Sebestyén Péter Bonfido Gatti első megkísértése – Prvo napastovanje Bonfido Gatija

Sebestyén Péter (Peter Šebešćen) Zalaegerszeg, 1967. július 07. –

Molnár Imre: Maszk - Maska

Bonfido Gatti első megkísértése A csöndes kikötőket Isten simogatja. Elülnek mind a tengert kaszáló tavaszi viharok s a megtért hajón senki sincs. Se evező, se vitorla, csonka árboc maradt csupán, a tárgyak nehézkes szeretete a százölnyi mély iránt és kilenc fehér elefánt a fedélzeten, mit Taprobané országából – ami János pap uradalmának is neveztetik – küldtek kegyes uramnak, Ravenna hercegének. Ott állnak mióta világ a világ, szemükben árnyék, a dolgok pókhálós szerelme, a kerekké görbített terek képtelen üzelmei. Lesorjáznak a recsegő pallón, átmasíroznak a hallgató városon, a kísértetek sóhajain, egymás farkába kapaszkodnak és szánják mind a hitetlen időt. A régi cirkusz előtt megállnak mind, munkám itt bevégzem velük, én, Bonfido Gatti, orvos és alkimista, aki kilenc évig vártam rájuk. Felütöm a Könyvet, ami nem írattatott és semmiség benne minden ami feljegyezhető, a lehetetlen állatok körbe állnak és a bolyongó király is megérkezik. Testéből beszél a könyv, egy kincsről ami elveszejt és elveszíthetetlen, talpon a cirkusz és fölötte megáll a nap, a fehér elefántok (amikre gondolni nem szabad) harsognak, megidézik a Halál versenyló-idomú teremtményeit, egy gyöngymosolyú asszonyt, a vágyakozás bódult glóbuszait és én - mielőtt még földet érnék - belesiklok a világ szívének ájult áramlataiba.

Prvo napastovanje Bonfido Gatija Bog miluje tiha pristaništa. Miruju proletnji vihori koji more uzburkaju i nikog nema na pristigloj lađi. Ni vesla, ni jedra, tek goli jarbol ostao i nezgrapna ljubav predmeta prema stohvatnoj dubini i na palubi devet belih slonova koji su iz zemlje Tapronabea – što se naziva i carstvom oca Jovana – milosrdnom gospodaru, vojvodi Ravene slali. Otkad je svet svet tamo stoje u očima sa senkom, paučinom prepletenom ljubavi prema stvarima, nemogućim smicalicama okruglo savijenih trgova. Silaze niz skripuće moštanice, prelaze preko ćutljivog grada, uzdaha sablasti, hvataju se za repove i nepoverljivo vreme svi sažaljevaju.  Zastanu ispred starog cirkusa, tu svoj posao s njima ja, Bonfido Gati, lekar i alhimist, ko je njih devet godina čekao završavam. Otvaram nenapisanu Knjigu i u njoj sve što se može zapisati ništarija je, nemoguće životinje u krug stoje a i kralj lutalica stiže. Knjiga iz njegovog tela govori, o izgubljenom blagu koji se ne da izgubiti, cirkus je na nogama, iznad njega zastane sunce, urlaju beli slonovi (na koje se ne sme ni pomisliti), prozivaju stvorenja nalik trkačkog konja Smrti, jednu ženu s osmehom bisera, omamljene zemaljske kugle čežnje a ja – pre no što bi se prizemnio – utapam se u onesvešćene tokove srca sveta. Prevod: Fehér Illés

Molnár Imre: A kísértetkirály egyetlen portréja – Jedini portret kralja aveti

Csoóri Sándor Gólya – Roda

Csoóri Sándor (Šandor Čori)  Zámoly, 1930. február 3. –

Gólya Remeg a kékség s napfénnyel keveredik. Falum fölött a nyár vibráló arany-álom. Fehér templomunk: lomha, féllábon álló gólya, magasba néz, hogy égi tóra szálljon.

Roda Treperi plavet sa zracima sunca se meša. Leto nad našem selu drhtav zlatan san. Naša bela crkva: tunjava, na jednu nogu propinjana roda, u vis gleda da bi se na nebesko jezero spustila. Prevod: Fehér Illés



B. Tomos Hajnal Mementó – Memento – Memento

B. Tomos Hajnal Négyfalu, 1957. december 2. –

Mementó Elmentél nem tudni milyen utakon, miféle egekbe – ki sejtheti csontod pora milyen füvekben növekszik? De néha kiválsz a vak térből s legtisztább hangomon megszólalsz. 2015. január 5.

