Katarina Sarić *** (Vas Trojicu…) – *** (Hármatokat… )

 

Katarina Sarić Budva 10. mart 1976. –

***
 
Vas TROJICU za svetu Trojicu
kao malo – na dlanu vodicu
kao oka zjenicu
čuvam.
 
U ime oca i sina i svetoga duha
u ime kćeri dopisane, nepismene
u pola ženske glave ove vam jadnice, za temelj žrtve paljenice
krsti se
jedna žena, razdijeljena
na vas trojicu ravnopravnih snaga –
Junaci!
neka su vam vazda podignuti barjaci
na tri stuba za kuću davno razoranu
kao brazdu po kojoj niče sjeme vašeg prekora i prezira –
 
Nikad vam ništa ne valja.
 
Da ima žene i kuće bi bilo!
E vuci gorski, šakali moji
da kuća što valja i vuci bi je imali!
 
Čuvam vas kao knedle u grlu, globus hysterikus
suvi kašalj za bronhije zalijepljen, za ove grudi kokošije
kao tihu smrt, unutrašnje krvarenje.
Trozupca ugriz srcoliki
moja tri gospodara.
 
Tri kolca zabodena!
 
Svaki svoju zastavu raširio.
Svaki svoju teritoriju zapišao.
Na ovu ničiju zemlju. Na ovu tuđu večeru. Na ovu guju nevjeru.
 
Vas tri kraljevska sina
i najmlađi kraljević, majčin sin, po ugledu na đeda i oca
Tri metka – tri hica
Prvo pa muško!
Da se zna ko kosi a ko vodu nosi.
E božija ti vjera
On me je najjače za srce ujeo, za pupak, za dojku s kojom se igrao
treći hitac nije promašio.
 
Moja tri za sreću
za Njegoša,
Andrića i Lalića
Snahu Anđeliju i njenu so na rane posijanu i korbač svijen oko struka
Nedu trudnu, zaklanu
Aniku ,,Osevapio bi se ko bi me ubio”
– U svakoj ženi čuči đavo
treba ga ubiti batinama ili rađanjem pa ako i to ne pomogne treba ubiti i ženu –
 
Vas tri zaštitnika, osvetnika, ratnika
jebali ste mi majku!
i za majku i sestru i one od tetaka i strina, zaove i zaovice, jetrve i jetrvice
Ovo pola ženske glave za sve nas kao jednu cijelu:
onu žensku tamo joj – ne osvitala!
 
Jedna glava devet jezika – s’ kamenom ih svezala!
 
Vas tri kao tri cvijeta nikla iz pepela
čuvam ja, u temelj uzidana
Gojkovića.
 
Tri kamena: oca
na jeziku, muža
na srcu
i na pupku sina.
 
Tri za tri stuba žene na kojoj počiva kuća –
Neka vam je vječna!
 
Izvor: https://strane.ba/katarina-saric-globus-hystericus-izbor/
 
 
***
 
Hármatokat a Szentháromságért
akár – tenyeremen a vízcseppet
akár a szemem világát
őrizlek.
 
Az atya a fiú és a szentlélek nevében
az írástudatlan lányok nevében
vessél keresztet ezért a szerencsétlen fél asszonyfejért, ezért
az elégetett áldozatért
egy asszony, elosztott
egyenlően erős hármatokra –
Hősök!
zászlótok állandóan lobogjon
három árbocon a régen lerombolt házon
a barázdában, melyben feddésetek és megvetésetek magja csírázik –
 
Nektek soha semmi se jó.
 
Ha lenne asszony, ház is lenne!
Na, farkasok, sakáljaim,
ha a ház valamit érne, a farkasoknak is lenne!
 
Torokbeli gombócként őrizlek benneteket, globus hysterikus
csendes halálként, belső vérzésként hörgőkre,
e tyúkmellre ragasztott száraz köhögés.
Szív alakú háromfogas harapás,
három uralkodóm.
 
