Julijana
Marinkovik Resen 22. jul 1972. –
Ljepota |
Szépség |
A költészetről - az Ezüst híd/Srebrni most fordításkötetemről - fordításaim - kedvenc verseim - gondolatok - magamról O poeziji - o knjizi prevoda Ezüst híd/Srebrni most - moji prevodi - omiljene pesme - zabeleške - o sebi
Julijana
Marinkovik Resen 22. jul 1972. –
Ljepota |
Szépség |
Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –
Arány és mérték |
Razmera i mera |
F
Gergely Tamás
Brassó 1952. augusztus 19. –
Mosoly a
sötétben |
Osmeh u mraku |
Podolszki József
Feketics, 1946. júl. 28. – Újvidék, 1986. szept. 11.
Súgjál |
Šapni |
Ágh István Iszkáz 1938. március 24. –
A szökevények verse |
Pesma
odbeglih |
Turczi István Tata 1957. október 17. –
Gép-templom
Leleplező ez a szabályosság. Sehol egy önmagáért való
kitüremkedés, kóbor vonal, torzó vagy
formákból
kitagadott disszonancia. Szinte fáj, és megaláz, ahogy
monstrumként magaslik
föléd. Előtte állsz, de mintha
megadóan térdepelnél egy gép-templom oltára előtt, és
szemed újhitű
áhítattal
függesztenéd
a hol
üvegkupolának, hol baziliszkusznak tetsző, végtelenbe
futó ablakokra. A geometrikus csendben
erőlködés
nélkül hallani egy imát. Te imádkozol, anélkül, hogy
tudnád. Te könyörögsz
bebocsáttatásért. Ruhádat te
szaggatod, hamut fejedre te szórsz. Holnapi emlékeket,
még ki sem mondott szavakat
morzsolgatsz
rózsafüzérként. A folytatás oltalmáért esedezel az örök
szüntelenség színe előtt. Pedig
ha jobban figyelsz,
megláthatod azt a lépcsőt a lábazatban, ahonnan van
hová. Nincs még veszve semmi.
Forrás: Turczi István A változás memóriája Palatinus
Budapest, 2011.
Mašina-crkva
Ta pravilnost razotkriva. Nigde neke
izbočine, zalutale
crte, torzo ili iz forme izvrnute disonancije koja sama
za sebe
postoji. Na neki
način boli ti i vređa te kako
poput monstruma u vis se uzdiže. Ispred nje
stojiš, ali
kao da pomirljivo ispred oltara mašine-crkve klečiš
i čežnjom
nove vere promatraš prozore
koje se u
nedogled protežu a tebi se čas staklenom kupolom čas
baziliskusu čine. U geometrijskoj tišini jedna molitva
bez naprezanja se čuje.
Ti se moliš
bez toga da bi
znao. Za dozvolu za ulazak ti
preklinješ. Odelo ti
cepaš, na glavu pepeo ti posipaš. Sutrašnje
uspomene,
još neizgovorene
reči poput brojanice
premećeš.
Ispred pozornice
večne
neprekidnosti za zaštitom
nastavka se moliš. A da malo više paziš
mogao bi
u podnožju onu stepenicu videti odakle ima kud. Još
ništa nije izgubljeno.
Prevod: Fehér Illés
Neda Gavrić Banja Luka
1980. –
Љубав врата отвара |
А szerelem
ajtót nyit |