Keresés ebben a blogban

2022. április 26., kedd

Aranyi László A Szerencse – Sreća

 


Aranyi László Keszthely 1957. április 26. –

A Szerencse
 
               Életterünk zsugorodik,
 
a Föld satnyul.
          Herélt Megváltó a proszektúrán…
 
Csak úgy dől belőle a híg, habos hányadék,
     vastagon,
mint a ló dereka.
          A Főpapnő nyaka-szegetten lógó fejét emeli,
 
     mögöttük a Bolond önfeledten hahotázik.
A Mágus sír.
 
          Változatlanul minden változásban, (mert az is illúzió;
mozdulatlanná dermedő állóképek halmaza,
     amit érzékelni vélünk).
A kerék nem mozdul,
          a Szfinx kérdése Oidipusz agyafúrt koholmánya.
 
Reszkető alabástrom-mellek hegyén vöröslő bimbók,
     béka ugrál egyikről a másikra, szétnyíló combok között
nyálkás, gőzölgő barlangszáj.
Törpe, torz faun négykézlábra ereszkedve araszol felé,
     friss, lebegő méz-íz csalogatón átüt a telihold fátylán .
 
Halott bújik élőhöz,
     élőt csókol a rothadó.
Az első eggyé válik az utolsóval.
Győztes a legyőzött.
 
Forrás: http://holdkatlan.hu/index.php/szepirodalom/vers/8704-aranyi-laszlo-a-szerencse
 
 
Sreća
 
               Smanjuje se prostor života,
 
Zemlja kržljavi.
          U prosekturi škopljeni Iskupitelj…
 
Iz njega tečna, penušava bljuvotina šiklja,
     obilno,
kao stegno konja.
          Glavna sveštenica odrubljenu glavu diže,
 
     iza njiih Budala razdragano grohota.
Mag plače.
 
          Bez promena je sve se menja (jer i to je iluzija;
skup nepokretnih, ukočenih slika je to
     što mislimo da osećamo).
Toćak se ne miče,
          pitanje Sfinga je Ojdipova prefrigana izmišljotina.
 
Na vrhovima drhtavih alabastar-grudi pupoljci se crvene,
     sa jednog na drugi žaba skača, između raširenih butina
slinava, isparljiva usta pećine.
Kepec, nakazan faun prema gore četveronoške se vuče,
     preko skuta punog meseca svež okus meda lebdi, mami.
 
Mrtvac do živog se primiče,
     živog koji je u raspadu ljubi.
Prvi se sa poslednjim poistovećuje.
Pobeđen je pobednik.
 
 Prevod: Fehér Illés


2022. április 25., hétfő

Gergely Tamás Búcsúzik – Oprašta se

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Búcsúzik
 
     Vadmalac búcsúzott a tavasztól. Kifeküdt Malacka mellé a pázsitra, együtt kémlelték az eget.
     - Szép tavaszunk volt - törte meg Malacka a csendet.
     Szép, Vadmalacnak ugyanaz volt a véleménye, mégis hiányérzete támadt. Valamit megígért magának, s nem váltotta be az ígéretét. Mert az igaz, hogy sok mindent megértett a világból filozofálgatásai során, meg másoknak is megmagyarázott, viszont azt, hogy... "honnan ered a gyűlölet?", hát annak a titkát nem tudta megfejteni. S az most kínozta, hiába születtek az égen szebbnél-szebb felhőalakzatok.
     - Félek tőlük! - bökte ki Vadmalac, mire Malacka megfogta a kezét.

Oprašta se
 
     Vepar od proleća se opraštao. Na tratinu pored Prasice je legao i zajedno su nebo promatrali.
     – Proleće nam je lepo bilo – razbila je Prasica  tišinu.
     Da, lepo je bilo, Vepar se sa konstaticijom složio, ipak nešto mu je nedostajalo. Nešto je sebi obećao i svoje obećanje nije ispunio. Jer je istina da je tokom svog filozofiranja od sveta puno što šta shvatio čak i drugima objasnio ali to… „mržnja odakle potiče?, tu tajnu odgonetnuti nikako nije mogao. I sad ga je ta činjenica mučila, zalud su na nebu bezbroj krasnih, najrazličitijih oblika oblaka pojavili.
     – Bojim se od njih! – izustio je Vepar a Prasica mu je ruku uhvatila.
 
Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/19600/19634/19634.htm#57

2022. április 15., péntek

Viola Szandra Ívelő – Svod

 

Viola Szandra

Ívelő
 
Egyszer csak kilyukad a valóság,
napi teendőid  húsodig szivárognak,
megkezdődik a módosulás a testben,
azon kapod magad, hogy gyakran elalszol,
elájulsz vagy álmodozol napközben…
A horizont mentén összevarrt ruha feslik,
kifordítom: álom,
a visszája: valóság.
 
 

Svod
 
Odjedanput stvarnost se probuši,
svakodnevne obave do mesa ti se uvlače,
u telu započinje proces modifikacije,
primećujes da tokom dana
često zaspiš, padaš u nesvest ili sanjariš…
Na rubu horizonta sašiveno odelo se para,
izvrnem: san je,
naličje: stvarnost je.
 
Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://irodalmijelen.hu/2015-nov-16-1205/tajbol-vers-viola-szandra-versei

Bak Rita: Ünnep – Praznik

 

Bak Rita Budapest 1974. július 10. –

Ünnep
 
Megáll az idő.
A csend ívén 
átbukom,
majd újból egyensúlyozom
a hétköznapok
kifeszitett kötelén. 
 

Praznik
 
Stade vreme.
Preko svoda tišine
padam,
pa na ispruženoj žici
svakodnevnice
opet balansiram.
 
Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://deakkert.dfmvk.hu/hu/vers/bak-rita-versei?fbclid=IwAR3mw_QqOOMDGXB-jj_vy_feXL8DIn2bHq8C6D4r8DchtyFlRwv6cfOApto

Zoran Bognar Цена избављења – A feloldozás ára

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Цена избављења
 
Кажем: свако има цену свог избављења.
И круг пакла над главом
којег носи као ореол.
Хоћемо, у сваком тренутку, да знамо
колико смо јаки:
но,
ко не преживи сва искушења
која су му суђена
тај и није достојан
поруке записа из ветра
који асоцира на хоризонт,
који позива на Пут.
 

A feloldozás ára
 
Állítom: feloldozásunk ára hagyaték.
És a fejünk felett dicsfényként
viselt pokol is.
Minden pillanatban tudni akarjuk,
milyen erősek vagyunk:
ám,
aki a kiszabott megpróbáltatásokat
nem éli át,
 nem érdemes
 a láthatárral kacérkodó,
Útra hívó
szél üzenetére.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: Зоран Богнар: Крв и мед, Младеновац. 2021.

2022. április 11., hétfő

Đorđe Kuburić Млада парка – A fiatal párka

 

Đorđe Kuburić Bačko Petrovo Selo 1958. –

Млада парка
 
Чекала сам те у предсобљу испуњеним вриштећом  децом
мађионичар  је тукао  магационера своју пијану жену и псе
који  нехотице  и нехајно  лајаху  на птице  беле птице што
изгледаху  као  снег  младићи  окићени  огледалима певаху
додолске  песме старци повраћаху бубашвабе а ђаци прва-
ци срицаху метафоре сањала  сам те дуго како  ме јебеш у
напуштеном   крематоријуму   док   су  згранути  полицајци
ревносно растрзали  младе коње а млада  парка  шмркала
крокодилски измет и лила крокодилске сузе
 
Izvor: Ђорђе Кубурић: Зашто волим виски и друге изабране песме. Нишки културни центар, 2006.
 
 
A fiatal párka
 
A zsivajgó  gyerekekkel  tele előszobában  vártalak a bű-
vész a raktárost saját részeg feleségét meg a madarakra
a   hófehér  madarakra  ugató  kutyákat verte a tükrökkel
ékesített ifjú legények dódola1 dalokat énekeltek  az öre-
gek csótányokat  hánytak az elsősök metaforákat suttog-
tak veled  álmodtam ahogy elhagyatott  krematóriumban
szeretkezünk míg az elképedt rendőrök buzgón a csikó-
kat terelték  a  fiatal párka krokodilürüléket  szagolgatott
és krokodilkönnyeket hullatott
 
1dódola – esővarázsló ének, a mezei áldás női alakja
 
Fordította: Fehér Illés


V. P. Бршљани – A borostyán

 


Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –

Бршљани
 
Задихан увек на тој благој узбрдици
и даље не користећи штап
приближавам се пустој згради Ликовне колоније
и онда избијем на избрег, поред сломљене рампе.
 
Неко је испразнио гвоздени контејнер.
Хвала му!
Неко је поткресао шимшире.
Хвала му!...
 
А поглед клизи преко ниско покошене траве
ка храстовима који се већ пола века
узносе свакодневно.
На известан начин јачи сами од себе.
 
Сећам се: прво је то био млади бршљан
бледозеленог лисја,
поникао из ничега,
који се пузнуо уза стабло храста,
 
После сам видео канджице другог, па их
неколико година нисам запажао,
као да су се сакрили од мене или шумара
(ако тај уопште овуда пролази!).
 
А онда сам једног пролећа, пре три године ваљда,
схватио да су се снажно испели они бршљани!
Уз десетак храстова, отприлике уз трећину стабала,
и сунули нагоре, ка зениту, у убилачкој намери.
 
Било је нечег грубо изазивачког
у њиховом удруженом гесту!
Јер ако бих боље загледао, приметио бих да је све то
иста банда, поникла из исте невидљиве Семенке.
 
Кaжем жени: купићу маказе за орезивање воћки
и све их срубити кад идући пут одем у Пешчару!
А она не одговара, као да не разуме
зашто се жестим при крају ове строфе.
 
Izvor: Васа Павковић: На одморишту, Народна библиотека „Стеван Првовенчани“ Краљево, 2019. стр. 31-32.
 
 
A borostyán
 
Ez a kaptató mindig próbára tesz
de botot továbbra sem használok –
a Művésztelep elhagyatott épülete felé közeledek,
és eljutok a platóra, az eltört sorompónál.
 
Valaki kiürítette a vas konténert.
Köszönet érte!
Valaki megnyírta a puszpángot.
Köszönet érte!...
 
Tekintetem meg a lenyírt füvet
és a fél évszázada naponta
új életerőt sugárzó tölgyeket csodálja.
Valamilyen módon önmagukat éltetik.
 
Emlékszem:  az először egyszerű
halványzöld levelű
semmiből nőtt borostyán
hamarosan a tölgy törzsére kúszott,
 
Később nem egy fiatal hajtást is láttam,
néhány évig észre sem vettem őket,
mintha elbújtak volna előlem vagy az erdész elől
(ha ő egyáltalán jár erre!)
 
Majd egy tavasszal, talán három éve vettem észre,
már erős köteléket készítettek – azok – a borostyánok!
Mintegy tíz, körülbelül egyharmad tölgy törzsét
körülfonva gyilkosokként kúsztak a csúcs felé.
 
Közös jelenlétükben volt
valami eleve gorombán kihívó!
Mert jobban szemügyre véve láthattam, hogy ez
a társulás egyetlen láthatatlan Magból ered.
 
Feleségemnek mondom: metszőollót veszek és
legközelebb, ha Peščarára jövök, mindet visszavágom.
Nem válaszol, mintha nem értené,
e szakasz végén miért háborgok.
 
Fordította: Fehér Illés