Három leszúrt karó!
 
Mindegyik saját zászlaját lobogtatta.
Mindegyik saját területére vizelt.
Erre a senki földjére. Erre az idegen vacsorára. Erre a hűtlen kígyóra.
 
Ti hárman királyi ivadékok
és a legkisebb, a trónörökös, anyja fia, nagyapja és apja mintájára
Három golyó – három lövés
Ez az!
Hogy egyértelmű legyen, ki kaszál és ki szolgál.
Ó isteni három vallás
Legerősebben ez marta meg, köldökömet, mellemet, amellyel játszott,
a harmadik lövés célba talált.
 
Hárman boldogságomért
Njegošért,
Andrićért és Lalićért
Angyelka sógórnőért, a sbekre szórt sójáért, a derékra csavarodott korbácsért,
A terhes, meggyilkolt Nedáért,
Anikáért „Jótevő lenne, aki megölne”
– Ördög guggol minden nőben,
veréssel vagy szüléssel kell megölni, de ha ez sem segít, az asszonyt kell megölni –
 
Ti hárman, védelmezők, bosszúállók, vitézek,
anyámmal kegyetlenkedtetek!
anyámért is, húgomért is, meg a nagynénémért és ángyomért is, férjem nővéréért és húgáért is.
Ez a fél női fej mindannyiunkért, mint egy egészért:
azt a nőt ott – nem pátyolgatnám!
 
Egy fej, kilenc nyelv – kővel kötöttem össze!
 
Ti hármatokat, hamuból nőtt virágokat,
benneteket Gojković alapjaiba
építetten őrizlek.
 
Három szikla: apa
a nyelven, férj
a szíven,
fiú a köldökön.
 
Hárman a nő három oszlopán, amelyen a ház nyugszik –
Legyen a tiétek örökre!
 
Fordította: Fehér Illés

Jelena Glišić Žena – Nő

 

Jelena Glišić Derventa 9. juli 1989. – 

Žena   На врелом пијеску Илузијом љепоте обавијено тијело Упијајући посљедње зраке Залазећег сунца – Неосјетно тоне у вртлог пролазности Окупано мирисом љета На измаку

Nő   A forró homokon Az illúzió szépségével körbefont test A lenyugvó nap utolsó sugarait Szívja magába – A múló nyár illatában fürödve A mulandóság örvényébe Észrevétlenül süllyed   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.poezijasustine.rs/2017/09/jelena-glisic-zena.html

Predrag Bjelošević: Смисао, у бесмислу – Értelem, az értelmetlenségben

 

Predrag Bjelošević Banja Luka 29. 05. 1953. –

Смисао, у бесмислу   Опстати у свијету. Свјестан себе. И милости Господа. Што остави ти на дар. Право избора. Животног смисла.   Коме посветићеш се. До те мјере. Да ни примијетити нећеш. Како пролази. Твој јединствени сан. Поред тебе.   Нити како ти је. Преко ноћи минуо. Живот. Овјенчан срећом само твога. Животног избора. У дану кад. Све.   Чини ти се да пјева. Тако складно. И Потресно. Тако животно заводљиво. Као озвјездано небо. На лицу мора.   Као дојучерашњи бесмисао. Што сад. Чини ти се да био је хранљив. Као погача. Дааа. Бесмисао што дебља. Као мрак.

Értelem, az értelmetlenségben   Légy a világban. Érezd önmagad. És az Úr jóságát. Amit ajándékként adott. A választás joga. Az élet értelme.   Kinek szenteled létedet. Oly mértékben. Hogy észre sem veszed. Hogyan éled át. Egyedülálló álmodat. Magad mellett.   Sehogy sem vagy. Váratlanul tűnt el. Az élet. Szerencséddel megkoszorúzva. Választás. Azon a napon, amikor. Minden.   Úgy tűnik, dalol. Oly zavartalanul. És Megrázóan. Feltétlenül az életre csábít. Mint a csillagos ég. A tenger felszínén.   Akár a még tegnapi értelmetlenség. És most. Úgy érzed, tápláló volt. Pogácsaként. Igeeen. Az értelmetlenség, ami hizlal. Mint a homály.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Предраг Бјелошевић: Заједно са зидовима Удружење Књижевника Републике Српске, Бања Лука, и Штампар Макарије, Београд, 2020. стр. 11.

