Acsai Roland A kanári – Kanarinac

Acsai Roland Cegléd, 1975. június 16. –

A kanári Három kerten És harminc éven át Hallatszik a kanári éneke. A madarászok azt mondták: « A zöldikével keresztezett  Madárnak van a legszebb hangja. » De tévedtek. Mert legszebben Az emlékekkel keresztezett Kanári dalol.

Kanarinac Pesma kanarinca Preko tri vrta I trideset godina se čuje. Ptičari su rekli: « Ptica križana sa zelentarkom Ima nejlepši glas. » Pogrešili su. Jer najlepše Kanarinac križan sa uspomenama Peva. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Petrőczi Éva Kívül a táboron – Izvan logora

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

Kívül a táboron „Menjünk ki tehát őhozzá a táboron kívülre…” Zsidókhoz írott levél, 13, 13 Igen, kívül a táboron, de nem jársz jó nyomon, ha sértett és magányos vén nőstényfarkast látsz csak bennem, én nem megkövült gyűlöletben éldegélek, ne hidd, csak érdek-csordák elleni borzongást érzek, zsigerit. Táboron kívül, a Legtisztább Lábnyomot csak halkan, tisztes távolból követve lépkedek most, hogy rám talált az este.

Izvan logora „Pa hajdemo izvan logora do njega...“ Jevrejima pisano pismo, 13, 13 Da, izvan logora, nisi na pravom tragu ako u meni povređenu i usamljenu ostarelu vučicu vidiš, ja ne živim u okamenjenoj mržnji, ne veruj, da zbog gomila pohlepnika tek jezu osećam. Izvan logora, Najčišći Trag stopala, sad kad me je sumrak zatekla samo tiho, iz primerene udaljenosti pratim. Prevod: Fehér Illés

Forrás: Petrőczi Éva legszebb versei, Ab-Art Győr, 2017. 61. old.

Hajdan Valéria Életajándék – Dar života

Hajdan Valéria Budapest 1962. június 30. –

Életajándék Életben játszani, derűsnek látszani nem tudunk fény nélkül, amikor félénkül sötétben mellénk ül, lesz legszebb emlékül, s hitben megélénkül, mi nem a játékunk, Örök Ajándékunk!

Dar života U životu igrati, sretno izgledati bez svetla nije moguće, osveži li se u mraku pokraj nas je poput lepe uspomene veru okrepljuje, naša igra, ne nije, Večna Darovina je! Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.poet.hu/vers/238396

Lejla Kašić Učmalost – Közöny

Lejla Kašić Prijepolje 15. april 1996. –

Učmalost Skini sve te ukosnice. O rukav otri te crvene usne. Oslobodi plavetnilo očiju, makni garavi tuš.  Svuci tu crnu haljinu pripijenu uz oblo tijelo.  Izuj te potpetice. Ugasi svjetlo. Preskoči nered u sobi i baci se na krevet. Dišeš li? Postojiš li dok iz tebe curi život?  Ispljuni više te prežvakane strahove, želje, kajanja, htjenja, grijehove. Povrati više sve što te izjeda, reže: i njega, i njih, i smrt, i tugu i ono nešto sreće. Zašto ti pumpa taj mišić što od pamtivijeka nosi                                                                   crninu? U golotinji vlastite duše shvati da sama si. Krhka kao tišina koja će se razbiti izustiš li misao. Komadići će se zariti u tvoje meso. Krvarićeš kao izmrcvarena zvijer. Vučice, nećeš vidjeti svoj mjesec. Zavijaćeš praznini. Zato ćuti. Nek’ muk okameni tvoje usne. Nek’ zanijeme tvoje oči. Nek’ otupe tvoje čeljusti. Pusti da te boli jedan život, jedna sreća. Da ti lomi koščice, da ti čupa kosu, da ti ježi kožu jedna prolaznost. Dopusti, dopusti da spoznaš šta znači voljeti. Da spoznaš šta znači izgubiti. Da spoznaš šta znači, tako prosto - živjeti. Valjaj se u svom sramu grešnice, čistunice, vodi ljubav sa svojom samoćom. Miluj svoje čežnje. Pleši sa svojim nemanima. Opet će doći jutro. Opet sve ispočetka: ukosnice, ruž, tuš, haljina, potpetice. Spotakni se više o samu sebe i prekini, prekini taj prokleti krug.

Közöny Szabadulj a hajtűktől. Vörös ajkad ruhád ujjába töröld. Oldozd fel szemed kékjét, távolítsd el róla a tust.  Vesd le a testedhez tapadt fekete ruhát.  Lépj ki tűsarkú cipődből. Oltsd el a lámpát. Átugorva a felfordulást, vesd magad az ágyra. Lélegzel? Létezel, míg illan belőled az élet?  Köpd ki az agyonrágott félelmet, kívánságot, bűnbánatot, igényeket, mulasztásokat. Hányd ki mindazt, ami emészt: őt is, őket is, a halált is, a keserűséget is és azt a csöpp jókedvet is. Miért visel örökös gyászruhát a lüktető izom? Pőre lelkeddel vedd tudomásul, egyedül vagy. Gondolatod ha kitárod, mint a csend, összetörsz. Húsodba vájnak a szilánkok. Agyonkínzott állatként vérzel. Nőstényfarkas, holdadat nem láthatod. Űrbe vonyítasz. Ezért hallgass. Ajkadat síri csend formálja. Szemed legyen néma. Állkapcsod tompuljon. Ne bándd, ha sajog az élet, az öröm. Egyetlen múló pillanat törje csontodat, tépje hajadat, szakítsa bőrödet. Ismerd meg, ismerd meg, mit jelent szeretni. Ismerd meg, mit jelent veszíteni. Ismerd meg, mit jelent, így egyszerűen – élni. Te szerencsétlen, saját szégyenedben fetrengj, te makulátlan, magányoddal szeretkezz. Simogasd szenvedélyed. Szörnyeiddel táncolj. Újra jön a reggel. Újra kezdődik minden: hajtűk, rúzs, tusolás, ruha, tűsarkú cipellő. Saját lábadban ess el és semmisítsd meg, semmisítsd meg ezt az átkozott kört. Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://hiperboreja.blogspot.rs/2016/11/poezija-opet-lejla-kasic.html

Ratko Petrović Naš tajni jezik – Titkos nyelvünk

Ratko Petrović Beograd 24. jul 1983. –

Naš tajni jezik Kad nas ne bude pod ovim nebom, nestaće i sve naše šifre, tajni kodovi… Naš tajni jezik ljubavi. A, tako smo ga tečno govorili… Ti i ja. Svi naši trenuci, otići će u zaborav. Jer ljubav nije kamenje da ostaje kao svjedok. Neko će drugi, negde u Asunsionu, Rimu, Olsu, Sjevernom polu… Ili već tu, u ulici, govoriti isti taj jezik sličan našem. Isto tako, leptirasto lepršav, isto tako, blesavo sladak. Čitaj mi s usana, usnama. Tako ćemo se uvijek sporazumjeti, i nikad nećemo reći ništa pogrešno. Neću negdje pri kraju, kad mi ostane još stotinak koraka, da se kajem, jer te nisam dovoljno ljubio… Jer nisam bio mlad i srećan, koliko je trebalo, i kada je trebalo! Neću da te tražim, kad budem stariji od zvijezda, kad mi malo vremena ostane. Hoću da zajedno gorimo, i da se zajedno gasimo. Da zajedno treperimo, isto da sanjamo… Da svaki, topli, dašak koji izdahneš, udahnem ja… Usta na usta. Srce na srce. Neko će drugi, u Parizu, Njujorku, Havani… ili već tu, pod ovim divljim sazvježđem, koje smo mi okupili… za nas, govoriti, ovaj isti, blesavi, jezik ljubavi. Jedini jezik na svijetu, stvoren samo za dvoje…

Titkos nyelvünk Ha már ez alatt az ég alatt nem leszünk, eltűnik jelszavunk, a titkos kód... Szerelmünk titkos nyelve. Pedig milyen tisztán beszéltük... Te és én. Feledésbe merül együttlétünk. Mert nem kő a szerelem, hogy tanúként megmaradjon. Valaki más, valahol Asunciónban, Rómában, Oszlóban, az Észki sarkon... Vagy éppen itt, az utcán nyelvünkhöz hasonló nyelven beszél majd. Ugyan olyan pillekönnyeden, ugyan olyan bolondosédesen. Ajkamról ajkaddal olvass. Így mindig megértjük egymást, egymást sosem sértjük. A vég közelében, maradék százvalahány lépésemmel azért, mert eleget nem csókoltalak, ne búsuljak... Mert nem voltam fiatal és boldog, akkor és amennyire kellett! Nem a csillagoktól idősebben, fogytán az idővel akarlak keresni. Együtt lángoljunk, együtt hamvadjunk. Együtt vibráljunk, álmodozzunk... Minden meleg leheleted én szívjam be... Száj a szájra. Szív a szívre. Majd valaki más, Párizsban, New Yorkban, Havannában... vagy itt, a csillagos ég alatt, amelyet mi folglaltunk el... értünk, ugyanezen a csacska nyelven, a szerelem nyelvén beszél. A világ kettőre teremtett egyetlen nyelvén... Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://www.mladiniksica.me/nas-tajni-jezik-ratko-petrovic/

Đorđe Šćepović Lobanja – A koponya

Đorđe Šćepović Podgorica 6. aprila 1983. –

Lobanja Niti jedna ptica Ne zna pjevati Kao što to zna lobanja Obična, neugledna lobanja Davno zakopana Lobanja, u draču zarasla U kuću uzidana lobanja niti jedna ptica ne umije najaviti jutro kao što to čini lobanja u travu zarasla sa kamenom srasla lobanja napuštena, davno pokopana raspjevana lobanja

A koponya Egyetlen madár Sem tud úgy énekelni Ahogy a koponya tud A közönséges, jelentéktelen Régen elföldelt koponya Koponya, a kóróval benőtt Befalazott koponya egyetlen madár sem képes úgy jelenteni a reggelt ahogy a koponya teszi a fűvel benőtt kővel összenőtt koponya az elhagyott, régen elföldelt nótás kedvű koponya Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://hiperboreja.blogspot.com/2017/09/lobanja-ore-scepovic.html

Dragana Tripković Grč – Görcs

Dragana Tripković Cetinje 26. aprila 1984. –

Grč Nijema usta nad prostotom bez znakova kajanja i poštovanja. Gole misli obogaljene. Nepogrješivost bezličja turobno se poriče. Dobro mi je samoj... bez igdje ikog. Žao mi je što si lud. Ja te ne želim povrijediti. Duboki ponos davi osjećaj. To je vatra u snu, suluda želja, bezrazložan strah. Tiho iskazan vrisak ostavlja dodir u zaborav. U tebi ključa grijeh dok se pitam Kako da sačuvam mir Zatvoreno tijelo se našlo na otvorenom. Žena... kroz oči različitih ljudi. Bez izgovora, niko ne može da voli ono što sam Ja... onako kao ja.

Görcs Tisztelet és bűnbánat nélküli néma ajkak a közönségesség felett. A nyomorúság csupasz gondolatai. A jellegtelen csalhatatlanságát komoran tagadják. Jó nekem így egyedül... bárhol bárki nélkül. Sajnálom, bolond vagy. Nem akarlak megbántani. Büszkeség fojtotta érzelmek. Ködképben láng, esztelen kívánság, indokolatlan félelem. Tapintást az emlékezetből halk sikoly töröl. Míg magamtól kérdem nyugalmamat Hogyan őrizzem meg benned vétek forr A zárt test nyílt pályán találta magát. Nő... különböző emberek szempontjából. Nincs mentség, senki sem szeretheti azt ami Én vagyok... úgy ahogy én. Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://www.sveske.ba/bs/content/odabrana-poezija-2-dragana-tripkovic