Ana Seferović * (može da vidi...) – * (láthatja...)

Ana Seferović Beograd 1976. –

* može da vidi udaljene brodove ali ne tako udaljene kao što je ona može da vidi oblake veoma tanke i ne tako obrnute kao što je njeno obrnuto srce i sasvim jasno može da primeti da je površina samo površina glatka i laka lepa uznemiravajuća kao pesak bićeš u redu devojčice sve dok kliziš i kliziš kao tačka: bez dimenzije ali sa utvrđenom pozicijom

* láthatja a távoli hajókat de nem oly távoliakat mint a lány látta árnyalatnyi felhőket és oly fordítottakat mint a lányé nem fordított szív és egészen biztosan észreveheti hogy a felület csak felület egyenes és könnyed fenséges homoknyugtalanító kislány addig míg pontként suhansz és suhansz minden rendben lesz: méretek nélkül da meghatározott helyzetben Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ana Seferović: Zvezda od prah-šećera Udruženje književnika i književnih prevodilaca Pančevo 2012. 8. str.

Zoran Šolaja Trabantov čarobni osmeh – A varázslatos Trabant-mosoly

Zoran Šolaja Karlovac 23. jun 1970. –

Trabantov čarobni osmeh

Znam da se taj auto ne proizvodi, znam i da je nekako

nastao  kao da su studenti vezanih očiju dobili zadatak

na foti, ne nužno masne da se naslika automobil, ili je

projektant ljut na šefa koji mu ignoriše molbu za veći stan

u tadašnjem DDR-u rekao : „evo ti crtež... te crtež”, a možda se

neko potrudio, ali efekat iznenađenja je odmah bio tu. Možete napraviti

auto kakav god hoćete ali auto u kome su svi imali osmeh bio je Trabant, i taj

osmeh je zanemarivao sve ostale nedostatke koji su i činili 100% vozila.

Baš me briga što se Nemačka ujedinila nego što vam taj zid pade na trabanta, baš bezveze.

Izvor: autor

A varázslatos Trabant-mosoly

Tudom, azt az autót többé nem gyártják, tudom azt is, valahogy

úgy jött létre, mintha egy bekötöttszemű egyetemista nem feltétlenül zsíros

kihúzott cetlin kapta volna a feladatot, autót rajzoljon, vagy holmi tervező

dühében, mert főnöke semmibe vette a nagyobb lakásra benyújtott kérvényét

az akkori NDK-ban, asztalára hajította: „na, kész a terv... ez terv”, esetleg

valaki törekedett is, mindenesetre a meglepetés erejével hatott. Készíthetnek

kedvük szerint bármilyen autót, de amelyikben mindenki mosolygott, az a Trabant volt,

az a mosoly nem törődött a gépjármű hiányosságával, pedig bőven akadt.

Nem érdekel Németország egyesítése, de hogy az a fal éppen a Trabantra esett, semmi értelme.

Fordította: Fehér Illés

Gojko Božović То лице – Ez az arc

Gojko Božović Pljevlja 2. maj 1972. –

То лице У оним тренуцима кад си сам, Кад су далеко и пријатељи и непријатељи, Кад су далеко и страх и нада, А још не припадаш ноћи, Када ниси ни у граду, Ни у подграђу, Када ти звуци не говоре ништа, А књиге посматраш Као остатке туђег живота, У таквим тренуцума Загледај се у себе. Не скрећи поглед. Запамти то лице. И бићеш то што јеси.

Ez az arc A magány pillanataiban, Mikor a barátok és az ellenségek is távol vannak, Mikor a félelem és a remény is távol van, De még nem az éjhez tartozol, Mikor nem vagy sem a városban, Sem a külvárosban, Mikor a zajok semmit sem jelentenek, A könyveket meg Idegen életmaradványokként szemléled, Ezekben a pillanatokban Nézz önmagadra. Tekinteted ne fordítsd el. Ezt az arcot jegyezd meg. És leszel az, ami vagy. Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Ivančica Đerić Deder, naspider mi – Nosza, tölts a kupámba

Ivančica Đerić Sisak 1969. –

Deder, naspider mi

Usuđujem se da napišem ovu prostotu,
ja sam žena koja je uspjela u životu,
sebe skućila,
sama sebe prehranjuje,
ja sam žena koja se ne smanjuje
po potrebi svoga gospodara,
niti imam gospodara,
nikome ne moram dolijevati rakiju
k’o u onoj seriji — deder, naspider mi –
ja sam žena koja svoju sobu ima
u oblacima do kojih se sama uspela,
ja sam žena koja je uspjela
da za samu sebe
i od same sebe
preživim.

