Ana Nikvul čovek koji piše – az ember aki ír

Ana Nikvul Kosovska Mitrovica 17. 10. 1963. –

čovek koji piše

eno čoveka koji piše

sagnuo se da dohvati svoju pertlu

izvuče je iz cipele

i obesi se

on misli nekog će dirnuti njegov očaj

u ovom svetu preklanih grkljana i samodovoljnosti

kome još trebaju tamo neke mračne ljubavne zavrzlame

koga još zanima da l je neko otišao i gde

i da li će se uopšte vratiti

koga uopšte zanima ko je on

i da l je uopšte takav ikad među nama bio

svet boluje od samoljublja

svet boluje od masnih laži

koje svakodnevno sebi trpa u tanjir kao kakav dobar obrok

a on

presamitio se

da dohvati tu jadnu izbledelu pertlu

i gleda na nju kao na spas

a ako mu ne uspe da se obesi

može onaj mali plastični deo da posluži

kucavicu da prereže

ne bi li šiknula krv od slova

možda će ga ipak neko čuti

pa dođe i pomogne mu da ne ode tamo gde je naumio

u bezbroj pitanja i ispraznih odgovora

da li postoji ili ne

Izvor: autor

az ember aki ír

íme az ember aki ír

lehajolt cípőfűzőjéhez nyúlt

cipőjéből kihúzta

és felakasztotta magát

hitte iszonya valakit meghat

ebben az öldökléssel önelégültséggel telt világban

kinek kell még holmi sötét szerelmes bonyodalom

kit érdekel elment-e valaki és hová

és egyáltalán visszatér-e

egyáltalán kit érdekel ki ő

és egyáltalán élt-e valaha is hozzá hasonló közöttünk

önimádatban fetreng a világ

hazugságokban fetreng a világ

melyekkel tányérját megfelelő táplálékként naponta

telíti

ő

meg magányában

kifakult cipőfűzője után nyúl

mentőöve

és ha nem sikerül felakasztania magát

az a kis plasztikus rész még mindig ott van

érvágó

és előtörhet a betűvér

talán valaki mégis meghallja

jön és segít neki hogy nem menjen oda ahová elindult

a kérdések és üres válaszok birodalmába

vajh létezik-e vagy sem

Fordította: Fehér Illés

Zvonko Karanović U izlogu jeftinih slatkiša – Az olcsó édességek kirakatában

Zvonko Karanović Niš 1959. –

U izlogu jeftinih slatkiša nisam usporeni autostoper nisam cinik u tridesetoj život je okrutan prema onima koji nisu duhoviti postajem sitničav postajem pokvaren i nedeljni ručak kod matorih nema je komedija sa presingom politike i malo otrova u poslednjoj sekvenci disciplina – da li je to strast? poredak – da li je to nečija šala? reči ne funkcionišu televizori su ugašene zvezde postajem nervozan postajem usamljen u savršenom svetu slučajnosti se ne dešavaju probodenih obraza sedim za tanjirom oženio sam se i nesigurnim koracima učio da budem zreo badem, limun, majmun postajem usamljen

Az olcsó édességek kirakatában nem vagyok lomha autóstoppos nem vagyok harmincas kaján kegyetlen az élet az ügyefogyottakhoz egyre kicsinyesebb vagyok egyre alattomossabb vagyok őseimnél a vasárnapi ebéd is politikával és az utolsó részben csipetnyi méreggel terhelt néma komédia fegyelem – szenvedély? rend – tréfál valaki? a szavak értelmetlenek a tévék kihunyt csillagok egyre idegesebb vagyok egyre magányosabb vagyok a tökéletes világban nincsenek véletlenek a tányérhoz átszúrt arccal ülök megnősültem és bizonytalan léptekkel tanultam, hogyan legyek érett mandula, citrom, majom, egyre magányosabb vagyok Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://antologija.weebly.com/zvonko-karanovi263.html

Milan Milišić Uveo me u odaje vina – Borszentélybe vezetett

Milan Milišić

Dubrovnik 6. jul 1941. – Dubrovnik 5. oktobar 1991.

Uveo me u odaje vina Uveo me u odaje vina Gde je mrak opojan, hlad zemljin – Sunce je zastalo u okviru vrata, i pušilo. On je bio lak kao duh Ruke su mu, žilave, bile čiste Merice su, ulubljene, bile čiste Dao mi je da kušam iz prve bačve Dao mi je da kušam iz druge bačve I gledao me u lice nakon prvog gutljaja Da vidi što piše – U mojoj glavi je zvonilo potonulo zvono Čudesni napev iz zraka i iz dubine Pijem vino Poništenja Pijem vino Sjedinjenja Podsećam svog vinotoču gordog na podrum Čoveka s golim podlakticama: Prvo je postojalo pijanstvo, Vino je stiglo docnije. On se smeje, veli: kušaj ovo.

