Faiz Softić Poslije rata – Háború után

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Poslije rata I...?

Háború után És...? Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Faiz Softić Umiranje proleća – A tavasz halála

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Umiranje proleća Hrđaju godine. Ko glogov behar kad pocrni Pod dudom zaboravljen. Smanjuju se sunce i nebo. Proljeće gine u ogledalu. Strah me: I dijete će poludjeti u kolijevci. Tle tone pod nogama. Ko će spriječiti da, umjesto Žute kamenjarke, Ne niče crna mahovina U našim zabranima. Vijekovi u svjetlucav prah pretvoreni, Sabijeni u čahuru. Sedam nedjelja Bdijemo nad kelerabinim sjemenom I dove učimo da nikne iz zemlje Iz krastave. Imam sijedih od kojih će mi, Blago meni, suđena pletilja, Isplesti čarape bijele I kad udari suhomrazica Nikad više noge ozepsti mi neće. Vrištim iz glasa – Ne dam boju obraza, Ali me niko, Sem dušmana malih, Koji će mi ispiti zjenice, Ne čuje.

A tavasz halála Rozsdásodnak az évek. Mint ahogy az eperfa alatt elfeledett virágba borult galagonya feketedik. A nap és az ég is zsugorodik. Tükörben leli halálát a tavasz. Félek: A bölcsőbeli gyerek elméje is elborul. Lábunk alatt süpped a föld. Ki akadályozza meg, hogy az anyaföldet sárga nyúlszapuka helyett ne fekete moha lepje el. A csillogó porrá vált évszázadok Hüvelybe sajtoltak. Hét hete virrasztunk a karalábé magja felett És fohászunkkal tanítjuk, a földből, A szikesből nőjön. Vannak ősz hajszálaim, melyekből, Szerencsémre, sors adta szövőnőm, Fehér zoknit sző Így lábam akkor sem fog vacogni Ha a száraz tél ideje eljő. Ordítok – Arcom színét nem adom, De, A hitvány démonokon kívül, Akik szembogaramat kívánják, Senki sem hall. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Faiz Softić: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 60-61. str.

Faiz Softić Zmija – Kígyó

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Zmija Otac nas je učio da svaka kuća ima svoju zmiju pod temeljom. Virili smo kroz pűklu na avliji i ne vidjesmo je. Kad glavu, u našem snu, izmoli – Prizna nam: pod jastukom sam vam Spavala.

Kígyó Apánktól tanultuk minden ház talapzata allatt van egy kígyó. Az utcáról a repedéseken keresztül lestük de nem láttuk. Ima után, álmunkban – Bevallotta: vánkosotok alatt Aludtam. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Faiz Softić: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 17. str.

Faiz Softić Dijete plače – Sír a gyerek

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Dijete plače Djeci čije se duše igraju na Nebesima ove noći Spuštam kapke na pospane oči Kao kad moja draga Spušta roletne prije spavanja, I čujem kako iz nebeskih visina Silazi glas djeteta. Ono plače. Čuješ li ovaj glas, draga, Što se, ko zlatna žica, Provlači kroz moj sluh i savija pod glavom na jastuku? Ćutimo. Dijete plače. Izađem na balkon i gledam Kako nebom prelijeću zvijezde Ostavljajući za sobom Svijetao i prštav trag. Bože, negdje je zaista večeras umrlo dijete Ono čiji sam plač slušao u postelji, Ono – čija se duša igra po nebu Kao tek proskakutalo janje.

Sír a gyerek A Mennyben játszó gyerekek lelkéért Szempillámat fáradt szememre engedem Mint kedvesem Alvás előtt a redőnyt, És gyerekhang Hallatszik az égi messzeségből. Sír. Kedvesem, hallod ezt A fülembe aranyszálként Beszűrődő hangot ahogy párnámra fejem alá csavarodik? Hallgatunk. Sír a gyerek. Az erkélyről nézem Ahogy a csillagok maguk után Fényes és poros nyomot hagyva Átsuhannak az égen. Istenem, egy gyerek valahol tényleg meghalt Az akinek sírását ágyamban hallgattam Az – akinek égben a lelke Az elsőt szökkenő bárányként játszik. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Iz zbirke: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 60-61. str.

