|
Novogodišnji
vašar
Grad vrvi od
svetine kao da je sudnji dan. U vazduhu lebdi neka čudna nervoza.
Novogodišnju gužvu zasipaju i prve snežne pahulje i počinju da se roje oko
glava prolaznika kao raspomamljene pčele u potrazi za košnicom. Sve postaje
još lepše kada lepršave pahulje, s prvim mrakom, obasja svetlost hiljade
lampiona. Ta idila, na prvi pogled, nekako je u oprečnosti s podosta
grčevitih lica u prolazu. Jedino su nasmejana deca. I neopterećena. Njih ne
dotiče misao da ćemo za samo nekoliko dana biti stariji za jednu godinu.
Pretprazničko raspoloženje često je narušeno velikom gradskom gužvom. S jedne
strane uguravaju se automobili na mesta određena za pešake, a pešaci, ruku
okovanih s bezbroj šarenih paketa, neminovno počinju da se sudaraju u
mimohodu. U dodatno suženom prostoru poleti poneki zamotuljak tamo gde ne
treba i, onda, nije potrebno mnogo da dođe do razmene teških reči. Svi su tu
sa istim ciljem kupovine, a opet svaka jedinka je drugačija. Doduše ima i
onih koje ne zanima kupovina: prosjaka, secikesa, pijanaca, omladine koja
naprosto ne zna šta bi sa sobom i starijih za koje porodica više ne nalazi
vremena. Stariji rado pokazuju nemoć kako bi privukli pažnju okoline i na taj
način ublažili nepodnošljivu samoću, a mlađima dobro dođe kada su okruženi
blebetanjem. Tako se ograde i ne pita ih niko ništa.
Jedan takav,
momak N, zastade pred krcatim štandom gde prodaju kuvano vino. Nekako se
progura između onih koji strpljivo čekaju u redu i dočepa staklenke tog
vrućeg, čudotvornog napitka što muti pamet i greje dušu. Sledeći zadatak je
da nađe slobodno mesto za jednim od onih visokih, okruglih stolova,
postavljenim uokolo, i odloži već prilično vrelu kriglu. U silnom okretanju
sudari se sa starijim čovekom koji kod stola mirno ispija svoje vino. Ruke se
ukrstiše, krigla poleti kao da je ispaljena iz katapulta i, uz silan tresak,
pade na beton.
– U šta
gledaš mumijo, u majčinu, vidi šta mi uradi! – dreknu pripit balavac na
prilično iznenađenog čoveka.
– Izvinite
mladiću, u ovoj gužvi nisam osetio da ste mi tako blizu.
– Da, da! Nisi
osetio, a mlataraš tim rukama kao da loviš muve po vazduhu. Što i dolaziš na
ovakva mesta tako mator. Pametnije bi ti bilo da si umesto na vašar krenuo na
groblje, da ne zakasniš! Poslednju paru mi istera iz džepa, stara drtino. I
šta sad? – zapeni žutokljunac nervozno paleći cigaretu bez filtera.
Mladićeve
reči snažno su se zabole u srce starca i ustreptale kao pernati vrh strele
koja je pogodila u metu. Oči mu zasuziše protiv njegove volje. Ne vredi
živeti ako moraš da govoriš suprotno od onog šta misliš, a još manje ako
podlaca nazoveš čovekom, pomisli stariji gospodin u nameri da neotesancu
odgovori ono šta ga sleduje. Ali na vreme zagrize jezik jer shvati s kim ima
posla. Ćutnja je, ipak, najbolji odgovor, zaključi starac i maramicom obrisa
suze. Nekoliko ljudi uokolo ćutke je posmatralo celu predstavu. Tu vrstu boli
zbog nereagovanja okoline u nemilim situacijama osetio je mnogo ranije i
pomisli kako bi bilo najbolje da se povuče iz ovog zmijarnika. Momak je mlad
i ogorčen, ne zna za praštanje. Treba ga poučiti i odgovoriće mu dobrotom.
Često je u suprotnosti s mudrošću. U dobroti se većinom ne uzvraća istom
merom. Zna to iz iskustva. A mudrost je puna sumnje. Uglavnom popušta pred
agresivnošću zbog nemogućnosti da se izbori za vlastiti mir. Čime smo to
preplavljeni u ovom ludom svetu? – nametnu se starcu pitanje dok je levu ruku
zavlačio u džep. Na sto položi papirnu novčanicu.
– Evo
mladiću da vam praznici prođu u veselju. Ovde imate dovoljno za nekoliko
krigli, pa počastite i društvo oko stola.
Starac potom
napravi korak unazad, namesti šešir i rasklopi svoj beli, slepački štap.
