Méhes Károly Január egy – Prvi januar

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Január egy   Felsorakozott mögém még egy év, eltelt, tele lett, torkig van (velem); örök spájz, ám kincsesbánya, kútmélye, menny-bolt, ahol minden, ami földi volt, ezentúl kapható. Szép volt és szép lesz – így döntöttem. A titkos ügynök s. k. (M. K.) a múltból magával hozott, széttört érméhez hozzápasszintja a jövő másik felét, mindig megtalálja, ami hiányzik. S miközben durranós petárdák megőrült üstökösként húznak el az ablakom előtt, a legkisebb kispárna azt suttogja a fülembe: „Álom helyett cserébe kapsz tőlem életet, amit szakasztott, mint az álom.” Újév van. Sötét január-éjjel. Ígéretemhez híven: ez is szép-jel.

Prvi januar   Iza mene se još jedna godina postrojila, prošla, puna je, do guše (sa mnom); večna špajza, dakako rudnik blaga, dubina bunara, nebeska radnja gde sve što je zemaljsko bilo, od sada dostupno. Bilo je lepo i biće lepo – tako sam odlučio. Tajni agent s. r. (K. M.) sa sobom iz prošlosti donesenoj, razbijenoj medalji drugu polovinu budućnosti prilagođava, ono što fali, uvek pronalazi. I dok se ispred mog prozora poput pomahnitalih kometa praskave petarde prolaze, najmanji jastuk mi na uho šapuće: „Umesto snova za zamenu od mene život ćeš dobiti što je baš takav kao san.” Nova je godina. Tamna januarska noć. Shodno mom obećanju: i to je lep znak.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.

Méhes Károly Összerakva – Sastavljeno

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –

Összerakva   Ez a vers is csak szavakból születhet meg, mint ember csontból, ínból, húsból összerakva. A szlovén táj reggelében suhantam így e gondolattal, s számoltam az órát, amikor hazaérek, úgy gondoltam: igen, időben hazaérek. Időn kívül nem lehet hazaérni. Ám egyszer csak az autó, mert nem szerette, a dízelt, amit kapott, dadogni kezdett, megállt. Egy pillanat csupán, és máris mást sütött a nap, nem a hazatérőt, hanem az árokszélen veszteglőt, s ami mellett nagyképűen elsuhantam volna, íme, az lett a legfontosabb, hogy itt mi történik most, sőt, mi lesz! Az előző napok egyszerre nem léteztek többé, az olasz tavasz, a tóparti malom, a malombéli szobában őrölt percek, Szent Eufémia most nem segíthetett, maradt egy eldugott étterem neve. A múlt egyenlővé vált azzal, hogy az autó megállt, a falusi délelőttben mindenki dolgozni ment, a sokmilliárd éves nap kegyetlen bambasággal meredt rám odafentről. Vártam hát, vártam, hogy jöjjön egy ember, aki segít, aki mint mindannyian, csontból, ínból és húsból készült, és megszán, mert lelke is van, láthatatlan valamint érthetetlen lelke, jön, és én majd, ha mindennek vége, verset írok róla, szavakkal, a láthatatlan és érthetetlen lélekből kitépkedett szavakkal.

Sastavljeno   I ova pesma samo iz reči može da se rodi, kao čovek ko je iz kostiju, tetiva i mesa sastavljen. Ujutro u slovenskom predelu sam sa tim mislima jurio i gledao sat, kad stižem kući i mislio: na vreme stižem. Kući izvan vremena se ne može stići. Ali auto, odjednom, jer gorivo što je dobio, nije mu prijalo, mucati počeo, stao. Tek jedan tren i sunce je nekog drugog grejalo, ne povratnika nego onog koji na rubu jarka dangubi, pored koga bi ja bahato prošao, evo, što je postalo najvažnije, sada tu šta se događa, dapače, šta će biti! Odjednom nestali su prethodni dani, talijansko proleće, mlin na obali jezera, u sobi mlina samleni minuti, Sveta Eufemija sad nije mogla pomoći, ostala je ime jednog zabačenog restorana. Prošlost se izjednačila s tim što je auto stao, prepodne u selu svi za poslom trče, a više milijardi godina staro sunce sa visine me je svirepim blesavošću promatrao. Dakle, čekao sam, čekao sam, da dođe neko, ko pomoći može, ko je kao svi mi iz kostiju, tetiva i mesa sastavljen i požali me, jer i dušu ima, nevidljivu te neshvatljivu dušu, dolazi, a ja ću, ako sve prođe, o njemu pesmu pisati, rečima, iz nevidljive i neshvatljive duše istrganim rečima.   Fordította: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.

