Rade Šerbedžija Ne budim te tek tako – Nem csak egyszerűen ébresztelek

Rade Šerbedžija Bunić 27. srpanj 1946. –

Ne budim te tek tako Noćas je ulicama našega grada prolazila kočija bijela . . I bijela mećava vije . . Mutan dan . . . Do u tajne sobe naše stare ljubavi . . Trpim svoje i tuđe što me bije . . I mrzlo mi je u srcu . . Ne treba rakije – ne grije! Za tebe ljubavi govorim ove riječi . . Za tebe, koju nosim u mozgu, k’o užarenu kuglu djetinjstva . . K’o ranu koju sam bolovao toliko puta . . Za tebe koja si dio mene . . Duboko ukopana školjka u kamenu . . Miris borovine zauvijek zaboden u krv moju prokletu . . Za tebe . . Zbog tebe . . Zbog sebe . . . Predlažem da saberemo naše siromaštvo u dodir koji liječi naša srca, u koja je rđa pala s bijelom igrom u samoći . . Moj križ plaća račun ove noći . . Ne kuni me imenom na koje je moja krv postala imuna . . Oguli narandžu, operi lice , otvori se utjeho . . Zagrli me jako . . I probudi se, dragana . . Ne budim te tek tako . . . Za tebe, ljubavi, govorim ovu pjesmu, za tebe koja si dio mene . . Duboko ukopana školjka u kamenu . . Za tebe, što u toplim rukama nosiš ruže nijeme, i prosipaš ih u suhu fontanu . . Za tebe, zbog tebe, zbog Prevera . . Zbog svih pjesnika ljubavnih stihova, i uprkos njima . . Ne budim te tek tako . . . Otvori oči ljubavi i pogledaj kroz prozor . . Vani su zasijale gorčine, tumaraju pomrčine i studen, i bijela mećava u gradu vije . . Mutan dan . . Pa i srce je počelo šumjeti: “Divljak – ovdje je kvar!” . . Ne treba rakije – ne grije . . Dok bije u njedrima dobro nam je . . . Gledaj! Nemoj da ti tražim oči . . Primakni se bliže . . Još bliže . . Zagrli me, ljubavi, zagrli me jako . . (!) I probudi se već jednom . . Ne budim te tek tako . . . Uzalud . . Uzalud . . Uzalud je budim . .

Nem csak egyszerűen ébresztelek Ma éjjel városunk utcáin fehér hintó haladt... És fehér hóvihar kavargott... Zavaros nap... Múlt szerelmünk titkait rejtő szobánkig... Saját és mások ütlegeit viselem... És szívem fagyos... Nem kell a pálinka – nem hevít! Szerelmem, hozzád szólok... Hozzád, akit gyerekkorom izzó gömbjeként hordok agyamban... Ki tudja hányszor megélt sebként... Hozzád, aki részem vagy... Kőbe vésett kagyló... Átkozott véremben örökre magmaradt fenyőillat... Neked.. Érted... Értem... Ajánlom, a magány fehér játékaitól rozsdamarta, szívünket gyógyító érintésbe sűrítsük szegénységünket... Ezt a számlát keresztem fizeti... A számomra közömbös módom ne szidj... Tisztítsd meg a narancsot, mosd meg az arcod, vigasz, tárulkozz... Ölelj meg... És ébredj fel, kedvesem... Nem csak egyszerűen ébresztelek... Szerelmem, hozzád szólok, hozzád, aki részem vagy... Kőbe vésett kagyló... Hozzád, aki száraz szökőkútba dobod a meleg tenyeredben hordott néma rózsát... Hozzád, érted, Prévertért... Minden, a szerelemről szóló költőért, és ellenére... Nem csak egyszerűen ébresztelek... Szerelmem, nyitott szmmel tekinst az ablakon keresztül... Kinn felcsillant a keserűség, csatangol a homály és a fagy, és a városban fehér hóvihar kavarog... Zavaros nap... Még a szív is susogni kezdett: “Barbár – itt a romlás!” Nem kell a pálinka – nem hevít... Addig jó míg keblünkben dobog... Nézz! Ne kelljen szemedet keresnem... Gyere közelebb... Még közelebb... Ölelj meg, szerelmem, ölelj meg...(!) És végre ébredj fel... Nem csak egyszerűen ébresztelek... Hiába... Hiába... Hiába ébresztem... Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://tekstpesme.rs/poezija/rade-serbedzija/ne-budim-te-tek-tako/

Enes Halilović Dvadeset zločina – Húsz bűntett

Enes Halilović Novi Pazar 05. mart 1977. –

Dvadeset zločina

Ležanje na jajima traje normalno 21 dan.

Wikipedia, Domaća kokoš

Aristotel. O njemu danas mislim.

