Milica Petričević Nešto o promašenosti – Valamit a kudarcról

Milica Petričević Cetinje 10. oktobar 1994. –

Nešto o promašenosti

Odgovor dobiti nećeš
Jer
Ni sama ne znam gdje tragati za njim.
I zato ne pitaj
Gdje sam bila
Svih ovih godina.
Mogu ti govoriti
O promašenim životima
Ljudima promašenim
O sebi
Promašenoj
Ponajviše.
Mogu ti govoriti
O sebi
Maloj
O svojim snovima
Koji nisu bili tako veliki i daleki.
Mogu govoriti o tome da smo možda nekad
U nekom od prošlih života
Snivali iste snove
Ali, ne vjeruj mi.

Tvoja mala Ja.

Mi smo sada odveć veliki
A čini se
Nikad manji.

Sjedimo na kauču prevrćući uspomene
Negdje oko pola sedam
Gdje nas ljubi prvo jutarnje
Sunce.
Vjeruj, zaista bih ti govorila o svemu promašenom.
O vremenu tako dugo provedenom bez tebe.

Pripremaćemo kafu
Pjevušićeš ~ I'm your man
Grlićeš utrobu moju.
Smijaću se.
Osmjeh će biti isti kao u snovima tvojim
Sad samo sa par urezanih ožiljaka koje možda ni ne primjećuješ.

Da.
Grlićeš utrobu moju.

Govorićeš o svojoj porodici, domu
O sebi malom
A tako velikom
Sa još većim snovima.

Govorićeš o tome kako dugo već nisi osjetio toplinu doma
Do ovog trenutka
I da ti već godinama unazad nedostaje doručak subotom ujutro.

Govorićeš kako si sada odveć siguran da dom mogu činiti ja.

Govorićeš o sebi.
Promašenom.

A ja ću biti tu.
Za tebe.
Za nas.

I grlićemo utrobe.

Izvor: autor

Valamit a kudarcról

Válaszra ne várj

Mert

Magam sem tudom, hol keressem.

Ezért ne kérdezd

Mindeddig

Hol voltam.

Beszélhetek

A kudarcba fulladt életekről

A kudarcot vallott emberekről

És elsősorban

Önmagamról

A kudarcot vallottról.

Beszélhetek

Önmagamról

A gyengéről

Álmaimról.

Melyek nem is voltak nagyok, elérhetetlenek.

Beszélhetek arról, hogy talán egykor

Egy múltbéli életben

Álmaink közösek voltak,

De, nekem ne higgy.

Én, a te kicsiny Kedvesed.

Most már nagyok vagyunk

De talán

Soha kisebbek.

Emlékeinket visszapörgetve ülünk a heverőn

Úgy fél hét körül

Ahol az első napsugár csókolt

Bennünket.

Hidd el, most a kudarcokról beszélnék.

A nélküled eltöltött hosszú évekről.

Kávét főzünk

Dudorászol ~ I'm your man

Zsigereimet öleled.

Nevetek.

Ugyanaz az általad megálmodott mosoly lesz.

Most két bevésett seb vagyunk melyeket tán észre sem veszel.

Igen.

Zsigereimet öleled majd.

Beszélsz majd családodról, otthonodról

Kicsiny és mégis oly nagy

Önmagadról

És még nagyobb álmaidról.

Arról beszélsz majd, már régen nem érezted az otthon melegét

Eddig a pillanatig

És a szombat reggeli reggelik évek óta hiányoznak.

Arról beszélsz majd, otthonodat biztosan én teremtem meg.

Magadról beszélsz majd.

A kudarcot vallottról.

Én meg ott leszek.

Érted.

Értünk.

És zsigereinket öleljük majd.

Fordította: Fehér Illés 

Faiz Softić Ilegalac – A törvényen kívüli

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Ilegalac Goni me vjetar Suh! Ujeda zjenice. Oko glave lastavica vije - Gnijezdo bi da svije Pod pazuhom mojim. Netačna mi je adresa Sat mi za svačijim vremenom Zaostaje. Netačan datum rođenja, Godine radnog staža Broj položenih ispita na fakultetu Koji je u ratu postao gomila ugaraka. Ne znam je li mi prva bila nevina Ili je vrištala u starhu od povratka Dok sam polupijan navaljivao Da uđem u sjećanje njeno. Budim se i pipam ben na obrazu Majka je govorila: To sam ti rodila Da budeš sretan kad porasteš. Odrastao sam Na betonu hladnom ko u samici ležim. Kad svane dan S kapom u ruci Od vjetra u vjetar bježim.