I usuđujem se da napišem ovu grehotu,
ja sam žena koja je uspjela u životu,
budale ne sluša,
što želi pokuša,
svakakve gluposti i nemogućnosti sniva
ja sam žena
živa
u svakom mogućem značenju življenja,
ja sam žena koja zna nužnost protivljenja
događajima i mislima koje nemaju smisla,
ja sam žena koja se nije stisla
u mali otisak prsta u socu usred malog
fildžana,
i ja sam žena puna mana
u kojima po svome izboru
uživam.

I usuđujem se da predočim tu divotu:
ja sam žena koja je uspjela u životu,
sama močvaru svoje nesreće
isušila,
nikome dužna,
nikome pušila,
ni u kom ratu bila ubica ili žrtva,
ja sam žena koja nije mrtva
koja u sebi nosi svoj svjetionik
pa ga sama po svojoj volji
gasi,
i ja sam žena koja sebe spasi
i potpuno svjesna svog spasenja,
i ja sam žena koja ima neograničena htijenja
u životu,
u pjevanju o životu,
u pjevanju u posteljini,
ja sam žena koja sebe čini
sama sebi sagradila kapiju
a nikome ne mora dolijevati rakiju, k’o u onoj seriji,
deder naspider mi.

I usuđujem se da kažem ovu ljepotu,
ja sam žena koja je uspjela u životu,
svoju glavu imala,
svoju glavu bistrila,
i svoju pamet kako htjela
koristila
na sve moguće načine,
ja sam žena koja ne trpi
pljuvačine
ni junačine
koji u ime neke ideje od prije suviše vijekova kolju,
ja sam žena koja ima svoju volju
i ne dopušta da se ta volja
izbriše,
i kažem, k’o u onoj seriji, deder, naspider mi,
kažem
sve nas je
više.

9. decembar 2008.

Izvor: Ivančica Đerić Sa moga prozora, odličan je moj život Rende Beograd 2009.

Nosza, tölts a kupámba

Nosza, tölts a kupámba

Bátorkodom leírni ezt a faragatlanságot,

olyan nő vagyok, aki eredményes az életben,

otthont teremtettem,

ellátom önmagamat,

olyan nő vagyok, aki ura kívánságára

nem húzza össze magát,

de uram sincs,

pálinkát senki poharába nem kell töltenem,

mint abban a sorozatban – nosza, tölts a kupámba –

olyan nő vagyok, akinek szobája ott van,

ahová jutottam, a fellegekben,

olyan nő vagyok, akinek

sikerült önerőből

önmagát

ellátni.

Bátorkodom leírni ezt a faragatlanságot,

olyan nő vagyok, aki eredményes az életben,

bolondokra nem hallgat,

amit megkíván, megpróbál,

mindennemű bolondságról, képtelenségről álmodik,

nő vagyok,

élő,

az élet minden lehetséges értelmében,

olyan nő vagyok, aki ha kell, minden értelmetlen

eseményt, gondolatot ellenez,

nő vagyok, aki

nem húzta meg magát a kávéscsésze alján lévő

ujjlenyomatban,

én is nő vagyok, tele hibákkal,

melyekben belátásom szerint

élvezetem lelem.

Bátorkodam ezt a kisugárzást feltárni:

olyan nő vagyok, aki eredményes az életben,

balsorsom mocsarát saját magam

szárítottam ki,

senkinek sem tartozom,

senkiét sem szívtam,

háborúban gyilkos vagy áldozat nem voltam,

nő vagyok, aki nem halott,

aki mécsesét magában hordja,

így kénye-kedve szerint

oltja,

én is olyan nő vagyok, aki önmagát menti meg

és megmentésével tökéletesen tisztában van,

én is olyan nő vagyok, akinek kívánságjegyzéke

határtalan,

dalol az életben,

dalol az ágyban,

olyan nő vagyok, aki önmagát építi,

kaput önmagának épített,

pálinkát, mint abban a sorozatban – nosza, tölts a kupámba –

senkinek sem kell töltenie.

