Ladik Katalin Micsoda bűvös teher – Kakav čaroban teret

 

Ladik Katalin Újvidék, 1942. október 25. – 

Micsoda bűvös teher   Micsoda bűvös teher ez a rettentő  zsák! Liget: kiégett, keserű  madarak. Tó: habzó  ebek.  Felhő: megvakult tükör.

Kakav čaroban teret   Kakav čaroban teret je taj užasan džak! Gaj: izgorele, gorke ptice. Jezero: psi sa penom na ustima. Oblak: oslepljeno ogledalo   Prevod: Fehér Illés

Forrás: chrome-extension://efaidnbmnnnibpcajpcglclefindmkaj/http://adattar.vmmi.org/cikkek/13467/hid_1986_07-08_03_ladik.pdf

Vladimir B. Perić 32. етида – 32. etűd

 

Vladimir B. Perić Šabac 20. oktobar 1976. –

32. етида               Време постојано метрономски откуцава: тик-ток, тик-ток... Сећања се враћају као гудало, константно наниже. Носталгија уклијава у крвоток и болно леди жиле. Раселине се утискују у меку земљу, брег остаје без неких стабала, а нека постају бела...  Очи невољно гледају уназад и траже црну пругу да повуку.             Сада... нека се тренутак протегне у недоглед. Још нисмо умрли; ово је већ прошлост и у њој могу доста. Сећањем наслојавам трајање, постојање, бивствовање. Сада…                         …из будућности чезнем за овим тренутком, а из прошлости сам већ добацивао довде; и кад имам 32 ја имам 23 и две и три. И када оплакујем живог човека ја се радујем њему јер мртав није... Погледај око себе! Свуда су шаблони, репродукције, невољни циклуси умногостручени милијардама пута: имаго-лутка-ларва-јаје…беба-дечак-човек-деда… Зато себе бацам у старачки очај; зато измишљам питања и питам те док ми ниси нестала; зато се борим за сваку грану породичног стабла; зато пишем о твом црном инструменту и дајем ти да читаш ‒ да откидамо од смрти, од времена, од трајања… Ово се сада дешава зато што се никада неће десити… Могући светови се урушавају у један а ја сам срећан, пресрећан… и зато живим за немирење; зато верујем у системске грешке, причу са безброј завршетака, у светле пукотине, у слободу на крају…               … путујемо …

32. etűd               Az idő mentronóm pontossággal jelzi: tik-tak, tik-tak… Az emlékek vonókként jelennek meg, állandóan lejjebb. A sóvárgás a vérkeringésbe gyökerezik, az ereket fájdalmasan fagyassza. A repedések a puha földbe süppednek, a hegy néhány fa nélkül marad, néhány fehér lesz… A szem kelletlenül tekint vissza, a fekete síneket keresi, hogy magával húzza.             Most…a pillanat a végtelenbe húzódjon. Még nem haltunk meg; ez már a múlt és benne sok mindent tehetek. A létet, az életet, a valóságot emlékezettel tagolom. Most…               …a jövőből ebbe a pillanatba vágyok, a múltból meg eddig jutottam; és 32 évesen 23 és kettő és hároméves vagyok. És mikor az élő embert siratom, örülök, mert még nem halott… Nézz szét! Mindenütt mintadarabok, műnyomatok, milliárdszor sokszorosított fásult ciklusok: imágó-baba-lárva-tojás… újszülött-ifjú-felnőtt-apó… Ezért önmagam öreges kétségbeesésbe hajítom; ezért kérdezősködök, kérdem tőled, míg nem tűntél el; ezért küzdök minden családfa-ágért; ezért írok fekete hangszeredről és megengedem, hogy olvass – hogy elváljunk a haláltól, az időtől, a folytonosságtól… Ez, mert sosem fog megtörténni, a jelenben történik… Egymásba roskadnak a lehetséges világok, én meg boldog vagyok, nagyon boldog… és ezért élek a nyugtalanságért; ezért hiszek a szisztematikus hibákba, a számtalan befejezéssel végződő mesébe, a fényrepedésekbe, a végén a szabadságba…               …utazunk…   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Владимир Б. Перић: Етиде оп. 4, УК „Кораци” Крагујевац, 2021.

Nenad Grujičić Tobogan - lavirint – Tobogán - útvesztő

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. – 

Tobogan – lavirint   Riječ se podešava uvođenjem emotivnosti dužinom posljednjeg sloga naglašenim mjestima      i sopstvenom vrpcom      što se odmotava      do dalekih predjela      neslućenog sklada što se po ko zna koji put obnavlja pomoću podjetinjenih pogleda na svijet.   Praksa pokazuje: Ono što liči na zamku odskočna je daska čiji ugib stvara energiju čini formulu s iznenadnim nepoznanicama.      Ja vidim jasno putanju po kojoj klize riječi      ili jezgro ove pjesme      što mijenja boju moga lica.

Tobogán – útvesztő   A szó az érzelmek az utolsó szótag a hangsúlyos részek hatására módosul      és önmaga      kibontakozásával      messzi tájak      hihetetlen összhangja felé halad ami az ifjú tekinteteknek köszönve ki tudja hányadszor megújul.   A gyakorlat bizonyította: Ami csapdára hasonlít energiát teremtő ugródeszka váratlan ismeretlenekkel tele képletet képez.      Tisztán látom a kiválasztott szó útvonalát      vagy e vers      arcom színét változtató magvát.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://riznicasrpska.net/knjizevnost/index.php?topic=234.0

Željka Avrić Кафанско бдење – Kávéházi virrasztás

 

Željka Avrić Banja Luka 15. novembar 1964. – 

Кафанско бдење   ово је ноћ слободних уметника без покрића пред добровољно изгнанство устаљен  дневни распоред и обавезну паузу за протезање мисли   још ову ноћ побошћу кафански барјак у душу са винским талогом са јатом ноћних птица браћу ноћне фрајле уморан од себе и сличних   већ сутра у реду пристојних грађана стајаћу за шећерну вуну и горку со са сећањем налик на мутно стакло у смеху од дуванског кашља   ноћас ћу бити кристално чист срца у прашини постаћу трен осет празнина сред песме што боли и сломљеног стакла ничег се сећати нећу

Kávéházi virrasztás   ez a fedezet nélküli szabadúszó művészek éje az önkéntes száműzetés előtti megszokott napirend és a kötelező szünet a gondolat-nyújtózkodásra   még ezen az éjen kitűzöm a kávéházi lobogót lelkemben bor-üledékkel éjjeli madár-rajokkal örömlányok testvéreivel magamtól és a hozzám hasonlóaktól elfáradva   már holnap homályosan emlékezve vattacukorért és keserű sóért a tisztességes polgárok között állok majd sorba dohányköhögéssel mosolyogva   ma éjjel kristálytiszta szívvel a porban pillanat érzék üresség leszek a szomorú vers és a törött üveg közepén emlékezni semmire sem fogok   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Slobodan Boco Bajić Dorat moj - Az én Dorátom

 

Slobodan Boco Bajić (Banja Luka 1951 – )

Dorat moj
 
Nije prošao zaprežnim kolima ni desetak metara
uz strmu ulicu, što je iz grada vodila ka selu,
Rade je shvatio da su pretovarena i siđe.
Dorat njegov, snaga i ponos njegov, teško je vukao kola.
Pod kopitima, od snažnih udaraca o kamen,
iskrilo je, sijevalo, grmilo, ali su se kola lagano kretala.
Postiđen, skidao je stvari sa kola i tovario sebi na leđa.
Mala pomoć, ali nekako, duši lakše.
Trajalo je!
Dan se gubio, a iskre ispod Doratovih kopita rojile su se.
Svaki mišić se napeo, sapi su nabrekle,
a bijelu pjenu ni noć nije mogla sakriti.
Na proplanku stade, zarza i krenu brže.
Laknu i Radi!
Pred kućom skide s konja amove i sjede na prag.
Dorat,
snaga njegova i ponos njegov, krenu kasom
ka livadi gdje je mirno pasla siva lipicanerka.
Išli su jedno uz drugo, malo pasli, a više stajali,
posmatrali se i nježno lizali.
U času, Dorat se prope!
Samo su poslednje zrake umirućeg sunca
mogle istaći tu lepotu.
Prednjim nogama kao da hvata nešto nevidljivo,
stojeći na zadnjima, sapi nabreklih od želje
i istaknutom muškošću, blago se spusti na leđa lipicanerke.
Trajalo je toliko da je Rade, sjedeći na kućnom pragu
uspio povući dva, tri dima iz svoje lule i još jednom zadrhtati,
u mislima prelazeći put koji su njih dvojica,
samo prije koji čas snagom volje, ljubavi
i uz Božiju pomoć uspjeli savladati!
Ždrebac, lijep, prelijep, graciozan na majku,
a stamen i snažan na oca, tu je negdje u Sremskim selima,
zajedno sa majkom.
Dorat, ostade zauvijek na Čemernici.
Deda je umro, a ni puta više nema.
 
Morović, 31.08.2024.g.
 
Izvor: autor
 
 
Az én Dorátom
 
A városból a faluba vezető kaptatón
a szekérrel még tíz métert sem tettek,
Rade belátta, túlterheltek és leszállt.
Dorátja, ereje és büszkesége nehezen húzta a szekeret.
Ahogy a paták a köveket erősen ütötték,
szikrázott, villámlott, de a szekér azért haladt, lassan.
Szégyellte, könnyített a szekéren, amit levett, hátára vette.
Ha nem is nagy segítség, de lelkén könnyített.
Kitartott!
Múlt a nap, Dorát patái alatt meg a szikrák szaporodtak.
Feszültek az izmok, fara dagadt,
eltakarni száján a fehér habot az éj sem tudta.
A tisztáson megállt, nyerített és gyorsított.
Rade is megkönnyebbült!
Házuk előtt levette a lóról a kantárt és a küszöbre ült.
Dorát,
ereje és büszkesége a mező felé vágtatott,
ahol egy lipicai kanca nyugodtan legelt.
Egymás mellett mentek, legeltek, megálltak,
egymást méregették, nyalták.
Dorát hirtelen felágaskodott!
Azt a szépséget csak a lenyugvó nap sugarai
tudták kiemelni.
Első lábaival, mintha láthatatlant fogna,
hátsó lábain állt, fara a vágytól, a kifejezett hím
szenvedélyével feszült, a lipicai kanca hátára ereszkedett.
Addig tartott, míg Rade a küszöbön ülve pipáját
néhányszor megszívta és még egyszer megremegett,
gondolataiban azt az utat járta végig, amit
pár perccel előbb a két állatnak az akarat, a szerelem
és Isten segítségével sikerült megtenni!
Gyönyörű a csikó, mint az anyja, kecses, meg
szilárd és erős, apja fia, itt valahol, a Szerémségben,
anyjával együtt legel.
Dorát örökre Čemernicán maradt.
Nagyapám meghalt, és az út is eltűnt.
 
Morović, 2024. 08. 31.
 
Fordította: Fehér Illés

Biljana Milovanović Živak: Повела сам давно ту погнуту сенку – Ezt a görnyedt árnyat régóta magammal cipelem

 

Biljana Milovanović Živak Požarevac, 7. mart 1972. –  

Повела сам давно ту погнуту сенку
 
Повела сам давно ту погнуту сенку
за собом је вучем, Милоше,
(и отац ми се тако зове)
 
Повела сам и ја ту погнуту сенку,
А жена сам, драги, морам ли?
Да ли је твоја Вида такву сенку вукла
 
Или је само луткице шила док си ти
Обућу пенџетирао, и с миром,
За који ја не знам, чекала да све прође?
 
Зашто ми је дата та погнута сенка
Да је целим путем усправљам и носим
Да ме враћа на детињство пуно мука
 
Да ме враћа на страх и кривицу
Које сада први пут спознајем
И који се никако не бришу
 
И морам ли са сенком до краја?
Ћутиш, Милоше,
Ћути и Киш,
Ћути и распети Бог,
Шантић римује
 
А човек мој, видевши, да ми је сенка тело
Ка земљи повукла, да нам је дете ка земљи
Кренуло за мном, говoрећи: „Волела бих да умрем”,
 
И видевши, да погнута сенка не одустаје,
Вуче ме на узици за коју се наше дете ухватило,
Хоће за мајком, плаче и ноћу се не одваја од мене
 
Човек мој, ухватио се и држи чврсто
Са друге стране, тако се натежу он и сенка
 
Ко у натезању конопца победи
Играће бацање камена с рамена
Са живима.
 
Izvor: Биљана Миловановић Живак: Ти, међутим, Књижевна општина Вршац, Вршац, 2022.
 
 
Ezt a görnyedt árnyat régóta magammal cipelem
 
Ezt a görnyedt árnyat régóta magammal cipelem
magam után húzom, Miloš¹,
(apámat is így hívják)
 
Ezt a görnyedt árnyat én is magammal cipelem,
Pedig, kedves, nő vagyok, elkerülhetetlen?
Feleséged, Vida is ilyen árnyat vonszolt
 
Vagy csak babákat varrt, míg te
A cipőket suvikszoltad, és a számomra ismeretlen
Nyugalommal várta, hogy minden elmúljon?
 
