Lennert Móger Tímea Ótvar óda a szenvedélyhez – Impetigo* oda strasti

Lennert Móger Tímea Zombor, 1981. május 20. –

Ótvar óda a szenvedélyhez ott hintázol a szél dúlta fenyvesek hegyében és mint képregénybe belesírtak olvasmányos képsorokba nem hagyod hogy szeressenek megveted magad. talpnyalókat tartasz hogy igazold létezésed megtörténhetsz ebben látják a csodát unott asszonyok bácsik ronda és finom kezű pékek vagy a végletek művészei bűvészei senki nem akarja meghallani a szelet felolvasni a képregényt vagy megélni véged minden élet magához nyúl és vissza beléd hagyd meg a reményt ne védd a természeted éld hogy minden elpusztul ami élt

Impetigo* oda strasti tamo na vrhu vetrovitog borika se ljuljaš i kao u nekom stripu u lako čitljive redove sličica su te uplakali ne dozvoljavaš da te vole prezireš sebe. ulizice držiš da svoje postojanje potvrdiš možeš se dogoditi čudo u tome vide dokone žene i čiče pekari ružnih i finih ruku ili umetnici čarobnjaci krajnosti vetra niko ne želi čuti strip naglas čitati ili tvoj kraj doživeti život baš svaki sebe dotiče i nazad do tebe sačuvaj pouzdanje svoj ćud ne štiti živi jer sve se uništi što živi *impetigo – zarazna infekcija kože Prevod: Fehér Illés

Forrás: Lennert Móger Tímea: Vérkép, Zetna Zenta 2018.

Hajnal Éva majdnem – maltene

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. –

majdnem

majdnem mindent megbeszéltünk már
azt a gyerekkori kirándulást is
amikor a németdombon több fiú azt mondta
milyen hülye vagyok
csak egy lány
nem is értik miért cipeltél mindig magaddal
senki más nem hozta a testvérét
te nem mondtad el
azért hogy vigyázz rám mert még kicsi vagyok
és féltesz
mert szeretsz
elintézted egy vállrándítással amiben mindez benne volt
értettelek
elég volt rád néznem
.
ketten maradtunk
te hatvankettő
én néggyel kevesebb
majdnem mindent megbeszéltünk már
félelmeinket
gyerekkori nélkülözéseinket
később nevetni is tudtunk ezeken
.
most itt fekszel magzatpózban
túl a kemón
mindenen túl
lehettél volna jobb testvérem mondod halkan
én pedig nem értem
miért nem kelsz már fel az ágyból
ez buta tréfa
kelj fel
hallod
kelj
fel
öltözz fel most azonnal és menjünk
vigyázz rám
mert még kicsi vagyok

Forrás: a szerző

maltene

maltene o svemu smo razgovarali

i o onom izletu iz doba detinjstva

kad na nemačkom brdu neki mladići su rekli

da sam luckasta

samo devojka

niti su razumeli zašto si me sa sobom vukao

svoju sestru niko drugi poveo nije

ti nisi ispričao

zbog toga da bi me čuvao jer sam još malena

i jer me voliš

zbog mene strahuješ

samo si ramenima slegnuo čime je sve rečeno

shvatila sam te

jedan pogled dovoljan je bilo

.

dvoje smo ostali

ti sa šezdeset i dve

ja sa četiri manje

naltene o svemu smo razgovarali

o našim strahovima

neimaštini iz doba detinjstva

kasnije nam je to i zabavno bilo

.

sad tu u stavu zametka ležiš

iza kemo

iza svega

i bolji brat sam ti mogao biti šapućeš tiho

a ja ne shvatam

zašto već iz kreveta ne ustaješ

neslana šala je

ustani

čuješ

ustani

već

obuci se sad iz ove stope i krenimo

čuvaj me

jer sam još malena

Prevod: Fehér Illés 

Sinkovits Péter Titok – Tajna

Sinkovits Péter Zenta, 1946. május 26. –

Titok mindig csak egy mondatot kerestem sötétülő magányos szobák mélyén figyeltem mint vadász a vérző őzeket szőlőhegyeken bandukoló aggastyánok a meredek emelkedőt figyeltem s e gonosz tánc egyre fárasztott de bíztam a rejtjel mindent megold mindenüvé kézen fogva vezet akkor egy nap tetovált gyűrű perdült a néma vizeken

