešenje za moje probleme. Umirujem zebnju

u sebi. Kakvu muziku i od kojih izvođača bi

hteo čuti u zadnjem času pre moje smrti? Tada

pogledaj na kratko u moje otvorene oči. Prirodna

napuklina. Na steni na primer znak je snage. Ako

dobro radimo, naši osećaji sve optoče. Voli,

ali – molim te – privržen nikakvoj formi nemoj biti.

Prevod: Fehér Illés

Gergely Tamás Kettős bánat – Dvostruka tuga

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Kettős bánat Vadmalac leesett. Azaz elterült a földön, akár egy béka. Szerencséjére se a fejét nem verte bele az előtte tornyosodó oszlopba, se a szemüvege nem esett le, s nem törött el a lencséje. Vagyis megúszta. Viszont fájt a térde, a jobb; a jobb térde kalácsa. Mégsem a fájdalom miatt sírt. Hanem hogy rájött: megöregedett. Különben miért történt meg vele...? Még estében - mennyi az, három másodperc, maximum négy, kiszámította -, mi lehet az oka (elájult, rosszul lépett, két lépcsőfok helyett egyet látott meg, vagy egy helyett kettőt), semmire nem jött rá, de kiszámította, a reakciójával tehát nincs baj. Malacka abajgatta, miután párja saját erőből lábra állt, de könnyű dolga nem volt. Hiszen Vadmalac bánata kettős, és a kettő egymással nem kommunikál.

Dvostruka tuga Pao je Vepar. Odnosno na zemlji se ispružio, kao neka žaba. Na svu sreću glavu u stub što se ispred njega isprečio nije udario, niti su mu naočale pale, niti mu se leća razbila. Dakle dobro je prošao. Ali koleno mu boli, desno; desna čašica. Ipak ne zbog bola plače. Nego shvatio je: ostario je. Inače šta se s njim dogodilo…? Još tokom pada – koliko može trajati, tri sekunde, najviše četiri, izračunao je –, uzrok šta može biti (onesvestio se, na krivu nogu stao, umesto dve stepenice jednu primetio, ili umesto jedne dve), ništa nije shvatio ali izračunao je da sa reakcijom nema nikakvih problema. Prasica ga je tetošila, nakon što je njen par bez pomoći na nogu stao, ali nije joj bilo lako. Ta Veparova tuga je dvostruka i dvoje između sebe ne komuniciraju. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/19600/19634/19634.htm#111

Szabó Palócz Attila Kínos kényszerhelyzetek – Mučne prinudne prilike

Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –

Kínos kényszerhelyzetek

mi a helyzet nálatok – kérdi érdeklődve
egy felületesen ismert ismerős

hát milyen választ lehetne adni erre?

semmi, csak a szokásos...

semmi, csak a szokásos, amin most

s amin ilyenkor

keresztülmegyek

nem kevésbé felületesen, nem kevésbé kényszeredetten,

nem kevésbé jellegtelenül

ahogy ebben a kikényszerített beszélgetésben

nagyon, nagyon sok minden van, pajtikám,

de neked semmi!

...csak a szokásos élethelyzetek

neked sincs semmi más,

csak a már megszokott látomás,

neked sincs semmi más,

– a százszor megjárt állomás...

semmiségek körül forog a hajsza,

senki sincs, aki igazat adna,

s aki meghazudtolna,

s a hibát már jól tudod, hol keresd,

merülj el szépen a salakba’,

ne hidd különbnek magad  

mert neked sincs semmi más,

csak a már megszokott látomás,

neked sincs semmi más,

– a százszor megjárt állomás...

nagyon, nagyon sok minden van, pajtikám,

dolgok,

melyeknek híre megy a faluban,

stiláris élethelyzetek,

stilizált orgazmusok garmada,

mint az a fickó is,

aki most boldogan megy haza,

hogy másnál sincs semmi más, csak a szokásos...

a megszokott élethelyzetek...