Bátorkodam ezt a kisugárzást feltárni,

olyan nő vagyok, aki eredményes az életben,

saját fejével gondolkodik,

vág az esze

és kénye-kedve szerint

minden

lehetséges módon használja,

olyan nő vagyok, aki nem tűri

a köpködőket,

de a hősöket sem,

akik elavult évszázados eszmék jogán gyilkolnak,

olyan nő vagyok, aki saját akaratával rendelkezik

és nem engedi, hogy azt az akaratot

felszámolják,

és vallom, mint abban a sorozatban, nosza, tölts a kupámba,

vallom

egyre többen

vagyunk.

2008. december 9.

Fordította: Fehér Illés

Mišo L. Korać Zeleni šapat njenih očiju – Szemed zöld suttogása

Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –

Zeleni šapat njenih očiju Postoji li negdje zeleno nebo ili zeleno more kao boja tvojih očiju u kojima se prepoznajem... Ili baš toliko zeleni proljećni vidik iznad i ispod tvoga pogleda. Opijam i ogledam se svaki dan, svake nedjelje, svake godine, skoro pola vijeka u njima i trajemo kao četiri godišnja doba... (Nešto poput muzike Vivaldija.) Proljeće, Ljeto, Jesen, Zima... U tvojim zelenim očima, u tvom zeleno svilenom pogledu.... Stiže još jedno zajedničko zeleno Proljeće u naš zagrljaj i lagano, sasvim lagano trošimo naše poodmaklo vrijeme... Zagledani, zaljubljeni , odlazimo u pjesmu koja kao da je tek počela... A mi? Mi se pretvaramo u zvuk, u zelenu boju Lorkine pjesme i tvoga proljećnog pogleda... U tvoje oči, u ljubav, u nezaborav... Proljećni zeleni šapat pjesme o nama... Šapat tvojih očiju... (Branki mojoj supruzi – Mart 2019.)

Szemed zöld suttogása Létezik-e valahol is szemed színéhez hasonló zöld égbolt vagy zöld tenger, melyben felismerem magam... Vagy tekinteted felett és alatt éppen olyan zöld tavaszi táj. Minden nap, heteken keresztül, éveken keresztül, immár majdnem fél évszázada, benne szédülök és szemlélem magam és akár a négy évszak, létezünk... (Talán Vivaldi zenéjéhez hasonlóan.) Tavasz, Nyár, Ősz, Tél... Zöld szemedben, selymes zöld tekintetedben... Ölelésünkbe még egy közös zöld Tavasz érkezik és távolodó időnket lassan, egészen lassan pazaroljuk... Egymásra nézve, szerelmesen távozunk egy dalba, mely mintha éppen most kezdődne... És mi? Mi meg tavaszi tekintetedbe, Lorca versének zöld színébe, zsibongásba feledkezünk... Szemedbe, szerelmedbe, a feledhetetlenbe... A rólunk szóló dal zöld suttogásába... Szemed suttogásába... (Hitvesemnek, Brānkānak – 2019. márciusa) Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Jasmina Topić Skice – Karcolatok

Jasmina Topić Pančevo 4. avgusta 1977. –

Skice Spavaš Češeš se do krvi Žmarci rominjaju kroz noć Zajedno s odredom letećih buva Koje više Nijedno ne može da podnese. II Snažno grljenje Nemoći Posustaje Umesto toga Glava pada na iščašeno rame. III Koitiraju prazne poruke Dok tako mirno ležiš I podnosiš Malu Noćnu Skučenost. IV Teškost meri jezičak Onaj na tasu Na jastuku Tamo Opet Smetnje u dodiru. V Jesmo li tu Sve jedno je Pitanje Zakucavam Rečima Ništa- Strašilo VII Onda Nema Smisla Samo Znoj IX Ostaju linije Preko kože Bore Budućih napora.