A törvényen kívüli Száraz szél Űz! Szemet maró. Köröttem fecske köröz – Hónom alatt Fészket rakna . Címem pontatlan Órám mindenünnen Késik. Pontatlan születésem időpontja, Munkaviszonyom, Sikeres vizsgáim száma, A háborúban mind üszökhalommá vált. Nem tudom, szűz volt-e az első Vagy a visszatérés félelmétől sikoltozott Míg félrészegen erőszakoskosan akartam Emlékezetébe vésni magam. Felébredve arcomom anyajegyemet babrálom Anyámtól hallottam: Így szültelek Hogy fenőve Szerencsés légy. Felnőttem Rideg elhagyatott betonon fekszem. Virradatkor Kalappal a kezemben Szélből szélbe menekülök. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Iz zbirke: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 60-61. str.

Radomir D. Mitrić Mladi Casanova – Az ifjú Casanova

Radomir D. Mitrić Jajce 29. aprila 1981. –

Mladi Casnova

Ti si tišina koju obljubljuje
glas moje požude, vučica u tebi
je jedro moje strasti, ako sam onaj
koji potanja, budi moj svjetionik,
kaplja za moja isušena njedra,
sjaj što ne tamni na ostavljenim stvarima
za svjedočanstvo da je moguć beskraj,
ti što si riječ koja krvari srce i crta
filigranske ožiljke tuge po njemu,
osjećam, plima koja nadolazi donosi
godine zaborava, niti paučine za staze
kojima više nikada neće hoditi tvoja prebijela
čednost dok budem vrištao u rešetkama bola
kao izgubljen samoglasnik među svim suglasnicima
ovoga svijeta, ljubav je rat, ljubav je smrt,
izgubljen dom u kojem stanuju mrtvi
kojih se stidimo kad zastudi život u nama
ti si čigra, ti si čioda, bogomoljka koja jede
svog ljubavnika poslije koitusa,
surova spoznaja da ljubav je gubitak sebe.

Izvor: http://konkursiregiona.net/radomir-d-mitric-ciklus-nagradenih-pesama-dusko-trifunovic-novi-sad-2010-i-nagrada-festivala/

Az ifjú Casanova

Csend vagy akit kéjvágyam

tesz magáévá, benned a nőstényfarkas

szenvedélyem vitorlája, ha én vagyok

az aki sűllyed, világítótorony légy számomra,

kiszáradt vitorláimra csepp,

az elhagyott tárgyakon nem fakuló fény,

bizonyítva, lehetséges a végtelen,

hang vagy, melytől vérzik a szív és

a bú filigrán forradásokkal ékesíti,

érzem, az érkező apály a feledés

éveit hozza, a csapást melyen feddhetetlen voltod

soha többé nem jár, pókháló borítja,

míg én, a gyötrődés tömlöcében, a mássalhangzók

sokaságában elveszett magánhangzóként

üvöltök, harc a szerelem, halál a szerelem,

halottak lakta elveszett otthon

akik miatt, ha fúj az északi szél, szégyenkezünk,

pörgettyű vagy, gombostű vagy, imádkozó sáska vagy

aki közösülés után szeretőjét felfalja,

kegyetlen a felismerés: a szerelem önmagad veszte.

Fordította: Fehér Illés

Podolszki József Mint – Kao

Podolszki József

Feketics, 1946. júl. 28. – Újvidék, 1986. szept. 11.

Mint

...a mesékben

Gondolj rendezetlen dolgainkra. Hófehérke almájára. Hamupipőke táncára. Csipkerózsika álmára. Alma, tánc, álom. Meselétünk szentháromsága. Hegel pokolkörei, Dante dialektikája. Biblikus tökéletességünk. Vagyon, amint kell. Almabűn, táncvergődés, álomnyugalom. Önmagába visszahajló egyenes létünk. Vagyis görbére teremtett gerincünk. És most mondd: Tartása van bennünk a létnek. Mint a mesékben.