Tajna uvek sam samo jednu rečenicu tražio u dubini usamljenih zatamnjenih soba promatrao kao lovac krvareće srne starci na brdima vinograda koračajući strminu promatrao sam i ta opaka igra sve više me je izmorila ali nadao sam se lozinka će sve rešiti vodiće me svugde ruku držeći tad jednog dana na nemim vodama tetoviran prsten se kotrljao Prevod: Fehér Illés

Forrás: Sinkovits Péter Drótsövény, Forum Ujvidék, 1976.

Marija Knežević Početak kartografije – A térképrajzolás kezdete

Marija Knežević Beograd 1963. –

Početak kartografije Biti stvar bez upotrebne vrednosti. Biti stvar koja vremenom dobija na vrednosti a  niko ne zna zašto. Dozvoliti da te nazivaju ukrasnim predmetom. Čuti da si višak. Čuti da se bez tebe ne može. Disati u sebi. Menjati vlasnike. Biti neposedovan. Biti predmet divljenja. Premeštati se, izbeći seobe. Biti zadovoljan. Biti brod. Licem okrenut dnu biti na oba kraja dubine. Ostavljati trag koji nije večan. Uplovljavati. Isplovljavati na isti način. Biti voljen u lukama. Biti brod. Voleti veći deo života na otvorenom moru sanjati o lukama. Izbeći čekanje. Kretati se uvek istom stazom od luke ka njoj. Zabavljen mrežama na palubi. Pretvarati tovar u priče. Biti brod. Nositi sebe bez napora. Biti rod. Svakome. Muškarcima, ženama, algama, tigrovima u skoku na jelena, lotosima nastanjenim u sopstvenim suzama, ostrvima, pećinama čija je bar jedna odaja neispitana biti orođen. Voleti tebe a to nikad ne saznati. Biti uvek iznenada nova radost i neočekivani bol. Izbeći postojanje. Kap na tvojoj koži koja je već sećanje na dodir. Kap je već druga kap. Biti zapravo nikad. Biti sad. Jednina u prolazu.

A térképrajzolás kezdete Tárgynak lenni, használati érték nélkül. Tárgynak lenni, melynek használati értéke idővel nő, ám hogy miért, senki sem tudja. Megengedni, hogy dísztárgyként emlegessenek. Hallani, felesleg vagy. Hallani, nélkülözhetetlen vagy. Magadban lélegezni. Tulajdonosokat váltani. Függetlennek lenni. Csodálat tárgyának lenni. Áhelyezkedni, költözködést elkerülni. Megelégedettnek lenni. Hajónak lenni. A mélység mindkét felén arccal a mély felé fordulni. Magad mögött mulandó jelet hagyni. Behajózni. Ugyanúgy kihajózni. A kikötőkben szeretve lenni. Hajónak lenni. Az élet nagyobb részét a nyílt tengeren élvezni, kikötőkről álmodni. Várakozást elkerülni.  Mindig ugyanazon a csapáson haladni, a kikötőből felé. A fedélzeten hálókkal bíbelődni. Rakományt mesévé változtatni. Hajónak lenni. Önmagad megerőltetés nélkül cipelni. Mindenki rokonának lenni. Férfiakkal, nőkkel, algákkal, szarvasokra ugró tigrisekkel, sáját könnyükben élő lótuszokkal, szigetekkel, az egyenlőre feltáratlan termű barlangokkal rokonságban lenni. Téged szeretni, ám ezt sosem megtudni. Mindig váratlan új örömnek és nemvárt fájdalomnak lenni. A létezést elkerülni. Csepp a bőrödön, amely már csak az érintés emléke. A csepp már a második csepp. Tulajdonképpen sosem lenni. Most lenni. Egyesszám az átjáróban. Fordította: Fehér Illés

Izvor: In Zoran Bognar: Novo raspeće Ratkovićevi večeri poezije  Bijelo Polje 2008.