Méhes Károly Találkozás kisállatokkal – Susret sa sitnim životinjama

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –

Találkozás kisállatokkal   Kilépsz a napos sávra ott sorakoznak a gyíkok árnyékod súlya alatt mind menekül a repedésekbe Eszedbe jut: bizony van akinek te vagy a nap és semmi másra nem vágyik mint sugaraidnál melegedni   *   *   *   Tücsök vette be magát alkotószobád magányába ciripelt lankadatlanul őrizve az augusztusi este utolsó pillanatát Azt remélted így lesz ez sokáig akár egész télen át Aztán szeptember közepén már hiába füleltél: nem dalolt a semmivel sem törődő dalnok Ülsz alkotószobádban az üres képernyő előtt sziszegsz-ciccegsz igyekszel afféle örökéletű tücsökké lenni   *   *   *   A World Trade Centerről néztél egy filmet éjjel egy óráig aztán lefeküdtél és rögvest meghallottad a szúnyogot úgy gondoltál rá: az utolsó idei szúnyog Jön repül feléd mint egy repülőgép erősödik a zümmögése élessé válik Végül céljához érve rád száll Sötét van és csönd Most csíp meg Lángokat látsz és mindent elborító füstöt Sóhajtasz szinte megkönnyebbülten: vége van

Susret sa sitnim životinjama   Na osunčano mesto stupiš tamo gušteri lenčare pod težinom tvoje senke u rupe beže Setiš se: naravno postoji neko kome sunce predstavljaš i ništa drugo ne želi samo da se tvojim zracima ugreje   *   *   *   U samoću tvoje radne sobe cvrčak se uselio bez predaha cvrkuta čuvajući poslednji tren veče avgusta Nadao si se dugo će tako biti čak tokom čitave zime Potom sredinom septembra već si zalud osluškivao: pevač koga ništa ne zanima više nije pevao Sediš u svojoj radnoj sobi ispred praznog ekrana siputaš-šušljikaš nastojiš da budeš nekakav večan cvrčak   *   *   *   Do jedan sat posle ponoći si film sa World Trade Centra gledao pa legao i istog trena komarca čuo i pomislio: poslednji ovogodišnji komarac je Prema tebi leti njegovo zujanje poput aviona se pojačava oštar glas postaje Na koncu let se na tebi završava Tama je i tišina Sad te ubode Vatru vidiš i dim što sve prekriva Uzdahneš na neki način olakšano: kraj je   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.

Méhes Károly Stúdiumidő Pannonhalmán – Vreme studija u Panonhalmi

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –

Stúdiumidő Pannonhalmán   Itt semmi sem változott, stúdiumidő van, megint tanulok - És mint rég, a könyv helyett az ablakon át nézek kifelé, a járdán macska ül, sötét szemüveges atya baktat lefelé. Aztán átsétálok a klauzúrára, s azt gondolom: lám, most megtudhatom, milyen volt a világ száz évvel ezelőtt, pontosan ilyen, nevetségesek ezek a zsongító óraütések. Az ablakba állok, figyelem, amint egy távol-keleti turistacsoport lelkesen videózza a főépületet. Amikor Koreában vagy Japánban nézik ezt a felvételt, ott leszek majd az ablakban, mint aki teljesen idetartozik. Később vissza, a helyemre. És összerezzenek, valaki súlyos léptekkel közelít a kislépcsőházban, jön, látom, én vagyok az, kék iskolaköpenyben, alig pelyhedző bajuszkával, tiszteletteljes köszönés a komoly idegennek, Jó napotot és Laudeturt, nem lehet tudni, ki s miféle ember.

Vreme studija u Panonhalmi1   Tu se ništa nije promenilo, vreme studija je, opet učim – I kao nekad, umesto u knjigu preko prozora vani gledam, na pločniku mačka sedi, niz ulicu monah sa tamnim naočarima korača. Posle u klauzuru prelazim i pomislim: evo, sad ću saznati, pre sto godina kakav je bio svet, upravo takav, ovi utišani udarci sata stvarno su smešni. Stanem u prozor, promatram kako grupa turista sa dalekog istoka glavnu zgradu ushićeno snima. Kad će u Koreji ili Japanu ovaj snimak gledati biću u prozoru kao čovek koji ovamo pripada. Kasnije, nazad na svoje mesto. I podrhtavam, neko se teškim koracima preko stubišta približava, dolazi, vidim, ja sam taj, u plavom školskom mantilu sa jedva primetnim brkovima, ozbiljnom strancu pozdrav s poštovanjem, Dobar dan ili Laudetur, ne može se znati ko i kakav čovek je.   1Panonhalma je poznata zbog tamošnje glavne opatije.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.

Méhes Károly Csak szívverés – Tek otkucaj srca

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Csak szívverés   Télen fehérebb a hold odafönt is havazik: innen lentről   Menni kellene mindig azt álmodom utazunk tájak repülők bőröndök vonatok jönnek   s ott állok többnyire alkonyatban sötétkéken várom hogy véget érjen   Nem megyek áruházba jó kis leértékelésekre csak gesztenyét veszek hullik a férgese lábam elé zörög a stanicli   Látom az utcát ahol gyerekként annyit bicikliztem - most is imbolyog egy árny árnyam kiválik a csöndből arcán néhány ránc és nyakában biciklilánc   ultrahangos szerkezettel belém néznek csupa árny denevérként röpköd a szívem adó-vevő pici gépezet hullámok és álmok   hadd fusson a vér Nyomás! billegő lemezkéin a végtelennek   a pitvarban csönd van még csak nem is sepregetnek a kamra is szinte üres legfeljebb fonnyadt áfonyát találni   A legrosszabb hogy figyelem magam lesem e gyanús test mit csinál velem titkosrendőr leszek tartótiszt tiszta őrület   Miközben minden csak szívverés a szívem rés résen van és abban a résben az egész

Tek orkucaj srca   Zimi mesec je belji sneg i gore pada: odavde gde smo   Trebalo bi krenuti uvek o tome sanjam putujemo pejzaži avioni prtljazi vozovi dolaze   i uglavnom tamo stojim u sutonu tamnoplavo čekam da se završi   U robne kuće ne idem na snižavanje cena samo kesten kupujem crvasti ispred nogu mi padaju štanicla čagrlja   Vidim ulicu gde sam kao dete toliko bicikl terao – jedna senka i sad tetura iz tišine se moja senka izdvaja na licu joj je po koja bora a na vratu lanac bicikla   ultrazvukom gledaju šta je u meni senka moje srce poput šišmiša lebdi predajno-prijemna sićušna mašina talasi i snovi   na klimavim pločicama beskraja krv Pritisak! neka jurca   u pretkomori je tišina niti mete i komora je maltene prazna u najboljem slučaju loćkava brusnica je prisutna   Najgore je to što promatram sam motrim to sumnjivo telo sa mnom šta izvodi biću tajni agent časnik pravo ludilo   Dok je sve samo otkucaj srca srce mi je pukotina na oprezu je te u onoj pukotini je celina   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.

Méhes Károly Búcsúféle – Nekakav oproštaj

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Búcsúféle   Elment, elment, elment, kellett, kellett mennie. Ajtón lépett ki, piros ajtón, kilépett és belém gyalogolt. Arcát, hogy ne feledjem, arcát egyetlen mozdulattal kitöröltem, legyen tiltott, hadd legyen felejthetetlen. Azt mondtuk mindig, ketten, hogy csak ketten, akár egyedül is ketten, most aztán (micsoda fordulat) ketten egyedül. Valaki, aki folyton szül és szül, halottakat szül. Elhiszi, senki se tudja, senki, min megy keresztül. Hogy a piros ajtó mire jó.

Nekakav oproštaj   Otišla je, otišla, otišla, trebala je, trebala otići. Preko vrata, crvenih vrata je istupila, istupila je i u mene ušla. Lice joj, da ne zaboravim, lice joj jednim jedinim pokretom sam izbrisao, neka bude zabranjen, neka bude nezaboravan. Rekli smo, uvek udvoje, samo udvoje, udvoje makar i sam, sad pak (kakav obrat) dvoje sami. Neko ko stalno rađa i rađa, mrtve rađa. Poveruje, niko ne zna, niko, kroz šta prolazi. Da crvena vrata zašto služe.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.

