Bíró Tímea emberfogyatkozás – opadanje čoveka

 

Bíró Tímea Csantavér 1989. december 17.  –

emberfogyatkozás   leült a küszöbre már kávét se kért a nyár nyalogatta a tájat a forró beton nem fenyegette felfázással de már különben se akart és tudott volna szülni erőtlenül szívta a cigarettát megszokásból élt ült a küszöbön a betontestű közönyön egy dallam se jutott eszébe lehangolódtak benne a hangszerek még sose látták ilyen szelídnek kisimultak a szitkok a szemében elmesélte jövőre kapott időpontot cétére ezért kikapcsoltatta a villanyáramot

opadanje čoveka                                      na prag je sela ni kafu nije tražila nad okolišem leto vladao vruć beton sa nazebom nije pretio ali rađati niti je htela niti bi mogla cigaru iznemoglo pušila iz navike živela na pragu sedela na ravnodušnosti betonskog tela neka melodija nije joj palo na pamet instrumenti su se u njoj raštimovali tako blagoj još nije viđena u njenim očima su se psovke izgladile ispričala termin za ct za narednu godinu dobila pa je naredila da se struja isključi   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Bíró Tímea: A pusztítás reggelei, Fórum Újvidék 2017. 43 – 44. old.

Hajnal Éva Bárányos – Jagnjad

 

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. – 

Bárányos
 
Itt vagy, Uram?
Nézd,
ezt a szép kék levélpapírt készítettem elő,
ezt, amin a vízjel van. Valami madár...
Neked írok.
 
Szeretek beszélgetni Veled,
Te látsz, amint vagyok, ez mindig megnyugtat.
Az igazán lényeges részt is látod.
Hát, 
nem tudom, emberben létezik-e ilyen,
itt Kertvárosban még nem találkoztam eggyel sem.
A Remény utca ötből kereslek.
Tudod: harmadik emelet tizenkettő, jobbra.
Tááá-tááá-ti-ti-tááá...
A jelünk.
Bár, neked az ajtó nem akadály.
 
Minden kérdésemet leírtam, tömör két oldal, nem baj? 
Itt hagyom az asztalon.
 
(Az is eszembe jutott, hogy idekészítek egy pohár tejet 
és némi vaníliás süteményt is a levél mellé,
de nyomban el is nevettem magam. 
Szerintem most Te is mosolyogsz.
Rokonok vagytok, de azért ne keverjük a dolgokat...)
 
Szóval,
várom válaszaidat!
Még nem alszom ám,
csak egy kicsit pihentetem a szemem.
Megszámolom a bárányokat, amíg olvasol…
 
Forrás: Hajnal Éva: az a nap, Litera-Túra, Pécs, 2024.
 

Jagnjad 
 
Tu si, Gospode moj?
Gledaj,
taj plavi papir za pisanje sam pripremila,
taj, sa vodenim znakom. Nekakva ptica…
Tebi se javljam.
 
Volim s Tobom da pričam,
Ti vidiš, kako se osećam, to me uvek smiruje.
Vidiš i zaista važne detalje.
Pa,
ne znam da li tako nešto postoji u čoveku,
u ovom delu grada još nisam ni sa jednim srela.
Iz ulice Nade broj pet te tražim.
Znaš: treći sprat dvanaest, desno.
Taaa-taaa-ti-ti-taaa…
Naš znak je.
Mada za tebe vrata nisu prepreke.
 
Navela sam svoja pitanja, čitave dve stranice, nije problem?
Ovde, na stolu ostavljam.
 
(I to mi je palo na pamet da ću tu pored pisma
čašu mleka i nešto kolača sa vanilijom da ostavim,
ali odmah sam se i nasmejala.
Verujem da se i Ti smeškaš.
Rođaci smo ali nemojmo sve da izmešamo…)
 
Dakle,
čekam tvoj odgovor!
Uveravam te još ne spavam,
u tim trenucima samo oči odmaram.
Dok ovo čitaš stado jagnje prebrojavam…
 
Prevod: Fehér Illés

Ady András Volare – Volare

 

Ady András Csíkszereda 1976. július 12. – 

Volare   még mindig álmodott éberálmodott ha úgy jobban tetszik egy helyről ahol majd ha madárlesre akar menni csak buszra kell szállnia ha könyvtárba akart menni a polgármester jött utána a hivatali mercedesszel ha meg virágot akart venni szíves örömest írhatott alá előtte eltartási szerződést a virágáruslánnyal… tudják ugye hogy nekik kik egy életen át kínálják a mindennapi szépet nincsen sem állami sem magánnyugdíjuk… még mindig álmot éberálmodott egy helyről mindennek mi világ a világ mindenének mert ott abban a nem-ébrenlétben az ég befogadó volt a föld hazaváró a föld mélye meg alvilág nélküli s mert ez a világ létezett csak park kellett hozzá parkban a padon egyetlen ember ki ugyanígy ugyanakkora szemekkel álmodott