Mirjana Stefanović Komorna glazbica – Kamarazene

Mirjana Stefanović Niš 24. oktobar 1939. –

Komorna glazbica bronzani Buda tibetanski i katolička Gospa sa Isusom od bojenog drveta i Bogorodica pravoslavna u sedefu i Kveclkoatl od terakote prekolumbovski i kineski Duh kuhinje na hartiji od riže i hinduistički Ganeš slonoglavi i makonda iz Nigerije u tikovini i Heraklo helenski i Ra egipatski na gemi i na razglednici i ja šapućemo molitve u mojoj dnevnoj sobi u ime poludelih plemena iza prozora što u buci i besu istrebljuju se sasvim ista samo malo drugačija Beograd 1993.

Kamarazene a tibeti bronz Buddha a katolikus Miasszonyunk Jézussal színes fából a pravoszláv Szűzmária gyöngyházkagylóban a kolumbuszelőtti Tollaskígyó* terrakottából a kínai Zhu Rong**  rizspapíron az elefántfejű hindú Ganésa a tökből készült makondó Nigériából a hellén Héraklész és az egyiptomi Raet drágakőbe vésve képeslapon és én nappali szobámban suttogva imádkozunk az ablakon túli megőrült törzsek nevében akik az utcazajban őrületben egymást irtják a hasonlóak az alig különbözőek Belgrád 1993. * Ketzalkóatl (mai azték névírással Quetzalcóatl, magyarul: Tollaskígyó), az azték mitológiában a tudás és tanulás istene, az első istenpár harmadszülött fia. ** Az első aki a tűz segítségével ételt készített Zhu Rong császár volt. A Tűz császára illletve a Tűz ura-ként is emlegették. A legenda szerint a Tűz császára a tűzben elégve a Konyha szellemévé vagy a Tűzhely szellemévé vált. Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://riznicasrpska.net/knjizevnost/index.php?topic=204.0

Dejan Aleksić Незаписано у дневник – Naplóban nem jegyzett

Dejan Aleksić Kraljevo, 01. 05. 1972. –

Незаписано у дневник Ветар би долазио дижући у ваздух празне ногавице и рукаве, као брбљиви кројач, бесан на децу која прерастају одећу. Јурили смо кроз дворишта у којима плешу заставе опраног веша. Беше то тврђава доба кројеног по мери сна и безазленства, са стражама вечних коприва. Још понекад, у сну, зашкрипе врата на давно напуштеној кројачници ветра.

Naplóban nem jegyzett A szél üres nadrágszárakat és kabátujjakat lobogtatva, a gyerekekre, mert ruhájukat kinőtték, dühös szószátyár szabóként jött. Az udvarokon zászlókként táncoló kimosott fehérneműk között szaladgáltunk. Az álom és ártatlanság kora által épített, örökös csalánőrökkel körülvett erődítmény volt. Néha még mindig, álmomban, megnyikordul a régen elhagyott szabóműhely széllengette ajtaja. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Dejan Aleksić: Једино ветар Имам идеју Краљево 2011.

Zoran Bognar Albedo, aura, alhemija – Albedó, aura, alkímia

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Albedo, aura, alhemija

Albedo, aura, alhemija…

Albedo je moja crkva – uzvišena molitva sazvežđa ispod kože;
aura je moja ikona – peludni otisak zapisa iz vetra;
alhemija je moj krst – novo raspeće u lavirintu kruga...

Moja religija je proces morskog cvetanja,
totalna katarza od raznoraznih „mitesera, hematoma i malignih tumora”,
u čast školjki potkožnih utopija,
u slavu bisera potkožne kosmogonije...
Moja religija je zapanjujuća jasnoća neizgovorenih reči,
miris besmrtnosti,
anakreontsko uznesenje,
nada poslednje ejdetske slike...

Albedo, aura, alhemija...