Karcolatok Alszol Véresre vakarod magad Együtt a repülő bolhák hadával Az éjben borzongás szitál Többé már Egyik sem elviselhető. II Lankad A tehetetlenség Erős ölelése Helyette A fej a kificamodott vállra esik. III Üres üzenetek közösülése Míg ott nyugodtan fekszel És tűröd Az éj Parányi Korlátoltságát. IV A mérleg nyelve súlyt mér Azt a mérlegen A párnán Ott Ismét Érintészavar. V Tényleg itt vagyunk Teljesen mindegy A kérdést Szavakkal Szegezem fel Semmi- Ijesztő VII Tehát Nincs Értelme Csak Izzadtság IX Maradnak a bőrön A vonalak A jövendőbeli Erőfeszítésráncok. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Jasmina Topić: plaža nesanica Kulturni centar Novog Sada 2016. str. 44-47.

Tanja Stupar-Trifunović Želim da živim u malom primorskom gradu – Kis tengerparti városban akarok élni

Tanja Stupar-Trifunović, Zadar 20. 08. 1977. –

Želim da živim u malom primorskom gradu

Bila jedna ljubav kao brodolom kao tuče pijanih mornara

ti mene veslom ja tebe veslom u glavu

Sidro u srce umjesto dolje ka dnu da nas drži čvrsto

dok je bura

Pocijepano jedro u inat

vidi koliko si ljuta djevojčice

I sada vjetar šiba kroz nas i nikud otploviti nećemo

ni ti ni ja nismo onaj isti brod

paluba smo po kojoj su galebovi ostavili svoja anđeoska pera

i svoj đavolji izmet

Niko nas više ne opra od nas

A hridi šta su one za tvoja za moja prsa

Zašto se junačiš s tim paperjem od živaca

s tim mekim pokidanim nitima

od strahova

od užasa

bila je jedna ljubav

Ti mene ja tebe

kaznom

uvredom

bolom

Kao na jednoj nozi kad skačeš odskakutalo je

jedno tamo drugo ovamo

a ista ulica isti zid soba i plač

Dok napolju grmi u potpalublju su dva zeca sklupčana

uz krzno jedan drugom

meko i toplo

                    potom

svako se nadao da će onaj drugi biti večera gladnim mornarima

Ali mi možemo pojesti oba

Vikali su mornari i svojim ručerdama

i svojim gladnim ustima u meko su zagrizli meso

A nježnost

Ona je umakla pred nama čim smo isplovili na pučinu

Surovo i slano more peklo je po svim ranama

Vidiš ova golotinja i trag kud si prstom i noktom u meso i potom

                     sve opet i opet

Želim da živim u malom primorskom gradu

i da te dočekujem

da dođeš kući k meni poslije svih mornara

poslije svih žena koje po dokovima nude tijela

ne za novac nego za utjehu

za dodir koji će im nakratko otjerati čamotinju s kože

O kako su dosadne kako su umorne i duge

zimske noći u primorskim gradovima

kada bi se žene podale stijenama ptičurinama i strmoj obali

a ja ih volim

jer u njima spava veći očaj od onog u mojim grudima

Želim da živim u malom primorskom gradu

Gdje se svi ljudi znaju žive dugo i oporo

psuju puno i pijaca smrdi na ribu i trulo povrće

I da mi dođeš

Poslije svih putovanja

I kad prestaneš da me mrziš jer više nemaš snage ni da me voliš

Želim da živim u malom primorskom gradu

Gdje nikog neće plašiti naš očaj ni naši brodolomi

Ni naše zabranjene avanture

sa mornarima sa poluludim ženama sa obale

sa galebovima sa dječacima

sa očima u uskim prolazima gradskih ulica

sa potpeticama koje udaraju po kaldrmi

Gdje nikog neće biti briga za marševe naših strasti

ni mrakove naših osjećanja

želim da zavučem ruku duboko u tebe i pomjerim satove

                    vrijeme je ionako besmisleno

u malom primorskom gradu i bilo gdje na svijetu

za tebe i za mene

                    vrijeme je besmisleno

ali satovi oni su surovi dok nam utrobu nabijaju na kazaljke

i dok nas nose odlučnije nego mi svoju kožu

želim da ih pokvarim da nas ne liječe od nas

rasprodajući nas vremenu

Želim da trčim do obale

u malom primorskom gradu

da stignem na vrijeme

da te zagrlim

kada dođeš sa putovanja kući

Izvor: Tanja Stupar-Trifunović – Razmnožavanje domaćih životinja Buybook Sarajevo 2018.