Zoran Bognar Трагач или плен – Nyomozó vagy áldozat

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Трагач или плен   У шта си се то претворио, учитељу мој? Јеси ли постао оно што никада био ниси, или, пак, оно што одувек си био а ниси до сада спознао да си? На блатњавом путу одувек је важило правило: Припадност се подразумева, неприпадност не прашта! Реци, јеси ли на том ходочашћу изненадних одлука, успут, напустио зен; је ли Твој пут и даље Твој пут; да ли је вечност или само трен? И реци, шта мислиш да си сада: знатижељник или послушник, будан или снен, трагач или плен?

Nyomozó vagy áldozat   Mivé váltál, oktatóm? Az lettél, aki sosem voltál, vagy mégis az, aki mindig voltál, csak eddig nem tudtad, ki vagy? A sáros úton egyetlen szabály érvényesül: A hovatartozás magától értetődik, a sehová tartozás megbocsáthatatlan! Mondd, azon a váratlan határozatok zarándokútján, út közben, zen tanát elhagytad-e; a Te utad továbbra is a Te utad; örökkévalóság vagy csak pillanat? És mondd, mit gondolsz, most mi vagy: kíváncsi vagy szolga, éber vagy szunnyadó, nyomozó vagy áldozat?   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Srbijo, mogu li da budem tvoj sin Balkanski Književni Glasnik Beograd 2019. str. 26.

Dušan Savić Fotografija – Fénykép

 

Dušan Savić Banja Luka 21. avgust 1952. – 

Fotografija        Svako jutro, kada se probudim, sa suprotnog zida pozdravlja me venčana fotografija ženinih roditelja. U tankom, crnom okviru pod staklom, retuširana s dodatkom veštačkog cveća. Nisam ljubitelj te vrste zidnog ukrašavanja i prigovorim ženi, ponekad. Nepokolebljiva je. Rano ih je izgubila, pa brzo odustajem. O njima znam iz njenih priča. Voleo bih da sam ih poznavao lično. Priče su uvek zaslađene. Danima me proganja misao kako s njima da stupim u razgovor. Solomon je uspeo da savlada jezik ptica. Zašto da i ja ne pokušam i savladam jezik mrtvih? Zar nisu život i smrt u vlasti jezika? Pala je odluka.      Tog jutra duže zadržavam pogled. Ne znam kako da počnem. Preda mnom slika bračnog para. Gledaju me setno s neznatno naglašenim osmesima. Sa prodornim izrazima lica. Lako je Solomonu, njegove ptice pevaju. U mom slučaju postoji nešto što, očito, previđam. Mrtva usta ne govore. Već sam blizu da odustanem u suludoj nameri. U dnu sobe poče oprezno da otkucava zidni časovnik. Tri puta. Ovo je znak. Ne, ne odustajem! Siguran sam, obraćaju mi se, a ja samo moram da odgonetnem šta žele da mi saopšte. S naporom naprežem misli. Uzalud. Osećam kako odgovor lebdi u vazduhu, pomešan s odlazećim tonom zidnog časovnika. Glavu spuštam na jastuk i sklapam oči. Moram probati sve varijante. Možda mi se posreći ovako. Potrajalo je kratko. Spavaću sobu ispuni baršunast, ženski glas:      – Molimo te, reci joj da nas skine sa zida. Dovoljno smo bili tu. Zna da smo je mnogo voleli. Neka nas sačuva u sebi.      Naglo otvaram oči. Žena me drmusa i reaguje burno:      – Jesi li si ti normalan? Šta to bulazniš?      – Ali, samo sam... – nisam uspeo da izgovorim do kraja.      – Ne klevetaj mrtve, mahnitaće ti duša i bićeš kažnjen od živih! – izgovara brzo ne prestajući s drmusanjem.      Ne pokušavam dalje. Shvatio sam. Brak je, zaista, trijumf mašte i inteligencije. Ako hoćeš da tvoj partner sluša svaku tvoju reč, pričaj u snu.      Spavaćom sobom odjednom se prolomi tresak. Jednako smo iznenađeni. Slika pade sa zida i staklo se rasprši po podu u mnoštvo sitnih parčića. Žena me preseče svojim britkim pogledom. U našem domu već danima nema pravog razgovora.      Na mestu predviđenom za venčanu sliku njenih roditelja ocrtava se pravougaoni, prašnjav trag.

Fénykép        Reggelenként felébredve, a szemben lévő falról, feleségem szüleinek esküvői fényképe köszönt. Üveg alatt, vékony, fekete keretből, retusálva, művirággal ékesítve. A fal ilyen díszítését nem szeretem, néha feleségemnek panaszkodok is. Hajthatatlan. Korán veszítette el őket, gyorsan visszakozok. Róluk, amit tudok, feleségemtől tudom. Szerettem volna őket személyesen ismerni. A mesék mindig szépítenek. Napok óta azon gondolkodom, hogy tudnék velük beszélgetni. Salamonnak sikerült a madarak nyelvét elsajátítani. Miért ne próbálnám meg én a halottak nyelvét megtanulni? Ugye, az élet és a halál nem a nyelv hatalmában vannak? Döntöttem.      Azon a reggelen hosszabban nézem. Nem tudom, hogyan kezdjem. Előttem egy házaspár képe. Búsan néznek, mosolyuk rejtett. Tekintetük átható. Salamonnak könnyű, madarai énekelnek. Esetemben bizonyára valamit szem elől tévesztek. Halott száj nem beszél. Már-már feladom ostoba szándékomat. A szoba mélyén a falióra óvatosan ütni kezd. Háromszor. Ez jel. Nem, nem szállok ki! Biztosan hozzám fordulnak, csak meg kell fejtenem, mit üzennek. Erőmet megfeszítve gondolkodok. Mindhiába. Érzem, a levegőben, a falióra tűnő hangjával együtt lebeg a válasz. Fejemet a párnára hajtom, szemem lehunyom. Minden változatot meg kell próbálnom. Talán így sikerül. Rövid ideig tartott. A hálószobában bársonyos, női hang csendül:      – Kérlek, mondd meg feleségednek, vegyen le bennünket a falról. Eleget voltunk itt. Tudja, nagyon szerettük. Magában őrizzen bennünket.      Szememet hirtelen kinyitom. Feleségem ráz, ingerültem reagál:      – Normális vagy? Mit dumálsz?      – De én csak… – végigmondanom nem sikerült.      – A halottakat ne rágalmazd, lelked bánja, egész életedben bűnhődni fogsz! – mondja egy szuszra, engem rázva.      Tovább nem kísérletezek. Megértettem. A házasság, vitathatatlan, a képzelet és a műveltség diadala. Ha azt akarod, hogy partnered figyeljen rád, álmodban beszélj.      A hálószobában egyszerre robaj hallatszik. Mindketten meglepettek vagyunk. Leesett a falról a kép, az üveg a padlón szanaszét szóródott. Feleségem éles tekintetével szembesülök. Otthonunkban nyugodtan napok óta nem beszélgetünk.      Az esküvői kép helyén négyzet alakú poros nyom éktelenkedik.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Dušan Savić: Glavnom ulicom, Gradska Biblioteka Karlo Bijelicki Sombor, 2019. str. 63-64.