Méhes Károly Gyógyulás – Ozdravljenje

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –

Gyógyulás
 
A januári nap fényében óriási mikroszkóp lesz a kórházablak
amin át órákig nézzük a száz éves gyárépületet ami már műemlék
és egy betontornyot ami mögüle magasodik és füstöl
legfeljebb ha emlék lehet -
 
Sok kopasz fát lehet még látni amint vékony ágaikkal
mozaikká szedik szét és rakják össze az eget -
 
Ezt tanulmányozzuk egész délelőtt mint eddig még soha
és valószínűleg soha többé mert akik itt ülnek a csöndes
sutyorgásban legközelebb nem lesznek itt máskorra kapnak
időpontot a pechesebbje esetleg meghal -
 
Nem fogunk emlékezni rájuk mert csak ha valaki nagyon
kutakodna utánuk valami hatóság akkor kerülne elő
néhány kinyomtatott lelet rajta a docens asszony pecsétjével
amit most a kezükben tartanak és merednek rá -
 
a januári nap szinte természetellenesen simogató fényében
 
Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.
 
 
Ozdravljenje
 
U svetlu januarskog sunca prozor bolnice je ogroman mikroskop
preko kojeg spomenika kulture stogodišnju zgradu fabrike
i jednog iza njega smeštenog betonskog tornja što dimi i tek uspomena može biti
satima promatramo –
 
Mnoštvo stabala sa tankim granama
nebo na mozaik rastavljaju i sastavljaju –
 
Čitavo prepodne to studiramo kao do sada nikada
i verovatno nikad više jer oni koji tu tiho razgovarajući
sede drugi put neće biti prisutni dobiće drugi
termin a koji su lošije sreće možda i umru –
 
Nećemo se na njih sećati jer samo taj koji zaista
je za njih zainteresiran neka vlast tada bi se pojavio
nekoliko odštampanih nalaza sa pečatom docentice
što sad u ruci drže i gledaju –
 
u svetlu januarskog sunca što neprirodno miluje
 
Prevod: Fehér Illés

Méhes Károly Egy nap van ilyen – Jedan dan ima tako nešto

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Egy nap van ilyen   A végtelen idő áramából mint nyúl a cilinderből előbújik a lányom   Meg kell néznem közelebbről vajon más-e mint az álom közben cummog az emlőn   Nézem a lelapuló orrát két hajforgóját hosszú fejét Mondják: mosolyog rád!   Hat éve hogy a lassú füstöket a szülészet ablakából lestem most már bármi jöhet   véltem s ez nem változott ez az egy Többé nem csak por és hamu vagyok

Jedan dan ima tako nešto   Iz beskrajne struje vremena kao zec iz cilindra moja kćerka se iskrsla   Moram pogledati iz blizine da li je od snova drugačija a ona dojku blaženo sisa   Gledam njen pljosnat nosić dve lokne dugačku glavu Kažu: smeši ti se!   Sedam godina je prošlo kako sam iz prozora porodilišta dim vrebao sad već bilo šta može doći   smatrao sam i to se nije promenilo jedino to Više nisam samo prah i pepeo   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.

Méhes Károly Retúr – Retur

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Retúr   Valaki régen lámpással kezében a havas éjszakában elindult hátra.   Ment, haladt szépen vissza az életében.   Úgy fájt a lába mikor a szülőszobába begyalogolt s oly picinke volt nem is tudott járni történhetett már bármi.   Végtelen alagút sötétjébe bújt bele a nagy titokba a helyére a tokba s nem maradt utána más csak egy elhaló sikoltás.

Retur   Neko je davno sa svetiljkom u ruci u snežnoj noći nazad krenuo.   Kretao se, napredovao nazad u svoj život.   Noge su mu bolele kad je u porodilište ušao i sićušan je bio ni hodati nije znao bilo šta bi se moglo desiti.   U tamu beskonačnog tunela je ušao u veliku tajnu na svoje mesto u čahuru iza njega sem utihnulog vriska ništa nije ostalo.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.

Méhes Károly Kedves – Mili

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Kedves   Nevezte Faszocskámnak hajából tépte az őszöket gyönge kányalevest főzött ám éjjelre nem fűtött be a teste volt neki a kályha amikor aludt az ágyban ráfolyatta forró nyálát   A férfi az asztalnál ült kését egy papírszeleten húzogatta reggeltől estig egyszer éles lesz így is lám van ilyen szerelem lassú békés halálszagú

Mili   Nazivala ga je Pimpeku moj iz kose sede vlasi kidala slabu juhu od kobetine kuhala ali tokom noći nije ložila peć joj je telo bila kad je u krevetu spavala vruću slinu na njega pustila   Muškarac je kod stola sedeo nož na parče papira od jutra do uveče vukao jednom će i ovako oštar biti evo i takva ljubav postoji spora mirna koja na smrt miriše   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.

Méhes Károly Aztán eléred a hegyet – Posle stigneš do brda

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –

Aztán eléred a hegyet   Aztán eléred a hegyet a hegy kopár és zöld kövek borítják a szél olyan mintha a kövekhez szorítanád arcodat   Visszafordulsz de az út ahol eddig jöttél nincs sehol a köd mázsás kapuként ereszkedett le mögötted   A hangok hiánya rémiszt úgy hitted a csoda sosem néma legalább egy sóhajt de szádat két ujjal préselik össze   Mégis megnyugtat hogy semmi sincs úgy ahogy vártad a hegy tényleg több és magasabb rendű mint te vagy   Nem hunyod le a szemed nehogy megjelenjen bármi emlék mert nagyon fájna: lám nem érdemled meg a semmit

Posle stigneš do brda   Posle stigneš do brda brdo je pust te zelenim kamenjem pokriven vetar je takav kao da ti lice uz kamenje stisneš   Nazad se okreneš ali cesta kojom si došao više ne postoji magla se iza tebe poput preteška vrata spustila   Nedostatak glasova te straši verovao si čudo nikad nije nem makar jedan uzdah ali ti usta sa dva prsta čvrsto začepe   Ipak te umiri to što ništa nije tako kako si čekao brdo je zaista nešto više i od tebe je nadmoćniji   Oči ne zatvaraš da se ne bi neka uspomena pojavila jer bi i te kako bolela: evo ništa ne zaslužuješ   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.

Méhes Károly Örökkévalóság – Večnost

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Örökkévalóság   Ősz hajszálam, ha a nap elé tartom, a papíron árnyéka mindig fekete marad.

Večnost   Sedi vlas kose ako ispred sunca držim njegova senka na papiru uvek će crn ostati.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.

Méhes Károly Sötétlő alak – Pomalo taman tip

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Sötétlő alak   Egyedül vagyok a szobában. A lámpa gyönge holdja egyszerre messzibbnek tűnik, mint az igazi. Elmenne egy kémfilmben, ahogy az ablakhoz lépek és kilesek a függöny mögül. Közben az jut eszembe: a lélek kárpitja lebben, évek porát érzem, a málló titkokat. És hogy jobb nem tudni semmit a jövendőről, elég, ha nagyjából sejtem, mi is az, amit életemnek nevezek. Fénycsillámok suhannak el, rózsaszín, zöld, lila pukkanások vetítik ki a belsőmet az égre. Aztán ez is elül, végre megnyugodhatok. Semmi se történt. Egyedül vagyok a szobában, hallom a saját sóhajtásomat. A lámpa csak azért ég, hadd lássam árnyékomat a falon, ezt a fura alakú, gombócfejű, sötétlő alakot itt mocorogni.

Pomalo taman tip   Sam sam u sobi. Slabašan mesec lampe odjedanput čini se da je sve dalje, kao da je stvaran. Kako do prozora stupim te zavesom zaštićeno prema vani virim i u špijunskom filmu bi mogao da prođe. Pa se setim: zastor duše prhne, prašinu godina, oronule tajne osećam. Te o budućnosti bolje ništa ne znati, dovoljno je ako slutim šta je to što svojim životom smatram. Blesci svetlosti prolaze, svoju unutrašnjost na nebo ružičaste, zelene, lila prasci projiciraju. Pa i to se stiša, konačno mogu se smiriti. Ništa se nije desilo. U sobi sam sam, vlastiti uzdah čujem. Lampa samo zato gori, da mi senku na zidu mogu videti, tog tamnog čudaka sa glavom oblika valjuška tu micati se.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.

Méhes Károly Az a mondat – Ta rečenica

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Az a mondat   Minden nap észre fogom venni azt a mondatot, amit csak én hallhatok meg. Az, hogy minden nap leírom majd azt a mondatot, amit csak én írhatok le, végtelen nagyképűség lenne. Igazából napok óta nem vágyom másra, mint hogy Prágában üljek, fent, Strahovban, a Fekete Bivalyban, szafaládét egyek mustárral és persze sört igyak, ottani sört, amint nyolcvankilenc tavaszán. Lassan egy hete minden nap eszembe jut az az álomi nap a cseh szakikkal, akik ott töltötték az egész délelőttöt, sőt vélhetőleg egész életüket. És ez a kép nem a múlt, nem emlék, hanem lélekdarabka, voltaképp én vagyok, csakis én. Enlelkébe harapó ember, ki önmagára vágyakozik.

Ta rečenica   Onu rečenicu koju samo ja mogu čuti svaki dan ću primetiti. A da ću onu rečenicu koju samo ja mogu napisati svaki dan napisati, bilo bi krajnje nadmeno. U stvari danima ništa drugo ne želim samo da u Pragu sedim, gore u Strahovu u Crnom Biku safaladu sa senfom jedem i naravno pivo pijem, tamošnje pivo, kao u proleće osamdeset devete. Skoro već čitave nedelje svakog dana na onaj božanstven dan mislim sa češkim kolegama koji su čitavo prepodne tamo proveli, po svoj prilici čitav život. I ta slika nije prošlost, nije uspomena, komadić duše je, na neki ja sam, isključivo ja. Čovek koji vlastitu dušu grize, koji za sobom čezne.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.

Méhes Károly Életed háza – Kuća tvog života

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Életed háza   A cölöpre épült házban mindig hallni a tenger morajlását. A tenger otthon van nálad, főbérlőd és házmestered. Cserébe, ha kinézel az ablakon, mindig látod, milyen a végtelen. Ha köd van, akkor is. *** Egyre közelebb vagy, miközben egyre távolabb. A huszadik templomban is ugyanazt mormolod. Nem ima. Hanem ahogy az életed egyetlen szóba sűrűsödik. Mintha nem ismernél más szót semmilyen nyelven. És lassú porszagot érzel. *** Annyi utcát bejártál, hogy végül megértetted, a járkálásnak akkor sincs vége, ha elfogynak az utcák. Megállsz hát, és nézed a száradó ruhákat. Valahol ott bújkál a hold egy hálóing és egy rugdalózó között. *** Elolvasod, amit erről a helyről tudni kell. Tudni illik. Tudni lehet. Szakértőleg lötykölöd a bort. Idegen nyelven köszönsz, idegen nyelven köszönnek neked. Néha megállsz egy kirakat előtt, s ellenőrződ, akit ott látsz a csillogó ékkövek között, te vagy, te, az idegen. *** Minden villanással a múlt üzen. Egyszer volt emberek kezemunkája, vágya, gonoszsága. Ami megmaradt, miközben ők már nincsenek. Hozzáérsz egy-egy kőhöz, körmöd ősi gyóntatószék fájába vágod. Próbálsz örökre itt maradni. *** Elvisz a vonat. Halk zúgással a sötétben. Fénypöttyök, fénycsíkok kísérnak ezen az úton. Tengersok benned az, aki te vagy, te lettél. Cölöpöket farag egy jó akaratú kéz. Csontjaid ezek a cölöpök, bizony. Életed háza rajtuk áll.

Kuća tvog života   U kući građenoj na stubovima žagor mora uvek se čuje.   More kod tebe je kod kuće, tvoj zakupac je i domar.   U zamenu, pogledaš li preko prozora, uvek vidiš, koliko je beskrajan. Čak i onda, ako je magla.   ***   Sve bliže si, istovremeno i sve dalje. I u dvadesetoj crkvi isto mrmoljiš. Nije molitva. Nego kako ti život u jednu reč se zgusne. Kao da drugu reč ni na kakvom jeziku ne poznaješ. I lagan miris prašine osećaš.   ***   Kroz toliko ulica si prošao da si na kraju shvatio da koračanje ni tad se ne završava, kad ulice nestanu.   Pa zastaneš i razastrt veš gledaš.   Mesec se negde između jedne spavačice i jednog overola skriva.   ***   O tom mestu što treba znati, pročitaš. Priliči znati. Može znati.   Vino poput stručnjaka mešaš. Na stranom jeziku pozdravljaš, na stranom jeziku te pozdravljaju.   Koji put zastaneš ispred jednog izloga, koga između blistavih dragulja vidiš, taj si ti, ti, stranac.   ***   Sa svakim bleskom prošlost poručuje. Ručni rad, želja, zloba nekad živelih ljudskih bića. Što je ostalo, dok su oni već davno nestali.   Kako po koji kamen dotičeš, nokat u drvo prastare ispovedaonice dubiš.   Pokušavaš zauvek ovde ostati.   ***   Voz te odnese. U mraku tiho klopara. Na tom putu te svetlosne tačke, svetlosne pruge prate.   Beskrajno mnogo je u tebi to, što si ti ili što si postao.   Dobrotvorna ruka stubove teše.   Ti stubovi su tvoji kosti, da.   Kuća tvog života na njima stoji.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.meheskaroly.hu/vers.php?lang=&id=6