Ritmički kljuckajući po betonu, neznatno pokrivenim raskvašenim snegom,
polako se izgubi u vašarskoj gunguli.
|
Újévi vásár
Tömeg a városban, mintha ítélet napja
lenne. A levegőben különleges idegesség lebeg. Az újévi sokadalmat a
hópelyhek is elárasztják, a járókelők feje körül kaptárt kereső méhekként
rajzanak. Még szebb a látvány, mikor sötétedéskor a lebegő pihéket a
lampionok sokasága fényárban fürdeti. Ez az idillikus kép egy pillanatra
valahogyan ellentétben áll az elhaladó számos görcsös tekintettel. Csak a
gyerekek mosolyognak. Gondtalanok.
Őket nem érdekli, hogy pár nap múlva egy évvel idősebbek leszünk. Az
ünnep előtti hangulatot gyakran zavarja a városi tömegnyomor. A gépkocsik a
gyalogosoknak fenntartott helyre furakodnak, a számtalan tarka csomagot
cipelő gyalogosok meg egymással ütköznek. Az egyre szűkülő térben egy-egy
csomag nem a megfelelő helyre repül és máris következik az elkerülhetetlen,
szitkokkal tele szóváltás. Mindenki ugyanazzal a céllal vásárol, de az
egyének annyira különbözőek. Bár vannak olyanok is, akiket a vásárlás nem
érdekel: koldusok, részegesek, fiatalok, akik önmagukkal nem tudnak mit
kezdeni, öregek, akikre családjuk időt nem pazarol. Az öregek, hogy magukra
hívják a figyelmet és elviselhetetlen magányukat enyhítsék, tehetetlenséget
színlelnek, a fiatalabbaknak meg jól esik, ha dumálnak körülöttük. Így határolódnak
el és tulajdonképpen senki semmit sem kérdez tőlük.
Egy ilyen, N. srác megáll a forralt bort
kimérő, tömeggel tele stand előtt. Átverekszi magát a türelmesen várók között
és megkaparintja a forró, csodálatos, elmét megzavaró, lelket melengető
itallal tele poharat. Következő feladata, helyet találni az egyik magas,
körbe rakott kerek asztalnál és az immár igen csak meleg, itallal tele
poharat biztonságba helyezni. A sündörgésben egy idősebb úrral ütközik, aki
az asztalnál nyugodtan iszogat. Kereszteződnek a karok, repül a pohár, mintha
katapultból lőtték volna ki és nagy csattanással a betonra esik.
– Hová nézel te múmia, az anyádat, nézd
mit tettél! – ordít az ittas takonypóc a meglepett emberre.
– Elnézést, fiatalember, ebben a
tömegben nem vettem észre, hogy ilyen közel van.
– Ugye, ugye! Nem érezted, közben mintha
legyeket vadásznál, hadonászol. Ilyen öregen miért jössz ezekre a helyekre.
Okosabban tennéd, ha a vásár helyett a temetőbe mennél, nehogy elkéss! Az
utolsó fillért vetted ki zsebemből, te vén szatyor. És most mi lesz? – mondja
habzó szájjal a zöldfülű és idegesen rágyújt.
Tollal díszített célba talált
nyílvesszőként
sértette
az öreg szívét a siheder beszéde. Szeme akarata ellenére is könnybe lábadt.
Nem érdemes élni, ha meggyőződésed ellenére kell beszélned, ha a hitványt
emberszámba veszed, gondolja az idősebb úr, aki rendre akarja utasítani a
pimaszkodót. De időben nyelvébe harap, mert látja, kivel áll szemben. Mégis a
hallgatás a legjobb válasz, szögezi le az öreg és zsebkendőjével letörli a
könnycseppeket. Néhányan csendben nézték a jelenetet. A kiélezett
helyzetekben a környezet ridegségét sokkal előbb érezte már és legjobbnak
látta, ha visszahúzódik ebből a kutyaszorítóból. Fiatal a legény és elkeseredett,
bocsánatot nem ismer. Tanítani kell, hát jósággal válaszol. Sokszor
ellentétes a bölcselettel. A jóságot általában nem jósággal viszonoznak. Ezt
tapasztalatból tudja. A bölcsesség meg kétkedéssel tele. Többnyire enged az
erőszaknak, hisz saját nyugalmát képtelen kiharcolni. Ebben a bolond világban
mi az, ami eláraszt bennünket? – bal kezével zsebébe nyúlva kérdi önmagától.
Papírpénzt tesz az asztalra.
– Íme, ifjú, hogy az ünnepek idején
ünnepelhess. Ez néhány kriglire elég, az asztal körüli társaságot is
megkínálhatod.
Majd hátra lépett az öreg, megigazította
kalapját és előhúzta a vakok fehér botját. A hóval alig takart betonutat
ritmikusan kopogtatva tűnt el a vásári forgatagban.
Fordította:
Fehér Illés
|