Ana Nikvul Holandski šešir – A holland kalap

 

Ana Nikvul Kosovska Mitrovica 17. 10. 1963. –

Holandski šešir
 
dragi moj
nije to tek tako da mi taj šešir zeleni
pristaje i danas
kad si ono došao na kratko iz nedođije
bila sam na groblju
i mirisala sam na nagorele trpavice i sveće ugašene vinom
a ti si doneo taj šešir i čekao da se obradujem kao dete
kažeš sašio ga najveći holandski šeširdžija
po meri mojih misli i vedrini mojih osmeha
kažeš znao je on da ja umem vešto da ga na kažiprstu vrtim
dok ližem obod čaše krvave od vina i mog karmina
i gledam te kroz kroz dim od cigarete dok nas ruši neki bluz
kažeš pristajem ti takt na takt
dok prevodiš moju poludelu pesmu na dač
koju sam noktom urezbarila u paški kamen
kad smo ono bili jedan grumen
kažeš kad ga staviš na glavu i nakriviš
ličiš lizamon dej
kad ruši zid između zaraćenih zveri majke evrope
kažem
pusti sad dragi to
hajde da pojedemo ovaj grumen zemlje grobljanske
umirićemo oluju
da mi ne odnese šešir u kome ću da te ognezdim
i nosim na glavi sve dok mi ponovo dođeš
i ispričaš mi istu priču
a ja je slušam kao da je prvi put
radoznala i zadivljena tvojim borama
i celim tobom laka od težine tvoje
dragi moj
 
Izvor: autor
 
 
A holland kalap
 
kedvesem
nem csak úgy van hogy az a zöld kalap nekem
ma is jól áll
amikor a sehonnanból rövid időre betoppantál
a temetőben jártam
perzselt szempilla- és borral oltott gyertya illatom volt
te meg hoztad azt a kalapot és vártad hogy gyerekként örüljek
állítod a legnevesebb holland kalapos varrta
gondolataim és mosolyom méretére
állítod tudta míg a bortól és ajkamon a rúzstól véres poharat nyalom
és a cigarettafüstön keresztül bluest élvezve nézlek
képes vagyok mutatóujjamon ügyesen forgatni
állítod taktusról taktusra hozzád illek
míg a körmömmel a pági¹ kőbe akkor vésett
félkész versemet dutchra fordítod
amikor egyetlen gomolyag voltunk
állítod ha fejedre teszed és félre fordítod
Lias Dayre hasonlítasz
mikor az európai összeakaszkodott vadak közötti fal omlik
mondom
kedvesem most tedd félre
gyere együk meg ezt a temetőből eredő rögöt
vihart csendesítünk
mindaddig ne hozza el a kalapot melyben fészket neked készítek
és fejemen hordom míg újra el nem jössz
és ugyanazt a mesét el nem mondod
én meg mint először
érdeklődve ráncaidtól megigézve
lényeddel együtt könnyeden hallgatom
kedvesem
 
¹Pag – dalmát sziget
 
Fordította: Fehér Illés

Julija Kapornjai Mađioničar – Varázsló

 

Julija Kapornjai Vrbas, 23. januar 1966. – 

Mađioničar   Hodajući periferijama dana sretoh jednom dete čija me ljupkost i nevinost nagnaše da uzmem ga u naručje i upitam za ime - Zovem se Smrt reče ono - Lepo ime – rekoh Pomalo apstraktno (pomislih) vadeći iz unutrašnjeg džepa sakoa srce koje pretvorih u ružu Njome okitih kosu devojčice Da – u stara dobra vremena mađioničari su bili na ceni   1984.

Varázsló   A peremvárosban sétálva kedves ártatlan gyerekkel találkoztam akit ölbe vettem és neve után érdeklődtem – Nevem Halál mondta – Szép név – állítottam Kissé elvont (gondoltam) kabátom belső zsebéből szívet elővéve melyet rózsává változtattam A kislány haját azzal dísztettem Igen – azokban a régi szép időkben tisztelték a varázslókat   1984.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor