Bíró Tímea Fölösleg – Višak

 

Bíró Tímea Csantavér 1989. december 17.  –

Fölösleg   függönyrojtokként lógnak az ablakban varják hogy örökbe fogadják őket az utcán az emberek unott arccal várják a kocsiban a zöldet van aki négy keréken halad más egy falon nem tud átjutni szülők nélkül nem lehet a társadalomba belépni a többséget felhizlalja az önsajnálat az apró csuklókba a vér meg beleszárad ácsorognak naphosszat csak ácsorognak kilós vödörből kenik a margarint uzsonnára nagykanállal mérik az árvaságot az összekarcolt fémtányérba ha süt a nap az udvarban kidobott életek fogócskáznak cipőben alszanak hátha reggel értük jönnek

Višak   u prozoru poput rojte na zavesama vise za usvajanjem žude na ulici ljudi u kolima ravnodušno zeleno čekaju neko na četiri točka napreduje neko drugi pak zid ne može preći bez roditelja u društvo nije moguće kročiti većinu samosažaljenje hrani a u sitnim zglobovima krv se suši preko čitavog dana stoje samo stoje margarin za užinu iz velikog lonca uzimaju sirotnost u izgreban metalni tanjir kutlačom dobivaju sija li sunce u dvorištu se izbačeni životi igraju vije u cipelama spavaju možda će ujutro po njih doći   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Bíró Tímea: A pusztítás reggelei, Fórum Újvidék 2017. 18. old.

Méhes Károly Egy ember – Jedan čovek

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –

Egy ember   Fél nyolc van, ez már a második söröm, könnyű lenne azt mondani, nekem már csak ez az öröm, pedig nagyon nem is. Van, hogy fogom, összesöprök, segítek kartonozni a vietnáminak, talán mert akármi van, mindig mosolyog. Amúgy az egyes peronon vagyok, ilyenkor oda érkeznek be az iskolás csajok, őket bámulom. Legalább nem zavarja őket egy elhasznált alak, sörrel a kezében, nem álmaik álma. Hát ja. Aki itt velük szemben áll ma, csak néhány milliárdnyi molekula csöndes haláltánca. Állok a peronon, kiszabadulva az aluljáróból, bele a tavaszba. Állok, nem megyek sehová és nem várok senkit. Iszom egy harmadik sört és majd egy negyediket is. Délután a csajok hazamennek. Másodikra, aztán harmadikra találok csak be a szemetesbe.

Jedan čovek   Pola osam je, to je već drugo moje pivo, bilo bi jednostavno reći, za mene samo to donosi radost, a baš i ne. Koji put se udostojim, pometem, jednom Vijetnamcu pomažem, možda zato, jer šta god je uvek se smeška. Inače sam na prvom peronu, zgodne učenice tamo u to doba stižu, njih promatram. Bar jedan istrošen pojedinac ih ne maltretira, inače u ruci sa pivom ni ne primećuju ga. Ma da. Ko tu, danas, nasuprot njih stoji tek je tih samrtni ples nekoliko milijardi molekula. Stojim na peronu, iz podvožnjaka oslobođeno, ravno u proleće. Stojim, nigde ne idem i nikog ne očekujem. Popijem treće pivo i četvrtu ću. Popodne učenice kući idu. U smećaru se u drugom, pa u trećem pokušaju smestim.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.

Karmelina Angelika Kelenc Odisej Hvara – Hvar Odüsszeusza

 

Karmelina Angelika Kelenc Zagreb, 11. 07. 1966. – 

Odisej Hvara   Nježan si cvit Darežljiv i dobar Dušom plemenit kao pravi kralj Ti si odisej hrvatskih mora Davno te pozna cili Hvar   Srce mi trzne nate, kad hodaš I kad me k sebi pozoveš ti Kad me pogledaš pogledom svojim I kad mi kažeš lipu rič:   "L'Amour C'est Toi, L'Amour C'est Moi, Najmilija Ljubavi Moja"

Hvar Odüsszeusza   Gyengéd virág vagy Jótékony és meghitt Nemeslelkű igazi király A horvát tengerek Odüsszeuszaként Ismer egész Hvar1.   Reszket a szívem, amikor jársz És magadhoz hívsz Amikor rám tekintesz És szépen szólsz hozzám:   "L'Amour C'est Toi, L'Amour C'est Moi, Szerelmem"   1Hvar – ejtsd: Hvár   Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://www.casopiskvaka.com.hr/2023/09/karmelina-angelika-kelenc-odisej-hvara.html

Vasa Pavković Разговор о смуку – A siklóról beszélgettünk

 

Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –

Разговор о смуку   – Не бој се! – рекао сам, истина тек када је смук минуо у травуљини.   Била је то одиста стара и крупна змија; затекла си је чело дедине старе куће, скотурану крај бурета замућене кишнице.   – Змије дуго живе, за разлику од људи. Вероватно нико не зна зашто је тако – причао сам.   – Ма пусти змију! – рекла си доцније, кад сам говорио како смукови сисају краве.   – Ма пусти смука и попиј једну лозу! – рекла си ми непознатим мушким гласом.

A siklóról beszélgettünk   – Ne félj! – mondtam a nőnek, igaz, csak akkor, mikor a síkló már élettelenül feküdt a fűben.   Valóban öreg, hatalmas kígyó volt; nagyapa öreg házanál találtad, a zavaros esővízzel tele rozoga hordó mellett.   – Az emberekkel ellentétben a kígyók sokáig élnek. Valószínű senki sem tudja, miért van így – meséltem.   – A fenébe a kígyóval! – mondtad később, amikor arról beszéltem, hogy a síklók szopják a teheneket.   – Mi közöd a siklóhoz, igyál egy kupica pálinkát! – mondtad ismeretlen férfi hangon.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Васа Павковић: У варљивом животу, КОВ, Вршац, 2012. стр: 29.