Moja religija je večita sumnja u sudbinu palih anđela,
u razloge njihovog pada...
Oduvek sam vezan za njihovu zajednicu
nekakvim maglovitim poverenjem,
sazdanim od logičnih tvrdnji i slutnji,
tako dubokih da su se zbog toga same protivile
jednom za svagda datom objašnjenju...

Albedo, aura, alhemija...

Moj patrijarh je volšebni prestupnik,
gotovo skriven u polusenci,
uz kojeg se priljubljuje svetlost i predumišljaj nepoznatog...
Moj patrijarh je nomad beskraja –
samorodan, nezavistan, nepotkupljiv, slobodan:
čisto srce, bistri um – makropsiha, meritum.
Samo pesak pred nama, izazovni lavirint...
Hodočašće: horizont, ništavilo, pustinja...
Put svetla, vjeruju – Arkadija prizvana.
Tragač, pogled unazad – znatiželja, refleksija.
Senka nije projekcija, već duhovni blizanac –
utočište, spoznaja, klonirani apostol...

Albedo, aura, alhemija....

Kažem:
moja religija je zapunjujuća jasnoća neizgovorenih reči;
moj patrijarh je volšebni prestupnik, nomad beskraja;
albedo je moja crkva – uzvišena molitva sazvežđa ispod kože;
aura je moja ikona – peludni otisak zapisa iz vetra;
alhemija je moj krst na kojem se svakodnevno razapinjem
u lavirintu kruga
i istovremeno pretvaram u zlatni prah...

Beograd, 17. 9. 2004.

Izvor: Zoran Bognar: Srbijo, mogu li da budem tvoj sin, Balkanski književni glasnik Beograd, 2019. str. 105-106.

Albedó, aura, alkímia

Albedó, aura, alkímia...

Albedó a templomom – csillagképek magasztos imádsága a bőr alatt;

aura az ikonom – a szél virágpornyomatú jegyzete;

alkímia a keresztem – a kör útvesztőjében új keresztre feszítés...

Hitem a tengervirágzás folyamata,

megtisztulás a különféle „faggyúcsomóktól, vérrrögöktől, rákos daganatoktól”,

a bőralatti káprázatcsigák dicsőségére,

a bőralatti világegyetem mesterművének tiszteletére...

Hitem a ki nem mondott szavak megdöbbentő tisztasága,

a halhatatlanság illata,

anakreóni mennybemenetel,

az utolsó felidézett képek reménye...

Albedó, aura, alkímia...

Hitem a bukott angyalok sorsába vetett állandó kétkedés,

bukásuk indoklásába...

Öröktől fogva oly mélyről fakadó,

célszerű állításokból és sejtésekből összeállt

ködös bizalommal

kapcsolódom közösségükhöz, amit ők maguk is elleneztek

az egyszer és mindenkorra megadott indokok hallatán...

Albedó, aura, alkímia...

Pátriárkám a félárnyékba rejtett

titokzatos gaztevő,

akihez fény és ismeretlen előre meggondolt szándék simul...

Pátriárkám a végtelen vándora –

öntermékeny, független, megvesztegethetetlen, szabad:

tiszta szív, éles ész – makrópsziché, meritum.

Előttünk csak homok, vonzó útvesztő...

Zarándokút: láthatár, semmiség, pusztaság...

Hiszik, a fény útja – megidézett Árkádia.

Nyomkereső, visszatekintés – kíváncsiság, reflexió.

Az árny nem vetület, szellemiker –

menedék, felismerés, klónozott apostol...

Albedó, aura, alkímia...

Kijelentem:

hitem a ki nem mondott szavak megdöbbentő tisztasága;

pátriárkám titokzatos gaztevő, a végtelen vándora;

albedó a templomom – csillagképek magasztos imádsága a bőr alatt;

aura az ikonom – a szél virágpornyomatú jegyzete;

alkímia a keresztem, melyre a kör útvesztőjében

naponta felfeszítem magam

és ugyanakkor aranyporrá válok...

Belgrád, 2004. 09. 17.

Fordította: Fehér Illés