Csecse-becse
Világszáma:
két nagy csecs,
Alvázszáma:
üt. kop. pecs.
|
Tričarija
Njen svetski hit:
goleme sise,
Broj šasije:
otrcan
čin.
Prevod: Fehér Illés
|
Lábujjhegyen
Csöndesen, lábujjhegyen menni el.
És előtte hallgatni. Nem utolszor, hanem most látni először a földet, a borszínű tenger hullámait.
A hajókürtre meg sem rezzenni. Beállni
a sor végére, mint abba a sorba. Lassan araszolni át az idő maradékán, már súlytalan teherrel.
Tudni: ez az egyetlen feladat,
amely még vár, ez az egyetlenegy, amit teljesítened kell, hogy majd szabad légy. Egyetlen, amit nem te teljesítsz. |
Na prstima
Otići sasvim tiho, na prstima.
A pre ćutati. Ne zadnji put,
nego sad prvi put videti zemlju,
valove mora boje vina.
Na zvuk brodske sirene ni trepnuti. Na kraj
reda stati, kao u onaj red.
Polako kretati preko ostatka
vremena, već sa bestežinskim teretom.
Znati: to je jedini zadatak
što te još čeka, to je jedan jedini,
kojeg moraš ostvariti da bi slobodan bio.
Jedinog što ne ti ostvaruješ.
Prevod: Fehér Illés
|
Axióma
A szeretésen
kívül minden emberi tett: romépítés. |
Aksiom
Osim ljubavi
svaka ljudska akcija:
gradnja urvina.
Prevod: Fehér Illés
|
Csavargóének
Csak az, aki
senkié sem, az hihet még a mesében, az hihet még a csodában, mindhalálig- virulásban, az, akit seholse várnak, annak mindig ajtót tárnak, aki üres már egészen, az hihet még a mesében, mehet fényben, lángzó szélben, didereghet napsütésben az, aki már senkié sem.
Annak könnyű
lépte alatt minden ösvény összeszalad, minden ösvény szerteszalad, szélnek háttal erre indul, megy egy kicsit, arra fordul az, akit seholse várnak. Annak mindig ajtót tárnak.
Lépdel
könnyű szédülettel. Bámulnak rá rémülettel lehorganyzott, földbe ásott házak, vasketrec-lakások, ólom-arcra húzott zsákok, ólmelegű szuszogások.
Aki üres már
egészen, az hihet még a mesében, indulásban, érkezésben. Csak az, aki senkié sem. |
Pesma lutalice
Samo taj
ko je ničiji,
samo taj može još
u bajkama verovati,
samo taj može još
u čuda verovati,
u cvetanju
do beskrajnosti,
koga
nigde ne čekaju
njemu uvek
vrata otvaraju,
ko je već potpuno
prazan,
taj još može verovati
u bajkama,
u svetlosti,
u oluji hodati,
može na suncu
cvokotati
taj ko
je već ničiji.
Ispod laganog
mu koraka
svaka staza
se spaja,
svaka staza
beži,
protiv vetra
ovamo krene,
jedno vreme ide
pa se okrene
taj koga nigde
ne čekaju.
Njemu uvek
vrata otvaraju.
Laganom
nesvesticom korača.
S užasom
usidrene,
u zemlju ukopane
kuće,
staništa – gvozdene krletke,
džakovima pokriveni
olovni obrazi,
poput obora topla
dahtanja
ga promatraju.
Ko je već
potpuno prazan
taj još može
verovati u bajkama,
u polasku,
u stizanju.
Samo taj
ko nigde ne pripada.
Prevod: Fehér Illés
|
Csavargóének
Csak az, aki
senkié sem, az hihet még a mesében, az hihet még a csodában, mindhalálig- virulásban, az, akit seholse várnak, annak mindig ajtót tárnak, aki üres már egészen, az hihet még a mesében, mehet fényben, lángzó szélben, didereghet napsütésben az, aki már senkié sem.
Annak könnyű
lépte alatt minden ösvény összeszalad, minden ösvény szerteszalad, szélnek háttal erre indul, megy egy kicsit, arra fordul az, akit seholse várnak. Annak mindig ajtót tárnak.
Lépdel
könnyű szédülettel. Bámulnak rá rémülettel lehorganyzott, földbe ásott házak, vasketrec-lakások, ólom-arcra húzott zsákok, ólmelegű szuszogások.
Aki üres már
egészen, az hihet még a mesében, indulásban, érkezésben. Csak az, aki senkié sem. |
Rumtreiberlied
Nur der, der
niemandem gehört, nur der kann noch an die Märchen glauben, nur der kann noch an ein Wunder glauben, aufblühend bis zum Tod, der, der nirgendwo erwartet wird, dem öffnen sich alle Türen, der schon völlig leer ist, der kann noch an die Märchen glauben, er kann im Licht gehen, im flammenden Wind, der kann zittern im Sonnenschein der, der niemandem mehr gehört.
Unter dessen
leichten Schritten werden Pfade zusammenlaufen, werden Pfaden zerlaufen mit Rückenwind, ein bisschen die Richtung wendend. Der, der nirgendwo erwartet wird, dem wird immer die Tür geöffnet, geht mit leichtem Schwindel.
Der wird
erschrocken angestarrt. Die verankerten, in die Erde gegrabenen Häuser, das bleifarbene Gesicht der Eisengitter-Wohnungen, gezogene Zäcken, Stallwärme, Atmungen.
Der, der schon völlig
leer ist, der kann noch an die Märchen glauben, ans Loslegen ans Ankommen. Nur derjenige, der niemandem gehört.
Übersetzung: Bayer Béla
|
Sűrüsül
Emlék zsinatol, kikövetelve méltó
helyét a rendben, amit magának teremt
a besűrűsödő múlt.
Megzabolázott hevét szószedeteid bánják,
létük szűkszavúbb. Suta mód szemlélődve
firtatod a változást.
Szonett nem szólal, zsugori kézzel osztott
ihleted kegye, a nemlét kacérkodik,
hogy értelmedet vegye.
Látszólag rendben, buggyan ajkadra a szó,
a cifra külcsín, csak burok, talmi álca,
zsigereid románca.
Gyakorlottságod lendülete ragad el,
Jegyzőfüzeted akárha kisiskolás
„puska”, cinkosan fedez.
Rozsdás vasszögként hatol az alkonypírba
felismerésed: leépülésed immár
jelenidejűsödik.
|
Zgušnjava se
Zaseda uspomena, svoje dostojno
mesto zahteva u poretku šta prošlost
u zgušnjavanju sebi stvara.
Njen opstanak je malorek ta zbog ukroćenog žara
tvoji izražaji pate. Trapavo promatrajući
ispitivaš promenu.
Nem je sonet, škrto deljena milost
nadahnuća, nepostojanje očijuka
da ti oduzme razum.
Naizgled sve je u redu, potiču reči s tvojih usana,
šarena vanjština tek je omotač, lažna obrazina,
romansa tvojih žlezda.
Obuzima te nalet uvežbanosti,
Tvoja beležnica kao đačka
„prevara”, usrdno te pokriva.
U rumenilo sutona kao zarđao ekser prodire
spoznaja: evo tvoje smanjivanje
u sadašnjosti se dešava.
Prevod: Fehér Illés
|
Vers ódon mintára
Légy jó szívvel hozzám, s én felsorolom neveid: Virágom, ágam, madaram, felhőcském s új napom megint. Begyűjtött mézem, jóízem, lágy reggeli kalácsom. Patyolat gyolcsom, bársonyom, gyöngyöcském, borostyánom. Ékkövem, rubin hajnalom, alkonyi ametisztem. Boglárom, násfám, csöngettyűm, smaragddíszes keresztem. Mezőm, gyöngyvizű patakom, Kit beborít napfény. Mindenütt rámcsillanó én megtalált szerencsém. |
Pesma po drevnom ugledu
Budi prema meni srdačna
i nabrajaću ti imena:
Cvet moj, grana, ptica,
oblak i nova prozorica.
Moj sakupljen med, okus,
mekan jutarnji kolač.
Moje snežnobelo platno, kadifa,
niska bisera, bršljan.
Moj dragi kamen, ružičasta zora,
ametist u sumraku.
Moj ađidar, ures, zvonce,
smaragd na raspeću.
Moja livada, sa sunčevim zracima
Prekrivena bistra rečica.
Moja nađena sreća koja
Sa svih strana talijom me obasipa.
Prevod: Fehér Illés
|