Faiz Softić Ranjenik – Sebesült

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Ranjenik U živo meso zgodi me kuršum vrio stresoh se kao kad cjevanicu šljive sastaviš petom sjekirinom. Od tada, svakoga dana, sastavi me po jednom u cjevanicu i ja se sav sretan stresem, ko rosa sa šljive, u se: zadrhte svaki nerv i svaka misao u ćelijama. Od svakog drhtaja ostane po jedan zlatni krug oko moje glave i od njih pletem lanac kojim se vežem: za miris čuvarkuće za rog na očevoj kući za put koji mi ne da stati za strah od sudnjeg dana.

Sebesült Elevenembe talált a forró golyó megremegtem mint a szilva mikor a szekerce sípcsonton találja. Azóta naponta egyszer sípcsonton találnak én meg örömömben, mint harmat a szilvafán, összerezzenek: reszket minden ideg és a sejtekben minden gondolat. Minden rezzenésből fejem körül egy-egy arany kör keletkezik, láncot azokból készítek amellyel magamhoz láncolom: a kövirózsa illatát, apám házát, a sosem nyugvó csapást, az ítéletnaptól való iszonyom. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Faiz Softić: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 65. str.

Faiz Softić Subota – Szombat

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Subota Sve što je najljepše – Na pijaci. Jabuke branice U sepadima Ko zvijezde u izvorima. Sir u žutim kacama Na samarima. Djeca za začuđenim ovcama niz put. Umjesto pjetlova svitanje javlja fijukom brezov prut. Subota. Ko na mravinjaku. sva pijaca miriše mojim selom. S vagom u ruci kraj kace kao uvijek moj otac stoji gospodske ruke i usta dok sir probaju gleda. Navečer uz klanac konji će mršavi roptati i djeca umorna na samarima drijemati. Ugasiće se svjetla i grad će otići pod jorgane. Brezovom metlom čistač će sa pijace lijeno selo moje pomesti i noć će umorna na obrisanu kaldrmu sjesti.

Szombat Minden ami szép – A piacon van. A kosarakba szedett almák forrásbeli csillagok. A tehernyergek sárga dézsáiban sajt. Az úton csodálkozó bárányokkal gyerekek. A pikadatot kakasszó helyett nyírvesszősuhintás jelzi. Szombat. Mint a hangyaboly. A piac szülőfalum illatát idézi. Mint mindig a dézsa mellett mérleggel a kezében apám áll míg a sajtot kóstolgatják az urak kezét száját mustrálja. Este a szurdokban lesoványodott lovak hörögnek a fáradt gyerekek meg a tehernyeregben szenderegnek. Eloltják a lámpákat és takaró alá rejtőzik a város. Az utcaseprő vesszőseprűvel takarítja a piacot lomha falumat és az éj fáradtan ül a feltakarított macskaköves utcára. Fordította: Fehér Illés

Izvor – Faiz Softić: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 17. str.

Faiz Softić Vlašićki čoban – Vlašić-i* pásztor

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Vlašićki čoban Omalen, Ispred stada golema, Jaše na magarcu Skoro ko vojskovođa. Magarac sijed i samar sijed. Na samaru: vreća, sjekira i oklagije. Poljem se iza njega Vunena jegulja vije. Vlašićki čoban Poznaje ćud ovce svake A hiljadu ih ima. Deset gore, deset dolje – tu je negdje, veli. I jastuk i jorgan Od vlašićkog neba Preci mu skrojili. Triput noću ustaje. Triput mokri. Triput potepa magarcu. Triput se javi šarovu sa druge strane stada. Vlašićki čoban Čizme rudare nosi. Kad se sagne Rudu da pogura U butine mu udaraju. Oči mu crvene od klekovog dima. Sjeda za večeru, jede polako, Ko da od nebesa uzima.

Vlašić-i* pásztor A hatalmas nyáj előtt Alacsony ember, Akár egy hadvezér, Ül a szamáron. Szürke a szamár és szürke a málha. A málhában: szekerce, görgő és puttony. Utána a mezőn gyapjúcsík kanyarog. A Vlašić-i pásztor Minden bárány titkát ismeri, pedig ezrével vannak. Tíz ide vagy oda – mit számít, mondja. Vánkosát, takaróját Ősei Vlašić-i Égből fonták. Éjjel háromszor kel. Háromszor vizel. Háromszor suttog a szamárnak. Háromszor szól a kutyának, a nyáj túloldalára. A Vlašić-i pásztor Bányászcsizmát hord. Ha lehajol, A rudat meglökni, Oldalát üti. Borókafüsttől vörös a szeme. Vacsorázik, lassan fogyaszt, Mintha az égtől csenne. * Vlašić (Vlasity) – 1943 méter magas hegy Közép-Boszniában. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Faiz Softić :Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 77-78. str.

Faiz Softić Sanak – Álom

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Sanak Eh da mogu ispjevat djevojku sa strukom ko jabukovim kalemom Sa obrazima poput behara jabukova. I moja da je. U vijeke vjekova. Da je zaludu traže u kuću prebogatu iz koje odive u prviče dolaze na hatovima vilenim sa djeverima viđenim. Da joj ruže uz jastuk prislanjam nek joj u san mirisom bez kraja udaraju. Eh da mogu ispjevat djevojku vilinsku. S usnama poput sunčeva zalaska nad Bjelasicom. Sa pjegama u očima kao krompirove zlatice. Koja bi s godinom rađala sinove zlatnih ruku a ja dijelio djeci zvjezdane ogre kao muštuluke.

Álom Bár tudnék a nádszál derekú almapiros arcú lányról dalolni. És az enyém lenne. Míg a világ világ. És hiába keresnék a dúsgazdag házában ahonnan az eladó lányok talpig selyemben neves menyasszonykísérőkkel mennek. Párnájára rózsát helyeznék hogy álmában rózsaillat kísérje. Bár tudnék a tündérlányról dalolni. Akinek ajkán a Bjelasica-i* lenyugvó nap sugarai. Szemében aranyszeplők. Éveken keresztül aranykezű fiúkat szülne én meg számukra ajándékként a csillagos eget hoznám. *Montengeróban 2139 m magas hegy. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Faiz Softić: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 81. str.

Faiz Softić Osmijeh – Mosoly

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Osmijeh Žena koja je prošla kroz cio život sa smiješkom oko usana. I kada gromom zaždiven stog sijena nam izgori. I kada bismo čuli da je smak svijeta zakazan za subotu u tri sata iza ponoći, smiješak nije gasnuo. I kad smo rano lijegali da ne bismo večerali. I kad u šaci svojoj grijala četrnaest ozeblih nogu. Osmijeh nije trnuo. Kad sam se počeo i ja ko ona osmjehivati razumio sam da je u sebi život preplakala.

Mosoly Ismerten az asszonyt, aki egész életén keresztül mosolygott. Akkor is, mikor a villám a szénakazalba csapott és leégett. Akkor is, mikor szombat estére éjfél után háromra a világvégét jósolták, csak mosolygott. Akkor is, ha korán tértünk nyugovóra, hogy vacsorázni ne kelljen. Akkor is, mikor tenyerével tizennégy fagyos lábat melegített. Csak mosolygott. Mikor én is hozzá hasonlóan mosolyogni kezdtem, megértettem, az életet önmagában siratta el. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Iz zbirke: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 84. str.

Faiz Softić Čovjek – Az ember

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Čovjek Čovjek je gavranov let I krik golubice Čovjek su šare leptirovg krila I bajonet. Ptica istjerana iz gnijezda U trnu potonulom U namet. U jutro boje indiga Koje dan ne postaje. Dolaze vijesti s ratišta I opet novo ništa – Mrtvi Sakati Slijepi Gluhi I oni ostali bez uma Ko puška bez kuršuma. Nevjesto – Zelena zemljo Gdje li mi dušek spremaš ? Da u mrkloj noći sami Šapućemo sa travkama Šta je bilo Šta je sada Šta poslije kad će vjetar da ih mrsi Iznad našeg kočopera. Oko crno Oko plavo. Od čovjeka šta ostane – Pregršt praha hladnjikavog.

Az ember Hollóröpte az ember És galambrikoltás Tarka lepkeszárny az ember És bárd. Fészkéből kidobott madár Az elsűlyedt bozótban Hóbuckában. A soha nem virradó Indigószínű reggelben. Hírek a frontról És ismét semmi biztató – Halottak Megcsonkítottak Vakok Süketek És az értelmüket vesztettek Akik töltetlen fegyverek. Jegyesem – Földem Vetett ágyam hol lelem? Egyedül a vak éjszakában A fűcsomókkal suttogunk Mi volt Mi van Mi lesz azután ha majd a szél fejünk felől Elzavarja őket. Fekete szem Kék szem. Ami az emberből megmarad – Kihűlt porhalmaz. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Iz zbirke: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 111-112. str.

Faiz Softić Balada o komšiji – Ballada a szomszédról

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Balada o komšiji Da nije bilo rata Moj bi komšija Rasim Pravio stolice, kao uvijek Ovako, vijek mu produžavamo pitanjem: “Možda je živ?” Kad su ga odveli – Svunoć je kuckala crna reza Na dovratku. Svunoć se oči i vrata ne zaklopiše. Ni riječ nije prozborio Nit pogledao koga. A kriv je bio: Nije se krstio, nije pio, Nije psovao Boga. U zoru majka je u tespihu Ime Rasimovo prebirala. O Bože, da ne bi rata, Moj bi komšija, kao uvijek, pravio stolice da drugi na njih sjedaju. I kuće bi nam se gledale.

Ballada a szomszédról Ha nem lett volna háború Szomszédom Rȃszim* Mint mindig, székeket készítene Így, kérdésünkkel éltetjük: “Talán él?” Mikor elvitték – Az ajtófélfán a fekete metszet egész éjjel ropogott. A szemek és ajtók éjjel nyitva maradtak. Egy szót se szólt, Senkire nem nézett. De bűnös volt: Nem keresztelkedett, nem ivott, Istent nem káromolta. Anyám hajnalban a tespihet** morzsolgatva Rȃszim nevét említette. Istenem, ha nem lett volna háború, Szomszédom, mint mindig, széket készítene, mások meg ráülnének. És otthonaink is egymásnak integetnének. * Rȃszim – muzulmán férfi név **tespih – ejtsd: teszpih. Muzulmán imatárgy – 33 vagy 99 kőből áll. A magyar rózsafűzérnek felel meg. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Iz zbirke: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 88. str.

Faiz Softić Igra neba – Az ég játéka

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Igra neba Kakva je ovo Igra Neba, I otkud ja u njoj? Satima kiši – Danima i noćima... Godinama kiši. I kroz te kapi hladne i teške što glavu mi traže, Iza brda vidim Kao kroz sito, Sunca smješke. Nekom se smiju nekoga griju. Al meni – ne, Al mene – ne!

Az ég játéka Ez az Ég Milyen játéka, És én oda, hogy kerülök? Órák óta esik – Éjjel és nappal… Évek óta esik. És ezeken a fejemet követelő hideg, nehéz cseppeken, A hegyen túl Mitegy szitán keresztül Látom mosolyog a nap. Egyeseket kinevet, másokat melenget. De engem – nem, De engem – nem! Fordította: Fehér Illés

Izvor: Iz zbirke: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 117. str.

Faiz Softić Mapa doma moga – Otthonom képe

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Mapa doma moga Mapu doma moga gavran kljunom crta. Vrata i prozore boji u crveno. Kandžama crnim na šiljak mi stao – i već stoljećima vreba nerođeno. Niko da me pita odakle ću ulaz jer ja lovac mrki na izlaske sunca volio bih kuću sa šenli sobama – a s prozora vidik, ko lovnica, puca. Vidio sam ljude dvoglave u vrtu, s po četiri ruke mladice mi sijeku. Zalud vapim k nebu: mene nigdje nema – u psu, u gavranu, niti u čovjeku. Mapa doma moga pod kamenom spava. Ja bez ruku stojim na slijepom nišanu. Na sve strane bdijem i opet ne vidjeh onog što mi solju zapečati ranu.

Otthonom képe Otthonom képét csőrével holló rajzolja. Az ajtókat, ablakokat vörösre festi. Karmaival nyakamba kapaszkodva – évszázadok óta a meg nem szülöttet lesi. Nem kérdi senki, a bejáratot hol találom, mert én a zord vadász a nepkeltét egy házban üres szobában  szeretném – az ablakban meg él a vadászszenvedély. A kertben kétfejű embereket láttam, négy kézzel vágták a fiatal növényeket. Hiába könyörgök: magamat sehol se találom – se a kutyában, se a hollóban, de az emberben sem. Kő alatt nyugszik otthonom képe. Karok nélkül, vak célpontban állok. Virrasztok, de sebemre a gyógyírt mégsem találom. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Iz zbirke: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 17. str.