Bogdán József Hegedű 1, 3 – Violina 1, 3

Bogdán József Zenta, 1956. január 12. –

Hegedű 1 Apám muzsikus cigány volt. Kéz- és lábfején a halványkék erek olyanok voltak, mint a hegedű meglazult húrjai. Akkor is a hegedű nyakát tapogatta, amikor nem volt kezében a hangszer. Ujjaival trillázott a levegőben, az asztalon és a szekrényen. Kemény ujjbegyével csipkedte anyám feszes idegrendszerét, mintha pizzicatót játszana. Egyszer két ujja közé fogta anyám vastag, fekete haját, és kifeszítve olyan hangot csalt elő vonójával, mint amilyent  a két húr együttes meghúzásakor lehet hallani. Hegedű 3 Kaj sanas, Devla, kaj sanas kérdezte anyám rémülten, amikor apám este fáradtan hazaérkezett. As, mekma, bes miro, suttogta apám és lerogyott az ágyra. Ahogy ott fészkelődött az ágy rugói zenélni kezdtek. Anyám is melléfeküdt, és a zene felerősödött. A hangszerek királynője a kopottas, fekete tok bársonypiros belsejében pihent. A G-D-A-E húrok egymáshoz simulva aludtak. Csak a hegedű apró hasának pihegését lehetett hallani. A vonón a kápa és a csúcs között feszülő kékesszürke húr ébren volt. Nála nincs pihenés, nincs ellazulás. Feszület nélkül nincs feltámadás. Megfeszülés nélkül nincs muzsika. A vonó hivatása az állandó ébrenlét.

Violina 1 Otac mi je bio romski muzičar. Kao olabavljene žice violine su bile njegove bledoplave žile na šaci i stopalu. I tad je pipao vrat violine, kad mu instrument nije bio u ruci. Prstima je titrao u vazduhu, na stolu i po ormaru. Napet živcani sistem moje mame tvrdom jagodicom prstiju štipao, kao da picikato svira. Jednom je crnu, gustu kosu mame između dva prsta uzeo, razapeo i sa gudalom takav zvuk izmamio što se može čuti kad odjedanput na dve žice se svira. Violina 3 Kaj sanas, Devla, kaj sanas pitala je prestrašeno mama kad je otac morno kući stigao. As, mekma, bes miro, šaputao je otac i na krevet se srušio. Kako se tamo nameštao, opruge kreveta svirati su počele. Mama je pored njega legla i muzika se pojačala. Kraljica muzičkih instrumenata u crvenobaršunastoj unutašnjosti izlizane, crne kutije za violinu se odmarala. Žice G-D-A-E priljubljeno su spavale. Tek se čulo tiho dahtanje sitnog trbuha violine. Plavkastosiva struna gudala izmežu žabice i vrha budna je bila. Kod nje nema odmora, nema predaha. Bez raspeća nema vaskrsenje. Bez napregnuća nema muzike. Večna budnost je poziv gudala. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.zetna.org/zek/folyoiratok/138/bogdan1.htm

http://www.zetna.org/zek/folyoiratok/138/bogdan.htm



Szabó Palócz Attila a rettegésen túl – iza strahovanja

Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –

a rettegésen túl földmérőnek kéne lenni tán, hogy kicentizzük, ami még bennmaradt felszínre törni készült de visszafojtottuk, elfojtottuk magunkban valahol legbelül földmérőnek kéne lenni tán álmatag kicentizni minden lépést akár visszafelé is eljutni valahogy bármi áron a rettegésen túlra fölmérőnek kéne lenni tán, hogy majd megtorpanjunk a rettegésen túlnan pszichoszomatikus vallomások rengetegében zengő ének száll felettünk s a képünkbe dörgöli dühödten, hogy a létezésbe is belegebedtünk

iza strahovanja valjda bi mernik trebao biti, da bi izmerili što je još unutra ostalo izbiti na površinu se spremao, ali smo u sebi negde duboko unutra prigušili, potisnuli valjda bi mernik trebao biti sanjiv promeriti svaki korak čak i unazad stići nekako bilo kako iza strahovanja valjda bi mernik trebao biti da bi iza strahovanja uzmaknuli u mnoštvu psihosomatskih priznanja iznad nas pesma ori i u lice nam besno trlja da smo skapali i u postojanju Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.zetna.org/zek/folyoiratok/141/palocz1.htm



Bogdán József Sugárkankalin – Jagorčika

Bogdán József Zenta, 1956. január 12. –

Sugárkankalin Sugárkankalin halványsárga csészéjét könyvedbe teszed. Foglyul ejtett virágok lázadnak majd ellened.

Jagorčika Tu bledožutu čašicu jagorčike u knjigu staviš. Buniće se zatočen cvet protiv tebe. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=nagyuska&pid=105565&blog_cim=Bogd%E1n%20J%F3zsef%20%20%20%20%20versei



Danyi Zoltán Miniatúrák III. – Miniature III.

Danyi Zoltán Zenta 1972. május 1. –

Finom késekkel finom késekkel dolgozzál majd uram áll egy összegyűrt papírlapon Nap, éj a sötétséget fény rejti el a fényt egy ág takarja Alma Fiatal almafák nem látszanak a vakító fehérben, ami eltűnt.

Finim noževima na jednoj zgužvanoj cedulji stoji nokti sa finim noževima gospodine moj Dan, noć tamu svetlost sakriva svetlost jedna grana pokriva Jabuka U bleštavoj belini šta je nestala, mlade jabuke se ne vide. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://terebess.hu/haiku/danyiz.html



Sinkovits Péter Parázs – Žar

Sinkovits Péter Zenta, 1946. május 26. –

Parázs mondhatnánk így is álom iszappapíron szivárgó redőny-fények egy távoli ünnep gyorsírói jegyzetei vak-parázs a próba még néhány unalmas év lassú kapaszkodása végtelenbe

Forrás: http://adattar.vmmi.org/cikkek/14841/hid_1990_04_05_sinkovics.pdf

Žar

mogli bi i tako reći

san na papiru od gliba

roletnom ceđena svetla

stenografske zabeleške jedne davne svečanosti

slep žar

proba je

još par dosadnih godina

sporo penjanje u beskonačnost

Prevod: Fehér Illés

Beszédes István Írástudatlan – Nepismen

Beszédes István Zenta, 1961. szept. 12. -

Írástudatlan Egy korábbi énem koromsötétben annyit botorkált, hogy most papírlapot, napot kerül, fénycsapdák elől menekül; mondom, egy én ez csak itt, alattam, s még mindig sprőd, s írástudatlan.

Nepismen Jedan moj raniji ja u mrklom mraku toliko se potucao da sad belinu papira, sunce izbegava, beži ispred stupica svetla; tvrdim, tu je samo jedan ja, ispod mene je, i još uvek svirep i nepismen. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.zetna.org/zek/konyvek/62/beszedes27.html



Szögi Csaba Ezt hozta a szél – Vetar je to doneo

Szögi Csaba  Szabadka, 1975. november 30. –



Ezt hozta a szél Csak lökődöm ide-oda, közben varjú énekel a karácsonyfák fe- jében, nem értem, rohadt sámá- nok vadásznak a lelkemre, hogyan mondjam el neked, mit érzek, mikor férgek táncolnak a koponyám alatt, s a vesém ott maradt a szemedben, kedves. Vitézlő őseim birkanyájat őrizve nézik a sámánok táncát, majd átko- zódnak, mikor elmegy az áram. Egyikük szétrúgja a tévét és Síva arcába köp. Mért ölték meg K.-t, mondd?!

Vetar je to doneo Samo se potucam dok u glavama božičnih borova vrane pevaju, ne shvatam, moju dušu kvarni šamani jure, kako da ti ispričam šta osećam kad ispod moje lobanje crvi balate, a bubrezi su u tvojim očima ostali, draga moja. Moji slavni preci ples šamana čuvajući stado ovaca gledaju, pa psuju kad nema struje. Jedan od njih razbije tv i u lice Šive pljune. Reci, zašto je ubijen K.?! Prevod: Fehér Illés

Forrás: A „Költőfogyatkozás” c. kötetből

Tari István Sokasodnak – Množe se

Tari István Zenta, 1953. május 15. –

Sokasodnak Szaporodnak körülöttem, egyre csak szaporodnak, sandán sokasodnak a gyáva, alkalmi gyilkosok. Ha meg akarjátok tudni, hogy lehet velük együtt élni? - gyertek el közénk. Undor, gyűlölet és harag nélkül érkezzetek ide. A tekintet nyugalma, fürkésző szótlansága, a száj csöndje, békéje erősítheti csak föl megkínzott áldozataik televényből előtörő, őrült jajveszékelését.

Množe se Umnožavaju se oko mene, stalno se umnožavaju, bedne, prigodne ubice razroko se umnožavaju. Želite li saznati kako je moguće s njima zajedno živeti? – ovamo dođite. Bez gađenja, omraza i ljutnje stignite. Smirenost pogleda, njena ispitivačka nemost, samo mir, tišina usta može pojačati iz crnice prodirajući besomučan jauk izmučenih žrtava. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://mek.oszk.hu/01500/01521/html/#9



Bogdán József Fohász a déli végeken – Molitva u južnoj krajini

Bogdán József Zenta, 1956. január 12. –

Fohász a déli végeken Harangok zúgnak a déli végeken kinyújtja lábát, pöfög a kényelem Üres a bölcső, susog a szemfedél szívünkben tél van, dermesztő hideg tél. Ördögszekérként, úttalan utakon görget a vad szél, tapos a hatalom. Fennakad a szó, mint torkon a falat. "Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?" Szent István király, hol az örökséged? Szólj hozzánk újra, mondj valami szépet. Ott vagyunk, látod, ahol a part szakad, lelkünk akár egy kirabolt kirakat. Mennyei Atyánk, te vagy a végtelen, derűdet hintsd szét a déli végeken. Új évezred van, adj nekünk új szívet, el ne merüljön végleg e kis sziget.

Molitva u južnoj krajini Zvona zvone u južnoj krajini nadima se komfor, nogu ispruži Samrtni veo šaputa, prazna je kolevka zima je u srcima, zima ledena. U bespuću, kao davolja brička kotrlja nas gorolom, gazi vladavina. Zapne reč kao u grlu komad zalogaja. "Sme li se plakati ispod Karpata?” Kralju Sveti Stefane, gde ti je baština? Oglasi se ponovo, reci nešto što prija. Tamo smo, vidiš, gde se obala urva, poput opljačkanog izloga je naša duša. Oče Nebesa, ti ko si beskrajan, po južnoj krajini svoju vedrinu posipaj. Nov milenij je, pokloni nam srce novo, da ovo ostrvce ne bi konačno potonuo. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://erdelyikeresztyenek.network.hu/video/magyarsagert/fohasz_a_deli_vegeken___bogdan_jozsef___mihi___2014



Szabó Palócz Attila történetek a kocsányos útról – događaji sa peteljkaste staze

Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –

 történetek a kocsányos útról

bartha gyurinak ajánlva

abban a pillanatban, amikor egy homokóra 

süllyedt el a Duna közepén,

megváltozott az érintés, a tapintások hangja,

az a tompa kis súrlódás, ami bőr és bőr találkozását

kíséri holmi fegyveres őrként,

szigorú tekintettel, fegyelmezve

élőt és holtat egyaránt,

maradna bár az élet minden kis szegletében

alázatos lobonc, nem kérdező, fel sem sejlő

homília,

homoerotika,

kecses kis pillangó szárnyán

röppenjen a fékezhetetlen folt,

a mindent elfedő szürke őserő,

a taszítás és a vontatás tárgyköréből,

ismeretlen,

de legfőképp kiismerhetetlen, 

ahogy a Duna vizén elmerül a homokóra,

átáznak a szemcsék,

egyszerre megszilárdul, s ugyanakkor szét is foszlik minden,

ahogy a víz mossa szét a szerkezet tartalmát,

s ahogy a fakeret csonkja végül a part iszapjában fennakad

ott a Kocsányos út oldalában,

amerre már ember sem jár,

s végképp megfeneklik az időhatár

Forrás: a szerző

događaji sa peteljkaste staze

posvećeno đuriki barta

u tom trenutku kad je jedan peščani sat

u sredini Dunava potonuo,

promenio se doticaj, glas opipa,

ono tupo sitno trenje što poput nekog naoružanog stražara

susret kože sa kožom prati,

strogim pogledom, živog i mrtvog

jednako u stezi drži,

bar da život u svakom svom uglu

ponizan perčin ostane, nikad pitajuća, niti nazirajuća

homilija,

homoerotika,

iz delokruga guranja, vuče i

iskonske snage šta sve zaboravlja

neobuzdana mrlja nek

na vitkom krilu leptira odleti,

nepoznato je,

šta više nedokučivo je,

kako peščani sat u vodu Dunava potone,

čestice se promoče,

istovremeno sve se očvršćuje i baš tada i raspada,

kako voda sadržaj sklopa rastače

i kako patrij drvenog okvira tamo u strani Peteljkaste staze

u mulju obale se zakači,

tamo gde više niko ne kreće

i granica vremena konačno zapne

Prevod: Fehér Illés