Keresés ebben a blogban

2018. május 11., péntek

Rebeka Čilović Bila je strašna zima – Cudar tél volt


Rebeka Čilović Berane 8. jul 1988. –

Bila je strašna zima

Bila je strašna zima
Cvokotala sam
Zatičući je
U stanu
Širom
Otvorenih prozora

Nervozno je nanosila ruž
Na (nekada) rumene usne

Kada je bila spremna za izlazak
Zgrabila me je za ruku

Prije nego je ključ
Stigao do brave
Panično je pipala poprsje
Nenaviknuta na protezu
Odustala je da bude najljepša

Cudar tél volt

Cudar tél volt
Vacogtam
Ahogy
A tárt ablakú
Lakásban
Rátaláltam

Idegesen kente a rúzst
A (valaha) rózsás ajkára

A kimenőre elkészülve
Megragadott

Még a kulcs
Zárba érte előtt
Mellét szorongva tapogatta
Mert nem szokta meg a protézist
Többé nem akart a legszebb lenni

Fordította: Fehér Illés
Izvor: Rebeka Čilović Album za prognane JU Ratkovićeve večeri poezije. 2017. str. 17.

2018. május 9., szerda

Dragana Tripković Umberto D. – Umberto D.


Dragana Tripković Cetinje 26. aprila 1984. –

Umberto D.

Čak i na petom spratu
katkad se čuju zvona
što vise o vratu
neke proljećne životinje.
Nedaleko od novih zgrada,
sagrađenih zbog popunjavanja prostora,
zbog sjevernih ljudi,
koji dolaze u grad kao poslije dugih i teških ratova,
nalaze se ciganske čerge.
To je novi polis.
To je grad sa bojama Amarkorda
i tugom Vitorija De Sike.
A niti je bilo ratova,
niti je bilo istorije,
samo dosta tuge.
Beskorisne tuge.

I jedan pas.



Umberto D.

Még az ötödik emeleten is
néha hallatszik a kolomp,
ha egy tavaszi állat
nyakában lóg.
Ezektől a térség kihasználtsága miatt,
az északról jött emberek miatt,
akik a hosszú, kimerítő háború után jöttek a városba,
épített épületektől nem messze,
cigánysátorok vannak.
Ez az új polisz.
Ez a város Amarcord színeivel
és Vittorio De Sica bánatával.
Pedig nem volt háború,
nem volt történelem,
csak keserűség.
Haszontalan keserűség.

Meg egy kutya.

Fordította: Fehér Illés

2018. május 7., hétfő

Đorđe Šćepović Uobičajena šetnja – Mindennapi séta


Đorđe Šćepović Podgorica 6. aprila 1983. –

Uobičajena šetnja

Uobičajena porodična šetnja
uvijek se može pretvoriti u neuobičajenu
uvijek je nešto može izmijeniti
učiniti je spektaklom
naročito ako porodica slijedi
uobičajenu putanju
i usput primijeti čopor vrana kako juriša na groblje
groblje koje je u neposrednoj blizini kuće naše porodice
i dok otac majka sin i kćerka hodaju uz ogradu glavnog gradskog groblja
jedući smoki i čokoladu s rižom
čopor vrana nadlijeće grobove
toliko nisko da bi se mogle dodirnuti rukom
čopor vrana ne jato jata su lasta jata su kanarinaca
vrane lete u čoporu
njihovi su kljunovi crveni
njihovi su stomaci prazni
one osmatraju, brižljivo nadlijeću grobove
ne bi li našle parče svježeg mesa
po mogućnosti jutros zakopanog



Mindennapi séta

A mindennapi családi séta
bármikor különlegessé válhat
valami mindig megváltoztathatja
látványossá teheti
főleg akkor ha a család
a megszokott utat követi
és útközben tetmetőt ostromló varjúcsoporttal találkozik
a házunk közvetlen közelében lévő temetőt
és míg apa anya fiuk és lányuk ropit és rizses csokoládét fogyasztva
a városi temető kerítése mellett haladnak
a varjúcsoport a temető felett köröz
alacsonyan szinte kézzel érinthető magasságban
a varjúcsoport nem csapat csapatot alkot a fecske a kanári
a varjak csoportban repülnek
csőrük vörös
gyomruk üres
figyelnek, a sírok felett éberen köröznek
a friss hús reményében
lehetőleg a reggel eltemettetében

Fordította: Fehér Illés


2018. május 6., vasárnap

Sead Husić Možda – Talán


Sead Husić Tuzla 28. april 1986. –

Možda

V. P. Disu

S očima u zlu, gledavši tuđe nebo
i tuđeg vremena sjaj, tražeći smisao pod
tuđom idejom – ovamo po tuđim frontovima
nekoliko nas
pričali su
u tom memlu i bijedi
ratne priče,
iste one kojima su strah i nelagodu
otklanjali Aleksandrovi vojnici pred pohod na Perziju.
(S onu stranu naše stvarnosti, u opsadnom gradu,
o nama su barbari na barbarski način mislili).

Želeći da se povijest okonča
ponekad kopljem,
ponekad strojevim korakom,
zagazivši u rat izlazili smo iz njega
drukčiji no što smo ulazili…
Nekome je nedostajalo tijela!
(Rukama i nogama i vriskom ostajali smo zauvijek
na frontovima razbacani, nevini i bezbrižni kao san!
Kao stvarnost izvan nas!)

Pričali smo u mraku
o našoj bezbrižnoj mladosti,
snovima koje smo imali,
sjećajući se očiju izvan svakog zla.
Zagledavši se u naša požutjela lica,
zgrčena i izmijenjena prepadom i jurišom,
pričali smo o povratku u neko magleno jutro
u našu dolinu, u našu ravnicu, koje su u sjećanju
mirisale proljećem…

U jurišu bi,

dok nogama srljamo u povijest,
nadajući se pobjedi i možda će neko
od nas završiti u ratnoj poeziji,
prevareni ratom i zlom,

pomislili na dragu,
ne sjećajući se očiju
koje su imale san.
Ugledavši njenu ljepotu,
misleći negdje u kasnoj
jeseni da spava izvan svakog zla!



Talán

V. P. Dis*-hez

Idegen eget, idegen csillanó időt gonosz
tekintetekkel szemlélve, idegen eszmék égisze
alatt keresve értelmet – itt, idegen harctereken,
abban a nyirokban, nyomorban
néhányan
csatákról
meséltünk,
ugyanazokat, amelyekkel Nagy Sándor katonái
félelmüket Perzsia előtt eloszlatták,
(A valóság másik oldalán, az ostromlott városban,
 a barbárok rólunk barbár módon gondolkodtak).

Hogy bevégezzük a történelmet,
néha lándzsákkal,
néha diszlépésben
indultunk a háborúba, onnan mindig
másként tértünk vissza...
Egyeseknek testek hiányoztak!
(Karokkal és lábakkal és sikolyokkal, ártalanul és
gondtalanul, szétszórva, örökre a frontokon maradtunk!
Mint rajtunk kívül a valóság!)

A sötétben,
meg nem rontott szemekre emlékezve,
gondtalan ifjúságunkról,
álmainkról meséltünk.
A kifakult, görcsberándult, váratlan támadásoktól és
rohamoktól megváltozott arcunkat szemlélve,
valami ködbevesző hazatérésről beszéltünk,
emlékeinkben a tavasz illatába burkolt
völgyről, síkságunkról...

Rohamra,

míg a történelembe fejvesztve rohanunk,
a győzelem reményében és közülünk talán
lesz aki a hábrús költészetben fejezi be,
háborúval és gazsággal megcsalva,

kedvesünkre gondoltunk,
de álmodozó tekintetére
nem emlékeztünk.
Szépségét meglátva
reméltük, valahol egy késő őszben,
távol minden gaztettől, szendereg!

* V. P. Dis – Vladimir Petrović Dis (Disz, Vladimir Petrovity) szerb költő és hazafi, harctéri tudósító (1880 – 1917). A hajót, amelyen Franciaországból Görögországba tért vissza, Krfnél német tengeralattjáró süllyesztette el.

Fordította: Fehér Illés

Rade Šerbedžija Ne budim te tek tako – Nem csak egyszerűen ébresztelek


Rade Šerbedžija Bunić 27. srpanj 1946. –

Ne budim te tek tako

Noćas je
ulicama našega grada
prolazila kočija bijela . .
I bijela mećava vije . .

Mutan dan . . .
Do u tajne sobe naše stare ljubavi . .
Trpim svoje
i tuđe
što me bije . .
I mrzlo mi je u srcu . .
Ne treba rakije – ne grije!

Za tebe ljubavi govorim ove riječi . .
Za tebe,
koju nosim u mozgu,
k’o užarenu kuglu djetinjstva . .
K’o ranu
koju sam bolovao toliko puta . .
Za tebe koja si dio mene . .
Duboko ukopana školjka u kamenu . .
Miris borovine
zauvijek zaboden u krv moju prokletu . .
Za tebe . .
Zbog tebe . .
Zbog sebe . . .

Predlažem
da saberemo naše siromaštvo
u dodir
koji liječi naša srca,
u koja je rđa pala
s bijelom igrom u samoći . .
Moj križ
plaća račun ove noći . .

Ne kuni me imenom
na koje je moja krv postala imuna . .
Oguli narandžu,
operi lice ,
otvori se utjeho . .
Zagrli me jako . .
I probudi se, dragana . .
Ne budim te
tek tako . . .

Za tebe, ljubavi, govorim ovu pjesmu,
za tebe koja si dio mene . .
Duboko ukopana školjka u kamenu . .
Za tebe,
što u toplim rukama nosiš ruže nijeme,
i prosipaš ih u suhu fontanu . .
Za tebe,
zbog tebe,
zbog Prevera . .
Zbog svih pjesnika ljubavnih stihova,
i uprkos njima . .
Ne budim te
tek tako . . .

Otvori oči ljubavi
i pogledaj kroz prozor . .
Vani su zasijale gorčine,
tumaraju pomrčine i studen,
i bijela mećava u gradu vije . .
Mutan dan . .
Pa i srce je počelo šumjeti:
“Divljak – ovdje je kvar!” . .
Ne treba rakije – ne grije . .
Dok bije u njedrima
dobro nam je . . .

Gledaj!
Nemoj da ti tražim oči . .
Primakni se bliže . .
Još bliže . .
Zagrli me, ljubavi,
zagrli me jako . . (!)
I probudi se već jednom . .
Ne budim te
tek tako . . .

Uzalud . .
Uzalud . .
Uzalud je budim . .

Nem csak egyszerűen ébresztelek

Ma éjjel
városunk utcáin
fehér hintó haladt...
És fehér hóvihar kavargott...

Zavaros nap...
Múlt szerelmünk titkait rejtő szobánkig...
Saját és
mások ütlegeit
viselem...
És szívem fagyos...
Nem kell a pálinka – nem hevít!

Szerelmem, hozzád szólok...
Hozzád,
akit gyerekkorom izzó gömbjeként
hordok agyamban...
Ki tudja hányszor
megélt sebként...
Hozzád, aki részem vagy...
Kőbe vésett kagyló...
Átkozott véremben
örökre magmaradt fenyőillat...
Neked..
Érted...
Értem...

Ajánlom,
a magány fehér játékaitól
rozsdamarta,
szívünket gyógyító
érintésbe
sűrítsük szegénységünket...
Ezt
a számlát keresztem fizeti...

A számomra közömbös
módom ne szidj...
Tisztítsd meg a narancsot,
mosd meg az arcod,
vigasz, tárulkozz...
Ölelj meg...
És ébredj fel, kedvesem...
Nem csak egyszerűen
ébresztelek...

Szerelmem, hozzád szólok,
hozzád, aki részem vagy...
Kőbe vésett kagyló...
Hozzád,
aki száraz szökőkútba dobod
a meleg tenyeredben hordott néma rózsát...
Hozzád,
érted,
Prévertért...
Minden, a szerelemről szóló költőért,
és ellenére...
Nem csak egyszerűen
ébresztelek...

Szerelmem, nyitott szmmel
tekinst az ablakon keresztül...
Kinn felcsillant a keserűség,
csatangol a homály és a fagy,
és a városban fehér hóvihar kavarog...
Zavaros nap...
Még a szív is susogni kezdett:
“Barbár – itt a romlás!”
Nem kell a pálinka – nem hevít...
Addig jó
míg keblünkben dobog...

Nézz!
Ne kelljen szemedet keresnem...
Gyere közelebb...
Még közelebb...
Ölelj meg, szerelmem,
ölelj meg...(!)
És végre ébredj fel...
Nem csak egyszerűen
ébresztelek...

Hiába...
Hiába...
Hiába ébresztem...

Fordította: Fehér Illés
Izvor: http://tekstpesme.rs/poezija/rade-serbedzija/ne-budim-te-tek-tako/


2018. május 3., csütörtök

Enes Halilović Dvadeset zločina – Húsz bűntett


Enes Halilović Novi Pazar 05. mart 1977. –


Dvadeset zločina

Ležanje na jajima traje normalno 21 dan.
Wikipedia, Domaća kokoš

Aristotel. O njemu danas mislim.
On je rekao: Mi smo ono što uzastopno činimo. Perfekcija,
dakle, nije djelo; ona je navika.
Imao je sklonost da opiše stvari i događaje.
Opisao je retoriku, poetiku, metafiziku, logiku, ali
opisao je i šta se dešava unutar jajeta.
Kako u jajetu od zametka nastaje pile? Zapitao se
jednog dana i tog istog dana je nalegao dvije kvočke.
Pratio je šta se dešava u jajima.
Svakog dana otvarao je po jedno jaje
i opisivao svaki stadijum nerođenog pileta.
U tu svrhu, dvadeset dana je morao slomiti po jedno jaje,
zaustaviti po jedan život.
Kriv je.
Aristotel. O njemu danas mislim.
Imao je sklonost da opiše stvari i događaje.
On nikad nije rekao: budi nevin i bićeš neznalica.



Húsz bűntett

A keltetési idő normál esetben 21 nap.
Wikipedia, Házityúk

Arisztotelész. Ma rá gondolok.
Állította: Sorozatos cselekvéseink vagyunk. Perfekció,
tehát, nem tett; szokás.
Szerette leírni a tárgyakat és eseményeket.
Írt a retorikáról, poézisről, metafizikáról, logikáról, de
írt arról is, mi történik magában a tojásban.
Hogyan lesz a tojásban a magzatból csibe? Tette fel a kérdést
és még aznap két kotlóstyúkot ültetett.
Figyelte, mi történik a tojásokban.
Egy-egy tojást minden nap feltört
és leírta a meg nem született csibe minden szakaszát.
Tehát egy-egy tojást, minden nap fel kellett törnie,
egy életet megszakítania.
Bűnös.
Arisztotelész. Ma rá gondolok.
Szerette leírni a tárgyakat és eseményeket.
Sosem mondta: légy ártatlan és tudatlan leszel.

Fordította: Fehér Illés

2018. május 1., kedd

Faiz Softić Dijete plače – Sír a gyerek



Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –


Dijete plače

Djeci čije se duše igraju na Nebesima ove noći

Spuštam kapke na pospane oči
Kao kad moja draga
Spušta roletne prije spavanja,
I čujem kako iz nebeskih visina
Silazi glas djeteta.

Ono plače.

Čuješ li ovaj glas, draga,
Što se, ko zlatna žica,
Provlači kroz moj sluh
i savija pod glavom na jastuku?

Ćutimo. Dijete plače.

Izađem na balkon i gledam
Kako nebom prelijeću zvijezde
Ostavljajući za sobom
Svijetao i prštav trag.

Bože, negdje je zaista večeras
umrlo dijete
Ono čiji sam plač slušao u postelji,
Ono – čija se duša igra po nebu
Kao tek proskakutalo janje.

Sír a gyerek

A Mennyben játszó gyerekek lelkéért

Szempillámat fáradt szememre engedem
Mint kedvesem
Alvás előtt a redőnyt,
És gyerekhang
Hallatszik az égi messzeségből.

Sír.

Kedvesem, hallod ezt
A fülembe aranyszálként
Beszűrődő hangot
ahogy párnámra fejem alá csavarodik?

Hallgatunk. Sír a gyerek.

Az erkélyről nézem
Ahogy a csillagok maguk után
Fényes és poros nyomot hagyva
Átsuhannak az égen.

Istenem, egy gyerek valahol
tényleg meghalt
Az akinek sírását ágyamban hallgattam
Az – akinek égben a lelke
Az elsőt szökkenő bárányként játszik.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: Iz zbirke: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 60-61. str.