mert senki sem árulna el semmit – s minek is? –,

aminek vajh bármihez bármi köze van

nagyon, nagyon sok minden van, pajtikám,

de neked semmi más,

csak a már megszokott látomás,

neked sincs semmi más,

– a százszor megjárt állomás...

nincs, és nem is keresed – s minek is? –,

s miképpen ha boltíves, pókhálós vén terem

zugában álmodó középkori barátra nyitnád az ajtót

ahogy hazatoppansz,

akad fenn a lélegzet

akad meg a szó

s akárha ez is csak egy szokásos élethelyzet volna,

csak annyira fontos...

amilyen múlandó

Forrás: Szabó Palócz Attila: VERSeny(v), Püski kiadó Budapest 2012.

Mučne prinudne prilike

kako je kod vas – pita znatiželjno

jedan površno poznat poznanik

pa na to kakv odgovor bi mogao dati?

ništa, samo uobičajeno…

ništa, samo uobičajeno, preko čega sad

i u takvim situacijama

prelazim

ne manje površno, ne manje prisiljeno,

ne manje netipično

kao u tom iznuđenom razgovoru

mnogo, mnogo čega ima, drugaru moj,

ali za tebe ništa!

…samo uobičajene životne prilike

drugo nešto ni ti ne poseduješ,

samo već naviknutu viziju,

drugo nešto ni ti ne poseduješ,

– samo sto puta posećenu stanicu…

mnogo, mnogo čega ima, drugaru moj,

stvari,

čije vesti u selu se šire,

navadne životne prilike,

obilje stiliziranih orgazmi,

kao i taj tip,

koji sad kući sretno ide,

jer drugo nešto ni kod drugog nema, samo uobičajeno…

uobičajene životne prilike…

jer niko ništa ne bi odao – ta i čemu bi? –,

što bilo čemu bilo kakvu vezu ima

mnogo, mnogo čega ima, drugaru moj,

ali ti ništa drugo ne poseduješ,

samo već naviknutu viziju,

ali ti ništa drugo ne poseduješ,

– samo sto puta posećenu stanicu…

nema, niti tražiš – ta i čemu bi? –,

i kako kući stigavši ako bi

vrata na srednjovekovnog prijatelja otvorio koji na dnu

prastare presvođene paučinom prekrivene odaje sanjari

dah bi se zaustavio

reč bi zastala,

i kako bi i ta situacija uobičajena životna prilika bila,

samo je toliko važna…

koliko je i prolazna

Prevod: Fehér Illés

Fabó Kinga A kukkoló – Vrebačica

Fabó Kinga

A kukkoló Épp ráér és erre jár Tetszem neki. Tetszenék, ha észrevenné. Figyelmeztetem. Tetszése kegyként reám háramol. Nem tudtam, hogy női kukkolók is vannak. Pedig régóta ismerek egyet. De eddig még nem kukkolt meg. Neki peep-showban a helye, ahol kedvére élvezhet egyedül, tét nélkül. A részvétel, a részvét idegen tőle. Jó ő mások rovására maga, -élvezkedésére. „Mert én olyan jó vagyok ám: még az Onkológián is jártam. Csak hogy lássam.” Nézi, nézi, élvezi. Élvezi, hogy nézheti. Élvezi, hogy élvezhet. És részt vennie nem kell. Kukkol drukkol nehogy észre vegyen valamit, amit nem kéne. A jóságot letudja egy óra alatt. Kiélvezi, szalad-szalad elvei mentén magát, menteni. A mentalitást ismerem: elvek, üres általánosok, koncentrációs táborok. Beavatkozni? Csak azt ne. Kivárja, míg mások nem avatkoznak be. Nárcizmusa tócsájában úszkál. Jó nagy. Jókat lubickol. Ha más is jön, eliszkol. Titkon élvez, gyűjtöget. Most épp, férjeket gyűjt, be. Mert neki nincs, bitorolva a másokét, birtokolja. Lopakod- lopva, meri. Mint befőttet, elteszi. Mélyhűtője kész fagyasztott-férj gyűjtemény. Szüksége, más, férfire nincs, mirelit nő, elégedett, magától, ilyen kipihent. Egójával betölti be tapasztja, a másét le hengerli le apasztja. Tolul, mint egy gőzhenger. Tolul, mint egy tank. Egy jó nagyot csönget. Jön. Kopog a cipő-sarka. A könyveket, is szereti. Jön, a példányért. Elteszi. Aztán átballag az ellen- felemhez. Közel lakik. Tőle is begyűjt egyet. A kezéből ki nem adna, semmit. Ha egyszer meg-kaparint valamit, az az övé csak az övé, gyűjteménye, nő nődögél. Tollait, tőlem gyűjti be. Belelop, gyöngybetűibe. Gyöngysorrá fűz, gyorsan eltűz velem. Visel vagyok, ékszere van, uszoda-bérlete. Énjében tocsog. Locs-pocs. Beszél, beszél. Egyfolytában bombáz. Szavakkal ostromol. Kóstol, énje kulcslyukán kukucskál. Nyit a lyuk, zár. Beleámul, rá nem lát, se egójára, se rám. Szólnék volna? - Belém fojtja. Rá se ránt. Nem kérdez. Nem reagál. Én beszélek, ő unja. Ha végre szóhoz jutok. De nem jutok. Így ő beszél, én unom. Bombáz énjével, letámad. Elönt-eláraszt a tócsa. Ha érdemes volna, úsznék benne egyet. De a medencéje tele. Vele. Voyeur-ködik: énje fölött őrködik. Takarék- lángon ég. Nem hevül. Nem hevít. Élteti a megszokott. Inkább egy kokott! A kokott adakozó. Ő viszont jó. Nagyon jó. Jó bő lére ereszti. Kavargatja, keveri. De nem tud mit, kezdeni vele, elfő, a leve, beleve- ri magát. Fallosz-fokon áll. Mint egy fakanál. Kavar tovább, nem okul. Az okkult neki idegen. Megkukkol most engem. Máskor mást o-lyan mindegy.

Vrebačica Baš je dokona, tu šećka, Sviđam joj se. Svidelo bi mi se kad bi primetila. Opominjem ju. Njeno sviđanje me prekriva. Nisam znala da i vrebačice postoje. Mada jednu odavno poznajem. Ali do sada nije me vrebala. Njoj je mesto u pip-šou gde po volji može da uživa, sama, bez uloga. Učešće, saučešće strano joj je. Dobra je za tuđi račun te na vlastito uživanje. „Jer ja sam tako dobra: i na Onkologiji sam već bila. Samo da vidim. ” Gledati, gledati, uživati. Uživa da može da gleda. Uživa da može da uživa. I ne mora da učestvuje. Vreba i navija da od onoga što bi trebala ni slučajno ništa ne primeti. Dobrotu za tren oka otpiše. Nauživa se i trči-trči duž svojih principa da sebe spasi. Mentalitet poznajem: principi, prazne uopštenosti, koncentracioni logori. Umešati se? Samo to ne. Sačeka dok se drugi ne umešaju. U lokvi vlastitog narcizma pliva. Dovoljno je velika. Brčka se. Naiđe li neko, beži. U potaji uživa, probira. Upravo sad crve skuplja. Jer ona ništa ne poseduje, posedujući tuđe poseduje. Prikradajući- krade. Poput kompota, konzervira. Njen zamrzivač je zbirka zamrznutih muževa. Drugi muškarac nije joj potrebna, mirelit žena je, zadovoljna, sama od sebe je tako odmorena. Svojom egom tuđi ego puni, nakrka, satira, slisti. Nadire, poput parnog valjka. Nadire, poput tenka. Besomučno zvoni. Stiže. Potpetica lupeta. I knjige voli. Dolazi, po primerak. Sve spremi. Pa kod moje suparnice odlazi. U blizini stanuje. Jednu i od nje uzima. Iz ruku ništa ne bi ispustila. Ako jednom nešto prigrabi, isključivo njeno je, zbirka raste, polako raste. Pisaljke od mene otima. U svoj krasopis me umeša. U bisernu ogrlicu me pretvara. Nosa me, nakit poseduje, najam plivališta. U vlastitom ja se brčka. Brčkavica. Priča, priča. Bez prestanka bombardira. Rečima napada. Kuša, preko ključaonice ja viri. Rupa se otvara, zatvara. Blene samo, ništa ne opaža, ni mene, ni vlastito ja. Bi li progovorila? – Ne da. Ne haje. Ne pita. Ne reagira. Ja pričam, njoj je dosadno. Ako konačno mogu. Ali ne mogu. Tako ona priča, meni je dosadno. Svojom ego bombardira, napada. Lokva me preplavi. Ako bi vredno bilo zaplivala bi. Ali njen basen je pun. S njom. Pravi se da je voajer: nad sobom stražari. Jedva gori. Ne oduševljava se. Ne oduševljava. U životu nju navika održava. Rekla bi da je razvratna! Razvratna je darežljiva. Ona pak je dobra. Jako dobra. Na dugo i na široko brblja. Meša i meša. Ni to ne zna šta bi uradila, meša i sama sebe umeša. Na falos-stepenu stoji. Baš kao kutlača. Samo meša, pouku ne izvuče. Tajne su joj strane. Sad mene vreba. Drgom prilikom drugu, baš je svejedno. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://holdkatlan.hu/index.php/irasok/vers/1689-fabo-kinga-a-kukkolo