Borszentélybe vezetett Borszentélybe vezett Ahol a sötét bódító, a hűvös a földé – A nap megállt az ajtóban, és gőzölgött. Ő szellemkönnyű volt, Keze kemény és tiszta, A mércék horpadtak és tiszták, Adott kóstolót az első hordóból, Adott kóstolót a második hordóból És az első kortyok után arcomat figyelte, Mit üzen – Fejemben elsüllyedt harang szólt, Pazar, légből és mélyből jövő, egyszólamú mű, Iszom a Megsemmisítés borát Iszom az Egyesítés borát Említettem a pincéjére büszke borásznak, A meztelen alkarú embernek: Először a részegség létezett, A bor később érkezett. Nevetve mondta: ezt kóstold meg. Fordította: Fehér Illés

Izvor: In Zoran Bognar: Novo raspeće Ratkovićevi večeri poezije  Bijelo Polje 2008.

Vladislava Vojnović Kokoške – Tyúkok

Vladislava Vojnović Bela Crkva 24. jun 1965. –

Kokoške Nekad smo stvarno kokoške, heteroseksualne, udavane. Uživamo. Kad nisi pile, nije te više sramota. Pak, pak, paaak, i jeste li varale muževe? Nismo, jesmo, ih, što nismo više, pak-pak! Biste li varale, biste li još, još nije kasno? Pak, pak, pak-pak, ihihihihi...! A ona, s najviše uslova za ljubavnika, s najneprijatnijim mužem, a očuvanog belog mesa, sočnih batačića, ćutala je stisnutog kljuna, okrećući sitnu glavicu, bistrim kokošijim okom, gledala čas levo, čas desno, i samo bi ponekad kljucnula kafu. Onda se oglasila ljudskim glasom: „Dok sam bila kokoška glavnom petlu, nisu mi trebali drugi. Od kad sam glavnom ništa, od kad mi glavni nije glavni, nemam šta da ponudim drugima. Drugi vole da otimaju, a ovde nema šta da se otme. Morala bih da odglumim da je glavni glavni i da sam mu ja glavna, a ta bi me gluma otkrila u teškoj bedi, nemaštini i rugobi.” I odjednom, ta basna postade žalostiva pesma i mi više nismo bile kokoške nego sredovečne žene na pragu menopauze koje ama baš ništa nemaju da kažu. Kad nisi pile, ni nosilja, kad si stara koka od koje je dobra juha, lonac je cela perspektiva, a pred loncem grobna je tišina.

Tyúkok Néha tényleg tyúkok vagyunk, heteroszexuálisok, férjezettek. Élvezünk. Ha már nem csibe vagy, többé nem szégyelled. Puff, puff, pufff, és férjeket csaltatok? Igen, nem, ó, miért nem többször, puff-puff! Csalnátok, még többször, még nem késő? Puff, puff, puff-puff, ahahahaha...! És ő, aki gond nélkül tarthatna szeretőt, a legészrevétlenebb férjjel, meg megőrzött fehér hússal, szaftos combokkal, összeszorított csőrrel pici fejét csóválva hallgatott, értelmes tyúkszemmel hol jobbra, hol balra tekintett, a kávéból csak néha csippentett. Majd emberi hangon szólt: „Míg a főkakas tyúkja voltam, más nem kellett. Amióta a főnök semmije vagyok, azóta, hogy a főnök számomra nem főnök, másoknak nem tudok mit felkínálni. Mások rabolni szeretnek, itt viszont rabolni nincs mit. Meg kellene játszanom, ő a főnök, én meg a legfontosabb, de a színészkedés elárulná szegény vagyok, nincstelen és rút.” És váratlanul, e meséből csüggedt dal lesz és mi nem voltunk többé tyúkok, de középkorú asszonyok a klimax küszöbén akiknek éppen semmi mondanivalójuk sincs. Ha nem csibe vagy, sem tojós tyúk, ha vén kotlós vagy akiből jó a leves, fazék a jövőd, a fazék előtt meg síri csend. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Vladislava Vojnović: Ljubav hladnija od smrti Stefan Prvovenčani Kraljevo 2017. str. 16.

Zoran Šolaja Krojačeva mera – Szabómérték

Zoran Šolaja Karlovac 23. jun 1970. –

Krojačeva mera

Sve se menja, način razmišljanja,

stavovi, ukusi, standardi. Predrasude su otporan

„virus”, to kad vam neko govori kakvi ste jer „on”

to zna. Ja volim ljude koji se bave tuđim životima

jer je humano voleti nekoga ko ne postoji. Postoji u pričama

o drugima, tako živi, tako i umre, sa nepristojnom količinom

vazduha koju je potrošio. Ne postoje njegove želje ni uspesi,

postoji samo želja da neko drugi bude ocrnjen i to je taj „zdenac”

iz koga se napaja. Zato volim takve ljude koji su senke nekoga ko je mogao

biti čovek, da se znao uspraviti ali pak što si bliže tlu potres te teže obara 

zato im je bolje tako. Samo ne znaju da uzmu meru i u pravu je Georg

Bernard Shaw to može samo... krojač.

Izvor: https://sapphoart.wordpress.com/2018/12/22/zoran-solaja-autorski-radovi-iz-zbirke-algerno/

Szabómérték

Minden változik, a gondolkodásmód,

az álláspontok, az ízlés, a standardok. Ellenálló „vírus”

az előítélet, az amikor valaki más beszél rólad, mert „ő”

tudja. Szeretem az idegen életekkel foglalkozó embereket,

mert emberséges a  nemlétezőt szeretni. A másokról szóló

mesében létezik,  így  él,  így  is  hal  meg, a szemérmetlen

mennyiségű elfogyasztott levegővel. Kívánsága, sikere nincs,

egyetlen vágy élteti, valaki más becsmérlése és ez az a „forrás”

amiből táplálkozik. Ezért szeretem azt,  aki egy egyenesen állni tudó ember

árnyéka  lehet,  ám  minél  közelebb  vagy a talajhoz, annál nehezebben sújt

a földrengés, ezért nekik jobb így. Csak mértéket nem képesek venni Georg

Bernard Shownak igaza van, ezt csak a szabó tudja...

Fordította: Fehér Illés

Ady András Akkor meg mi a fenének? – Dakle zbog kog đavola?

Ady András Csíkszereda 1976. július 12. –

Akkor meg mi a fenének?

Kedves mindenkori tanítóim szülők és jobb sorsra érdemesítő rokonok okító szomszédok jobbító szándékkal állandóan lehülyéző főnökök munkatársak ki szóvésővel high-tech sztahanovizmussal akartatok minduntalan szociális és produktivitás-díszpéldánnyá cizellálni egy ideig igencsak szeretett voltfeleség igencsak rajongott valós és mostani ara drága Bogi és ti mind igen fontosak akik esetleg kimaradtatok: nekem itt nem lesz nincs nem is volt lelkiismeret furdalásom sosem éreztem igazán hibásnak magam semmiért legfennebb csak mímeltem. Mindig készültem egy oly világba ahonnan visszahódítani ti nem tudtok s ahonnan visszalépni én képtelen leszek s ahol mindenem mi itt volt bűnné változik de mire agyonnyomna máris megbocsátást nyer.

Forrás: https://ujkafe.website/?p=74052

Dakle zbog kog đavola?

Dragi moji svagdašnji učitelji roditelji i rođaci susedi jer ste mi bolju sudbu namenili  podučavali šefovi saradnici koji da bi nešto poboljšali stalno ribali vi koji ste dletom reči visokotehnološkim stahanovizmom hteli od mene socijalnog i produktivnog počasnog primerka iskovati jedno vreme uistinu voljena bivša uistinu voljena stvarna i sadašnja ljuba draga Bogi i veoma važni svi vi koji ste eventualno izostavljeni: ovde grižnju savesti nemam niti sam imao niti ću imati nikad ni zbog čega krivcem sebe nisam smatrao u najboljem slučaju sam samo izigravao. Uvek sam se u takav svet spremao odakle me vi ponovo osvojiti ne možete i odakle za mene povratka nema i gde sve što sam ovde imao u greh će se pretvoriti ali pre no što bi me uništio stićiće i oprost.

Prevod: Fehér Illés

Jász Attila Lehetőség* – Mogućnost*

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

Lehetőség*

Bármiről lehet verset írni, kedves M. Talán még a Kapolcs feletti égről is,

ahogy giccsesen illeszkedik háttérként a fák között elhelyezett színpad

zenéjéhez. A gyerekekről, akik a kései óra ellenére önfeledten táncolnak

az áramló, szabad zenére. Őket már csak a kutyák múlják felül, akik

a túlzott hangerő ellenére nyugodtan, vagy épp védelmezést keresve

tartják fejüket gazdájuk lábán. Bármiről lehet verset írni, kedves M.

A fák nyugtató sötétjéről a hegytetőn, a lehetetlenkék színű fénycsíkról

az égbolton, váratlan találkozásról, ügyetlen mozdulatainkról a vissza-

pillantó tükörben, hogy megérintsük a sötétben hazafelé vezető kezet a

kormányon. Az autópálya leállósávjában fiatal őz várakozik türelmesen.

*Andreának

Forrás: Jász Attila: Belső angyal Kortárs, Budapest  2019.

Mogućnost*

Draga M, napisati pesmu o svemu se može. Možda i o nebu iznad Kapolča,

kako kao pozadina muzici bine smeštene između drveća kičasto

se prilagođava. O deci, koji uprkos sitnim satima slušajući ritam

slobodne  muzike neobuzdano plešu. Njih samo psi nadmašuju koji

uprkos prejake glazbe smireno, ili baš zaštitu tražeći glave uz nogu

svojih vlasnika drže. Draga M, napisati pesmu o svemu se može.

O smirujućoj tami drveća na bregu, o nemogućeplavoj boji pruge

svetlosti na nebu, slučajnim susretima, nespretnim pokretima našim

u retrovizoru da u tami ruku na volanu koja upravo prema doma vozi

dotaknemo. Na zaustavnoj traci autoceste mlada srna strpljivo čeka.

*Andreji

Prevod: Fehér Illés