On je rekao: Mi smo ono što uzastopno činimo. Perfekcija,

dakle, nije djelo; ona je navika.

Imao je sklonost da opiše stvari i događaje.

Opisao je retoriku, poetiku, metafiziku, logiku, ali

opisao je i šta se dešava unutar jajeta.

Kako u jajetu od zametka nastaje pile? Zapitao se

jednog dana i tog istog dana je nalegao dvije kvočke.

Pratio je šta se dešava u jajima.

Svakog dana otvarao je po jedno jaje

i opisivao svaki stadijum nerođenog pileta.

U tu svrhu, dvadeset dana je morao slomiti po jedno jaje,

zaustaviti po jedan život.

Kriv je.

Aristotel. O njemu danas mislim.

Imao je sklonost da opiše stvari i događaje.

On nikad nije rekao: budi nevin i bićeš neznalica.

Izvor: https://libela0.blogspot.rs/2018/04/poezija-enes-halilovic.html

Húsz bűntett

A keltetési idő normál esetben 21 nap.

Wikipedia, Házityúk

Arisztotelész. Ma rá gondolok.

Állította: Sorozatos cselekvéseink vagyunk. Perfekció,

tehát, nem tett; szokás.

Szerette leírni a tárgyakat és eseményeket.

Írt a retorikáról, poézisről, metafizikáról, logikáról, de

írt arról is, mi történik magában a tojásban.

Hogyan lesz a tojásban a magzatból csibe? Tette fel a kérdést

és még aznap két kotlóstyúkot ültetett.

Figyelte, mi történik a tojásokban.

Egy-egy tojást minden nap feltört

és leírta a meg nem született csibe minden szakaszát.

Tehát egy-egy tojást, minden nap fel kellett törnie,

egy életet megszakítania.

Bűnös.

Arisztotelész. Ma rá gondolok.

Szerette leírni a tárgyakat és eseményeket.

Sosem mondta: légy ártatlan és tudatlan leszel.

Fordította: Fehér Illés

Faiz Softić Dijete plače – Sír a gyerek

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Dijete plače Djeci čije se duše igraju na Nebesima ove noći Spuštam kapke na pospane oči Kao kad moja draga Spušta roletne prije spavanja, I čujem kako iz nebeskih visina Silazi glas djeteta. Ono plače. Čuješ li ovaj glas, draga, Što se, ko zlatna žica, Provlači kroz moj sluh i savija pod glavom na jastuku? Ćutimo. Dijete plače. Izađem na balkon i gledam Kako nebom prelijeću zvijezde Ostavljajući za sobom Svijetao i prštav trag. Bože, negdje je zaista večeras umrlo dijete Ono čiji sam plač slušao u postelji, Ono – čija se duša igra po nebu Kao tek proskakutalo janje.

Sír a gyerek A Mennyben játszó gyerekek lelkéért Szempillámat fáradt szememre engedem Mint kedvesem Alvás előtt a redőnyt, És gyerekhang Hallatszik az égi messzeségből. Sír. Kedvesem, hallod ezt A fülembe aranyszálként Beszűrődő hangot ahogy párnámra fejem alá csavarodik? Hallgatunk. Sír a gyerek. Az erkélyről nézem Ahogy a csillagok maguk után Fényes és poros nyomot hagyva Átsuhannak az égen. Istenem, egy gyerek valahol tényleg meghalt Az akinek sírását ágyamban hallgattam Az – akinek égben a lelke Az elsőt szökkenő bárányként játszik. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Iz zbirke: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 60-61. str.

Radomir D. Mitrić Кружно путовање – Körutazás

Radomir D. Mitrić Jajce 29. aprila 1981. –

Кружно путовање Кажу да је једном, после јутарње мантре у Храму Звезда, ученик питао Шакјамунија: “Има ли сваки пут своју коначност?”, алудирајући на живот и смрт, велики учитељ одговорио немо, показујући руком на старца и дечака који су дошли да се помоле. Осетивши се недостојним, ученик одбаци монашку одежду и оде из храма. Лутао је Индијом, али колико год далеко отишао чинило му се да је место с којег је пошао на пут увек пред очима. Када је након година лутања, у ритама просјачким приспео у храм где се молио као младић, у Суњати, у истом храму, чуо одговор учитеља који је већ био негде у Бенаресу: “Сваки пут има коначност, али свака коначност има ново полазиште”.