Volare   još uvek je budan sanjao ako vam se više sviđa o jednom mestu gde na vrebanje ptica samo na bus treba da uđe ako biblioteku želi da poseti gradonačelnik službenim mercedesom dolazi po njega a ako pak cveće želi kupiti pre bi vrlo rado mogao da potpiše ugovor o starateljstvu sa prodavačicom cveća…valjda znate da oni koji tokom čitavog života svakodnevnu lepotu nude nemaju niti privatnu niti državnu penziju… još uvek je budan sanjao o jednom mestu gde svega ima što na svetu postoji jer tamo u postojanju izvan budnosti nebo te prihvati zemlja doma čeka a dubina zemlje je bez podzemnog sveta i jer je taj svet postojao samo je trebao još u parku na klupi jedan jedini čovek da bude koji na isti način otvorenim očima sanjao   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Ady András: Triptichon, Csíkszeredai kiadóhivatal, 2024.

Méhes Károly Meg még – Još uvek

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –

Meg még
 
Ezek a napok, mikor minden olyan normális.
 Nem történik semmi más, mint az élet, halad saját
 kerékvágásában, könnyen feledhetőn -
 ezek a napok a leggyanúsabbak. Este,
 mikor már összes kések helyükön pihennek
 eltörölgetve, és a naplóban is csupán
 egy szűkszavú bejegyzés jelzi, hogy ez
 a nap is megtörtént, este - jön valami
 minden békén túli sziszegés és recsegés.
 Nem hallucináció, nem a lélek partjának
 csobbanása. Tisztán hallani, még csak
 fölülni, sem fülelni nem kell hozzá:
 sziszeg és recseg mindaz a szép és jó,
 amiről megint elhittem, hogy lehet -
 És az ágy melegsége egy pillanat alatt
 kihűl, és a sötétben remegő kézzel
 arcomhoz érek: megvagyok-e még?
 Mert ma, most is csak az történt, mint
 mindig: hogy nem haltam meg még!
 
Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.
 
 
Još uvek
 
Ovi dani, kada je sve tako uobičajeno.
Ništa drugo se ne dešava, samo život u vlastitoj
kolotečini teče, lako zaboravljivo –
ovi dani su baš sumnjivi. Uveče se
kad svaki nož na svom mestu obrisano
odmara te u dnevniku tek
jedna kratka beleška označava da je
i taj dan prošao, uveče – iznad svakog spokoja
nekakvo siktanje, škripanje stiže.
Nije halucinacija, nije pljusak obale
duše. Jasno se čuje, ne treba
niti ustati, niti osluškivati:
sikće i škripi sve ono lepo i dobro
o čemu sam poverovao da je moguće –
I toplina kreveta se u momentu
ohladi, u mraku lice drhtavom rukom
dotičem: postojim li još uvek?
Jer danas, sada se sam to desilo kao
neprestance: još sam živ, još uvek!
 
Fordította: Fehér Illés

Gergely Tamás Tótágas – Naglavačke

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Tótágas        Vadmalac különös pózban találta a komáját: két kezén állt, fejjel lefele.      – És ezt mért csinálod? – kérdezte, amikor látta, hogy barátja, komája, elvtársa nem cigánykereket vet, hanem ez a természetes testtartása.      – Barátom, az egész világ tótágast állt, miért pont én maradnék ki? A végén már kenyérjegyhez sem jutok. Meg hát van egy fiam, az egyetemre nem vették fel, vásárolok neki egy trafikot…      – De hát a fejed? – firtatja tovább az ügyet Vadmalac – nem lesz abból baj, hogy a vér a fejedbe tolul? Már most olyan, mint egy hámozott cékla…?      – Ne se törődj – válaszol a koma, majd a lábunkkal gondolkozunk. Az én bakancsom különben 44-es.

