Keresés ebben a blogban

2016. augusztus 20., szombat

Acsai Roland 18./Szívcsere. 19./A démonok* – 18./Razmena srca. 19./Demoni**


Képtalálat a következőre: „acsai roland”

Acsai Roland Cegléd, 1975. június 16. –

18./Szívcsere

– Fussunk a barlangba,
Mindjárt esni fog! – mondja a lány,

És sárga csíkot húzva maga után
Becsapódik az első
Meteor,

Majd hamarosan szakadni kezdenek a csillagok,
Mintha egy sem akarna az égen maradni.

– Kiskoromban, amikor a csillaghullást néztük,
Megkérdeztem apámtól, hogy
„Mi az a medveorr” – mondja a lány
A barlangban. – Azt hittem, hogy a meteort
Medveorrnak mondják.

Az apám költő volt és szívnindzsa. Ez egy különleges képességgel jár.
Különlegesebb a láthatatlanná válásnál, nem tudom, hogy öröklődik-e.
A szívnindzsa képes rá, hogy odaadja a szívét valakinek.
Úgy hajítja a másik mellkasába, mint egy dobócsillagot.
És képes a legéletveszélyesebb mutatványra is, a szívcserére.
– Mi az a szívcsere? – kérdezi a fiú.
– Az a legtermészetesebb és legtitokzatosabb misztérium.
Kicseréled a szívedet a másikkal és onnantól kezdve azt érzed,
Amit ő, és a másik azt érzi, amit te.
– A szívcserébe halt bele?
– Nem. A démonok végeztek vele, miközben engem
Elrejtett előlük.

19./A démonok

– Mik a démonok? – kérdezi a fiú.
– Testet öltött, rossz gondolatok.
– Még itt vannak?
– Mindig is itt voltak. Eleinte csak az emberek
Gondolataiban éltek. Aztán a rossz gondolatok annyira
Megerősödtek, hogy kiléptek az emberek fejéből,
És testet öltöttek. Valódivá váltak.
¬
– Szerinted bennünket is megtalálnak? – nézett a lányra aggódva a fiú.
– Igen. Ez elkerülhetetlen.



18./Razmena srca**

– Trčimo do jame,
Odmah će kiša! – rekla je devojka,

I iza sebe žuti trag ostavljajući
Pao je prvi
Meteor,

Pa ubrzo počelo je pljuštanje zvezda,
Kao da ni jedna nije htela na nebu ostati.

– U doba detinjstva, kad smo pad zvezda gledali,
Upitala oca
„Šta je mečenos” – reče devojka
U jami. – Mislila sam da za meteora
Kažu mečenos.

Otac mi je pesnik i nindža srca bio. Ta osobina je uistinu specifična.
Specifičnija je od nevidljivosti, ne znam da li se nasleđuje.
Nindža srca je sposoban svoje srce nekome predati.
Tako baci u grudni koš drugoga kao zvezdu za bacanje.
I sposoban je za život najopasniju produkciju, za izmenu srca.
– Šta je izmena srca? – pita mladić.
– To je najprirodnija i najtajanstvenija misterija.
Izmeniš srce sa drugom osobom i od onda isto osećaš,
Što onaj drugi to i ti, i onaj drugi to oseća, što i ti.
– Zbog izmenene srca je umro?
– Ne. Demoni su ga dokrajčili, posle što je mene
Ispred njih sakrio.

19./Demoni

– Šta su demoni? – pita mladić.
– U telo pretvorene zle misli.
– Dal su još tu?
– Uvek su tu bili. Prvobitno samo su
U mislima ljudi živeli. Zatim su zle misli toliko
Ojačale da su iz glave čoveka istupile
I otelovile. Stvarne su postale.
¬
– Po tvom i nas bi našli? – mladić je snuždeno gledao devojku.
– Da. To je neizbežno.

Prevod: Fehér Illés

*Acsai Roland: Jin és Jang 18. és 19. rész.

**Acsai Roland (Roland Ačai): Jin i Jang 18. i 19. deo.


2016. augusztus 18., csütörtök

Pilla - Sárközi Mariann Neked – Tebi

Portré: Ady András

Pilla – Sárközi Mariann

Neked

Elengedlek. Így rendeltetett.
Tán ezt vártad...
a mai napon folytatod,
csak már nem élőn...
hanem gondolatban...
Bennünk.
Bennem...

A sakk és a versek.
Kedvenceid. Voltak.
Folytasd fent is a játszmát,
és nevess - szokásodhoz hűen
keserű-kedvesen -
ki minket, mert
mattot adtál nekünk
ittmaradottaknak.

Sírok.
Nem szépítem.
Nem azért, mert bánt,
hanem mert szorongok...
vajon mit éltél át, a
végső szemhunyás előtt.
Sírok.
Fáj.
Nem válaszolsz.

Nevetsz?
Ugye nevetsz?
Ugye végre társasággal vagy?
Hümmögtök? Oké-oké...
Előnyötök nagy, mert, Ti már
tudjátok, mi van minden után...

Tamás. Sírok!
Idéznélek, de nem megy.
Túl sok most, ami a szívem
utolsó sejtjéig okoz zavart.

Elmentél.
Nem jössz vissza.
Tudod mit?
Kibőgöm magam,
aztán megyek tovább, mint Te,
amikor még pontosan tudtad:
az élet súly,
de bírható...
ha van a lábban akar,
az azzal járással.

Várj. Ne csak rám,
ránk...
ma rajzolok egy pontot
a nyári égre,
olyan mindig csillogót,
mint
- hiába is tagadnád -
amilyen most te vagy.

Én látlak. Én. Látlak.
Te pedig várj... minket.
Érkezünk lassan, és
átrendezzük a menny placcát...
felolvassuk egyenként,
és mindenkire figyelve
a sajátot, az addig felolvasatlant.

Jövök, jövünk,
bár határozottan kimondom,
nem sietünk.
Addig is ölellek.
Pihenj addig...
Találkozunk...
idővel mi is megyünk.

Tamásnak, aki ma hajnalban halt meg...

2016. 08. 16.
Tebi

Otpuštam te. Tako je određeno.
Možda si to čekao…
danas nastavljaš
samo ne kao živ…
nego u mislima…
U nama.
U meni…

Šah i pesme.
Tvoji miljenici. Bili su.
Partiju i gore nastavi,
i smej se – po tvom običaju
gorko-srdačno –
ismej nas, jer
si nas koji smo ostali
matirao.

Plačem.
Ne ulepšavam.
Ne zbog toga jer me tišti,
nego strepim…
šta si proživeo
pre konačnog sklapanja očiju.
Plačem.
Boli.
Ne odgovaraš.

Smeješ se?
Jel da se smeješ?
Jesi li konačno u društvu?
Mucate? U redu-u redu…
U velikoj ste prednosti, Vi već
znate, šta je iza svega…

Tomo. Plačem!
Prizivala bi te, ne ide.
Previše je to što do zadnje
ćelije mog srca zbunjuje.

Otišao si.
Ne vraćaš se.
Znaš šta?
Naplakaću se
pa ićiću dalje, kao Ti,
dok si još tačno znao:
teret je život,
al može se podneti…
ako u nogama htenje postoji,
u svakom koraku.

Čekaj. Ne samo mene,
nas…
nacrtaću danas jednu tačku
na letnje nebo,
uvek sjajnu,
takvu
– zalud bi opovrgao –
kao što si ti sada.

Ja te vidim. Ja. Vidim te.
A Ti čekaj… nas.
Polako stižemo i
preuredićemo prostore nebesa…
i pažnju na svakoga obraćajući
jedan po jedan čitaćemo naglas
to što još nije čitano.

Stižem, stižemo,
ali odlučno tvrdim,
ne žuri nam se.
Dotle te grlim.
Odmaraj se dotle…
Sresćemo se…
s vremenom i mi idemo.

Tomi, ko je danas rano jutro umro…

16. 08. 2016.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1773787036169557&set=a.1416020735279524.1073741831.100006148331845&type=3&theater

2016. augusztus 17., szerda

Szegedi-Szabó Béla Beatrice – Beatrisa


Képtalálat a következőre: „szegedi szabó béla”

Szegedi-Szabó Béla, Zenta 1970. május 15. –


Beatrice

Ugyanazon a sarkon vártam rá,
A villanykörte halódó fényénél,
És csak csodálkoztam,
Hogy az az ócska kocsma még mindig megvan,
Hogy hétszáznegyvenegy év az semmi,
Hogy minden ugyanúgy,
Hogy a tejesek – nem törődve a kövér patkányokkal –
Már éjfél előtt kirakodnak,
És a Város leplezetlen
Utcái sem lettek tisztábbak,
És nem tudtam megmagyarázni,
Mitől olyan ügyes az a kóbor macska,
Hogy szájából zsákmányát ki nem ejti,
Már láttam magam előtt az arcát,
Mint ahogy álmomban, évekig, számolatlanul,
És nem tudtam neki mondani semmit,
Amikor a sötétből váratlanul elém lépett.



Beatrisa

Na istom ćošku sam nju čekao,
U tinjajućem svetlu žarulje,
I samo sam se čudio
Da još uvek postoji ona trošna mehana,
Da sedamstočetrdesetjedna godina nije ništa,
Da je sve baš onako,
Da mlekari – ne obraćajući pažnju na debele štakore –
Već pre ponoći istovaraju,
I ni neskrivene ulice Grada
Nisu postale čišće,
I nisam znao objasniti,
Zbog čega je ona mačka lutalica tako spretna
Da plen iz usta ne bi ispustila,
Već sam video njeno lice ispred sebe,
Kao u snovima, godinama, bezbroj puta,
I ništa nisam mogao njoj reći
Kad se iznenada iz tame ispred mene stvorila.

Prevod: Fehér Illés 


2016. augusztus 16., kedd

Hervay Gizella Elsüllyedt föld – Potonula zemlja


Képtalálat a következőre: „hervay gizella”

Hervay Gizella
Makó, 1934. október 14. – Budapest, 1982. július 2.

Elsüllyedt föld

Sár és agyag az ég és a nap és a felhők,
sár és agyag a föld és a szó.

Két kiszikkadt kút nézi egymást vakon.
Minden moccanatlan.

Kiszáradt fa a tájban,
csend a hallgatásban.

Bivalyimbolygású este,
iszapba száradt lábnyomok.

Letaposott fű visít,
kallantyú káromkodik,

tövisek, sovány malacok között
baltával nagyolt bölcső tántorog.

Végállomásról a vonat,
visszafordul a gondolat.

Homokvermek.

Konok babonák, gyűlölködés,
villámcsapta szerelmek,
megszállott tüzes kerekek
a síkos agyagon.

     Összeírni jönnek az urak,
     hallgatnak a kutak.

     Kutyák rontanak le a dombról,
     mossa a víz lefele a diót.

     A völgyekben megdagad a sár,

     úszik a krumpli,

     habot vet a krumplivirág,

     vitorlát bont a szél,

     kihajóznak a dombok

     és a hajótöröttek

     meghalni hazatérnek.

Mézillat, málnaillat
szivárog föl a föld alól.

Kutyatej a szájban.

Vasárnapi réz-egek zúgnak
mezítlábas házak fölött.

Forog a szél,

készül az agyag-alkonyat.

     Megy az asszony fel a dombon,
     feje fölött úszik a vonat,
     csúsznak a sínek visszafele,
     hátrálnak a kerekek,

     zuhan vissza a vonat a völgybe,
     zuhan a fiú,
     betemeti a bánya.

Kútból kútba kiált a visszhang.

Lefele hull a szó,
lefele hull a gondolat,
lefele néz a lélek.

Szívén egy kisüveg remény.

Görnyed az ég is.
Tompa a fény,
halkan hull az eső.

Álombeli veszett kutyák
robognak a dombokon át.

Kifordul a krumpli a földből,
kifordul a szó a szájból.

Omlik az ég,
betemet a bánya.

Ég, vagy föld, vagy gondolat,
valami mozdul.
Kitépi magát a sárból
és véresen a világba löki magát.

Felfakad az idő a föld alól
és a kutakban felbukkan az arcunk.
Potonula zemlja

Blato i glina je nebo i sunce i oblaci,
blato i glina je zemlja i reč.

Dva isušena bunara slepo se gledaju.
Nepomičnost.

Isušeno stablo u okolišu,
tišina u ćutanju.

Veče poput teturanje bivola,
u glibu osušeni otisci stopala.

Vrišti zgažena trava,
kuka sve po spisku huli,

među bodljama, mršavim svinjama
sekirom krpana kolevka tetura.

Voz sa zadnje stanice,
vraća se misao.

Peščane jame.

Na klizavoj glini
okorela praznoverja, mržnja,
gromom udarene ljubavi,
zaneseni usijani kotači.

     Gospoda popisati dolaze,
     bunari ćute.

     Sa brežuljka psi jure,
     orahe svojim tokom voda spira.

     U dolinama kaljuža se nadima,

     pliva krompir,

     peni se cvet krompira,
    
     vetar svoja jedra razvija,

     isplove brežuljci

     a brodolomci

     umreti kući se vraćaju.

Ispod zemlje na površinu
miris meda, miris maline curi.

U ustima carevac.

Iznad bosonogih kuća
nedeljna bakrena neba bruje.

Vrti se vetar,

glina-sumrak se sprema.

     Penje se žena na brežuljak,
     voz nad njenom glavom plovi,
     tračnice unazad klize,
     povlače se točkovi,

     voz nazad u dolinu pada,
     i dečak pada,
     majdan ga pokopa.

Odjek iz bunara u bunar vikne.

Reč prema dola pada,
misao prema dole pada,
duša prema dole gleda.

Na srcu njenom bočica nade.

I nebo se savija.
Svetlost je mutna,
kiša tiho rominja.

Preko brežuljaka
besni psi iz snova jure.

Krompir se iz zemlje izvrne,
reč se iz usta izvrne.

Ruši se nebo,
majdan te pokopa.

Nebo, ili zemlja, ili misao,
nešto se pomera.
Isčupa se iz blata
i krvavo sebe u svet gurne.

Ispod zemlje vreme se raspuca
i u bunarima naša lica izbijaju.

Prevod: Fehér Illés    
Forrás: http://hervaygizella.adatbank.transindex.ro/belso.php?k=20&p=1108


2016. augusztus 15., hétfő

Simonyi Imre A régi grundon – Na starom gruntu

Képtalálat a következőre: „simonyi imre költő”

Simonyi Imre
Simonyifalva 1920. szeptember 14. – Gyula, 1994. február 10.),

A régi grundon

A Fasorból a Fiúk hova lettek?
A Lányok hova lettek a Fasorból?

Egy vadgesztenye árnyékán megállok.
Körülnézek. –  Senki a Régiekből.

Ezek csupán ócskák itten
de nem a régiek:
itten a Régiek helyén: itt a Fasorban.
A Fiúk helyén meg a Lányok helyén.

Körülnézek igen:
ezek bizony már nem a Régiek.

Ezek csupán vadonatócskán – újak.
Na starom gruntu

Gde su nestali Dečki iz Drvoreda?
I Devojke iz Drvoreda gde su nestale?

Zastanem na senci nekog divljeg kestena.
Posmatram. – Nikog iz Stare garde.

Ovi tu su ciglo ništavni
ali nisu oni stari:
tu na mestu Stare garde: tu u Drvoredu.
Na mestu Dečaka i na mestu Devojaka.

Posmatram da:
dakako ova već nije Stara garda.

Ovi su tek ciglo ništavno – novi.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: http://epa.oszk.hu/00700/00713/00020/pdf/tiszataj_EPA00713_1993_04_28-29.pdf

2016. augusztus 14., vasárnap

Birtalan Balázs Ez a reggel – Ovo jutro


Képtalálat a következőre: „birtalan balázs”

Birtalan Balázs
Budapest, 1969. október 12. – Budapest, 2016. május 14.

Ez a reggel

Úgy bukkant elém ez a reggel,
mint fűbe rejtett piros tojás.
Ma nem találom a végzet sorait.
Tavaszi a kávé, a cigaretta.
Szelíd vakkantással kéredzkedett kezembe
tollam, ölembe füzetem – ama félig írt.
A tegnapok s holnapok közti rést szétfeszíti,
betölti e csütörtöki ajándék-vasárnap.
Kint villamoszörgés, verébricsaj,
mint bármikor ezelőtt, ezután,
de most pasztellszínekkel csusszannak felém,
s félretéve bölcs miérteket,
engedem csak, hogy átitassanak,
hogy szivarzsebébe dugjon a jelen.

Ezen a reggelen nem vagy itt,
és mégis itt vagy, és fogod a kezem.

Ovo jutro

Ovo jutro ispred mene tako se pojavio,
kao u travu sakriveno uskrsno jaje.
Danas nigde redova sudbe.
Kafa, cigara su proletne.
Pero pitomim lavežom tražio mesto u mojoj
šaci, a u naručju sveska – ona napola ispisana.
Pukotinu između juče i sutra ta poklon-nedelja četvrtka rastisne, upotpuni.
Vani zvuk tramvaja, glasanje vrabaca,
kao kad god pre, ubuduće,
ali sad prema meni pastelnim bojama klize,
ostavljajući mudre upite,
tek pustim da me prožimaju,
da me sadašnjost u gornji džep stavi.

Nisi tu ovog jutra,
ipak si tu, i ruku mi držiš.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: 


2016. augusztus 13., szombat

Gál Hedda Szimatolva – Njuškajući


Képtalálat a következőre: „gál hedda”

Gál Hedda Zenta 1977. szeptember 04. –

Szimatolva

A kádból
kilépő
talpad
nyomait
keresem.
Hideg
köveken
szimatolva,
emlékeidből
táplálkozom.

Njuškajući

Iz kade
istupajuće
tragove
tvog tabana
tražim.
Njuškajući
na hladnim
pločama,
tvojom uspomenom
se hranim.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: Gál Hedda: Ősanya, Garbo kiadó Budapest 2016. 91. oldal