Körutazás Mesélik, egyszer, a reggeli mantra után a Csillagok Szentélyében, tanítványa megkérdezte Sákjamunit: „Tényleg véges minden csapás?”, az élet és halálra utalva, némán felelt a tanítómester, ujjával az aggastyánra és a fiúra mutatott, akik ott imádkoztak. Érezve méltatlanságát, a tanítvány eldobta szerzetesi ruháját, elhagyta a szentélyt. Indiaszerte bolyongott, de bármilyen messzire is jutott, úgy érezte, az az egyetlen hely, ahonnan elindult, szakadatlan nyomában jár. Bolyongva, évek múltán, mikor rongyokba burkolva ismét ugyan abba a szentélybe, Súnjatába ért, ahol ifjúként imádkozott, meghallotta a már Benáreszben lévő mester válaszát. „Minden út véges, de minden vég új kezdetet igér.” Fordította: Fehér Illés

Izvor: Radomir D. Mitrić Na putu za Hesperiju Milutin Bojić Beograd 2016. str. 13.

Csák Gyöngyi Valaki kapaszkodik – Neko se hvata

Csák Gyöngyi Kisvaszar, 1950. április 28. –

Valaki kapaszkodik Szemeim körül sötét karikák behúzott néhányat a sok keményöklű tél, sikeres tranzakció volt áthatotta az életszerűség. Valaki kapaszkodik a hídra fagyos szájában ezüst faág zizeg, tarsolyában hörög a múlt idő, feje fölött vérszomjas denevérek.

Neko se hvata Ispod mojih očiju tamni podočnjaci nekolicinu je tvrda šaka zime stvorila, bila je uspešna tranzakcija kao da ih je život sazdala. Neko se za most hvata u smrznutim ustima srebrnastu granu drži, u naprtnjači mu prošlo vreme hropti, iznad njegove glave su krvoločni šišmiševi. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://lenolaj.hu/2018/02/05/csak-gyongyi-valaki-kapaszkodik

Petrőczi Éva Lecke – Lekcija

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

Lecke Az első poétikaleckét nem Arisztotelész, s nem is a jó Boileau apó adta nekem; sem klasszikus, sem klasszicista nem volt a minta, s bár ihletem másodlagos, a valósághoz sincs semmi közöm, a verset, ha írtam igazit bár csak egyet, egyetlen szónak köszönöm. Ezerkilencszázötvennégyben ültem a nádfonatú kicsi széken, vagy nem is ültem, ficorogtam, mesére várva, izgatottan. S nagyapa belekezdett, golyóütötte tüdejét – szokás szerint – üveges-tarka, s porhanyós-fehér mentolcukorral erősítve a várható többórás „miért, miért” ostromra. „Amikor én kisfiú voltam, otthon, Krassó-Szörény megyében egy csermely partján láttam az első medvét...” és fűzte volna tempósan tovább, de közbevágtam, mondatát be sem fejezte, egy érdekelt csak attól fogva, ismerős tóra, patakokra ügyet se vetve, figyelni aznap csak a csermelyekre tudtam, kérdeztem egyre, mi is az, milyen: fogvatartott a szó, a szép-szokatlan, s azóta is – lassan harmincadik évem küszöbén – várom-hallom a pozdorjává porladt kicsi nádszék izgatott nyikordulásait.

Lekcija Prvu lekciju iz poezije nisam od Aristotela, niti od dobričine čike Boaloa dobila; forma nije bila niti klasična niti klasicista, pa mi je i nadahnuće sekundarno, ni sa stvarnosti nikakave veze nemam, pesmu, ako sam makar i jednu istinsku napisala, zahvaliti se jednom jedinom izrazu mogu. Hiljadudevetstopedesetčetvrte na pletenoj stolici sam sedela, ustvari nisam sedela, koporkala, uzbuđeno sam priču čekala. I ded je započeo, metkom ranjena pluća – po običaju – uzimanjem staklasto-šarenom, belom, rahlom bombonom jačao zbog očekivane višesatne „zašto, zašto“ najezde. „Kad sam još dečak bio, kod kuće, u baniji Krašo-Serenj prvog medveda sam na obali jedne matice video...“ nastavio bi on svoju priču, ali sam ga prekinula, rečenicu nije ni završio, od onda samo sam na jedno mislila, poznata jezera, potoke skroz zaboravivši tog dana pažnju obratiti samo sam na maticu mogla, i netremice pitala, šta je, kakva je: ta reč, lepa, neobična me je zarobila, i od onda – na pragu svoje tridesete godine – čekam-čujem uzbuđeno škripanje već odavno raspale pletene stolice. Prevod: Fehér Illés

Forrás: Petrőczi Éva legszebb versei, Ab-Art Győr, 2017. 26 - 28. old.

Jóna Dávid Az érintés varázsa – Čar doticaja

Jóna Dávid Budapest 1968. September 9. –

Az érintés varázsa Megfogtam a kezed, amikor rajzoltál, Te nem hagytad abba. Együtt siklott a kezünk a papíron. Látod, van közös vonás.

Čar doticaja Uhvatio sam ti ruku, kad si crtala, Nisi prekinula. Na papiru smo zajedno šarali. Vidiš, zajednička crta postoji. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző