Keresés ebben a blogban

2022. március 22., kedd

Gergely Tamás Elhúznak délre – Na jug odlaze

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Elhúznak délre
 
     Komája fecskét tetováltatott a nyakára. Nem is egyet, kettőt. Testén lefele szállnak, és röptükben, azaz a szárnyuk még a koponyáján, a fejük viszont a nyakcsigolya közelében összeér. Egy pár tehát a kettő, megtestesítik a koma bőrén a boldogságot...
     - Hiszen nem is látod őket - veti ellen Vadmalac, de komája így kontráz:
     - Nem látom, de tudok róluk.
     Vadmalac elismeri, hogy komája szépen fogalmaz, mégsem hagyja annyiban a dolgot:
     - Egy szép nap elhúznak délre, s te észre sem veszed...
 

Na jug odlaze
 
     Jaran je na vrat lastu dao tetovirati. Ne samo jednu, dve. Niz njegovog tela lete i u letu njihova krila još na potiljku a glave pak u blizini vratnog kralješka se dotiću. Znači da njih dve su par te na koži jarana sreću utelovljuju…
     – Pa ti ih ni ne vidiš – suprotstavlja mu se Vepar ali jaran ovako kontrira:
     – Ne vidim ali znam za njih.
     Vepar priznaje da mu se jaran lepo izražava, ipak po svom nastavlja:
     – Jednog dana će na jug otići a ti ni primetiti nećeš…
 
Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/19600/19634/19634.htm#63

Turczi István: T-fragmentumok – T-fragmenti

 

Turczi István Tata 1957. október 17. –

T-fragmentumok
 
A kezdetben a mélysége mélye.
Az Egy - de az sem az első.
Husztnál át a Kárpátok vulkáni vonulatán.
A vándorlások láthatatlan nyomai.
„A régvolt hadak por-rengetege.”
A fű-tenger hárfahullámzása.
Az esték mint vágtató fekete lovak.
A síkságot fürkésző tekintet.
A mocsárminták és a kavicsok sóhaja.
Az árnyak nyugodt nyáját terelgető Idő.
Látszólag minden ugyanaz, ugyanoda.
(Jobbról:) Tarac, Talabor, Nagyág,
Borsava, Bodrog, Sajó, Eger, Zagyva.
(Balról:) Visó, Iza, Túr, Szamos,
Kraszna, Kőrös, Maros, Béga.
Az ártéria és a kezdődő víziszony.
1000 km szőkeség és más sztereotípiák.
A lényegtől lassan elkülönült látszat.
Petőfi sztéléje, fáraók népdalai.
A „parányi sarkantyúk pengése”.
A miseborok és végtelen eső-zsolozsmák.
A ministránsok levetett ruhái az árokparton.
Egy aranyozott Agnus Dei a vízmosásban
és a szerzetes, aki horgonnyal álmodik.
A könnyű kis halak roppant súly alatt.
Az elmozdulások szöge.
A mozdulatok csonkja.
A víz és ég iker-lelke.
A kényszeredetten süllyedő ég
és a kedvére emelkedő víz.
Vásárhelyit rémálmok gyötrik.
Paleocappa szerint kevés a fogszabályzó.
A valóság: az elme félkész gátja.
A megtöretés keserű vázlatai.
A szélben kavargó álmok és jóslatok.
Az alkonyok, akár friss madárvér a kaszán.
Szivárgó homokzsákokban az idő
hol pereg, hol ragad.
A kezek, a görcsök, a hajlott hátak.
A felkötött kendők és a leomló rózsafüzérek.
A csönddel tapasztott kétségbeesés.
Ami előtűnik s ami el.
Ami megkezdődik, ami visszahull.
Bizonyos versek átsétálnak a vizen,
és túlélik azt a gyávát és ostobát,
aki vagyunk.
 

T-fragmenti
 
Dubina dubine je u početku.
Jedan – ali ni to nije prvi.
Od Husta preko vulkanskog niza Karpata.
Nevidljivi tragovi seoba.
„Oblaci prašine negdašnjih armija.”
Poput harfe talasanje mora od trave.
Veče je uvek crni at u galopu.
Pogled što ravnicu promatra.
Uzdah uzorka močvare i belutka.
Vreme mirno stado senki tera.
Prividno sve je isto, na isto mesto.
(S desne strane:) Tarac, Talabor, Velika grana,
Boršava, Bodrog, Sajo, Eger, Zađva.
(S leve strane:) Višo, Iza, Tur, Samoš,
Krasna, Kereš, Maroš, Begej.
Plavna područja i početak jeze od vode.
1000 km cvetanja i ostale stereotipije.
Od suštine polako odvojen privid.
Petefijevi epitafi, faraonove narodne pesme.
„Zvuci sitnih mamula”.
Vina misa i beskonačni psalmi kiše.
Na obali jarka skinuta odela ministranata.
U vododerini jedan pozlaćen Agnus Die
i monah koji sa sidrom sanja.
Ispod strašnog tereta laganih, sitnih riba.
Kut pomicanja.
Patrlj pokreta.
Dvojna duša vode i neba.
Nebo što prisilno tone
i voda šta se po volji diže.
Vašarheljija mora muči.
Po Paleokapi je manjak ortodontskih aparata.
Stvarnost: napola gotova brana uma.
Gorke skice sloma.
U vetru kovitlajući snovi i proročanstva.
Sutoni su poput sveže krvi ptica na kosu.
Vreme u probušenim peščanim džakovima
čas teče, čas se lepi.
Ruke, grčevi, pognuta leđa.
Svezane marame i pokidane brojanice.
Sa tišinom lepljen očaj.
Što nastaje i što ne.
Što počne, što nazad pada.
Neke pesme preko vode prelaze
i kukavice i sakalude  što smo
prežive.
 
Prevod: Fehér Illés

Izvor: https://www.esolap.hu/authors/2-turczi-istvan/120.html

2022. március 20., vasárnap

Katarina Sarić Reciklirana pjesma – Újrahasznosított vers

 

Katarina Sarić Budva 10. mart 1976. –

Reciklirana pjesma
 
Nisam stigla da potrošim bočicu parfema
u koju sam zatvorila sve tvoje mirise
(na predratni vonj pamfleta sad zaudara
na dame s lisicama oko vrata).
 
I dok puštam perle kišnice da otiču niz kanalizaciju –
Javljaju li ti da još te spiram?
 
Pravim letak od onog jednog kratkog bljeska čiste evidencije (ja i ti)
kačim za njega onu jedinu našu, tvoju i moju sliku
na kojoj stojimo kao dvije “drvene marije” što glume
Robespijera i Jovanku na gubilištu sreće
pred kojom su pokorno sagnuli glave u strahu.
 
Nemam šta da recikliram.
 
Pitam ljude da li se sjećaju one stare partizanske pjesme
u kojoj se pominju naša dva imena
kao gorski bor i jela mladica
stidljivo o njega oslonjena.
 
Nisam stigla da potrošim ti karmin na usnama.
Suv je sad kao tetrapak koji buđa u praznom frižideru
kao mokar pas kojeg si ostavio onda pred vratima
(od njegove sam dlake isprela ćebe).
 
A već je počinjao prvi snijeg i sve je bilo tako čisto
(trolejbusi nisu stigli da ga blatom isprskaju,
ni mi ga nismo stigli izgaziti a već je postao blatnjava bljuzgavica).
Prekrila je onaj jedan kratak bljesak čiste evidencije (ti i ja).
 
Javljaju li ti da još te spiram?
 
Govorila sam ti da budeš Pasternak i da ga zavoliš (snijeg).
(Ne mene. Ili psa-ćebe).
 
Pogledao si me očima koje su ubile svu romantiku u korijenu.
I cvijet nije mogao da se otvori tračku sunca
koje se stidljivo probijalo kroz roletne onih mračnih popodneva
u kojima me nisi tražio.
 
Nemam šta da recikliram.
 
Nisam stigla da te potrošim
I ostao si sav na meni.
 
Javljaju li ti da još te spiram?
 
Da ispiram imenom tvojim i usta i utrobu i grlo –
da želim da čuješ ovu moju slabašnu od riječi osvetu
kojom te grizem
ali se nekom čudnom inverzijom ugrizi na mojoj koži reflektuju.
 
I sva sam modra od iluzionizma plavetnila
koje se otvara kao rana nadamnom.
 
Rana koja se ukazala od prolomljenog ogledala neba
u kojem se ogledam,
ali ne vidim, sebe ne vidim.
 
Vidim samo isječke i onaj kratak bljesak evidencije (ti na meni).
 
Ja nemam šta da recikliram.
 
Izvor: https://nigdine.com/katarina-saric-pesme/?fbclid=IwAR3Nje3RKHdITTftjqeDfsDeVwCkVEwsP9ifxUBnFnV_rXjLZzmnnuD2JEc
 
 
Újrahasznosított vers
 
Az általam illatoddal teletöltött illatszer-üveg
tartalmát nem volt időm elhasználni
(a pamflet háború-előtti szaga most
a nyak-bilincselt nőkre emlékeztet.)
 
És míg az eső gyöngyszemeit a szennyvíz-csatornába engedem –
Jelentik-e neked, még moslak magamról?
 
Röpiratot készítek arról a tiszta tény egyetlen villanásáról (te és én)
arra akasztom azt az egyetlen közös képünket
amelyen két „faragott máriaként” állunk színészkedünk
Robespierret és a boldogság vesztőhelyén Johannát alakítjuk
aki előtt félelmünkben főt hajtunk.
 
Újrahasznosítanom nincs mit.
 
Kérdem az emberektől emlékeznek-e arra a régi partizán dalra
melyben kettőnk nevét említik
ahogy a hatalmas örökzöldre
a fiatal fenyő szégyenkezve borul.
 
Nem volt időm ajkamon a rúzst veled együtt elkoptatni.
Most száraz, akár az üres hűtőben poshadó kartondoboz,
akár az ázott kutya, melyet akkor az ajtó előtt hagytál
(takarót szőréből szőttem.)
 
Már az első hó esett és minden oly tiszta volt
(a trolibuszok még nem csapkodták össze,
nekünk sem volt idők rátaposni, de nyomban sáros latyakká vált).
Az a tiszta tény egyetlen villanása (te és én) takarta be.
 
Jelentik-e neked, még moslak magamról?
 
Említettem légy Paszternák és szeresd meg (a havat).
(Ne engem. Vagy a kutya-takarót).
 
Tekinteted a romantikát csírájában semmisítette meg.
Virágot sem ébresztett az a napsugár,
mely szégyenkezve sütött át azon a sötét délutánok redőnyén,
melyeken nem kerestél.
 
Újrahasznosítanom nincs mit.
 
Nem volt időm elhasználni téged.
Rajtam maradtál.
 
Jelentik-e neked, még moslak magamról?
 
Számat is bensőmet is garatomat is neveddel  mosom –
szeretném ha hallanád ezt a gyenge szavakból álló bosszút
mellyel marlak
de furcsa módon a harapások bőrömön mutatkoznak.
 
És kék vagyok a felettem sebkényt nyíló 
kékség látszatától.

A seb az ég széttört tükörében jelent meg,
abban látszok,
de nem látom, magamat nem látom.
 
Csak töredékeket látok és azt a tiszta tény egyetlen villanását (téged rajtam).
 
Nekem nincs mit újrahasznosítanom.
 
Fordította: Fehér Illés


2022. március 19., szombat

Predrag Bjelošević: О души, пјесме – A költemény, lelkéről

 

Predrag Bjelošević Banja Luka 29. 05. 1953. –

О души, пјесме
 
Негдје у висини. Сред облака.
Или негдје. У саксији грудног коша.
Изгубили смо. Пјесму.
 
Само муње. Освјетљавају мрак.
Изнад.
Наших покуњених глава.
 
Само смрад. Трулог цвијећа.
Подсјећа.
Да имали смо душу.
 

A költemény, lelkéről
 
Valahol a magasban. A felhők között.
Vagy valahol. A mellkas virágcserepében.
Elveszítettük. A költeményt.
 
Csak villámok. Világítanak a sötétben.
Csüggedt.
Mivoltunk felett.
 
Csak a bűz. A rothadt virágé.
Emlékeztet.
Volt lelkünk is.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: Предраг Бјелошевић: Заједно са зидовима Удружење Књижевника Републике Српске, Бања Лука и Штампар Макарије, Београд 2020. стр. 12.

V. P. Давно, над мравињаком – Egykor, hangyaboly mellett

 


Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –

Давно, над мравињаком
 
Стајао сам изнад малог мравињака,
замишљен.
Било је то давно.
Црни мрави су журкали у рупицу,
Извиривали.
Кружили око ње...
 
(Стајао сам у богатој башти
с лејама грашка и лука
које су се плавиле као у сну...
Плодови парадајза
били су жута и зелена срца.)
 
Очему сам размишљао?
 
Стајао сам доста дуго,
посматрао тај
нејасни живи свет
али о чему сам мислио
Бог зна.
 
Можда сам мислио
како о тим мравима,
као ни о животу,
никада ништа нећу сазнати,
пре него што из живота
нестанем?
 
Али ако је то било пре
него што сам уопште
почео да уочавам то
и слична питања – о чему ли сам
могао да мислим –
гледајући журајивост црних мрава?
 
Као да ме та нејасност
убеђује како је све нејасно
и како је она једина утеха
у часу кад таква питања
постају свакодневно присутна,
са мравима или без њих,
у подтексту песме.
 

Egykor, hangyaboly mellett
 
Kisebb hangyaboly mellett álltam,
töprengve.
Egykor.
Fekete hangyák tüsténkedtek a lukban,
Kukucskáltak,
Körülötte szaladgáltak…
 
(Gazdag kertben álltam,
az álomszerűen kékes
borsó és hagyma ágyások között…
A paradicsom-termések
sárga és zöld szívek voltak.)
 
Mi járt a fejemben?
 
Sokáig álltam,
néztem azt
a titokzatos élő világot –
de hogy mi járt a fejemben,
Isten tudja.
 
Talán arra gondoltam,
azokról a hangyákról,
mint ahogy az életről sem,
mielőtt véglegesen eltűnnék,
soha semmit sem fogok
megtudni?
 
Ám ha ez akkor volt,
mielőtt egyáltalán ezt és
a hasonló kérdéseket
észreveszem – tulajdonképpen
miről is gondolkodhattam –
a fekete hangyák nyüzsgését nézve?
 
Mintha az a titokzatosság
győzetne, minden titokzatos,
és amikor a hasonló kérdések,
hangyákkal vagy nélkülük,
a költemények széljegyzeteiben
minden nap jelen vannak,
ő az egyetlen vigasz.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: Васа Павковић: На одморишту, Народна библиотека „Стеван Првовенчани Краљево, 2019. стр. 23-24.

2022. március 18., péntek

Đorđe Kuburić Бреза – A nyír

 

Đorđe Kuburić Bačko Petrovo Selo 1958. – 

Бреза
 
За зимских вечери меланхолична је и стреса снег са себе.
У пролећним ноћима постаје  сребрна девојка и расте јој лишће.
Летња јутра дарују јој росу,
а у јесен буде  магловита утвара по којој пентрају се шамани.
Вештице је се плаше. Јер бела је и ватрена.
 
Izvor: Ђорђе Кубурић: Клепсидра. Културни центар Новог Сада, 2020.
 
 
A nyír
 
Téli estéken mélabúsan rázza ágairól a havat.
Tavaszi éjjeleken ezüst leány és levélzete nő.
A nyári hajnal harmattal ajándékozza,
ősszel már ködös kísértet, melyen sámánok mászkálnak.
A boszorkák félnek tőle. Mert fehér és tüzes.
 
Fordította: Fehér Illés


Dušan Gojkov № 6 - № 6

 

Dušan Gojkov Beograd 11. avgust 1965. –

№ 6
 
na zidu
obešeni vladimir
marlena
anđelčić kako se šminka stojeći
na stoličici u kupatilu
(ogledalo je previsoko postavljeno
a ona je sićušna)
telefonska slušalica u providnoj vreći
ne, to ipak nije taj zid
deca crtaju
batu i seku
što–se–za–ruke–drže
sa kućicom
drvećem
oblacima
pticama
tarabom oko kućice
u pozadini
s druge strane zida
u kupatilu
curi neka cev
svuda po podu voda
stan miriše na sve
osim na mene i nju
prebrzo
prebrzo
 
 

№ 6
 
a falon
felakasztott vladimir
marlene
az angyal a fürdőszobában
arcát széken állva festi
(a tükör túl magasan van
ő meg alacsony)
átlátszó zacskóban a telefonkagyló
nem, ez mégsem az a fal
a gyerekek
házzal
fákkal
felhőkkel
madarakkal
ház körüli kerítéssel
kislányt és kisfiút rajzolnak
akik-egymás-kezét-fogják
a háttérben
a fal másik oldalán
a fürdőszobában
csőrepedés
minden vízben úszik
a lakás illatokkal telt
az enyémet és az övét kivéve
túl gyorsan
túl gyorsan
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: Dušan Gojkov: Tužne šansone, Kornet Beograd 2015. str. 17.