...a teremtésben

Egy hintaszékre fáj a fogam már hosszú évek óta. Hátra – előre. A hintaszékbe ülnék megbékélten. Hátra – előre. Mint a teremtésben.

...a készülékben

A csoda tudja miért, roszul sikerült temetések szaporodnak. Szaporodnak a temetések. Mint a tévéfilmek. Mire kikapcsoljuk a százezerszer is elátkozott rohadt készüléket.

...a fociban

A büntetőterületről bombázzák kapunkat. Védhetetlen labdák pergőtüzében szidjuk a sorsot. Bíróverés lesz ennek a vége.

...a disszertációkban

Vesd meg az ágyat és vetkőzz meztelenre. A tőbbi már szakértők és szemlélet dolga. Historikusan, geografikusan, pornografikusan is híred kelhet még.

...írásiában

Ez se, az se. Semmi és sehogy se. Csak a másképp más – rendületlenül. És rendeletlen.

...a valóságban

Kelj fel és járj.

Feküdj!

               Lelépni!

Forrás: Podolszki József: Barna, Forum 1982. 65 – 68 old.

Kao

...u bajkama

Na naše nesređene poslove misli. Na Snežaninu jabuku. Na ples Pepeljuge. Na san Trnove ružice. Jabuka, ples, san. Sveto trojstvo našeg sveta bajki. Hegelovi krugovi pakla, danteova  dijalektika. Naša biblijska savršenost.Imetak, kako treba. Greh jabuke, ples otimanja, san smiraja. Naš u sebe sagnut uspravan opstanak. To jest naša iskrivljeno stvorena kičma. I sad reci: Postojanje u nama ima svoje držanje. Kao u bajkama.

...u stvaranju

Odavno već stolicu za ljuljanje sa naslonom priželjkujem. Nazad – napred. U stolici za ljuljanje bi se udobno smestio. Nazad – napred. Kao u stvaranju.

...u uređaju

Ko zna zašto, umnožavaju se nepriklade sahrane. Sahrane se umnožavaju. Kao tv-filmovi. Na kraju se i sto puta proklinjan proklet uređaj isključi.

...u nogometu

Naš gol iz kaznenog prostora bombardiraju. Sudbu u kanonadi neodbranjenih lopti proklinjamo. Biće još i batinanje sudije.

...u disertacijama

Pospremi krevet i na gol se svuci. Ostalo je posao stručnjaka i gledišta. Poznat još i historiski, geografski, pornografski možeš biti,

...u pisaniji

Ni ovo, ni ono. Ništa i nikako. Samo je drugo drugačiji – nepokolebljivo. I nenajavljeno.

...u stvarnosti

Ustani i hodaj.

Lezi!

         Odstupi!

Prevod: Fehér Illés

Vaskó Ági Bújj meg bennem... – Sakrij se u meni...

Vaskó Ági Maglód 1953. június 12. –

Bújj meg bennem... bújj meg bennem... bújj meg mélyen... hadd öleljen szenvedélyem hadd daloljon testünk vágya szűnjön fájó némasága bújj meg bennem... bújj meg mélyen... hadd ölelje fényed-fényem hadd veszejtse csillagparázs lelkünk tiszta öntudatát hadd váljon az álom létté angyalszárnyú öleléssé bújj meg bennem... bújj meg mélyen... légy nyaram a fagyos télben

Sakrij se u meni... sakrij se u meni... sakrij se u mojoj dubini... neka te moja strast šašolji neka pohota naših tela davori neka njen nemušt bol prestane sakrij se u meni... sakrij se u mojoj dubini... neka tvoj moj sjaj šašolji neka svest naših duša u žaru zvezda nestane neka se san u stvarnost u anđeoski zagrljaj pretvori sakrij se u meni... sakrij se u mojoj dubini... ushit leta budi i u cičoj zimi Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&kat=3237&n=horvathzsoka&blog_kategoria=Vask%F3%20%C1gi

