Keresés ebben a blogban

2016. augusztus 23., kedd

Beszédes István Lábuk rövid – Noge su im kratke

Képtalálat a következőre: „beszédes istván”

Beszédes István Zenta, 1961. szept. 12. -

Lábuk rövid

Beszélhetünk egy helyszínről
lehetőségeként valamiféle
felfoghatatlan tér áthidalásának
- fesztáv, körül körkép azok számára,
akik öregkorukra törpék.

Beszélhetünk a helyről, amelyet
fel nem fedezünk soha,
hisz mi a lakott világot járjuk,
csodáljuk mint zuhan párkánya,
és a mélybe egy amfiteátrumot tettünk,
ott történik napi két előadásban csoda.

Az idő, és míg el nem törik, a tér
találkozásának elméleti pontja ez,
elvesztettünk már minden poggyászt,
fejből idézett kötéltáncosokat
látni övig: két nő és egy férfi,
felsőtestük felnőtt, lábuk rövid...

Noge su im kratke

Može se pričati o nekom licu mesta
kao o nekakvoj mogućnosti
premošćavanja neshvatljivog prostora
– raspon, okolo panorama za one
koji su za stare dane patuljci postali.

Može se pričati o mestu koju
nikad nismo otkrili,
ta nama je naseljen svet poznat,
divimo se kako mu atula pada
i u dubinu smo amfiteatra smestili,
čudo se tamo dešava dnevno u dva prikaza.

To je teoretska tačka sretanja
vremena, i dok se ne razbije, prostora,
sve posedovano je izgubljeno,
iz sećanja prizivani pehlivani
se vide do struka: dve žene i muškarac,
gornjim telom odrasli, noge su im kratke...

Prevod: Fehér Illés
Forrás: http://www.barkaonline.hu/blog/1284-beszedes-istvan-versei


2016. augusztus 22., hétfő

Szögi Csaba Újra vágyom – Opet žudim


Képtalálat a következőre: „szögi csaba”
Szögi Csaba  Szabadka, 1975. november 30. –


Újra vágyom

Lépked. A fényben. Kezében táska.
Belülről feltör egy mosoly. Meglát.
Kisimult arcból épít bennem létet.
Éltet. Érted?! Oly jó így. De nem
szabad. Fojtsd el! Inkább ordíts!
Veszély!!! Achtung, achtung!
Érts meg, kérlek szépen. Nem szabad.
Pedig nagyon szeretném. Óh, be jó
lenne! Arcomra egy mosolyt tenne,
majd ülnénk csendben, egymást nézve.
Óh, az égre, ha többre már nem is telne.
Csak egy órát, együtt lengve...
Opet žudim

Korača. U svetlu. Sa tašnom u ruci.
Jedan osmeh iznutra se oslobađa. Ugleda me.
Bit u meni iz smernog lica gradi.
Poživi. Shvataš li?! Blaženo je tako. Ali
se ne sme. Uguši! Radije urlaj!
Verem!!! Achtung, achtung!
Shvati, lepo te molim. Ne sme se.
Mada bi žarko želela. Kako lepo
bi bilo! Na lice bi mi osmeh stavio,
pa bi tiho sedeli, jedan drugog gledajući.
Za ime boga, ako više ne bi ni dobili.
Samo jedan čas, zajedno lepršajući...

Prevod: Fehér Illés
Forrás: A szerző "Költőfogyatkozás" c. első kötetből


2016. augusztus 21., vasárnap

Tatjana Debeljački Ritual samoće – Magányos szertartás - Ritual of loneliness


Képtalálat a következőre: „tatjana debeljacki”
Tatjana Debeljački Užice 23. april 1967. –


Ritual samoće

Utorak 18,30
Skuvala sam kafu.
Sipala piće.
Odsekla parče torte,
(ili sve to zajedno).
Crne kožne rukavice,
Zagrejana peć.
Mazila se do zanosa,
Pobedila još jednu
decembarsku noć...

Magányos szertartás

Kedd 18:30
Kávét főztem.
Italt töltöttem.
Levágtam egy tortaszeletet,
(vagy mindezt együtt).
Fekete bőrkesztyű,
Meleg kandalló.
A lelkesedésig kenekedtem,
Legyőztem még egy
decemberi estét...

Fordította: Fehér Illés
Izvor: autor

Ritual samoće

Utorak 18,30
Skuvala sam kafu.
Sipala piće.
Odsekla parče torte,
(ili sve to zajedno).
Crne kožne rukavice,
Zagrejana peć.
Mazila se do zanosa,
Pobedila još jednu
decembarsku noć...

Ritual of loneliness 

Tuesday 18:30
I made coffee.
Poured drinks.
Cut a piece of cake,
(maybe all of that together)
Black leather gloves, warm stove.
Caressed up to trance,
Defeated yet another
December night...

Translated by Tatjana Debeljački
Izvor: http://www.magyarulbabelben.net/works/sr/Debelja%C4%8Dki%2C_Tatjana-1967/RITUAL_SAMO%C4%86E/hu/62341-Mag%C3%A1nyos_szertart%C3%A1s?translationLang=all

Petrőczi Éva Hyacinthos… – Hijacint…


Képtalálat a következőre: „petrőczi éva”

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

Képtalálat a következőre: „hyacinth”











Hyacinthos…

     „Jajszók jegyével a szirmok tövén…”  
       Milton: Lycidas

Hyacinthos, te, jácint,
születésem havának
jajszó-jegyű virága,
gyerekként hívén hittem:
értem-nekem
nyílsz teljessé, széppé,
április hetedik hajnalára.



Hijacint…

     “Na korenu lata sa znakom uzvika bola…”
       Milton: Lycidas

Hijacinte, ti, zumbule,
cvete meseca mog rođenja
sa znakom uzvika bola,
kao dete verom verovala:
zorom sedmog aprila
zbog mene-meni
se otvaraš u punom sjaju.

Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző


2016. augusztus 20., szombat

Acsai Roland 18./Szívcsere. 19./A démonok* – 18./Razmena srca. 19./Demoni**


Képtalálat a következőre: „acsai roland”

Acsai Roland Cegléd, 1975. június 16. –

18./Szívcsere

– Fussunk a barlangba,
Mindjárt esni fog! – mondja a lány,

És sárga csíkot húzva maga után
Becsapódik az első
Meteor,

Majd hamarosan szakadni kezdenek a csillagok,
Mintha egy sem akarna az égen maradni.

– Kiskoromban, amikor a csillaghullást néztük,
Megkérdeztem apámtól, hogy
„Mi az a medveorr” – mondja a lány
A barlangban. – Azt hittem, hogy a meteort
Medveorrnak mondják.

Az apám költő volt és szívnindzsa. Ez egy különleges képességgel jár.
Különlegesebb a láthatatlanná válásnál, nem tudom, hogy öröklődik-e.
A szívnindzsa képes rá, hogy odaadja a szívét valakinek.
Úgy hajítja a másik mellkasába, mint egy dobócsillagot.
És képes a legéletveszélyesebb mutatványra is, a szívcserére.
– Mi az a szívcsere? – kérdezi a fiú.
– Az a legtermészetesebb és legtitokzatosabb misztérium.
Kicseréled a szívedet a másikkal és onnantól kezdve azt érzed,
Amit ő, és a másik azt érzi, amit te.
– A szívcserébe halt bele?
– Nem. A démonok végeztek vele, miközben engem
Elrejtett előlük.

19./A démonok

– Mik a démonok? – kérdezi a fiú.
– Testet öltött, rossz gondolatok.
– Még itt vannak?
– Mindig is itt voltak. Eleinte csak az emberek
Gondolataiban éltek. Aztán a rossz gondolatok annyira
Megerősödtek, hogy kiléptek az emberek fejéből,
És testet öltöttek. Valódivá váltak.
¬
– Szerinted bennünket is megtalálnak? – nézett a lányra aggódva a fiú.
– Igen. Ez elkerülhetetlen.



18./Razmena srca**

– Trčimo do jame,
Odmah će kiša! – rekla je devojka,

I iza sebe žuti trag ostavljajući
Pao je prvi
Meteor,

Pa ubrzo počelo je pljuštanje zvezda,
Kao da ni jedna nije htela na nebu ostati.

– U doba detinjstva, kad smo pad zvezda gledali,
Upitala oca
„Šta je mečenos” – reče devojka
U jami. – Mislila sam da za meteora
Kažu mečenos.

Otac mi je pesnik i nindža srca bio. Ta osobina je uistinu specifična.
Specifičnija je od nevidljivosti, ne znam da li se nasleđuje.
Nindža srca je sposoban svoje srce nekome predati.
Tako baci u grudni koš drugoga kao zvezdu za bacanje.
I sposoban je za život najopasniju produkciju, za izmenu srca.
– Šta je izmena srca? – pita mladić.
– To je najprirodnija i najtajanstvenija misterija.
Izmeniš srce sa drugom osobom i od onda isto osećaš,
Što onaj drugi to i ti, i onaj drugi to oseća, što i ti.
– Zbog izmenene srca je umro?
– Ne. Demoni su ga dokrajčili, posle što je mene
Ispred njih sakrio.

19./Demoni

– Šta su demoni? – pita mladić.
– U telo pretvorene zle misli.
– Dal su još tu?
– Uvek su tu bili. Prvobitno samo su
U mislima ljudi živeli. Zatim su zle misli toliko
Ojačale da su iz glave čoveka istupile
I otelovile. Stvarne su postale.
¬
– Po tvom i nas bi našli? – mladić je snuždeno gledao devojku.
– Da. To je neizbežno.

Prevod: Fehér Illés

*Acsai Roland: Jin és Jang 18. és 19. rész.

**Acsai Roland (Roland Ačai): Jin i Jang 18. i 19. deo.


2016. augusztus 18., csütörtök

Pilla - Sárközi Mariann Neked – Tebi

Portré: Ady András

Pilla – Sárközi Mariann

Neked

Elengedlek. Így rendeltetett.
Tán ezt vártad...
a mai napon folytatod,
csak már nem élőn...
hanem gondolatban...
Bennünk.
Bennem...

A sakk és a versek.
Kedvenceid. Voltak.
Folytasd fent is a játszmát,
és nevess - szokásodhoz hűen
keserű-kedvesen -
ki minket, mert
mattot adtál nekünk
ittmaradottaknak.

Sírok.
Nem szépítem.
Nem azért, mert bánt,
hanem mert szorongok...
vajon mit éltél át, a
végső szemhunyás előtt.
Sírok.
Fáj.
Nem válaszolsz.

Nevetsz?
Ugye nevetsz?
Ugye végre társasággal vagy?
Hümmögtök? Oké-oké...
Előnyötök nagy, mert, Ti már
tudjátok, mi van minden után...

Tamás. Sírok!
Idéznélek, de nem megy.
Túl sok most, ami a szívem
utolsó sejtjéig okoz zavart.

Elmentél.
Nem jössz vissza.
Tudod mit?
Kibőgöm magam,
aztán megyek tovább, mint Te,
amikor még pontosan tudtad:
az élet súly,
de bírható...
ha van a lábban akar,
az azzal járással.

Várj. Ne csak rám,
ránk...
ma rajzolok egy pontot
a nyári égre,
olyan mindig csillogót,
mint
- hiába is tagadnád -
amilyen most te vagy.

Én látlak. Én. Látlak.
Te pedig várj... minket.
Érkezünk lassan, és
átrendezzük a menny placcát...
felolvassuk egyenként,
és mindenkire figyelve
a sajátot, az addig felolvasatlant.

Jövök, jövünk,
bár határozottan kimondom,
nem sietünk.
Addig is ölellek.
Pihenj addig...
Találkozunk...
idővel mi is megyünk.

Tamásnak, aki ma hajnalban halt meg...

2016. 08. 16.
Tebi

Otpuštam te. Tako je određeno.
Možda si to čekao…
danas nastavljaš
samo ne kao živ…
nego u mislima…
U nama.
U meni…

Šah i pesme.
Tvoji miljenici. Bili su.
Partiju i gore nastavi,
i smej se – po tvom običaju
gorko-srdačno –
ismej nas, jer
si nas koji smo ostali
matirao.

Plačem.
Ne ulepšavam.
Ne zbog toga jer me tišti,
nego strepim…
šta si proživeo
pre konačnog sklapanja očiju.
Plačem.
Boli.
Ne odgovaraš.

Smeješ se?
Jel da se smeješ?
Jesi li konačno u društvu?
Mucate? U redu-u redu…
U velikoj ste prednosti, Vi već
znate, šta je iza svega…

Tomo. Plačem!
Prizivala bi te, ne ide.
Previše je to što do zadnje
ćelije mog srca zbunjuje.

Otišao si.
Ne vraćaš se.
Znaš šta?
Naplakaću se
pa ićiću dalje, kao Ti,
dok si još tačno znao:
teret je život,
al može se podneti…
ako u nogama htenje postoji,
u svakom koraku.

Čekaj. Ne samo mene,
nas…
nacrtaću danas jednu tačku
na letnje nebo,
uvek sjajnu,
takvu
– zalud bi opovrgao –
kao što si ti sada.

Ja te vidim. Ja. Vidim te.
A Ti čekaj… nas.
Polako stižemo i
preuredićemo prostore nebesa…
i pažnju na svakoga obraćajući
jedan po jedan čitaćemo naglas
to što još nije čitano.

Stižem, stižemo,
ali odlučno tvrdim,
ne žuri nam se.
Dotle te grlim.
Odmaraj se dotle…
Sresćemo se…
s vremenom i mi idemo.

Tomi, ko je danas rano jutro umro…

16. 08. 2016.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1773787036169557&set=a.1416020735279524.1073741831.100006148331845&type=3&theater

2016. augusztus 17., szerda

Szegedi-Szabó Béla Beatrice – Beatrisa


Képtalálat a következőre: „szegedi szabó béla”

Szegedi-Szabó Béla, Zenta 1970. május 15. –


Beatrice

Ugyanazon a sarkon vártam rá,
A villanykörte halódó fényénél,
És csak csodálkoztam,
Hogy az az ócska kocsma még mindig megvan,
Hogy hétszáznegyvenegy év az semmi,
Hogy minden ugyanúgy,
Hogy a tejesek – nem törődve a kövér patkányokkal –
Már éjfél előtt kirakodnak,
És a Város leplezetlen
Utcái sem lettek tisztábbak,
És nem tudtam megmagyarázni,
Mitől olyan ügyes az a kóbor macska,
Hogy szájából zsákmányát ki nem ejti,
Már láttam magam előtt az arcát,
Mint ahogy álmomban, évekig, számolatlanul,
És nem tudtam neki mondani semmit,
Amikor a sötétből váratlanul elém lépett.



Beatrisa

Na istom ćošku sam nju čekao,
U tinjajućem svetlu žarulje,
I samo sam se čudio
Da još uvek postoji ona trošna mehana,
Da sedamstočetrdesetjedna godina nije ništa,
Da je sve baš onako,
Da mlekari – ne obraćajući pažnju na debele štakore –
Već pre ponoći istovaraju,
I ni neskrivene ulice Grada
Nisu postale čišće,
I nisam znao objasniti,
Zbog čega je ona mačka lutalica tako spretna
Da plen iz usta ne bi ispustila,
Već sam video njeno lice ispred sebe,
Kao u snovima, godinama, bezbroj puta,
I ništa nisam mogao njoj reći
Kad se iznenada iz tame ispred mene stvorila.

Prevod: Fehér Illés