Memento Neznanim cestama si krenuo, u kakva nebesa – ko bi mogao slutiti pepeo tvojih moštiju u kakvim travama raste? Ali iz slepog prostora kat-kad se izdvojiš i mojim najčišćim glasom progovoriš. 5. januar 2015. Prevod: Fehér Illés

Memento You left, unknown which roads what heavens -  Who can divine what weeds your bone meal nurtures? At times, you cast  against the blind space on my clearest voice you break the silence. January 5. 2015. január 24. Translated by Andrea Van Horn

Pató Selam Poromból felmerülve – Iz vlastitog pepela vaskrsnuvši

Pató Selam Budapest, 1975. 05. 10. –

Poromból felmerülve Gyönyörű, ahogyan égek Benned ahogyan megidézlek ahogyan benső egünkbe nézek S mint ősi szikrát magamban megtalállak kivetítelek, újra látlak megérinthető fény-fehér fátylat Alkotok lényegedből felgyújtlak vágyaimmal s mennyei máglyád táncoló lángját kibomló szárnyaimmal Lelkembe ölelem... Főnixszé válsz velem, ahogyan önként bár akaratlanul valómba hatolsz Már sejtjeimben is birtokolsz, - talán már az a gyönyörű ahogyan átsejlünk önmagunk falán Ahogy már Te vagy az, aki bennem ég - Ezüstös füstünket magával ragadja, felrepíti a lég s a végtelenben hinti szét Míg alant hamvaim újjáteremtenek hogy kivetíthessenek éledő álmaim Magamból Magunknak ismét ahogyan már…

Iz vlastitog pepela vaskrsnuvši Krasno je kako u Tebi gorim kako te prizivam kako naše nutarnje nebo gledam I poput iskonske iskre nalazim u sebi te projiciram te, vidim te skuta sjajno-belog stvarnog Tvojim bićem stvaram žudnjom te palim nestašan plamen tvoje nebeske lomače raširenim krilima u svoju dušu pretačem... Sa mnom u Feniks se pretvaraš kako dobrovoljno mada nehotice u meni prodireš Već i moje ćelije poseduješ, - možda je sama divota to što preko vlastitih zidova prelevamo Kako si već Ti taj ko u meni gori – Naš srebrni dim vazduh sa sobom povlači, u vis baci i rasu u beskraj Dok u dubini moji ostaci ponovo te stvaraju da bi mi oživljeni snovi mogu te projicirati Iz sebe Za nas ponovo kao što već... Prevod: Fehér Illés

Eörsi István Elégtétel – Zadovoljština

Eörsi István

Budapest, 1931. június 16. – Budapest, 2005. október 13.

Elégtétel Elégtétellel tölt el, hogy a bankkártyáikat nyereg alatt puhító hunok vérsóvár rítusait vigyorom olykor mégis csak megzavarta. Ha elképzelem, hogy halálom kiket hangol majd miféle örömre, egészen elmegy a kedvem az elmúlástól.

Zadovoljština Sa zadovoljstvom konstatiram da krvoločne rituale Huna koji bankovne kartice ipod sedla grejali koji put moj cerek ipak zbunio. Ako zamislim da mi smrt koga će na kakvu radost naštimati, prođe mi volja za preminućem. Prevod: Fehér Illés

Tandori Dezső A damaszkuszi út – Damaskovska cesta

Tandori Dezső (Deže Tandori) Budapest, 1938. december 8. –

A damaszkuszi út Most, mikor ugyanúgy, mint mindig, legfőbb ideje, hogy.

Damaskovska cesta Sad, kad je isto tako kao uvek, krajnje je vreme, da.                              Prevod: Fehér Illés

Szilágyi Domokos Hajnal – Zora

Szilágyi Domokos

Nagysomkút, 1938. július 2. – Kolozsvár, 1976. november 2.

Hajnal A csönd lüktet a félhomályban, hulló lombokat ringatón, szépségektől terhesen, mint ahogyan ver a szívem. Hajnalodik – a nappal ásít álom-ittasan, fél-éberen, akárcsak én; - táguló tüdejébe szívja a kocsonyásan-remegő ködöket, s mint az ember szeme, – ha könnyíthet lelkén, gondjai kevesbednek -, lassan tisztul a táj. Várom, hogy mozduljon a hajnal, friss lendülettel lépjen a világosság felé, a hajnal is vár engem. Farkasszemet nézünk. Tétovázunk, biztatgatjuk egymást. Nehéz az első lépés, csábító a kába álom. De aztán mégis: egymásra nevetünk, s megindulunk vidáman, kéz a kézben, mint szerelmesek, hogy huszonnégy órán keresztül gyűjtsük az erőt és a kedvet, amellyel holnap - újrakezdjük. (1957)

Zora Kao što moje srce kuca, ljuljajući lišće u padu opterećeno lepotama u svitanju tišina kljuva. Zora je – snom opijeno u polusnu zeva dan kao i ja; – u raširena pluća poput sulca drhtavu maglu uvlači i kao ljudsko oko – ako može dušu olakšati, kad se smanjuju brige –, kraj se polako bistri. Čekam da se zora pomeri, neka svežim naletom krene prema svetlosti, i zora me čeka. Izazivajući se merkamo. Kolebamo se, jedan drugog bodrimo. Težak je prvi korak, mami onesvešćen san. Onda ipak: nasmešimo se i vedro krenemo, rukom u ruci, poput zaljubljenih, da kroz dvadesetčetiri sata sakupimo snagu i volju kojom sutra – opet počinjemo. (1957) Prevod: Fehér Illés