Vercsek Györgyi Szakadék – Provalija

Vercsek Györgyi Budapest, 1971. 09. 13. –

Szakadék Szakadék szélén homályos alak, körülötte fátyolos ködfalak. Dermedten áll és csak bámul maga elé, nem akar már nézni a múltja felé. Szakadék alatt a mélység tátongva várja, vajon életének árja merre lendíti, lelkének gyengülő szele merre repíti. Csak áll és vár némán, az idő oly csendben halad, körülötte lassan oszladoznak a halvány ködfalak. Tisztábban látja már a mélyülő világot, még nem akar a sírjára fehér virágot. De továbbra is áll és bámul az alak, míg újra és újra arra téved az arany alkonyat.

Provalija Tamna prilika je na rubu bezdana, oko njega proziran zid privida. Ukočeno stoji u prazninu zuri, na prošlost više ne želi osvrtati. Ispod bezdana dubina ga čeka, vir njegovog života gde će ga strpati, oslabljen vetar njegovog duha gde će ga ostaviti. Tek stoji i nemo čeka, vreme tako tiho prolazi, proziran zid privida tako sporo razilazi. Svet u nestanku već bistrije vidi, beli cvet na svoj grob još ne želi. Prilika i dalje stoji, samo zuri, a zlatan suton oko njega i dalje kruži. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=horvathzsoka&pid=168606&blog_cim=Vercsek%20Gy%F6rgyi

Hajnal Éva Ötvenedik – Pedeseti

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. –

Ötvenedik

Hideg volt azon a régi napon.
Egyik lábamról a másikra álltam.
Akkoriban sosem volt meleg cipőm.
Talpammal recés ritmust rajzoltam a ropogó hóba.
Csak titokban néztem föl.
Fürkésző, sajnálkozó, kíváncsi pillantások feszültek a tátongó sír körül.
Együttérzésmorzsák.
Éhes cinegék csipegették fel őket a fagyos földről.
Aztán jött az a robaj, a cinegék felröppentek.
Rádobták a földet a koporsóra.
Ketten.
Talán nem tudták, hogy Édesapám fekszik ott.
Az is megeshet, hogy már nincs a koporsóban,
csak nem vettem észre, amikor elment... - ezt gondoltam.
A két lapát szeleteket hasított a hantokból.
Csak a munkájukat végezték.
Utána majd hazaindulnak, a családjuk várja őket.
Az a hang semmihez sem fogható.
Üvölteni akartam.
Akartam üvölteni.
Bent rekedt.
Amikor megszólalt a bányászinduló,
akkor sem értettem semmit.
Szerencse fel?
Hová?
Kinek a szerencséje?
Ilyen a bányász élete?
Milyen?

Az ötvenedik november
ma rozsdazubbonyban vacog.
Még dacol bennem a hétéves kisgyerek.
Lábammal mintát rajzolnék a hóba.
Már másmilyen a minta.

Forrás: a szerző

Pedeseti

Onog dana hladno je bilo.

Sa jedne na drugu nogu sam stala.

U to doba topla cipela mi je nepoznanica bila.

U svež sneg tabanima mrežast ritam crtala.

Pogled tek sam krišom dizala.

Širom otvoren grob su ispitivački, samilosni, radoznali pogledi okružili.

Mrvice saosećanja.

Sa smrznute zemlje su gladne senice brale.

Pa se tresak čulo i senice odletoše.

Na les zemlju bacili.

Dvojica.

Valjda nisu znali, tamo moj Otac leži.

I to je moguće, više nije u lesu,

samo nisam primetila, kad je otišao... – mislila sam.

Dve lopate su iz humki komade otkidale.

Samo posao obavljaju.

Posle kućama kreću, porodica ih čeka.

Onaj glas uporediti se ničim ne može.

Urlati sam htela.

Htela sam urlati.

U grlu mi je ostalo.

Ni kad su marš rudara svirali,

nisam ništa shvatila.

Sretno?

Kako?

Čija je sreća?

Takav je život rudara?

Kakav?

Pedeseti novembar

danas u kabanici rđe cvokota.

Sedmogodišnje dete još u meni prkosi.

U sneg bi nogama šare crtala.
Šare su sad drugačije.

Prevod: Fehér Illés