Risto Vasilevski kornjača – a teknős

 

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. –

kornjača   sporo oticanje vremena sažeto je u njenim pokretima.   duboke brazde, slične naborima hrastove kore, govore o dugovečnosti provedenoj u životu.   nemarni, nespretni hod, kuća vazda u pokretu, oklop iz grudi odaju sigurnost i sklonost ka bezbrižnosti.   samo rupa – to njeno neizvesno sklonište na hrbatu zemlje, čuva joj le|a od svake opasnosti, dok njen vid motri i gleda smrti pravo u oči.

a teknős   mozdulataiban az idő lassú sodrása összpontosul.   rajta a tölgy gyökerén lévő ráncokhoz hasonló mély barázdák az életben eltöltött hosszú évekről szólnak.   a közömbös, esetlen léptek, az állandó mozgásban lévő ház, mellén a vért biztonságról és gondtalanságra való hajlamáról árulkodnak.   csak a gödör – hátát minden veszélytől a föld gerincén egy bizonytalan búvóhely óvja, szemgolyója meg kémlel és egyenesen a halál szemébe néz.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Biljana Milovanović Živak: Istina – Igazság

 

Biljana Milovanović Živak Požarevac, 7. mart 1972. – 

Istina
 
                                                     (Čehovu)
 
Uzalud puška visi na zidu u prvom činu; muškarci
Slomljeni neurastenijom; blede, nevoljene, ružne
Žene; anoreksične, šiljatih noseva poput kljunova,
Ključnih kostiju što nakaradno štrče, pod tankim,
Svilenim bretelama (zar ne bi trebalo bi da budu
Ženstvene, prefinjene, fatalne, suicidu sklone?
no, dobro; teatar nove ukuse nudi, novu estetiku),
Uzalud Ivanov upire metak u slepoočnicu … Istina
ni tamo, sa druge strane, nije. Trpimo na ovom svetu,
Odmorićemo se u smrti? O, Antone Pavloviču,
pa to je neozbiljno! Šta ako smrt ne postoji?
 
Izvor: Biljana Milovanović Živak: „A gde sam ja, i zašto tu?”, Prosveta, Beograd, 2017.
 
 
Igazság
 
                                                     (Csehovhoz)
 
Az első felvonásban hiába lóg a puska a falon; a férfiak
Holtfáradtan ébrednek; a nők sápadtak, rosszkedvűek,
Csúnyák; étvágyuk nincs, orruk, mint a csőr, hegyes,
Kulcscsontjuk, ahogy a vékony, selyem vállpántok alatt
Dudorodik, torz (hát nem úgy kellene, hogy nőiesek,
Fatálisak, öngyilkosságra hajlamosak legyenek?
na, rendben; a színház új ízlést, új esztétikát kínál),
Ivanov a golyót halántékára hiába szorítja… Igazság
ott, a túl oldalon sincs. Ezen a világon szenvedünk,
A halálban megpihenünk? Ó, Anton Pavlovics,
ez komolytalan! Mi van, ha a halál nem létezik?
 
Fordította: Fehér Illés

Valentina Novković Panoramni prikaz nedostajanja – A hiány látképszerű bemutatása

 

Valentina Novković Beograd, 16. 05. 1973. – 

Panoramni prikaz nedostajanja   Vazdušni baloni nose rasuta pisma i dogorela pokajanja za reč kraća, ugljen manja. Slanost se vodom ne gasi, to najbolje znaju reke što su se davljenika nanosile, zaklinjanjem obramile, a mi ozbiljan deo puta prošli, ništa ne naučivši.   Panoramni prikaz nedostajanja će, kažu, izumeti novotvorci optičkih iluzija koji iza savršenog osmeha suze i terpentin mešaju. Možda će im slikovnica vremena pomoći da najzad dokuče zašto je ograda dopola ofarbana, a lula na komodi ostavljena, ako se iko na ekranima lažnog postojanja četke bude latio.   Moje su usne meandri ćutanja, ošančene sene nalik noći pred pogubljenje i takve, tesne su za svekolika tvoja skrivanja iza ribolikih sećanja na pramajčenje.   Tek par nas je stanica delilo od stepeništa koje nikad nisam dokoračila, do neba što se među brojeve sakrilo i imalo miris benzina na rubovima pogleda koje mi nikad nisi uputio, jer me nisi poznavao onako kako lokvanji sa mesecom druguju.

A hiány látképszerű bemutatása   Léggömbök viszik a szétszórt leveleket és az egy szóval rövidebb, szénnel kevesebb elégett bűnbánatot. Vízzel sósságot oltani nem lehet, ezt legjobban az esküvel keretbe foglalt befulladtakat szállító folyók tudják, mi meg, az út nagy részét megtéve sem tanultunk, semmit se tanultunk.   A hiány látképszerű bemutatását, állítják, az optikai illúziók újrateremtői találják majd ki, akik a tökéletes mosoly mögött könnycseppeket terpentinnel kevernek. Talán az idő képeslapja segít nekik, hogy végre megértsék, miért félig festett a kerítés, a pipa meg miért maradt a komódon, ha valaki is a hamis lét képernyőjén az ecsetet kezébe veszi.   Ajkam a hallgatás kígyózó medre, a görcsbe rándult árnyak kivégzés előtti éjre hasonlítanak és mint ilyenek, nem engedik, hogy a ködbe vesző ősanyaság emléke mögé rejtőzz.   Csak néhány állomás választott el a lépcsőtől, melyre sosem léptem, a számok közé bújt mennytől és benzinszag terjedt a nekem sosem szánt tekinteted szélén, mert nem ismertél úgy, ahogy a tündérrózsa a holddal barátkozik.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor