Risto Vasilevski (О)да хлебу – Óda a kenyérhez

 

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. – 

(О)да хлебу   Сам је себе посејао самог себе отхранио да би сви други могли све друго сејати брати плодовље одржавати живот памћење времена које не признаје границе   Његова клица је никла пре ичије свести о било ком и каквом семену   Стабло су му неговали еони клас дојили снови без којих ниједан дан не свиће   На трпези је господар со и вино његови су гости мирођије и остало придружници без којих се може   Само с њим поглед је пун мисао слободна да сама се собом бави   Ко га нема нема мира наду да ће отхранити потомке чути њихове веселе гласове у кући у којој се нешто ствара и потире глад коју шире њени вечити Сејачи   (О)да хлебу који вапи за гладнима који каткад и мрвом може да испуни очи утоли глад свих који за њим жуде

Óda a kenyérhez   Önmagát vetette önmagát etette hogy mindenki minden mást képes legyen vetni termést szedni az életet a határokat tiszteletben nem tartó idő emlékezőképességét fenntartani   Csírája bárki tudata bármi fajta mag előtt keletkezett   Törzsét eonok táplálták kalászát mely nélkül egyetlen nap sem virrad álmok szoptatták   Felség a terített asztanál vendégei a só és a bor a fűszerek és sok egyéb nélkülözhetetlen kellék   Csak vele teljes a tekintet szabad a gondolat önmagával foglalkozhat   Akinek nincs nyugta sincs nem remélheti hogy utódait vidám hangulatban alkotó szellemben nevelheti ott örökös Gerjesztői által terjesztett éhség uralkodik   Óda a kenyérhez az éhezőkért esendőhöz olykor morzsával is képes az utána vágyók szemét telíteni éhségét csillapítani   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Nenad Grujičić Оловка – A ceruza

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. – 

Оловка   Оловка је као жена. Престали смо се договарати о свему што је ручак                         и потреба. Лажемо се и трошимо пред спавање.   По некоји пут клизим с постеље низ папир!

A ceruza   A ceruza, mint a nő. Holmi hétköznapi dolgokról, mint az ebéd                            vagy szükséglet, immár nem beszélgetünk. Alvás előtt hazudozunk és kopunk.   Egyszer-egyszer a fekhelyről a papírra csúszok!   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ненад Грујичић: Дарови, Орфеус, Нови Сад, 2009.

Милан Орлић: Океанско осећање – Óceáni érzés

 

Милан Орлић Панчево 15. новембар 1962. – 

                                                                                      Океанско осећање

 

Лежим у љуљашци, сред овог приморског залеђа

на који би, понекад бар

и рај могао да личи. Ако би тако, слатко, опијао

мирисом: лековитим:

чемпресове смоле, док оздрављује: снагу улива и

веру враћа, у Смисао

живота и Лепоту света. У славу, духовног племства

негдањег, достојну.

А пирамидалност круна, шумарка чемпресовог,

подиже поглед

ка небу, природно, као да руком може, без напора

да се дохватити.

Небо којим, гле!, рибе-ластавице, кроз тишину

звездану лете:

тмолу: наднаравну. Којом се дозивање делфина

пролама и одјекује

праћакање, поплавно, белих китова, гигантских.

Ако бих мрежу:

овом, од пловидби отежалом десницом забацио,

и сјај звездани – у њој

би се закопрцао. У љуљашци лежим, шћућурен:

ушушкан: спокојан:

питомином приобаља загрцнут: као плод у утроби

мајчиној, заштићен:

налик капи супе мајушне али животодајне, океана

првобитног

 

Извор: Милан Орлић: Из бродског дневника, Мали Немо Панчево, Градска Библиотека Вршац, 2021. стр. 43.

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                                               Óceáni érzés

 

Hintaágyban felszem, közvetlen a tengerpart mellett,

amelyre, legalábbis olykor,

az éden is hasonlíthatna. Ha így, szelíden, illattal:

gyógyírral: ciprusgyantával

tele elszédülnék, pezsdít, serkent: erőt ad,

hitet, mutatja, az életnek

van Értelme, Szép a világ. Az egykori, méltóságteljes

nemesek dicsőségére.

A piramidális korona meg, ami a cipruserdőé,

az égre

tekint, természetesen, mintha kézzel, könnyedén,

meg tudná érinteni.

Az eget, íme!, melyen, halak-fecskék, a mennyei csenden:

a természetfelettin

keresztül repülnek. Mely a delfinek hívogatásától

hangos és visszhangzik

a gigantikus fehér bálnák, áradatot keltő ficánkolása.

Ha a hálót:

ezzel a hajózások alkalmával edzett jobbommal dobnám,

a csillagok fénye is – benne

hánykolódna. A hintaágyban fekszem, összekuporodva:

gubbasztva: gondtalanul:

a szelíd partmente ölében: magzatként, az anya

méhében, védetten:

egy piciny levescsepp, de életet adó, az elsődleges

óceánból

 

Fordította: Fehér Illés

Obren Ristić Прослава дана општине – Városnapi ünneplés

 

Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. – 

Прослава дана општине     На железничкој станици у Нишу (или Астапову, враг би га знао!) неке курве упорно се каче и љубе дедино ордење. (гроф Толстој сишао у народ). Кажем им да се носе у материну! Ни за крив к. нису и мој деда сремски омладинац није више комуниста. Док га изводим из болнице неки важни људи мрко ме гледају и све памте. Наш поп у првом реду светачки сам, други ред празан а у трећем локални политичари достојанствени и главне даме с пунђама. Градски хор свечано изводи Мокрањца!

Városnapi ünneplés   A vasútállomáson, Nisben, (vagy Asztapovóban, az ördög sem tudja!) holmi szajhák kitartóan követnek és nagyapám kitüntetéseit csókolják. (gróf Tolsztoj a nép közé ment). Mondom nekik, menjenek a búsba! A k.-ért sem hibásak és nagyapám a szerémségi ifjú kommunista már nem párttag. Ahogy vezetem ki a kórházból, egyes fontos emberek rosszallóan néznek és mindent jegyeznek. Papunk az első sorban, mint a szentek, egyedül, a második sor üres, a harmadikban helyi politikusok, méltóságok és előkelő hölgyek, kontyokkal. A városi kórus Mokranjac dalokat énekel!   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Обрен Ристић: У горама чудо, Исток, Књажевац, 2017.

Hajnal Éva Sohasem – Nikada

 

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. – 

Sohasem   sohasem hazudtál nekem csak nem mondtad el hogy ilyen gyorsan elszalad a gyerekkorunk hogy nem is lesz gyerekkorunk hogy elemészti a bánat a fákat   időnként lerajzoltuk őket a bánatot sohasem rajzoltuk a lapra titkos bánat volt saját   azt sem mondtad el hogy kivágták azt a különös fenyőt amit iskolába menet naponta csodáltunk szép volt akár egy meseillusztráció csak mi ketten voltunk otthon abban a mesében valahogy nem került rá sor hogy beszélj róla nem akartad hogy idő előtt rádöbbenjek vége minden mesének mindig óvtál   azt sem mondtad hogy ilyen gyorsan rohannak majd az évek minden útelágazásnál levegő után kapkodva futnak valamilyen győzelmet remélve   ma a régi temetőkertben idegen fák szuszognak velem sohasem hazudtál nekem csak nem mondtad el azt sem hogy hiányod apró darabokra hasogat majd minden hajnalt   nem mondtad el sohasem

Nikada1   nikada mi nisi lagao samo nisi rekao da dečje doba tako brzo nestaje da dečje doba ni nećemo imati da stabla tuga uništava   koji put smo ih nacrtali tugu na papir nikad nismo crtali tuga je tajna bila vlastita   ni to nisi rekao da su onaj poseban bor što smo na putu do škole svakodnevno ushićeno gledali isekli lep je bio kao ilustracija neke priče kod kuće u toj priči samo nas dvoje smo bili ta tema nikad nije bila na dnevnom redu nisi hteo da pre vremena shvatim kraj je priče uvek si me čuvao   ni to nisi rekao da će godine tako brzo da prolaze da na svakoj raskrsnici vazduh tražeći trče nekakvoj pobedi se nadajući   danas na starom groblju zajedno sa mnom strana stabla dišu nikad mi nisi lagao samo ni to nisi rekao da će tvoj nedostatak mene na deliće rascepati svaku zoru   nikada nisi rekao   1Pesma je posvećena rano izgubljenom bratu. Opaska prevodioca.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Hajnal Éva: az a nap, Litera-Túra, Pécs, 2024. 30-31. old.

Bíró Tímea vízmunka – rad vode

 

Bíró Tímea Csantavér 1989. december 17.  –

vízmunka   dobálja anyámat a tenger teste belekékül a vízbe nem tudok úszni hogy kimentsem sírás nélkül nem tudom megúszni az anyahalált növesztem a tengert a sirályok nem esznek tetemet élő húsra szállnak a felszín töredezett mint a kádban amikor a víz belegyűri magát a bőrbe miközben a kezemből kicsúszott szappant keresem anyám fürdősóként oldódik a mélyben

rad vode   moju majku more baca njeno telo u plavet se utapa ne znam plivati da bi nju spasila bez plača smrt majke preživeti ne mogu more povećavam galebovi leševe ne diraju na živo meso lete površina je ispucana kao u kadi kad voda u kožu se uvlači dok iz moje ruke iskliznut sapun tražim majka mi se poput soli za kupanje u dubini rastvara   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Bíró Tímea: A pusztítás reggelei, Fórum Újvidék 2017. 52. old.

Gergely Tamás Fel – Gore

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Fel        Malacka finom mozdulatokkal emelte a karját.      -Fel! Fel! - susogta átszellemülten, majd kedve hanyatlóban, s ujjaival inkább a széleket irányítva:      -El...el...      -Mik ezek? - kérdezte tőle a vele szemben ülő Vadmalac. Bár tudta: madarak. De lehetnek drónok, bombák, jaj, ezeket felejtse el!      -Tudom - válaszolt Malacka a fel sem tett szomorú, keserű kérdésekre.      -Tudom - s mint aki színdarabot játszott el, meghajtotta a fejét, és felállt.

Gore        Prasica je svoju ruku prefinjenim pokretima dizala.      – Gore! Gore! – šuštala je produhovljeno, pa već bezvoljno samo sa prstima rubove usmeravajući:      – Ne… ne…      – Šta su ovi? – pitao je Vepar koji nasuprot njoj sedeo. A znao je: ptice. Ali mogu biti i dronovi, bombe, joj, ove zaboraviti treba!      – Znam – odgovorila je Prasica na nepostavljena, tužna pitanja.      – Znam -  i kao neko ko je na bini, klimnula glavom i ustala.   Prevod: Fehér Illés

Forráas: a szerző