Naglavačke        Vepar je svog jarana u neobičnom stavu našao: na dve ruke, glavom prema dole.      – Zbog čega to sad radiš? – upitao je videvši da njegov prijatelj, kum, drugar ne cigansko kolo baca nego je to njegov prirodan položaj.      – Prijatelju, čitav svet naglavačke stoji, zašto bi baš ja izostao? Na kraju ni bon za hleb neću dobiti. Usput imam i jednog sina, primili su ga na fakultet, kupit ću mu jednu trafiku…      – Ali tvoja glava? – zapitkuje dalje Vepar – nećeš imati problema zbog toga što će ti krv preplaviti glavu? Već je i sad takav kao da je oljuštena cvekla…?     – Ma ne brini – odgovaja jaran, sa nogama ćemo razmišljati. Ionako nosim cokule broj 44.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Ladik Katalin Micsoda bűvös teher – Kakav čaroban teret

 

Ladik Katalin Újvidék, 1942. október 25. – 

Micsoda bűvös teher   Micsoda bűvös teher ez a rettentő  zsák! Liget: kiégett, keserű  madarak. Tó: habzó  ebek.  Felhő: megvakult tükör.

Kakav čaroban teret   Kakav čaroban teret je taj užasan džak! Gaj: izgorele, gorke ptice. Jezero: psi sa penom na ustima. Oblak: oslepljeno ogledalo   Prevod: Fehér Illés

Forrás: chrome-extension://efaidnbmnnnibpcajpcglclefindmkaj/http://adattar.vmmi.org/cikkek/13467/hid_1986_07-08_03_ladik.pdf

Vladimir B. Perić 32. етида – 32. etűd

 

Vladimir B. Perić Šabac 20. oktobar 1976. –

32. етида               Време постојано метрономски откуцава: тик-ток, тик-ток... Сећања се враћају као гудало, константно наниже. Носталгија уклијава у крвоток и болно леди жиле. Раселине се утискују у меку земљу, брег остаје без неких стабала, а нека постају бела...  Очи невољно гледају уназад и траже црну пругу да повуку.             Сада... нека се тренутак протегне у недоглед. Још нисмо умрли; ово је већ прошлост и у њој могу доста. Сећањем наслојавам трајање, постојање, бивствовање. Сада…                         …из будућности чезнем за овим тренутком, а из прошлости сам већ добацивао довде; и кад имам 32 ја имам 23 и две и три. И када оплакујем живог човека ја се радујем њему јер мртав није... Погледај око себе! Свуда су шаблони, репродукције, невољни циклуси умногостручени милијардама пута: имаго-лутка-ларва-јаје…беба-дечак-човек-деда… Зато себе бацам у старачки очај; зато измишљам питања и питам те док ми ниси нестала; зато се борим за сваку грану породичног стабла; зато пишем о твом црном инструменту и дајем ти да читаш ‒ да откидамо од смрти, од времена, од трајања… Ово се сада дешава зато што се никада неће десити… Могући светови се урушавају у један а ја сам срећан, пресрећан… и зато живим за немирење; зато верујем у системске грешке, причу са безброј завршетака, у светле пукотине, у слободу на крају…               … путујемо …

32. etűd               Az idő mentronóm pontossággal jelzi: tik-tak, tik-tak… Az emlékek vonókként jelennek meg, állandóan lejjebb. A sóvárgás a vérkeringésbe gyökerezik, az ereket fájdalmasan fagyassza. A repedések a puha földbe süppednek, a hegy néhány fa nélkül marad, néhány fehér lesz… A szem kelletlenül tekint vissza, a fekete síneket keresi, hogy magával húzza.             Most…a pillanat a végtelenbe húzódjon. Még nem haltunk meg; ez már a múlt és benne sok mindent tehetek. A létet, az életet, a valóságot emlékezettel tagolom. Most…               …a jövőből ebbe a pillanatba vágyok, a múltból meg eddig jutottam; és 32 évesen 23 és kettő és hároméves vagyok. És mikor az élő embert siratom, örülök, mert még nem halott… Nézz szét! Mindenütt mintadarabok, műnyomatok, milliárdszor sokszorosított fásult ciklusok: imágó-baba-lárva-tojás… újszülött-ifjú-felnőtt-apó… Ezért önmagam öreges kétségbeesésbe hajítom; ezért kérdezősködök, kérdem tőled, míg nem tűntél el; ezért küzdök minden családfa-ágért; ezért írok fekete hangszeredről és megengedem, hogy olvass – hogy elváljunk a haláltól, az időtől, a folytonosságtól… Ez, mert sosem fog megtörténni, a jelenben történik… Egymásba roskadnak a lehetséges világok, én meg boldog vagyok, nagyon boldog… és ezért élek a nyugtalanságért; ezért hiszek a szisztematikus hibákba, a számtalan befejezéssel végződő mesébe, a fényrepedésekbe, a végén a szabadságba…               …utazunk…   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Владимир Б. Перић: Етиде оп. 4, УК „Кораци” Крагујевац, 2021.