Kis tengerparti városban akarok élni

Hajótöréshez részeg matrózok verekedéséhez hasonlított egy szerelem

te engem evezővel én fejed evezővel

Hogy bennünket erősen tartson míg dúl a vihar a meder helyett

szívbe a horgonnyal

Dacból széttépett vitorla

kislány nézd milyen dühös vagy

És most a szél ver bennünket és sehová sem jutunk

te sem én sem vagyok ugyanaz a hajó

fedélzet vagyunk melyen a sirályok angyaltollukat hagyták

és ördögi ürüléküket

Önmagunktól senki sem mosott meg

A sziklák meg mellednek mellemnek mit is jelentenek

Miért hősködsz azzal az idegpihével

azzal a félelemmel

iszonnyal

szaggatott finom szálakkal

volt egy szerelem

Te engem én téged

kárhozattal

sértéssel

gyötrődéssel

Egy lábon szökdelve távozott

egyszer ide másszor oda

de ugyanaz az utca ugyanaz a szoba és zokogás

Míg kinn villámlik a hajótérben két egymás bundájába

bújt nyúl

lágy és meleg

                    majd

remélték az a másik lesz az éhes matrózok vacsorája

De mi mindkettőt fel tudjuk falni

Kiáltozták a matrózok és karjukkal

és éhes szájukkal a lágy húsba martak

A gyengédség meg

Amint a nyílt tengerre értünk eltűnt előlünk

Kegyetlen és sós tenger égette a sebeket

Látod ez a meztelenség és nyom ahová ujjal és körömmel a húsba majd

                      minden ismét és ismét

Kis tengerparti városban akarok élni

és téged várni

hogy hozzám haza jőjj minden matróz után

minden a dokkokon testüket kínáló nő után

nem pénzért vigaszért

a bőrről rövid időre a közönyösséget elűző érintésért

Ó milyen unalmasak milyen fárasztóak és hosszúak

a téli éjjelek a tengerparti városokban

mikor a nők a szikláknak madaraknak és meredek partoknak adnák át magukat

de én szeretem őket

mert bennük mellkasomtól nagyobb iszony szunnyad

Kis tengerparti városban akarok élni

Ahol az emberek élete hosszú és keserű

sokat káromkodnak és a piacokon hal és rohadt gyümölcsbűz terjed

És hogy hozzám jőjj

Az utazások után

És ha már többé nem gyűlölsz mert a szeretetre sincs erőd

Kis tengerparti városban akarok élni

Ahol kétségbeesésünk és hajótöréseink senkit sem riasztanak

Még tiltott kilengéseink sem

a matrózokkal a félőrült parton lévő nőkkel

a sirályokkal a gyerekekkel

a szűk városi utcák átjáróiban maradt tekintetekkel

a macskaköveken kopogó tűsarkakkal

Ahol senkit sem érdekel szenvedélyes menetelésünk

érzékünk homálya sem

karomat mélyen beléd akarom süllyeszteni és az órákat elmozdítani

                   az idő különben is értelmetlen

a kis tengerparti városban vagy a világon bárhol

számodra és számomra

                   az idő értelmetlen

ám az órák kegyetlenek míg a mutatókat zsigereinket vájják

és míg határozottabban visznek bennünket mint mi saját bőrünket

el akarom őket rontani hogy kiszolgáltatva bennünket az időnek

önmagunkból ne gyógyítsanak ki

A kis tengerparti városban

a partig akarok szaladni

hogy időben érkezzem

hogy utadról hazatérve

megöleljelek

Fordította: Fehér Illés