Jász
Attila Szőny, 1966. március 26. –
A világ végéig |
Do kraja sveta |
A költészetről - az Ezüst híd/Srebrni most fordításkötetemről - fordításaim - kedvenc verseim - gondolatok - magamról O poeziji - o knjizi prevoda Ezüst híd/Srebrni most - moji prevodi - omiljene pesme - zabeleške - o sebi
Jász
Attila Szőny, 1966. március 26. –
A világ végéig |
Do kraja sveta |
Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –
El |
Nestade |
Turczi István Tata 1957. október 17. –
Térképek, legendák
(Izráel földjén)
Először a
szorongás,
turistajegyhez
szoktatott, civil képzeletem rettentő hírek
martaléka.
Figyeltem lélegzetvisszafojtva, hol az a szempár,
mely tőlünk
kéri számon népe sorsát, kinek villan kezében
a fegyver,
mikor robban egy „megszentelt” bomba?
Gépünk
leszállt;
taps és
megkönnyebbülés. Arcunk európa-fehéren fénylett a
motorzajtól
szűkölő tel-avivi est neonfolyosói közt...
Vártak minket,
persze, töredezett tekintetű, régi barátok,
és
kíváncsiságuk pórázára kötve baráti idegenek.
Azóta két hét
telt el;
„véget ért az
évezrednyi vonulás az álmatlanságban”.
Királyok,
rabbik, karavánok meneteltek húnyt szemem mögött,
sorsok
mozdultak bennem, hangok követtek, összegyűlt
szavaimat
forró, keleti szél sikálta fehérre.
Minden
megtörtént:
térképek,
legendák ösvényein kúszik az Idő felém,
ez itt a
Kezdet Földje, halál és születés hajléka,
köröskörül a
teremtés szétszórt titkai. Mennyi kő,
és káprázó
meztelenség, por-lakoma, sziliciumhajnalok!
Az tudja
csak,
kit néhanap
meglátogat a fény, a reszketés és a szomj,
kire napfény
korbácsa Izráel földjén negyvenet csapott,
kinek
agyag-száján nyomot hagy vízcseppek lázas lüktetése,
az tudja csak,
miért átokszínű az alkonyat...
Végül a nyirkos homály;
végtelen
imatekercsét az est kibontja. Átélem újra,
miként mar belém a
sejtés, viperaként hozzám dörgölőzik,
testemre kúszik és
lassan átkarol. Mire fölébredek, már késő:
szívemben
megfejtetlen, ősi jelek, s a véraláfutásos csend
Isten mérgét
oltotta belém.
Forrás: Turczi
István Legszebb versei, Belvárosi könyvkiadó Budapest, 2006. 25-26. old.
Geografske karte, legende
(Na tlu Izraela)
Prvo
strepnja,
moja na turističku kartu naviknuta
građanska mašta je žrtva
užasnih vesti. Dah zaustavivši sam tražio,
gde su te oči
koje za sudbu naroda nas prozivaju, oružje
u čijoj ruci
sevne, kad će jedna „posvećena” bomba
eksplodirati?
Avion se
spustio;
aplauz
i olakšanje. Naša lica su između neonskih koridora
od
buke prestravljene telavivske noći evropsko-belo sjala …
Čekali
su nas, naravno, stari prijatelji izlomljnih pogleda
i
na povraz znatiželje vezani prijateljsko nastrojeni stranci.
Dve nedelje su
prošle;
„milenijumsko
kretanje u besanici se završilo”.
Iza
mojih zatvorenih očiju su kraljevi, rabini, karavane prolazile,
u
meni sudbe se pokrenule, glasovi me pratili, moje nagomilane
reči
na belo vruć, istočni vetar ribao.
Sve se
dogodilo:
prema
meni Vreme na stazama geografskih karata, legendi puzi,
to
tu je Zemlja Početka, dom smrti i rađanja,
svuda
okolo razbacane tajne stvaranja. Koliko stena i
zaslepljujuća
golotinja, gozba prašine, zore silicija!
Samo taj zna,
koga
koji put svetlost, drhtaj i žeđ posećuje,
na
koga na tlu Izraela bič sunca četrdeset puta udario,
na
čijim glinenim ustima vruće kucanje kapi vode trag ostavlja,
samo
taj zna, suton boju prokletstva zašto ima…
Na kraju
vlažna tama;
veče
beskonačnu rolnu molitve otvara. Ponovo preživljavam
kako
me slutnja ujeda, poput guje se približava, na telo mi
puzi
i polako me obgrli. Dok se probudim, već je kasno:
u
srcu mom su nedokučivi, drevni znaci a krvava tišina
u
mene bes Gospoda usadila.
Fordította:
Fehér Illés
Katarina Sarić Budva 10.
mart 1976. –
Razvučena pjesma
/Od gusjenice do leptirice/
Znaš li?
Da razvukla sam ti ime
kao žvakaću gumu preko musavog lica nedozrelog djeteta
preko krila ptice rugalice svake ove svakcijate stranice
razvukla ti namješten osmijeh i predaju kolodvorsku
s koljena na koljeno kao štafetu prenošenu
sa subote na subotu onih impotentnih protesta
nedjeljnih popodneva raspisanih konkursa:
,,G-din Savršeni traži novu ženu“
svježu
dovršenu
nepotrošenu
Da vratiću se
Živa živcijata
od suzavaca razmazana hartija
glasnica oteklih od svršavanja
Vratiti kao raspjevana lasta
pjesma epska uz gusle rastegnuta.
Razvukla sam te u liniju duž stomaka
kao slatko od višanja sa jezika
na udolinu ispod pupka
zagolicala
Razvlačiće je neki drugi
Znaš li?
ubuduće
iz ruke u ruku
od usta do usta
Kao tijesto za kiflice sa džemom oklagija
dječije slagalice, poštapalice, brzalice
mezu uz lozovaču ljutu domaću
Kao uštirkan stolnjak uvijen oko gležnjeva zdravica
/Uflekaćemo ga prosutim sokovima kad noć padne kao zavjesa/
meka glina podatna za oblikovanje
regularnih modula
U predsoblju će
kao suvenir
ostati one vojničke cokule u kojima sam željela svijet da mijenjam
Visokom štiklom zamijenjene
naoštrenom olovkom
crtaće me snenu protegnutu
iz gusjenice ženu
od brade do bokova izvučenu
cijelu cjelcijatu
probuđenu!
Tebi pod čeličnim prstima izmigoljenu
guju ispod kamena
a za dlaku ti pripitomljenu
Troglavu alu, storepu beštiju
onu nekad tvoju
Drugi će je sada gledati kako se svlači
I to znaš li?
Pod suncem zmijsku košuljicu presvlači
Drugi upijati dok se cijedi
kao sa usana zrela pljuvačka
ovlaženo sa štrika pred kišu rublje
Složiće je prsti na brzinu pokupljeni
Dok ti ćeš gledati iz daleka
Zavijati
kao gladna godina
na stomak prazan
Kao
žedan preko vode
preveden.
I da. Biće ti
žao.
Znao ili ne znao.
Izvor: https://nigdine.com/katarina-saric-pesme/?fbclid=IwAR3Nje3RKHdITTftjqeDfsDeVwCkVEwsP9ifxUBnFnV_rXjLZzmnnuD2JEc
Kinyújtott vers
/A
hernyótól a lepkéig/
Tudod-e?
Nevedet
holmi
éretlen gyerek nyálas arcán a fecsegő poszáta szárnyán
ezeken
az össze-vissza oldalakon rágógumiként nyújtottam ki
kinyújtottam
talmi mosolyodat és a stafétaként
nemzedékről
nemzedékre szombatról szombatra átvitt
állomási
megadást azokat a vasárnap délutáni
impotens
tüntetéseket a kiírt pályázatokat:
„Tökéletes
G-vallér új asszonyt keres”
frisset
üdét
kívánatosat
Igen
visszatérek
Elevenen
egészben
a könnyfakasztó
gáztól maszatos papírlap
a kielégítésektől
megdagadt hangszálaival
Mint daloló
fecske
mint guszlán
elnyújtott eposz térek vissza.
Hason
keresztül húzott vonalra nyújtottalak ki
mint a
nyelven szétmállott meggyízt
a köldök
alatti lankáson
csiklandoztalak
A nőt mások
fogják nyújtani
Tudod-e?
ezután
kézről
kézre
szájról
szájra
Akár a
nyújtófa a gyümölcsízzel kevert kiflitésztát,
a
kirakójátékokat, a töltelékszavakat, a nyelvtörőket
házi
pálinka mellett az ínyencségeket
Akár a köszöntő
csuklója köré csavart kikeményített asztalterítő
/Mikor
az éj függönyként leszáll kiöntött szörpökkel pecsételjük/
szabályos
egységek alakítására
szolgáló
lágy agyag
Az
előszobában
mint
emléktárgy
marad az
a két katonabakancs melyekben meg akartam váltani a világot
Immár
tűsarkú cipőben
kihegyezett
ceruzával
rajzolnak
majd engem az álmodozót
a tetőtől
talpig
hernyóból
kihúzott nőt
a teljes
egészében
örökmozgót!
A
vasmarkodból kisiklott
kőalatti
majdnem
megszelídített kígyót
A
megrögzött locsogót a százfarkú bestiát
azt aki
egykor a tiéd volt
Most
mások nézik majd a nő hogyan vetkőzik
És ezt
tudod-e?
A napsütésben
kígyó-inget vált
Mások
szívják magukba
ahogy az
ajakról érett nyálként
akár eső
előtt a kiteregetett nyirkos fehérnemű csepeg
Sebtében
felszedett ujjak rakosgatják a nőt
Te meg messziről nézed majd
Nyüszítesz
mint az üres gyomrú
meddő év
Mint
a vízen át szomjasan
vezetett.
Ja. És szánod-bánod.
Akár tudod akár nem tudod.
Fordította: Fehér Illés
Zoran Bognar Vukovar 30.
januar 1965. –
Ako imaš bar jedan razlog
da dišeš
Recimo da su se pitanja nagomilala
a odgovora nema,
da nikoga tvog više nema
i da si ostao potpuno sam
sa svojim strahovima i demonima,
sa svojim himerama i nemirima...
Recimo da nema više ni smisla ni volje
i da si potpuno siguran
da su na svetioniku ugašena sva svetla;
da ti je srce (pre)puklo i krvari
i da će se od sada tvoje telo i duh
samo vući po zemlji.
Nećeš se buniti, nećeš huliti;
pokorno ćeš prihvatiti prokletstvo svoje...
Ipak,
ako imaš bar jedan razlog da dišeš
oslobodi se (što pre) tog pakla
koji nosiš u sebi
ili će se on osloboditi tebe...
Čovek niti živi, niti umire uzalud.
Ako imaš bar jedan razlog da dišeš...
diši punim plućima
i menjaj tokove sudbine
svakog novo(rođeno)g dana...
Beograd,
2013.
Страх
од свјетлости |
Fényiszony |
Snježana Rončević Vrbaška 1959. –
Kad
nema Van Goga |
Amikor Van Gogh
hiányzik, |