Nenad Grujičić Светлост и звуци– Fény és hangok

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. – 

Светлост и звуци   У пролећна поднева светлост је најчистија на јајету које кокош снесе крај бунара. Можеш на њему да се огледаш, а нос некако велики. Слику поправиш над водом у чатрњи. Преко су врбак и планина у сунцу. Треба ми бар брзина звука да све што видим и опипам. У јулу река пуна купача. Цика ме најежи као стара музика. И даје снагу да пливам. Левом па десном – мршав преко воде. Из вира ноћу изађе сом и попасе ливаду.

Fény és hangok   Tavasszal délutánonként a fény a kút mellett frissen tojt tyúktojáson a legtisztább. Rajta megnézheted magad, orrod igencsak hosszú. A képet a vízgyűjtő vize felett javítod ki. Távolabb a füzes és a hegy napsütésben. Legalább fénysebességre van szükségem, hogy mindent, amit látok, megérinthessek. Júliusban a folyó fürdőzőkkel telt. A zsivaj jólismert dallamként buzdít. És erőt ad az úszáshoz. Jobbal, ballal – cingáran szelem a vizet. Az örvényből éjjel harcsa mászik ki és lelegeli a mezőt.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ненад Грујучић: Дарови, Орфеус, Нови Сад, 2009.

Ilija Šaula Lavirint – Útvesztő

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Lavirint   Lavirint je zamka za mudrace koji žele pobjeći od sebe samih.   Nisam imao izbora, našao sam se u lavirintu. Već mi se i noć smijala naporu, postiđen, nasuprot zla čekao sam milost onu tihu, Božansku, da se spusti i izvede me. Ukazalo mi se prase, krenuo sam za laganim roktavim glasom i sitnim papkom. Kruna je sinula, mjesec je izblijedio, prase je nestalo, sam sebi trčao sam u susret.

Útvesztő   Az útvesztő az önmaguktól menekülő bölcsek csapdája.   Nem választhattam, útvesztőben találtam magam. Erőfeszítésemért már az éj is kinevetett, megszégyenítetten, a gazsággal szemben a könyörületet vártam, azt a csendeset, az Istenit, hogy hozzám érve vezessen ki. Malac jelent meg előttem, a könnyed röfögő hang és a kicsiny paták után indultam. Korona villant, kifakult a hold, eltűnt a malac, önmagam felé rohantam.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.literaryworkshopkordun.com/latinica/strana/3583/ilija-saula-lavirint

Neda Gavrić Грљива песма – Ölelő vers

 

Neda Gavrić Banja Luka 27. 07. 1980. –

Грљива песма   Данас сам те загрлила Шта ми више треба Твоје руке око врата И комад старог хлеба.   Данас си ме загрлио Ту је моја срећа За све друго, довољна је Икона и свећа.

Ölelő vers   Ma megöleltelek Mi más kell még Karod nyakam körül Meg egy szelet kenyér.   Ma megöleltél Itt a békesség Minden másra Ikon és gyertya elég.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Ilija Bakić: *** (nokti…) - *** (a körmök…)

 

Ilija Bakić Vršac, 23. 11. 1960. – 

***   nokti ostavljeni ispred vrata rastu pod punim mesecom igle im prilaze   podzemnim tokovima grebu imena po licu meduze kvake rđaju   ulje isparava u crnici   klija seme mandragore slepi koreni traže put   kroz sočivo zapadnog prozora i narukvice prolaze slova tajnog pisma dugodnevice slike fetusa šifre lavirinta   voda ustrajno meri vreme a sa dlačica na prstima otpadaju godišnja doba ogledala

***   a körmök az ajtó előtt hagyottak telihold alatt nőnek tűk közelítenek feléjük   az arcon a neveket földalatti áramlatokkal kaparják a medúzák kilincseket rongálnak   a termőföldbe olaj párolog   csírázik a mandragóra-mag vak gyökerek keresik az utat   a nyugati ablak lencséjén és a karperecen keresztül mennek át a hosszú napok titkos leveleinek betűi a magzat képe a labirintus rejtjele   kitartóan méri az időt a víz az ujjak szőrszálairól meg tükörévszakok hullanak   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Bakić: Koren ključa, naličje svakodnevnice, Kanjiški krug, 1999.

Verica Preda PreVerica Четири боја лаванде – A levendula négy színe

Verica Preda PreVerica Kruščić, 1966. – 

Четири боја лаванде   У зору   Имала сам сукњу од мајчиних снова и руке чисте као хлеб. Веровала сам да бреза не плаче, да облак је мекани плашт, да љубав не боли испод заноктица, да се све што се даје од срца се враћа. Са лавандом у плетеницама, мирисала сам на радост ластиних крила трчала сам кроз лета, јурила јурила за лептирима, без сумње да се срећа може ухватити. Свет је био велика шарена лопта, а ја — већа од сваког страха каменитих слогова и неправилних нота.   У подне   Журила сам кроз године Као да ће ми неко украсти дане. Сваки корак — дужност без поговора, сваки осмех — глас без одговора.   Моја коса мирише на лаванду, али моје срце — на неизговорене речи и врећа пуна плусвамперфеката .   Све сам стизала, а себе сам остављала на ивици сваког понедељка, свачијих роковника, и потреба да зацелим расцепана срца.   У сумраку   Научила сам да ћутим кад највише осећам поноћни ноктурно. Да не гледам уназад дуже него што траје дах једног стиха. Моја сенка је постала слика. А лаванда? Још увек је чувам у напуклом џепу мантила окаченог иза врата. Сви су отишли својим друмовима. Ја сам остала са чајем, фотографијом и једном песмом што мирише на прошла јутра. У вече   Сад кад ме има само у нечијем сећању и кад се неко жацне на помен мог имена, нека кажу: била је тиха, али је мирисала на сурову истину.   Жена која је волела, чекала, опростила. Жена која није викала, али је умела да се чује у погледу и дубини затворених капака.   И кад падне последњи лист, када се умири кошава са Карпата, остаће  лаванда у нечијем  албуму, стих у нечијем срцу и без броја, полуотворена врата.

A levendula négy színe   Hajnalban   Anyám álmaiból volt a szoknyám, karom kenyértiszta. Hittem, a nyír nem sírdogál, a felhő lágy takaró, a szerelem a körömágy alatt nem fáj, minden, amit szívből adnak, szív térít vissza. Varkocsomban levendulával fecskeszárny-örömillatú voltam, a nyárban szaladtam, lepke után rohantam, nem kételkedtem, a boldogság megfogható. A világ hatalmas tarka labda volt, én meg – minden félelemnél, kőszótagnál, szabálytalan hangnál hatalmasabb.   Délben   Úgy siettem az éveken keresztül, mintha valaki el akarná lopni napjaimat.   Minden lépés – kötelességteljesítés, minden mosoly – válasz nélkül hagyott beszéd.   Hajam levendulaillatú, de szívem – a ki nem mondott szavakra, régmúlttal tele zsák.   Mindenhová elértem, csak magamat hagytam minden hétfő, mindenféle határidőnapló, gyógyításra váró megtört szív peremén.   Esthomályban   Megtanultam hallgatni, mikor legjobban érzem az éjféli zenét. Hogy hátra tovább, mint egy verssor lehelete tart, ne nézzek. Árnyam immár kép. És a levendula? Még mindig az ajtó mögött felakasztott kabátom szakadt zsebében őrzöm. Mindenki saját útját járja. Én a tea, egy fénykép és a múlt reggel-illatú dal mellett maradtam.   Este   Most, mikor csak valaki emlékében vagyok, és valaki nevem említésére megrezzen, hadd mondják: csendes volt, de színtiszta igazság-illatú.   Nő, aki szeretett, várt, megbocsátott. Nő, aki nem kiabált, de hallhatták tekintetéből és lezárt szempillájának mélyéből.   És mikor az utolsó levél leesik, mikor a Kárpátokból a kosava1 megnyugszik, megmarad valaki évkönyvében a levendula, az egyetlen sor valaki szívében és házszám nélkül, a félig-nyitott ajtó.   1kosava: délbánáti, Duna-menti hideg északi szél   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Aleksandra Đorđević Савез – Szövetség

 

Aleksandra Đorđević Sremska Mitrovica, 2. avgust 1984. – 

Савез   Кад је Господ човеку дао Реч, проговорили су и Небо и земља. Небо је одржало Реч, земља задржала право.   Кад је Господ човеку дао руку, настале су прве бразде на срцу. Човек је подигао прст и Небо је заћутало.   Кад је Господ човеку дао душу, подигле су се судије и човеку сазидале храм. На улазу: „Овде станују богови”.

Szövetség   Amikor az ember az Úrtól a Szót megkapta, Az Ég és a föld is megszólalt. Szavát az Ég betartotta, a jogot a föld tartotta.   Amikor az ember az Úrtól karját megkapta, a szív első barázdái keletkeztek. Az ember felemelte ujját és az Ég elhallgatott.   Amikor az ember az Úrtól lelkét megkapta, felkeltek a bírák és az embernek szentélyt emeltek. Bejáratfelirat: „Itt laknak az istenek”.   Prevod: Fehér Illés

Izvor: autor

Balázs F. Attila Az irgalmas szamaritánus – Milosrdan samaritanac

 

Balázs F. Attila, Marosvásárhely, 1954. 01. 15. –

Az irgalmas szamaritánus
 
bágyadt halk csüggedt komor sápadt béna
fásult lehangolt vérző sorvadt tetves tompult
méla esetlen elcsigázott ernyedt lankadt
öntudatlan alélt nyomorék emberek mellett mentem
ott feküdtek sodródtak vonaglottak
vánszorogtak szédelegtek verítékeztek
útra szegzett pillantással
valakire vártak
nőtt bennem a sajnálat részvét nyugtalanság szégyen
szorongás együttérzés keserűség
ballagtam jajok nyögések sikolyok visszhangjával
fülemben
tudom
egyszer robbanni fog bennem a jaj utam végére érve
ha rájövök:
lehettem volna én is az irgalmas szamaritánus
 
Forrás: mek.oszk.hu/21700/21732/21732.pdf
 
 
Milosrdan samaritanac
 
pored sustalih tihih sumornih tmurnih bledih uzetih
otupelih utučenih krvavih bednih vašljivih tupih
setnih nezgrapnih izmorenih klonulih iscrpljenih
nesvesnih obeznanjenih sakatih ljudi sam koračao
tamo su ležali zgrčili se
vukli se teturali znojili se
na put vezanim pogledima
su čekali nekoga
raslo je u meni žaljenje sućut nemir sramota
strepnja razdor gorčina
hodao odjekom kuknjave stenjanja krikova
u ušima
znam
jednom stigavši na kraj puta moje patnje eksplodiraće
u meni ako shvatim:
i ja bi mogao da budem taj milosrdan samaritanac
 
Prevod: Fehér Illés