Turczi István: Rács és ablak – Rešetka i prozor

Turczi István Tata 1957. október 17. –

Rács és ablak

Te,  aki  már csak  emlékeid barlangfalán szemléled az

árnyékokat,    néha    önkéntes   rácsok   mögé   zárod

önmagad. Ilyenkor  előjönnek a legyőzött szörnyek, és

nem   segít   semmiféle   üdvtan.  Egyik  sejtelemtől  a

másikig hernyózol, nem érted, nem akarod megérteni,

mivé lettél ebben a nagy alászállásban. Az éjszaka, az

álmok   kényszerzubbonya,  befeketíti  máskor világos

képzeteidet,   és   persze   nem   enged  a szorításból.

Főhatalmát    kiterjeszti    kedves,    sokat   emlegetett

csillagaidra is. Ez végképp betesz; a tehetetlen dühtől

szűkölő  szemed  torz  formákat  metsz  a hajnali fény

első  porából.  Képzeleted,  vigyázz, elmengelésedett.

Már magadul sem tudsz, hamismásoddal kísérletezel.

Kitörnél,  fuldokolsz,  feszíted   agyad   idegrácsait.  S

amikor  már  azt  hinnéd,  vége,  elvesztél,   meglátod

fenn a fénybe nyíló ablakot.

Forrás: Turczi István A változás memóriája Palatinus Budapest, 2011.

Rešetka i prozor

Ti, koji senke već tek na zidu pećine  tvojih  uspomena

promatraš,  koji   put   sebe  iza  dobrovoljnih  rešetaka

zatvaraš.   U  tim   trenucima   pojavljuju  se  pobeđeni

nemani,  zalud  je  svaka  doktrina. Od  jedne do druge

slutnje  se  vučeš  i ne shvataš,  ne  želiš shvatiti u tom

niskom   letu   šta  si   postao.  Noć,   luđačka   košulja

snova,   inače  tvoje jasne vizije pocrni i naravno stegu

svoju  stegu  ni  najmanje  ne  popusti. Svoju moći i na

tvoje  drage,  mnogo spomenute zvezde  proširi.  To te

dokrajči;   tvoji   u   bespomoćnom   besu   cvileće  oči

iz  prve  prašine  jutarnjeg  sjaja nakazne forme prave.

Tvoja mašta, pazi, postaje mengeleu sličan. Više sebe

ne  prepoznaješ,  svojim  falsifikatom eksperimentišeš.

Izbio  bi,  gušiš  se, nervne  rešetke mozga napinješ. I

kad  već   poveruješ,   gotove   je,  izgubljen  si,  gore,

ugledaš prozor što na svetlost se otvara.

Prevod: Fehér Illés