Méhes Károly … (Ciccio) – … (Ciccio)

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

…   Ciccio. Mint aki van. Nem tudom, mit akar, mért mondogatom folyton a nevét. Fekete-fehérben látok egy hátranyalt hajú kamaszt, kinőtt zakóban, poros úton. A kávéházban ülök, s bár mindig efféle füstös, kopott helyekre vágytam, nem érzem jól magam. A pincér öregasszony, agyonmosott, kockás férfiing rajta. Ahogy leteszi a kávét, a szódát, a szemembe néz, s látom, abban a pillanatban tudja, nem örülök neki. A képes magazinban falusi lakodalomról szóló képriportot nézek. A vőlegény bandzsa, a menyasszony a gyöngyös párta alatt bamba, bajszos. Mégis valami szent, sárga boldogság az arcukon. Aztán a roskadozó asztal. A tánc. Hirtelen nagyon fáj, hogy már nem járok esküvőkre. Majd, hamarosan más következik. Egy esküvő – két temetés, legalább. Ciccio, mondom, barátom, te senki. Egy kövér ember fehér sisakot csap a fejébe, el innen, el, motorra ül. Látom, az izzó napsütésben a kőkerítésen ülve, akik itt maradnak, szalámis zsemlét tömnek a szájukba. A motoros őrült, azt hitte, most szabad lesz, néhány perc múlva már halott. Ami végképp nem tartozik rám, de mondják: napra pontosan akkor halt meg, mint az apja. Az is motoron. Tényleg, érzem a nyakamban, a gigámban, torkig vagyok ennyi élettel és halállal. Miközben semmit sem tudok. A nap pedig… – teljesen felesleges megjegyzéseket tenni arra, ami hozzám képest örök.

…   Ciccio. Kao neko ko postoji. Ne znam šta želi, zašto mu ime neprestano ponavljam. U crno-belom derana vidim sa nalickanom kosom, u izraslom sakou, na prašnjavom putu.   U kafani sedim, iako sam oduvek za takva zadimljena, oronula mesta čeznuo, ne osećam se dobro. Konobar je starica, na njoj iznošena, karirana muška košulja. Kako na sto kafu, sodu stavi, u oči mi gleda, vidim, u istom trenu zna s njom nisam oduševljen.   U magazinu sa jedne seoske svadbe fotoreportažu gledam. Mladoženja je razrok a mlada ispod biserima kićenog devojačkog venca šašava i brkata. Ipak, na njihovim licima neka sveta, žuta radost je. Potom prenatrpan sto. I ples. Odjedanput zaboli mi što svadbe ne posećujem. Uskoro nešto drugo sledi. Jedna svadba – bar dve sahrane.   Ciccio, kažem, prijatelju, ti nitkove. Jedan debeljko na glavu belu kacigu stavlja, dalje odavde, dalje, na motor sedi. Vidim, oni koji su ostali na užarenom suncu na kamenoj ogradi sedeći zemičku sa salamom žderu. Ludak na motoru verovao je da će sad slobodan biti, nakon par minuta već je mrtav. Mene se to uopšte ne tiče, ali kažu: tačno na isti dan je umro kad i njegov otac. I on na motoru. Zaista, na vratu, u grlu osećam, toliko života i smrti presjelo mi je. Uz to ništa ne znam. A sunce pak… – izlišno je dati bilo kakvu primedbu na to što je u odnosu na nas večno.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.meheskaroly.hu/vers.php?lang=&id=25

Méhes Károly Álom az angyalról – San o anđelu

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Álom az angyalról   Amikor ágyamban fekszem és az ablakon át kinézek az égre pontosan látom amint erre repül egy huncut angyal billegeti a fejét és a szárnyát a szája elé teszi hogy is merészelné zavarni az álmom amikor róla álmodom! Azt álmodom a lábtörlő alatt megleltem a kulcsot kicsit elrozsdált időpor rajta lassan közelítek vele az angyal köldöke felé mint puha viaszba nyomom és forgatom feltárulkozik egy ibolyás rét méhek dongnak körben és nagyokat dobban a nap Ebben a testmelegben keverek el töltekezem az elevenség illatával oldalt dőlök hogy pontosan a szemem előtt legyen egy virág lássam a méh érkezését ahogy kelyhébe száll és nektárját veszi hagyom hogy a karom csak zsibbadjon a szemem itt is lecsukódik mert az angyalról álmodni eleget nem lehet

San o anđelu   Kad u krevetu ležim i preko prozora pogledam na nebo tačno vidim kako jedan vragolast anđeo upravo ovamo leti glavom maše i krilo ispred usta stavi kako bi mi smeo san smetati kad o njemu sanjam!   Sanjam da sam ispod otirača sa nešto zarđalom prašinom ključ našao s tim prema pupku anđela polako se približavam kao u mekan vosak gurnem i vrtim ljubičicama puna livada se pojavljuje svuda okolo pčele zuje i sunce lupa   Sa tom toplinom tela se izmešam sa mirisom živahnosti se punim na stranu se nagnem da jedan cvet baš ispred mog oka bude da vidim kako pčela stiže u čašku ulazi i nektar uzima tako ostajem neka mi ruka trne tu i oči moji se sklapaju jer se o anđelima dovoljno sanjati ne može   Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.meheskaroly.hu/vers.php?lang=&id=13

Méhes Károly Fohászszerű köszöntés – Pozdrav uzdahu nalik

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Fohászszerű köszöntés
 
Jó reggelt, drága Reggel!
Ugye nem árulod el... Hogyan is tehetnéd.
Ahogy nézem selyemszürke pofádat az ablakon át.
És csupasz testemet is nézem, selyem-milyen...?
A kék erek autópályái... Sóhajtozom... S csak úgy
kérdezem: ma vajh' mely minőségemben vérzek el
akaratgyengeségben. Vagy mindösszesen, és akkor
semmi se történik úgy, ahogyan kellene... Az is szép
lesz! Nincs bennem semmi indulat. Hát indulok.

Jó éjt, drága Éjszaka!
Ugye nem árulod el... Ne is áruld.
Nézem fényeskedő-fekete képedet az ablakon át.
Semmit se látok itt körben, amit ismerek és tudok,
hirtelen titokká lesz az életem, békésen szuszogó rejtelem.
Amíg világos volt, azt hittem, így kell lennie,
igyekeztem, mivel figyelik és értékelik, amit teszek.
Pedig most jön a legnagyobb feladat, közös
erőfeszítéssel: szépen megálmodni minden egyebet.
 
Forrás: http://www.meheskaroly.hu/vers.php?lang=&id=22
 
 
Pozdrav uzdahu nalik
 
Dobro jutro dragi Jutro!
Je l’ da nećeš odati… Kako bi i mogao.
Kako preko prozora tvoj svilenosivi obraz gledam.
I moje golo telo gledam, svilen je-nije…?
Autostrade plavih žila… Uzdišem… Tek tako
pitam: danas zbog manjka volje u kakvom li obliku
ću iskrvariti. Ili u potpunosti te onda ništa se neće
tako dogoditi kako bi trebalo… Baš će biti
lepo! Ravnodušan sam. Pa polazim.
 
Laku noć draga Noć!
Je l’ da nećeš odati… Ni nemoj.
Preko prozora tvoj sjajan-crn obraz gledam.
Tu u krugu od onoga što poznajem i znam ništa ne vidim,
namah život mi tajna postaje, omama što mirno prebiva.
Dok je svetlo bilo verovao sam, tako mora biti,
jer ono što radim, prate i ocenjuju, trudio sam se.
Ali najteži zadatak tek dolazi, zajedničkim
naporom: sve ostalo ne samo u snu ostvariti.
 
Prevod: Fehér Illés