Lennert Móger Tímea Törtfehér – Prelomljeno belo

Lennert Móger Tímea Zombor, 1981. május 20. –

Törtfehér nem látom az erőt hallom a zajt eteti az élet verseit nem éhezőket befogni a szelet szélmalomharc ki a teremtője a pusztulásnak a színes ősz foglyul ejtett színeket ad ki túszul a tél nem elég kemény törtfehér vászonra festi a zenét nem hallható halhatatlan

Prelomljeno belo ne vidim snagu čujem graju ne gladnike pesme života hrani upregnuti vetar jalova borba je ko je stvaraoc propasti zarobljene boje su taoci obojene jeseni zima nije dovoljno tvrda nečujna besmrtnost muziku na prelomljeno belo platna boji Prevod:: Fehér Illés

Forrás:  a szerző



Acsai Roland Szerelemes vers – Ljubavna pesma

Acsai Roland Cegléd, 1975. június 16. –

Szerelmes vers Tegnap nem esett. Ma már esik. Tegnap még csak készülődtek A felhők, hogy hozzánk hasonlóan Megmásszák a tövises, télvégi domboldalt, Aztán beléjük akadtak a tüskék, Mint tegnap az én ujjamba, Meg a kabátomba, és felszakították őket. Az eső és a felhők nem szimbólumok, Vagy allegóriák, csak tények, mint A domboldal, a tüskék, vagy mi ketten, És nem példáznak semmit az Idő múlásán és önmagukon kívül, Vagy, mint a mi esetünkben, az összetartozás Láthatatlan szálain kívül, amik úgy kötnek Össze veled, ahogy az esőcseppek Sűrű öltései az eget a földdel.

Ljubavna pesma Juče nije padala. Danas već pada. Juče oblaci tek su se Spremali da isto kao mi Koncem zime savladaju trnovitu padinu, Ali bodlje su se u njih zakačile Kao juče u moj prst, I u kaput i pocepali su ih. Kiša i oblaci nisu simboli, Ili alegorije, samo su činjenice kao Padina, bodlja ili nas dva I osim sebe i prolaska vremena Ni na što ne ukazuju, Ili, u našem slučaju, na nevidljive niti Uzajamne pripadnosti, koje me s tobom Tako spajaju, kao gusti prodevci Kapi kiše nebo i zemlju. Prevod:: Fehér Illés

Forrás: a szerző



Ferid Muratović Jorgan od kamena – Kőtakaró

Ferid Muratović Petnjica 20. oktobar 1973. –

Jorgan od kamena Sašile ga zime ljute Napunile studom svojom A pod njime uspavan sam Omađijan nadom mojom. Ovaj život, ova varka Pocrnjele svoje puti Oko nogu stoje boli K'o đinđusi razasuti. K'o kad čekaš svitak neba Da se munja sunovrati Ko na Sudnjem danu kada Svako svoje grijehe plati. Vratio se danak danu Kamen zemlju prigrlilo Zora zoru probudila Put se putem uputio. Od kamena jorgan nam je Sašile ga ljute zime Prije nego s Neba pade Kao džemre naše ime.

Kőtakaró Kemény telek varrták Teletöltötték hideggel De alatta elszunnyadtan A reménytől elbűvölten. Ez az élet, ez a megtévesztés Bőre már egészen sötét Lábunk körül szétszórt Gyöngyként hever a gyötrődés. Mintha virradatot várnál Hogy leszakadjon a villám Mint mikor gaztetteinkért Lakolunk kell az Itélet napján. Eljött a vezeklés napja A kő a földet ölelte Hajnal a hajnalt keltette Az út útját újra kezdte. Kőből van a mi takarónk Kemény telek varrták Elénk nem az Mennyből esett   Tavasz hínökei hozták. Fordította: Fehér Illés



Milana Kremenović Promjena i ja – A változás és én

Milana Kremenović Banja Luka, 07. februar 1983. –
 

Promjena i ja Ni ja, kao i svaki drugi čovjek, nisam znala kako da uzmem sat, kako da ga navijem u suprotnom pravcu i učinim vrijeme relativnim. Iako je želja bila velika, ona nije bila, niti je mogla da bude iznad onih zakona na kojima funkcioniše svijet. Zato sam poput svih drugih smrtnika i ja ostala neposebna i vremenska. Kako me je zub vremena nagrizao, kako je kosa prelazila u bijelo, a koža u izbrazdano, shvatala sam svoju bespomoćnost, i suštinu kraja. Na tom mjestu na kojem stojim vrijeme prolazi brže. Na nekim mjestima vrijeme prolazi sporije. Ali na svakom mjestu ono prolazi. Prateći mjesečeve krugove, i krugove oko Sunca, vidjela sam prolazi i Zemlja, s njom i cijela vasiona. I iako je čovjek naspram njih mali, vrijeme sve mijenja i osipa, i u tome je nezaustavljivo. To je jedini apsolut. Svaka promjena je trag, trag koji se bilježi, koji se utiska u nekoj prošlosti, i koji u toj prošlosti ostaje. Svaka promjena je dio jednog mehanizma jednog višedimenzionalnog sata, koja prelazeći u jednog u drugi oblik određuje budućnost. Ona je i dio mene, čak i onda dok sam tražila izlaz iz sopstvene kože, ne bi li dokazala suprotno, ona je bila svjedok, i vrlo dobro je znala da će se u dokazivanju desiti nešto neobično... Da ću je upoznati.

A változás és én És sem, mint mások sem, tudtam, az órát hogyan vegyem kezembe, hogyan forgassam, az időt viszonylagossá téve, ellenkező irányba. Még úgy sem, hogy erős volt a kísértés, a világot uraló törvények fölé nem emelkedhetett.  Így, a többi halandóhoz hasonlóan, maradtam én is átlagos és időfüggő. Ahogy az idő foga kikezdett, ahogy hajam fehéredett, bőröm ráncosodott, megértettem tehetetlenségemet és az enyészet megkerülhetetlenségét. Ezen a helyen, ahol állok, az idő gyorsabban halad. Máshol az idő lassabban halad. De mindenütt halad. Figyelve a hold és a Nap körüli köröket, érzékeltem, maga a Föld is halandó és vele együtt az egész Űr. És még akkor is, ha hozzájuk képest parányi az ember, az idő mindent megállíthatatlanul átalakít és morzsol. Ez az egyetlen bizonyosság. Jel minden változás, jel melyet jegyeznek, és a múlt valamelyik szegletébe bevésve abban a múltban marad. Minden változás egy többkiterjedésű óraszerkezet része, amelyik egyik alakból a másikba való átváltozása határozza meg a jövőt. Részem, akkor is az volt, mikor bőrömből kibújva kerestem a kiutat, hogy esetleg bebizonyíthassam az ellenkezőjét, tanú volt és jól tudta, a bizonyítás során valami különös történik... Hogy megismerem. Fordította: Fehér Illés

Faiz Softić Tamo – Ott

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Tamo Tamo Gdje su nam majke kukale Za prvim, za najmilijim. Tamo Gdje svrake bjelorepe Tjerasmo s naših oraha: Huuuj, zloslutnice, daleko od našeg sela. Gdje se rano lijegalo Da se ne bi večeralo. I gdje razjaren bik Svježu humku na rogove diže Ko da doziva onog Ko mu je prvu šaku soli U grlo sasuo. Tamo gdje sam prvi put usnio kose Svoje Hurije. Gdje ljetnji snijeg Bijel ko fistan Hadžibegovice Zaljulja na tek rasklasali ječam. Tamo Gdje huka gora Pjesmu ispjevava Koja se ko ozeblica Prima za moju utrobu. Tamo Gdje se moja sestra (Odavno već sa zemljom sjedinjena) Umivala vodom u kojoj se svunoć kiselio bejturan – Da zamiriše dragom prvo veče. Tamo gdje se moj otac snizao s nogu Kad sam prvu diplomu pružio I poljubio mu crnu ispucalu ruku: Hvala ti, o sveta ruko moga oca! Tamo gdje se čeka Otvorenje Nebesa I gdje komšija komšiji Za podlanicu zemlje nerodilje, Zemlje Nesretnice, Uzima život ko da ubere tek zarudjelu trešnju. Tamo gdje kletva Na treće koljeno pada i gdje se jeo mlad bukov list. Tamo, Gdje se pobačeno dijete, Na mjesečini krišom ukopava U odorak. Dok iznad njegove sakrivene humke Majka čupa prsa Ko da ga hoće nadojit Za vječnost. Tamo je moja, U korov Zarasla kuća.

Ott Ott Ahol anyuskáink az elsőt, A legkedvesebbet elsiratták. Ott Ahol a fehérfarkú szarkákat Diófánkról kergettük: Hess, vészhozó, távol a falunktól. Ahol az ágyba korán mentek, Mert vacsorára nem tellett. És ahol a felbőszült bika Szarvára szúrta a friss hantot Mintha azt szólítaná Aki torkába az első marék Sót szórta. Ott ahol először álmodtam Huriám hajáról. Ahol a nyári hó Hadzsibégné Fehér rokolyájaként lebben a kalászba borult rozson. Ott Ahol a hegymoraj Bennsőmben Megnyugvó Dalokat dalol. Ott Ahol nővérem (Már régen a földdel egyesült) Az éjjel zsályát áztatott vízben mosakosott – hogy illatával az első este kedvesét igézze. Ott ahol apám leroskadt Mikor az első diplomámat átnyújtottam És kérges, fekete kezét megcsókoltam: Köszönet szent kezednek, apám! Ott ahol a Menny Tárulására várnak És szomszéd a szomszéd, Egy talpalatnji terméketlen földért, Szerencsétlen Földért Életét veszi, mintha pirosodó cseresznyét szedne. Ott ahol az átok A harmadik nemzedékre szakad és ahol a fiatal bükk levelét fogyasztják. Ott Ahol az elvetélt gyereket A sírgödörbe holdtöltekor titokban temetik. És az anya a rejtett sír felett Mellét szaggatja, Mintha az öröklétre szeretné szoptatni. Ott az én Kóróval Benőtt házam. Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Tatjana Debeljački Tam-tam – Tam-tam

Tatjana Debeljački Užice 23. april 1967. –

Tam-tam Tražim boju i svetlost Sve obuzeto ritmom, Sad znam ples crnih ljudi Samo ne gazim tepih od peska Tam- tam je sad igra Mački i pasa Zamislite šta se sve zbiva U uzbuđenoj gomili Ja ritam i zvuk, Sadašnjost i prošlost - Evo me! Ustanite svi! Ti, stranče, Što tapkaš sa mnom Da li bi mogao voleti, Il` samo igrati tam-tam? Moje proleće dolazi! Zato ne gladnim, ne žednim, Ne tugujem, ne plašim se Ostavljam heroje i ratove, Njihove bitke i poraze Sloboda mi je cilj. Proleće moje dolazi Jer znam jedan lagani ples, Ples uz BUBNJEVE.

Tam-tam Színt és fényt keresek Minden ritmussal telített, Ismerem a fekete emberek táncát Csak a homokszőnyeget nem taposom Tam-tam most a macskák és kutyák Tánca Képzeljétek el mi minden történik A nyugtalan tömegben Én a ritmus és a hang, Jelen és jövő – Itt vagyok! Mindannyian keljetek fel! Te, idegen, Aki velem együtt topogsz Tudnál-e szereteni Vagy csak tam-tamot táncolni? Jön az én tavaszom! Ezért nem éhezek, nem szomjazok, Nem szomorkodok, nem félek, Elhagyok hősöket és háborúkat, Ütközeteket és vereségeket, Célom a szabadság. Eljön a tavaszom Mert ismerek egy fesztelen táncot, a DOBOK közötti táncot. Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://www.jovicaletic.com/cms/?page_id=5636



Enes Kišević Ti pišeš – Arról írsz

Enes Kišević, Bosanska Krupa 1. maj 1947. –

Ti pišeš Ti pišeš kako se treba igrati i igrati, a meni kažeš: Sakupljaj te igračke! Ti pišeš kako treba maštati i maštati, a ne vidis od nosa ni bijele mačke. Ti pišeš o nekoj slobodnoj slobodi, a meni: -Mir! Tišina!' - vičeš. Ti pišeš kako sunce dan u šetnju vodi, a vani najobicnija noć je, pjesniče. Ti pišeš o nekoj tamo sreći, o nekoj ljubavi, i nekom miru... A ja i noćas sam moram leći. Laku ti noć, pjesmo na papiru!

Arról írsz Arról írsz, hogyan kell játszani és játszani, nekem meg: Szedd össze a játékokat! Arról írsz, hogyan kell ábrándozni és ábrándozni, de orrodtól még a fehér macskát sem látod. Írsz holmi szabad szabadságról, engem meg korholsz - Csend! Nyugodj meg! Arról írsz, a nap hogyan sétáltatja a nappalt, kinn meg a szokványos éjszaka, te poéta. Írsz holmi örömről, szerelemről, nyugalomról is tán... Én meg ma is egyedül fekhetek. Jó éjt, te papíron heverő alkotás! Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.poezijanoci.com/domaca/enes-kisevic-pesme.html#4