Nemes Zoltán Márió Váratlan kaland – Iznenadna pustolovina

 

Nemes Zoltán Márió Ajka 1982. október 29. –

Váratlan kaland
 
A kifejlett lárva bábbá vedlik, ebben a tokban alakul ki a nimfa.
A szárazföldre kúszva kacag, majd emlőivel durván átdöfi
az arra járó betyár gúnyáját, aki ezen a szeretetkarón csüngve
édesanyjának dalol. A nimfa esti órákban a méhébe tévedt
hangyafarkassal küzd. Csápja rövid, de vastag, izgatottan
próbál elhatolni a nimfa mélyébe, de a betyár bátor ostor-
csapásokkal kényszeríti térdre a fenevadat. A nimfa élvezi
a váratlan kalandot, bonyolult virágokat küld az anyátlan
fiúnak, aki egyre boldogabb, hogy méltó babára talált.
Hajnalban már közelednek a csendőrök, bunkóval hajtják
ki az állatokat a bokrokból, hiába sír a szárazföldi élet,
hogy teremni született. A nimfa utolsó csókját dobja
kedvesének, aztán felsebzi a testét, kiszívja belőle a madárdalt,
az üres hüvelyt pedig a halak oltalmára bízza. Felfrissülvén
a szárazra mászik, megkezdve rövid életét mint kisleány,
aki borjúkra vigyáz délelőtt, míg a csendőrök dúdolnak.
 
Forrás: http://www.barkaonline.hu/blog/2842-nemes-z-mario-versei
 
 
Iznenadna pustolovina
 
Razvijena larva se učahuri, u toj navlaci nimfa se razvija.
Na zemlju stigavši kikoće, pa svojim dojkama mundir obližnjeg
vragolana grubo probode koji viseći na tom kolcu ljubavi
svojoj majci peva. Nimfa se u večernjim satima u njenu
maternicu zalutalim mravljim lavom bori. Pipak mu je kratak, ali
debeo, uzrujano pokušava u dubinu nimfe prodreti, no vragolan
hrabrim udarcima biča zver na kolena primora. Nimfa iznenadnu
pustolovinu sa užitkom prima, dečku bez majke zamršeno
cveće šalje koji je sve sretniji što je dostojnu lutku našao.
U zoru se već žandari približavaju, životinje iz žbuna toljagom
teraju, kopneni život uzalu jadikuje da je rođena zato da
plodna bude. Svom draganu nimfa poslednji poljubac šalje,
potom vlastito telo rani, iz njega pesmu ptica siše te zaštitu
prazne čahure ribama poverava. Osveživši na suho puzi
i kao mlada devojka započinje svoj život kratkog veka,
prepodne dok žandari pevaju telad čuva.
 
Prevod: Fehér Illés

Méhes Károly Fohászszerű köszöntés – Pozdrav uzdahu nalik

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Fohászszerű köszöntés
 
Jó reggelt, drága Reggel!
Ugye nem árulod el... Hogyan is tehetnéd.
Ahogy nézem selyemszürke pofádat az ablakon át.
És csupasz testemet is nézem, selyem-milyen...?
A kék erek autópályái... Sóhajtozom... S csak úgy
kérdezem: ma vajh' mely minőségemben vérzek el
akaratgyengeségben. Vagy mindösszesen, és akkor
semmi se történik úgy, ahogyan kellene... Az is szép
lesz! Nincs bennem semmi indulat. Hát indulok.

Jó éjt, drága Éjszaka!
Ugye nem árulod el... Ne is áruld.
Nézem fényeskedő-fekete képedet az ablakon át.
Semmit se látok itt körben, amit ismerek és tudok,
hirtelen titokká lesz az életem, békésen szuszogó rejtelem.
Amíg világos volt, azt hittem, így kell lennie,
igyekeztem, mivel figyelik és értékelik, amit teszek.
Pedig most jön a legnagyobb feladat, közös
erőfeszítéssel: szépen megálmodni minden egyebet.
 
Forrás: http://www.meheskaroly.hu/vers.php?lang=&id=22
 
 
Pozdrav uzdahu nalik
 
Dobro jutro dragi Jutro!
Je l’ da nećeš odati… Kako bi i mogao.
Kako preko prozora tvoj svilenosivi obraz gledam.
I moje golo telo gledam, svilen je-nije…?
Autostrade plavih žila… Uzdišem… Tek tako
pitam: danas zbog manjka volje u kakvom li obliku
ću iskrvariti. Ili u potpunosti te onda ništa se neće
tako dogoditi kako bi trebalo… Baš će biti
lepo! Ravnodušan sam. Pa polazim.
 
Laku noć draga Noć!
Je l’ da nećeš odati… Ni nemoj.
Preko prozora tvoj sjajan-crn obraz gledam.
Tu u krugu od onoga što poznajem i znam ništa ne vidim,
namah život mi tajna postaje, omama što mirno prebiva.
Dok je svetlo bilo verovao sam, tako mora biti,
jer ono što radim, prate i ocenjuju, trudio sam se.
Ali najteži zadatak tek dolazi, zajedničkim
naporom: sve ostalo ne samo u snu ostvariti.
 
Prevod: Fehér Illés

Gergely Tamás A nap mögött – Iza sunca

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

A nap mögött        Vadmalac kérdi:      - Anyám, Apám hol vannak?      Malacka enyhíteni szeretné párja fájdalmát, hát ezt feleli:      - A Nap mögött. A halottak ott foglalnak helyet.      Vadmalac kérdi:        - Miért nem látom őket?        - Mert a Nap vakít. Senki nem látta őket.      Vadmalac: - Akkor honnan tudod? - Másoktól, mondták. Így tudjuk. - Hiszed? - Mert hinnem kell, hiszem.

Iza sunca        Vepar pita:      – Gde mi je Otac, Majka?      Prasica bi bol svog partnera bublažiti htela, pa ovako odgovori:      – Iza sunca su. Mrtvaci mesto tamo zauzimaju.      Vepar pita:      – Zašto ih ne vidim?      – Jer sunce oslepljuje. Niko ih nije video.      Vepar:      – Onda kako znaš?      – Od drugih, rekli su. Tako znamo.      – Veruješ to?      – Jer verovati moram, verujem.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/19600/19634/19634.htm#91

Turczi István: Árnyék – Senka

 

Turczi István Tata 1957. október 17. –

Árnyék   Egy árnyék fekszik az ágyamon a fenébe is ki küldte kié mozdulatlanul fekszik meztelenül most mintha rám nézne biccent mindenesetre jólnevelt árnyék paplanomról egyenként összeszedi régi nők kifakult hajszálait megigazítja vánkosomat is majd otthonos mozdulattal hellyel kínál a veríték rajtam csíkokban csordogál a fenébe is újabban ébren álmodom már legyintenék micsoda badarság az árnyékoknak honnan volna testük értelmük feminin gesztusaik mikor a homály szürke csontszálaiból kibomlik ÉVA hibátlan alakja mintha nem is ütötte volna el egy sárga kamion török rendszámmal mintha élne és vidáman lélegezne finoman görbülő vékony karját felém fordítja hívogatón csak a fürdőszoba ajtajának dermesztő csapódása nyomja el felejthetetlen hangját

Senka   Na krevetu mi senka leži do đavola ko li ju je poslao čija je nepomično golo leži sad kao da me je pogledala klimnula u svakom slučaju je dobro vaspitana senka sa jorgana svaki izbledeli vlas kose negdašnjih žena pokupi i jastuk namesti te vičnim pokretom mesto mi nudi niz mog obraza znoj u potocima curi do đavola u zadnje vreme budno sanjam već bi i odmahnuo kakva glupost senke odakle bi imale telo razum ženstvene manire kad iz sivih okoštalih niti nevida besprekoran lik Eve izdvaja kao da ju žuti kamion sa turskom registracijom nije pregazio kao da živi i veselo diše nežno savitljivu tananu ruku prema meni okreće poziva njen nezaboravan glas leden tresak vrata od kupaone potisne   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Turczi István Legszebb versei, Belvárosi könyvkiadó Budapest, 2006. 68. old.

Predrag Bjelošević Пут, круг, преиспитивање – Út, kör, felülvizsgálás

 

Predrag Bjelošević Banja Luka 29. 05. 1953. – 

Пут, круг, преиспитивање   Дијете трчи у ципелицама од магле кроз бајку што смишљаше је отац и дјед угљевље звијезда поздравља његову храброст посрћућ слиједе га анђели у свјетлости огрезли   Ко сам ја што га именујем Ко је та жена што га дозива   Ехо његовог јецаја опкољава са свих страна руше се планински вијенци море се повлачи у утробу   Ми смо шупље корито Ми смо потпуно спремни да све поново у себи осјетимо

Út, kör, felülvizsgálás   Az apa nagyapa által kitalált mesén keresztül ködcipőben szalad a gyerek bátorságát elszenesedett csillagok köszöntik fénybe-merült angyalok botladozva kísérik   Ki vagyok én hogy megnevezzem Ki az a nő aki szólítja   Sírásának visszhangja vesz körül a hegyláncok összedőlnek a tenger a mélybe süpped   Mi odvas medret alkotunk Mi készek vagyunk arra hogy ismét mindent magunkban érezzünk   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Valentina Novković Милост – Kegyelem

 

Valentina Novković Beograd, 16. 05. 1973. – 

Милост
 
Препознаје ли хук неодговора
окот риђе лисице,
поклекне ли гора кад јој с леђа
прилазиш?
Ако јеком не откликнеш, може ли те земља
на плећима понети, ако путем не коракнеш,
може ли те небо међ своје сврстати?
 
Вишак сам у речима што се на
муцање ослањају, у редовима
за место умањена, смешно
гиздава у очима што једну боју препознају,
чуварка огњишта које ватром неће
запламсати.
 
Каприци, нашивци, заџепци ничему
корисни као уходана војска марширају,
у локвама се очаја огледају, новојутра
очекују што ће их с векнама милости
послужити.
 
Недовршено плетиво мустрама се опире,
како најежен у крајеве што с маслинама
древнују?
 
Izvor: Валентина Новковић: Небогледни пев АСоглас д.о.о. Зворник, 2022. стр. 9.
 
 
Kegyelem
 
Felismeri-e a vörös róka fiadzása
a nem-válasz huhogását,
megroggyan-e a hegy, ha hátulról
lépsz hozzá?
Ha jajszóval nem kiáltasz vissza, vállán a föld
képes lesz-e magával vinni, ha út közben nem lépsz,
képes lesz-e a menny sorai közé befogadni?
 
A dadogásra támaszkodó szavakban
a felesleg, a sorokban
a kicsinyítés helye vagyok, az egy színt felismerők
szemében a nevetségesen ékes és
a tűzhely lángra nem lobbanó
őre is én vagyok.
 
A semmire se való szeszélyek, foltok,
mellékzsebek gyakorlott katonaságként menetelnek,
a tócsákban iszonnyal szembesülnek,
a kegyelem kenyerét az új reggeltől
várják.
 
A befejezetlen kötés mintákkal lázad,
ahogy az olajfákkal együtt vénülők
libabőrrel?
 
Fordította: Fehér Illés

Snježana Rončević Mogući portret stanovnika ravnice – A síkság lakosának lehetséges arcképe

 

Snježana Rončević Vrbaška 1959. –

Mogući portret stanovnika ravnice ili optimistička pjesma Igorem   Željna živih likova tvoj portret neću naslikati.   Ne pravim mjesta, ni precima, ni potomcima na trošnom zidu galerije.   U znojavu košulju odijevam kožu. Idem za tvojim mirisom.   Trag kučkina legla u raspukloj zemlji pronalazim. I zmijin svlak. Tješiš me. Tu mora biti života.   Plodno je. Rastu žito i korov. Živa braća mrtvu odmjenjuju u čekanju žetve. Vjetrovi ravnaju sat na gumnima.   Ja pjevam. Iz grla mi rastu lelekače. Moje lice nema godine. Oko mi je varka plaveti daljine. Nigdje se nisam rodila. To me iznova živu, u tebi prepoznaju.

A síkság lakosának lehetséges arcképe avagy derűlátó vers Igorral   Élő alakokra vágyva arcképedet nem készítem el.   A romos fal képtárában helyet sem elődöknek, sem utódoknak nem készítek.   Bőrömet izzadt ingbe öltöztetem. Szagodat követem.   A nőstény fészek nyomát a meghasadt földben találom. És a kígyó levedlett bőrét. Vigasztalsz. Itt életnek kell lennie.   Termékeny. Nő a gabona és a kóró. Aratásra várva a halott testvéreket élők váltják. Az órát, ahol a gabonát verik, a szelek igazítják.   Dalolok. Torkomból siratóasszonyok nőnek. Arcom éveket nem tükröz. Szemem a messzi kék tüneménye. Sehol sem születtem. Engem élve, újra és újra, benned ismernek fel.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Snježana Rončević Pustanja Besjeda Banja Luka 2009. str. 44.