Ezt a görnyedt árnyat miért kaptam,
Hogy egész úton irányítsam és vigyem,
Hogy keserves gyerekkoromba visszavigyen,
 
Hogy a félelembe és a bűnbe vigyen
Amelyeket első ízben most ismerek fel
És törölni sehogy sem tudom
 
És mindvégig árnnyal kell élnem?
Miloš, hallgatsz,
Kiš² is hallgat,
A felfeszített Isten is hallgat,
Šantić³ a rímekkel bajlódik
 
Emberem meg, látva, testemet az árny
A földre húzza, és gyermekem velem együtt
A föld felé indult, mondogatva: „Szeretnék meghalni”,
 
És látva, hogy az árny nem tágít,
Azzal a szállal húz, melyre gyermekünk kapaszkodik,
Anyja után akar menni, sír, tőlem nem akar elválni,
 
Emberem, megfogta és a másik oldalon
Erősen tartja, így erőlködnek, ő és az árny
 
Aki a kötélhúzásban győz
Az élőkkel dobál majd köveket,
Vállból.
 
¹Milos Crnjanski – szerb költő
²Danilo Kiš – szerb költő
³Aleksa Šantić – szerb költő
 
Fordította: Fehér Illés

Ady András De hiszem, értetek még visszajövök – Ali verujem, zbog vas ću se još vratiti

   

Ady András Csíkszereda 1976. július 12. –

De hiszem, értetek még visszajövök   kedves feleségem el kell mennem egy időre nem nem más nő van az ügyben nem arról van szó hogy kitaláltam magamnak egy utazást egy kiszállást csak hogy hódíthassak még még-egyszer tán... kedves lányom el kell utazzak egy kicsit nem tudom mennyi időre és nem tudlak magammal vinni kérlek ne haragudj és ne is képzeld hogy nem vágyódok közben haza haza-hozzád... egyszer... kislányom erről nem is tudtál s Noémi te is csak miután könyvestől könyveim által ideköltöztem örökre csak az után tudtál róla egyszer Afganisztánba majd onnan Szíriába akartam menni tudni akartam s tudatni mindenki mással milyen ott az élet és mindenek felett milyen ott az élet-halál... most már késő odamennem de úgy döntöttem még nem késő egy olyan országba mennem ahol nincsenek szögesdrótok ahol nem kell saját másokra mindig acsarkodó feleimtől félnem ahol a kereszténység nem jelent hagyománytisztelő gyűlölködést ahol a hagyomány nem bezárt ajtókat ablakokat jelent ahonnan leshetjük mint visznek el mint viszünk el az utcánkból a kultúrákból mindent mi más mi más lehet... ahol szabad lehetek és független vagyok ahová innen még levegőt és lélegzetvételt sem viszek... kedves feleségem lányom egy időre önmagamba emigrálok

Ali verujem, zbog vas ću se još vratiti   draga moja suprugo moram otići na neko vreme ne nije druga žena u pitanju ne reč je o tome da sām sebi sam jedno putovanje jedan izlet izmislio samo da još osvajam još jedanput možda… draga moja kćerko moram da otputujem na neko vreme ni sam ne znam dokle i ne mogu te sa sobom povesti molim te ne ljuti se i nemoj misliti da u međuvremenu ne čeznem za domom za tobom… kćerko moja o tome ništa nisi znala i ti Noemi ti si o tome samo jednom saznala nakon što sam zajedno sa knjigama zauvek ovamo doselio kad u Avganistan pa nakon toga u Siriju hteo da idem hteo da saznam i svakome da javim kakav je tamo život i iznad svega kakav je život i smrt… sad je već kasno da tamo odem ali sam odlučio još nije kasno da u jednu takvu zemlju da odem gde nema bodljikave žice gde ne trebam se bojati od onih koji uvek na drugoga režu gde hrišćanstvo zbog poštovanja tradicije ne znači mržnju gde tradicija ne zatvorene prozore vrata znače odakle možemo da vrebamo šta će da odnesu šta ćemo iz naše ulice naše kulture svega što je nešto drugačiji sa sobom da nosimo… gde slobodan i nezavistan mogu da budem tamo odavde ni vazduh ni uzdisaj neću da nosim… draga moja suprugo kćeri jedno vreme u sebi ću da emigriram   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Ady András: Triptichon, Csíkszeredai kiadóhivatal, 2024.